2026. Szelek hava (Április) 27.-e - Zita, Mariann neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2024-03-26 - Fiume Olaszország – kerek 100 esztendeje

Fiume Olaszország – kerek 100 esztendeje

Fiume, a magyar tengerkikötő Olaszország része lett ma, kerek 100 esztendeje !

KIKELET (MÁRCIUS) HAVA 26.-ÁN

1924-ben e napon Olaszország bekebelezte Fiumét és ezzel megszüntette az ott még 1920-ban kikiáltott Fiumei Szabadállamot,
ezzel megörökölte a magyar pénzből épített remek magyar kikötőt.

Trianon olyan seb, ami nem gyógyul, mert nem gyógyulhat a csonk magától, a (fantom)fájdalom és égő sebe – mint egy nyílt csonttörés – csak „sebészileg” orvosolható ! A sajgón hiányzó tagok visszatérésével, a leszakított országrészek visszaillesztésével orvosolható…

A sebészet ma már visszavarr vesztett tagokat.
Itt az idő helyre varrni végre Trianon sebeit, veszett országrészeit is !
A törököt 150 éven át tűrtük, Trianont még csak 104 esztendeje…

Meddig tűrjük még testvéreink elnyomatását, egész nemzetünk megaláztatását ?
Föltétel nélkül lett az EU tagja a legnagyobb rabló, Oláhország (történelemhamisító nevén Románia).
Erdélyt nem követelte, de nem is kérte a magyar diplomácia.
Bizony még a tömbmagyar területeket, de még csak Székelyföldet sem! 

Azután szánalmas önfeladással magyar föltétel nélkül csatlakozott az EU-hoz Horvátország.
Nem követelte, de még csak nem is kérte a magyar diplomácia sem a – horvátok által már korábban fölajánlott – Baranya-háromszöget,
sem a tisztán magyar pénzből épült Fiumét, a magyar tengerkikötőt !

Pedig vétójogunk volt ! Vétójogunk lett volna…
Hiszen… Vétójogunk van az új tagok csatlakozásakor !
Fiume hazatértében… Mégis a gyávaság… talán egy internáci fojtogatás… megakadályozott !!!

Ajánlott olvasmány a nemrég megjelent könyv, amely végre a helyére teszi a magyar Fiumét is :

Hogyan vált 1910-re az akkor Magyoroszághoz tartozó Fiume Európa tizedik legforgalmasabb és egyik legkorszerűbb kikötőjévé ?
Hogyan sikerült a magyar államnak – megtérülő – nemzetgazdasági gigaberuházás keretében szinte a semmiből erre a szintre felfejlesztenie Fiumét ?

Fiume Olaszország – kerek 100 esztendeje < Nyisson ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Gulyás László : Edvard Bened

Oláh Miklós: A Csillagépület

Forrai Kornélia - Tóth Attila: A szegedi Hősök kapuja

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Dr. Darázs Sándor: A Szegedi Konzervgyár története

Varga András: A régi Szeged

Juhételek

Ozsváth Gábor Dániel - Ozsváthné Csegezi Mónika: Szeged város főmérnökeinek és Mérnöki Hivatalának krónikája

Harmatszedés égi mezőkön

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Aranyszarvas földjén

Gárdonyi Géza: Szegedi figurák

Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Tóth Béla

Péter László: Radnóti Miklós

Sz. Lukács Imre: Tábor a pusztán; A halál színpadán

Gyökerek és fények

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész