2024. Kikelet hava (Március) 29.-e - Auguszta, Bertold neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

"Becsapták a szegedieket!" - Eltűnt a kenderfonó homlokzata

2010-06-06

„Becsapták a szegedieket!" - Eltűnt a kenderfonó homlokzata

Eltűnt az épülő Árkád területén a megtartásra szánt kenderfonó Rigó utcai homlokzata. A beruházó ECE csoport sokáig azzal nyugtatta a városvédőket, hogy bár a Bakay-féle ipartörténeti jelentőségű kenderfonó teljes épületét nem építik be az új bevásárlóközpontba, annak egyes elemeit megtartják. Most nem így áll a helyzet.

Az Árkád üzletközpont tervei 2007-ban láttak napvilágot, a városi közgyűlés ekkor minősítette át a Bakay-féle kenderfonó szabályozási tervét, hogy kereskedelmi területként is funkcionálhasson. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalása szerint megőrzésre érdemes emlék nincs a több mint százéves ipartörténeti jelentőségű épületben. A városvédők és az ellenzék azonban másként gondolták, s hosszú levelezés, harc kezdődött az építtető ECE csoport vezetőjével, Christoph Augustinnal. Az egyik, kenderfonó-ügyben tartott sajtótájékoztatón az ellenzék képviselői összegyűjtötték az ECE megjelenése óta tartó kommunikációt, melyben szerintük több helyen tetten érhető csúsztatás, ügyes helyezkedés. Egy ott bemutatott 2008-as sajtónyilatkozatban a cég képviselője, Christoph Augustin azt mondta, hogy „a már engedélyeztetésre benyújtott tervek alapján felújítják a szegedi kenderfonó több régi, részben műemléki védelem alatt álló épületét, melyek majd szervesen illeszkednek a bevásárlóközpont tömbjébe." Ennek kapcsán folytak tárgyalások, melynek a vége az lett, hogy a Rigó utcai szép homlokzatot őrzik meg, s építik bele a dobozszerű modern bevásárlóközpontba. Sokig valóban állt is a fal. Ám szombaton az is eltűnt.

„Felháborító, ami itt történik! Egy ipartörténeti emléket bontottak le teljesen, hazudtak ismét, becsapták a szegedieket. Már a tárgyalások alkalmával tapasztaltuk, hogy sumákol a német cég, hiszen odahaza és a cseheknél is épített úgy plázákat, hogy a szép gyárépületeket megtartotta, patinás, különleges szórakozóhelyeket emelt. Csak hozzánk Szegedre jött rombolni, és azt a kis ígéretét is megszegte miszerint a Rigó utcai homlokzat megmarad. Végül ezt is eltüntette. Ebben az ügyben végre már meg kell nevezni a felelőst. Mi városvédők mindenesetre nem nyugszunk, és minden követ megmozgatunk addig, míg számon nem kérjük ezt az arcátlan cselekedetet" - mondta el portálunknak ifj. Szilágyi Árpád, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület tagja, aki az eltűnt homlokzat miatt hívta fel szerkesztőségünket.

A SZEGEDma.hu az építtető megkeresésével folytatja az ügyet, s próbál választ találni, arra, hogy miért kellett végül a megtartásra szánt homlokzatot elbontani.

Forrás: szegedma.hu

 

Bogár László - Lefelé a létezés lejtőin

Csemer Géza: Szögény Dankó Pista

Firbás Zoltán: Szeged Panorámatérkép

Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Tóth Béla: Elhantolt hegedűk

Mé piros a gólya csőre?

Lengyel András: „Közkatonái a tollnak...”

10 nap az Iszlám Államban

A tudás még nem bölcsesség

Tóth Béla: In prigione

JAAP SCHOLTEN - Báró elvtárs

Wolf Schenke - A sárgák háborúja

Domonkos László: Nagyenyedi ördögszekér

Bogár László : Örvényben

Monostori László: Szeged könyvkereskedése és könyvterjesztése 1835-1998

Vadételek

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Magyarország felszámolása

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész