www.ujszeged.hu
2017. Enyészet hava (November) 20.-a - Jolán, Zsolt, Ödön, Bódog neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!

Irattár

Orvosok - Magyar Nemzet

2011-05-28

Jövő év január 1-én várhatóan több ezer orvos mondja fel munkaszerződését, ha nem teljesülnek bérköveteléseik. A magyar egészségügy mostanra egészen közel áll az összeomláshoz. Az egyetemet végzett fiatal orvosoknak csak a fele kezdi meg a szakorvosi képzését Magyarországon, a minden harmadik háziorvos nyugdíjas korú, naponta három doktor távozik külföldre. Bolond lenne nem menni, a kezdő orvosoknál az utcaseprők is többet keresnek.

Farkas Adrienne

Lehetne a hazaszeretetre hivatkozni, de ezzel maximum öt perc haladékot nyerünk - mondja egy onkológus főorvos az elvándorlásról, hozzátéve, hogy ő se nagyon tudna olyan érvet felhozni, ami maradásra bírhatná a fiatal kollégáit. Maga is kénytelen nyugdíjasként dolgozni, egyrészt azért, mert az osztályukra már vagy négy éve nem sikerült új kollégát felvenni, másrészt azért, mert a százezer forintos nyugdíjából képtelen lenne megélni. Alig van olyan orvos Magyarországon, aki megengedeti magnak, hogy élvezze a nyugdíjas éveket, nálunk 85 éves traumatológus is rendel, és praktizál az országban 82 éves háziorvos.

Persze ehhez meg kell érni a nyugdíjas kort, az orvosok várható élettartama egy vizsgálat szerint hat évvel marad el az országos átlagtól, a doktornők egyharmada már 15 évvel ezelőtt sem érte meg a nyugdíjas kort, és minden ötödik orvos beszerez negyven éves korára valamilyen krónikus betegséget.

Az orvosok rossz egészségügyi állapotának az oka pedig elsősorban a stressz. Ennek egy része természetesen  a munkavégzés jellegéből, és az emberi életek mentésének felelőségéből ered - a szülészeket és a sebészeket sújtja leginkább az állandó feszültség - már része pedig  a hazai egészségügyben uralkodó feudális viszonyokból ered, a rossz munkakörülményekből, az elégtelen kommunikációból és a megélhetésért folytatott hajszából. Magyarországon egy sok évtizede praktizáló főorvos 160 ezer forintot keres. Néhány hónapja a kormány ötvenezer forinttal emelte meg azoknak a rezidenseknek a bérét, akik valamilyen hiányszakmában készülnek szakorvosok lenni. Egy emberként hördült fel a szakma, mikor kiderült, hogy a bruttó fizetésük így azonos lesz a sok évtizede dolgozó osztályvezető főorvosokéval. Mikor egy fiatal orvos diplomát szerez felvételiznie kell valamilyen betegellátó intézménybe szakorvos képzésre. A képzés első két évében nevezik a fiatal orvost rezidensnek, ez idő alatt az orvosi munkájáért a fizetését az egyetemtől kapja.  Rendszeres ügyeletekkel ez az összeg bruttó 120 ezer forint körül alakul. Ha ez az időszak letelik, a hátralévő három-négy évben a fiatal doktort szakorvosjelöltnek nevezik, ekkor már az őt alkalmazó kórház vagy klinika fizeti. Ettől kezdve leesik a fizetése, nettó 96 ezer forintra.

A Magyar Rezidens Szövetség évek óta küzd a gyakorló orvosok anyagi megalázása ellen, ezen a héten ultimátumot nyújtott be a kormánynak, hogy végre elérjék azt, hogy érdemi előrelépés legyen a rezidensek, orvosok bérének rendezésében. Az átlagbér háromszorosát  ( havi, kb. háromszázezer forintot)  követelnek. Amennyiben nem történik változás, január elsejével tömegesen mondanának fel az orvosok, de addig is  ügyvédeiknél letétbe helyezik felmondásukat, akárcsak cseh kollégáik. Az erről szóló sajtótájékoztatón váratlanul megjelent Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki azt mondta: dolgoznak a probléma megoldásán, de ha az orvosok külföldre mennek, itthon maradt kollégáikkal szúrnak ki. Ez a kijelentés tovább mélyítette azt  a szakadékot, ami a hálapénz  kérdés mentén amúgy is megvolt a sokáig - kívülről - amúgy nagyon egységesnek látszó orvostársadalmon belül.

A mellékhatás.hu című orvosi témákkal foglalkozó honlap becslése szerint Magyarországon a betegek évi hetvenmilliárdot ( 70 milliárdot) hagynak hálapénzként az orvosaik zsebében. Igen ám, de az, hogy ki és mennyi hálapénzt kap, meghatározza az orvos szakmája - a nőgyógyászok és a sebészek kapják a legtöbb paraszolvenciát - és a kórház jellege. A nagy egyetemi klinikákon, vagy országos intézetekben, ahol komoly nagy műtétek zajlanak, nyilván több hálapénz vándorol a köpenyzsebekbe, mint a kisebb kórházakban. A nagyműtétet végző orvosnak esetleg még tud fizetni a beteg, de további kezelést végzőknek már nem.  Megélhetésként alapozni a hálapénzre már azért sem lehet, mert az átlagéletkor kitolódik, de az égészségben töltött évek száma nem, vagyis az egészségügyi intézményekbe kerülő betegek egyre öregebbek és nyilván szegényebbek.

Annak ellenére, hogy a szakorvos jelöltek legalább ugyanannyi munkát végeznek, mint a végzett szakorvosok, saját betegük nem lehet, vagyis a hálapénzt nem ők fogják kapni, hanem a felettesük. Másrészt nagyon sok fiatal megalázónak érzi, ha ezreseket tömnek a zsebükbe, hiába mondják az idősebbek, hogy szokd meg, fogadd el, ebből tudsz csak megélni! Rendszeresen, nagy összegű hálapénzhez legfeljebb a orvostársadalom egyharmada juthat, viszont ők többnyire vezető pozícióban lévő emberek, akiknek nyilván érdeke a jelenlegi áldatlan állapot fenntartása. De az is megosztja az orvostársadalmat, hogy a szakorvosok egy része rengeteget keres a szakrendeléseivel (például a nőgyógyászok vagy a bőrgyógyászok) míg például a patológusoknak erre esélye sincs, mint ahogyan a rezidenseknek sem, ráadásul egy magánrendelő felszerelése sok millió forint. A többségnek tehát mellékes gyanánt marad  a nagy semmi: „Húsz éve paraszolvenciának még pénzt kaptunk és mellé valamilyen márkás italt, ma jó, ha egy megkopasztott tyúk kerül, esetleg egy üveg bor" érzékelteti az idők változását a már idézett onkológus. Ide tartozik még az is, hogy azok a munkavállalók, akik havonta sok százezer forintnyi biztosítást fizetnek, nem szívesen dugdosnak ezen felül is borítékokat az ellátásért.

A másik nagy stressz forrás - nem csak a gyógyítóknak, hanem a betegeknek is - a mindet eluraló orvoshiány, a sok hónapos várólisták, a túlterheltség. Dr. Szabó Ignác dunaújvárosi háziorvos a kollégája halála miatt - és mert senki sem vette át a praxist - jelenleg kétezer beteget lát el. Kiszámolta: az elmúlt egy évben naponta átlag 66.4 beteget látott el, de volt olyan influenzás nap is, hogy ez a szám felugrott 100-ra. Az Országos Betegbiztosítási Pénztár egymillió forintot biztosít a praxis számára, ebből kell fenntartani a rendelőjét, rezsiért, benzinért, két alkalmazottért fizetni - a hatalmas adminisztráció miatt egy nővér csak ír, egy pedig az orvosnak segít. Ami jövedelemként a doktornál marad, jó, ha kiteszi a szellemi szabadfoglalkozásúak 150 ezer forintos minimálbérét.  A kétezer beteg közül 600-an hatvan éven felüliek, vagyis rengeteg az egészségügyi problémájuk, sok munkával járó betegnek számítanak. Egy elszegényedő iparvárosban pedig  alig van hálapénz. Szabó doktor helyzete tipikusnak mondható, az ő városában az utóbbi tíz évben egy új praxist vásároltak. Jelenleg kétszáz háziorvosi praxis betöltetlen Magyarországon a 6388 körzetből, de hamarosan rohamosan megugrik ez a szám, mert a háziorvosok 10 százaléka már engedélyt kért külföldi praxis folytatására, de ennél még nagyobb probléma, hogy minden harmadik háziorvos betöltötte a hatvanadik életévét. A határon túli magyar orvosok ma már nem Magyarországra jönnek dolgozni, hanem mennek tovább nyugat felé, sőt az eddig elképzelhetetlennek tartott helyzet állt elő, hogy sok erdélyi magyar orvos hazament, mert Romániában jobban boldogul, mint itt.

A hazai egészségügyi rendszerből 4000 orvos hiányzik. A tatabányai Szent Borbála kórházban 39 állás betöltetlen, Dunaújvárosba, a Szent Panteleon kórházban 16 rezidenst tudnának foglalkoztatni diplomaosztó után. Nincsenek illúzióik, tavaly csak hatan jelentkeztek, pedig a kórház lakhatást is biztosítana nekik. Parrag József orvos-igazgató tárt karokkal fogadna szülészt, gyerekorvost, radiológust, belgyógyászt, baleseti sebészt, pszichiátert és ideggyógyászt. „és én még nem is panaszkodhatok, mert éppen, hogy de működőképesek vagyunk" - teszi hozzá, azt is, hogy különösen szerencsések, mert távol van tőlük  a legközelebbi kórház, ezért a környékbeli egészségügyi végzettségű szakdolgozók náluk vállalnak munkát. Emiatt nem küzdenek nővérhiánnyal.

Magyarországon az orvoshiány sokszor bizarr helyzeteket teremt. Egy vidéki egyetemi város fiatal szakorvos jelöltje egyedüli orvosként dolgozik az osztályvezető főorvos mellett, így már rezidens korában is rendszeresen egyedül ügyelt, noha ezt nem lett volna szabad. Összesen 21 nap szabadsága van egy évben, de miután csak ketten vannak orvosok az osztályon, ezt sem mindig veheti ki. Rendszeresen előfordul vele, hogy a munkaideje lejárta után is visszahívják, mert olyan probléma adódik, aminek a megoldásához orvosra van szükség, és sokszor nincs mit tenni, menni kell akkor is, ha a barátaival megivott már egy-két sört.  Azt meséli, sok helyen a kórházi osztályokon a napi ügyeket a szakvizsga előtt álló orvosok viszik, a főorvos egy nap egyszer bejön vizitelni, egyébként meg mindenki boldoguljon maga. Ha valami baj történne, elvileg nem a rezidens volna a felelős, de a lelkiismeretével neki kell elszámolni. Ahhoz, hogy ez a fiatalember néha a menyasszonyával el tudjon menni ide-oda, vállalnia kell ügyeletet más kórházakban, vagy helyettesíteni háziorvosokat. Ez utóbbi szakvizsga nélkül elvileg szintén nem volna lehetséges, de gyakorlatilag mindenki szemet huny felette. Sok szakorvosjelölt mentőzik, nem egy közülük úgy látja el a munkáját, hogy mellette a hónap harminc éjszakájából 14-et, 15-öt ügyel különböző helyeken. Ez a fiatalember a második rezidens évét Bécsben egy egyetemi klinikán töltötte, ahol a jelenlegi fizetése 12-14- szeresét kereste meg, és soha nem végzett úgy munkát, hogy ne kontrollálta volna valaki. Azt mondja, szó sincs arról, hogy kint kevesebbet kéne dolgozni, és az sem igaz, hogy a magyarok szakmai tudásától mindenki elájul, mert bár nálunk valóban első osztályú a képzés, az osztrákok is kitűnő szakemberek, akiket a társadalom is megbecsül. Ha valakinek meglátják a neve előtt a dr. szócskát, megkülönböztetett tisztelettel bánnak vele. Egy befutott osztrák orvos kétmillió forintnak megfelelő összeget keres, és elmehet másfél hónap szabadságra, hogy feltöltekezzen. Bár erről nem szeretnek beszélni, de Ausztriában is létezik hálapénz, de ott csak a sztárorvosoknak adnak egy kiemelkedő műtéti bravúrért.

- És Maga miért jött vissza? - kérdem a fiatal orvost. Mosolyog, már ki is találtam, a szerelem hozta vissza, de nem végleg. Ő is mindenkinek csak azt tudja javasolni, hogy menjen, amerre csak tud, mert itt nincs jövő. Ha azt szeretné, hogy összejöjjön az a baráti kör, akikkel az egyetemen buliztak a nagy szigorlatok után, Angliába kell utazni, az egykori medikusok közül harminchoz közeledve már alig van itthon valaki.

Az orvoshiány nem magyar jelenség, sok országban (például Norvégiában) nincs is orvosi egyetem, mert költséges, inkább megveszik a külföldi orvosokat. Néhány hete olvasni lehetett arról, hogy a Pécsi Tudományegyetem orvosképzést indítana Norvégiában, hiszen hozzájuk több, mint 400 norvég medikus jár, és hihetetlenül gazdag norvég egészségügyi rendszer is szenved a szakemberhiánytól. Egyre kevesebb fiatal akar orvos lenni, mert nagy a felelősség és sokat kell tanulni, a hiányhoz hozzájárul az is, hogy ez a szakma is jócskán elnőiesedett, a doktornők pedig a pályafutásuk során néhányszor ki-ki esnek a rendszerből gyerekszülés miatt.

Németországban alacsonyabbak az orvosi fizetések, mint Ausztriában, ezért el is vándorolnak az orvosok, jelen pillanatban a németek is súlyos orvoshiánnyal küzdenek, ezen kívül a munkaidővel kapcsolatos szigorítások miatt is több munkaerőre van szükségük. Nem csak orvosokat, hanem mindenféle típusú egészségügyi személyzetet várnak, különösen nagy a műtőasszisztensek iránti kereslet.  A német egészségügy már alkalmazkodott az elnőiesedéshez, sok helyen eleve úgy hirdetik meg az állásokat, hogy biztosítanak gyermekfelügyeletet, gyakran az egészségügyi intézmény maga tart fenn óvodát, bölcsödét.

Dr. Szabó Ignác is Németországba készül, már tárgyalt is a német munkáltatóval, azonnal kapna négyezer euró nettó fizetést, később további emelést. A végső lökést az adta neki, hogy a dunaújvárosi Zöld Rendelőintézetet - ahol a praxisa üzemel - olyan tulajdonos privatizálta, amelyik nem hajlandó a közüzemi számlák rá eső részét fizetni. (Az egészségügyi vagyon elkótyavetyélése iskolapéldájának számító üggyel sokat foglakozott az országos média is) ha elveszti a rendelőjét és a kardiológiai szakrendelését nem lesz hol megtartani, nem tudja visszafizetni a drága szívdiagnosztikai felszerelésekre felvett hitelt és éhen hal a családjával együtt. Akkor inkább Németország. A dunaújvárosi Szent Panteleon kórházból eddig nyolc orvos ment el külföldre.

Nem csak ők vesznek el, hanem a gyerekeik is, mert aki néhány évet az angolszász iskolarendszerben töltött el, nem tud lépést tartani a magyar oktatás elvárásaival. Még akkor is, ha külföldön egy magyar mindig csak bevándorló lesz és létezik számára az üvegplafon, ami nem engedi egy bizonyos szinten túl előrelépni, külföldön orvosnak lenni azt jelenti, az elithez tartozik valaki. Itthon pedig azt, hogy egy nyomorúságos rendszer semmibe vett rabszolgája.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Lányi András: Az ember fáj a földnek (Utak az ökofilozófiához)

Veress D. Csaba: A szegedi vár.

Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Magyarország – Kulturális értékeink, természeti kincseink

Tóth Béla: Teremtő Joó Istvánék emlékező könyve

Bátyai Gitta: Úszóházak a Tiszán

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Bogár László: Ideg-rendszer váltás

Az élő Árpádok

Tóth Béla: In prigione

Magyarország felszámolása

Tóth Béla: Kutyák, birkák, szamarak

Bogár László : Örvényben

Globalizációs végjáték

Globális uralmi rend

Péter László: Szegedi seregszámla

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Ozsváth Gábor Dániel - Ozsváthné Csegezi Mónika: Szeged város főmérnökeinek és Mérnöki Hivatalának krónikája

Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt