2024. Kikelet hava (Március) 28.-a - Gedeon, Johanna neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Stratégiai hiba volt az M5-ös

2008-02-15

Fidesz: stratégiai hiba volt az M5-ös

Hiba volt megépíteni az M5-öst, mert előbb az M43-as elkerülő autópályát kellett volna - mondta a pénteki közgyűlésen Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke.

Stratégiai hiba volt az M5-ös autópálya megépítése, mert előbb az M43-as elkerülő autópályát kellett volna elkészíteni, jelentette ki Gyimesi László a Fidesz szegedi elnöke a péntek délelőtti közgyűlésen.
Szabó László Fideszes képviselő* pedig azt vetette Botka László polgármester szemére, hogy bár megszavazta Románia és Bulgária csatlakozását az Európai Unióhoz, még sem szólt időben, az M43-as építése ügyében.
A polgármester bejelentette: az ellenzék bánatára még az idén nyáron megkezdődik az elkerülő autópálya és a Tisza-híd építése.

Forrás: Webradio

* Természetesen Dr Szabó László sohasem volt a Fidesz(nek, mint pártnak) tagja. A módszeres félretájékoztatás gépezete igyekszik összemosni minden helyi médiumban a Szögedi Védegylet elnökét, az ellenzéki képviselőt, a Fidesz munkacsoportjában (Fidesz frakcióban) működő párton kívüli városvédőt az őt támogató legnagyobb párttal.

A városvédő egyesület nevét módszeresen elhallgatva, de hitelesebben pl.:

Szabó László ellenzéki képviselő (Fidesz frakció)

 

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában

Manipulált mértéktelenség

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Kenyér és Bor

Bálint Sándor - A szegedi paprika

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Péter László: Bécsi hármaskönyv

Raffai Ernő - Balkáni birodalom

Bogár László - Magyarország és a globalizáció

Csapody Miklós: „Nehéz útra keltem”...

Cukor Blues

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Kilófaló finomságok

Globális uralmi rend

Gabonakonyha

Bogár László - Hálózatok világuralma

Harmatszedés égi mezőkön

Varga András: A régi Szeged