2024. Ígéret hava (Május) 06.-a - Ivett, Frida, Judit neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2024-04-12 - Muhi Napján minden magyar emlékezik !

Muhi Napján minden magyar emlékezik !

Szelek (április) hava 11.-én majd 12.-én…

1241-ben e napokban zajlott a Muhi Csata

A saját kevélységüktől már nem is látó, bennünket „kulturált önuralommal” lenéző nyugati országok népei nem is tudják,
nem tudhatják, mit jelent nekünk Muhi ! Pedig… Nekünk ilyenből három is kijutott !
MUHI – MOHÁCS – TRIANON
No persze a ráadást, a szovjet terrort meg a bolsevik agymosás zsibbadt levertségét a kikímélt nyugatiak meg még rémálmaikból sem ismerhetik…

Nekünk olyan nemzeti roppanásokból, derékbatöretésekből kellett talpra állnunk, amilyet a büszke nyugat – amely önmagát ma kirekesztően csak „Európá”-nak nevezi  – az utóbbi ezer esztendőben kóstolóba sem kapott, ez csak a lenézett „Kelet-Európá”-nak jutott. Bár mi tudjuk, hogy Európa kellős közepén vagyunk, – hisz a mértani közép is éppen elrabolt Kárpátaljánk – de a mindig becsmérlően mondott „kelet-európai” jelzőt mindennap megkapjuk…

Ajánlott olvasmány minden magyarnak : Makkai Sándor : Sárga vihar !!!

Szégyen, hogy nem ez ma a „kötelező olvasmány” minden magyar gyermeknek !!!
Ebből bizony minden magyar megtanulhatná, mi a széthúzás bére meg jutalma !!!

A magyar Kárpátokon törtek be a mongol vad hordák… a leigázásunkra…
De Kárpátalaja akkor is magyar, ha a vad mongol, vagy akár egy neonáci ukrán horda ordít ma az internáci hazugságok országában ellenünk…
Akkor is magyar !!! Ha a mongoltól is visszavettük…

Muhi Napján minden magyar emlékezik ! < Nyisson ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Péter László: Szegedi seregszámla

Monostori László: Szeged könyvkereskedése és könyvterjesztése 1835-1998

Raffay Ernő - Szabadkőműves béklyóban Ady Endre

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek

Domonkos László: Nagyenyedi ördögszekér

Harmatszedés égi mezőkön

Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt

Dr. Darázs Sándor: A Szegedi Konzervgyár története

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Aranyszarvas földjén

Halételek

Monostori László: Nándorfehérvár emlékezete, 1456-2006

A leves hazudik

Vadételek

Írások a Nagyárvízról

Dankó Pista

Magyarország – Kulturális értékeink, természeti kincseink

Helyünk és sorsunk Európában

Bátyai Gitta: Úszóházak a Tiszán

Juhász Gyula: Ébredj, magyar!