2024. Ígéret hava (Május) 06.-a - Ivett, Frida, Judit neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2022-07-10 - Az első műhold

Az első műhold

Áldás (július) hava 10.-én

1962-ben e napon Fellövik az első amerikai távközlési műholdat (Telstar-1),
amelynek segítségével televíziós közvetítés történik az USA és Nagy-Britannia között.

Az emberiség történetében mérföldkőnek számító esemény hamar megjelenik magyar bélyegen is 

Ma már csillagfényes éjeken mást se látunk csak bolygó műholdakat, amelyek folyton át- meg átszelik a csillagos eget…
Csak tekintsünk föl, ha éppen nem a fényszenny tengeréből leskődünk, és meglátjuk az elemi változást…

Az első műhold < Katt ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Ehető virágok

Forrai Kornélia - Tóth Attila: A szegedi Hősök kapuja

Péter László: József Attila Szegeden

Péter László: Néprajz, népműveltség

Lakomakönyv

Szegedi képeslapok – A képeslapok Szegedje

Ozsváth Gábor Dániel - Ozsváthné Csegezi Mónika: Szeged város főmérnökeinek és Mérnöki Hivatalának krónikája

Kenyér és Bor

Tömörkény István: Hétről hétre

Móra Ferenc: Írások Csókáról

Helyünk és sorsunk Európában

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Kilófaló finomságok

Varga András: A régi Szeged

Bogár László : Örvényben

Balázs Imre: Béketelep története

Harmatszedés égi mezőkön

Firbás Zoltán: Szeged Panorámatérkép

Bioételek gabonából

Péter László: Szegedi seregszámla