2024. Szelek hava (Április) 16.-a - Csongor, Bernadett neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Mennyi pénzt érhet Bálint Sándor emléke?

2004-07-19

Mennyi pénzt érhet Bálint Sándor emléke?
2004. július 19. 19:15


Haág Zalán

Lapunk szerdai számában megírtuk, hogy a száz éve született híres néprajztudós, Bálint Sándor szülőháza megmenekült a lebontástól. Ugyan a szülőházra a mai napig érvényben van a bontási engedély, azonban Botka László MSZP-s polgármester többször megismételte: a város megszerezheti az épületet, hiszen ő a megvásárlásról közgyűlési határozat nélkül is dönthet. Ennek szellemében el is helyezett egy, a város címerét ábrázoló matricát a ház kapuján. Kedden este azonban az önkormányzat pénzügyi bizottsága egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy ilyen feltételekkel nem támogatja a ház megszerzését, mert a képviselők szerint az épületért felajánlott két, összesen 47 millió forintot érő cseretelek többet ér, mint a szülőház. Botka László érthetetlennek nevezte a döntést, ami után már semmi sem állhatja útját a bontásnak. Információink szerint a polgármester saját hatáskörében is rendelkezhet egy-egy alkalommal 250 millió forintról, így gond nélkül megvásárolhatná az ingatlant. Sem a polgármester titkársága, sem a hivatal sajtófőnöke nem szolgált lapunknak felvilágosítással arról, ezek után mit szándékozik tenni a város első embere. Kérdésünkre Virág András (SZDSZ), a pénzügyi bizottság elnöke - és a körzet képviselője - elmondta: a tulajdonosok mohósága miatt hiúsulhat meg a házvásárlás.
Szabó László önkormányzati képviselő, a Szögedi Védegylet elnöke közadakozást hirdetett meg az épület megmentésére, s mint a Magyar Nemzetnek elmondta, egyhavi bérének felajánlásával hasonló lépésre akarja sarkallni képviselőtársait és az épületvásárlást szavakban támogató Botkát. Közben a szegedi Fidesz is kiállt az épület megmentéséért. Kohári Nándor önkormányzati képviselő szerint Botka és a baloldali pártok színjátékot folytatnak. A nagyobbik ellenzéki párt álláspontja szerint a város egészére nézve méltatlan az ügy, és szánalmas a polgármester viselkedése, pedig egy Bálint Sándor-emlékház létesítése turisztikai vonzerőt is jelentene.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Bátyai Gitta: Úszóházak a Tiszán

10 nap az Iszlám Államban

Balázs Imre: Béketelep története

Bogár László - A rendszerváltás bukása

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Tápai Antal : Életutam

Magyarország, a vonakodó csatlós

Magyarország felszámolása

Tóth Béla: Szeged vidámítása I-II.

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Tóth Béla: Teremtő Joó Istvánék emlékező könyve

Mé piros a gólya csőre?

Globális uralmi rend

Manipulált mértéktelenség

A hű folyó

Péter László: Szegedi seregszámla

Oláh Miklós: Fejezetek a szegedi várbörtön történetéből

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Péter László: Radnóti Miklós

Péter László: 14 írás József Attiláról