2026. Szelek hava (Április) 25.-e - Ajsa, Ányos, Márk neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2025-05-13 - Makkai Sándor születése napján

Makkai Sándor születése napján

E napon, Ígéret hava 13.-án …

Makkai Sándor erdélyi magyar író, református lelkész Nagyenyeden született 1890 május 13.-án. 

Makkai Sándor (Nagy Imre rajza)

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökeként működött 1926-tól 1936-ig.

1936-ban lemondott püspöki hivataláról és Csonka-Magyarországra költözött. Debrecenben lett egyetemi tanár. 
1937-ben a Láthatár című folyóirat második számában megjelentett Nem lehet cikkével nagy vitát váltott ki a nemzetiségi kérdésről
az erdélyi magyarság körében 1937–1938-ban, majd újra 50 évvel később 1987–1988-ban. 

0072486.jpg

Budapesten húnyt el, 1951 július 19.-én

Igen sajnálatos, hogy Makkai Sándor nagyobb műveinek eredeti kéziratai a 2. Ukrán Front vadállati pusztításai nyomán 1944-ben megsemmisültek.
Az eggyetlen megmaradt regény-kézirata a Mi Ernyeiek-é, mely Sántha Sára tulajdona volt, azóta a Debreceni Egyetemi Könyvtár irattárába került.

Itt lenne már az ideje, hogy végre Makkai méltó helyére kerüljön a Magyar Irodalmi Közoktatásban is !

Makkai Sándor születése napján < Nyisson ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Hiper- és hipoaktivitás, figyelemzavar

Péter László: József Attila Szegeden

Győrfi Károly: Keresztényüldözés a 21. század elején

Péter László: Kálmány Lajos

Magyarország – Kulturális értékeink, természeti kincseink

Bálint Sándor - A szegedi paprika

Bogár László : Bokros újratöltve

Gabonakonyha

Manipulált mértéktelenség

Vadételek

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Tápai Antal : Életutam

Juhász Gyula: Ébredj, magyar!

Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Lakomakönyv

A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével I.

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

A tudás még nem bölcsesség

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában