2024. Szelek hava (Április) 19.-e - Emma, Malvin neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Szent-Györgyi vagy Horthy Miklós?

2007-12-11

Szent-Györgyi vagy Horthy Miklós?

Felmerült, hogy a Nobel-díjas orvos-kutató Szent-Györgyi Albertről neveznék el a szegedi egyetemet, de egyesek Horthy Miklós nevét is szóba hozták.

Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke, ellenzéki önkormányzati képviselő már többször kezdeményezte, hogy a Szegedi Tudományegyetem vegye fel a Nobel-díjas orvos-kutató nevét. Az apropót az adja, hogy idén 70 éve vette át Szent-Györgyi Albert az élettani-orvosi Nobel-díjat többek között a biológiai égésfolyamatokról és a C-vitaminról tett felfedezéseiért. Emiatt a városban az évet Szent-Györgyi emlékévnek nyilvánították: hagyatékából az orvoskaron emlékszobát alakítottak ki, s városi vetélkedőt is szerveztek.

Egy esetleges egyetemi névadásban a városi képviselőtestületnek nincs kompetenciája, legfeljebb javaslatot tehet az intézménynek. Szabó László elmondta: már tavaly és ebben az évben is indítványozta a keresztelőt, ám arra nem került sor, s a városi

közgyűlésben sem kapott többséget az a javaslata, hogy hivatalosan kezdeményezzék az egyetemnél a névadást. Érdekesség: a háziorvos képviselő ma abban a lakásban lakik, ahol annak idején Szent-Györgyi Albert is élt, a Weborvosnak pedig abban a szobában nyilatkozott, ahol elmondása szerint a kutatóval közölték, hogy elnyerte a Nobel-díjat.

Kedden egyébként a Jobboldali Egyetemi Szövetség egy közleményt adott ki, amelyben egyrészt arról biztosítják Szabó Lászlót, hogy támogatják az indítványát, másrészt viszont megjegyzik: szívük szerint nem is annyira Szent-Györgyiről mint inkább Horthy Miklósról neveznék el az egyetemet. „Ezt a nevet, ugyanis már viselte az egyetem, így csupán egy hagyományt élesztenénk újra" - írják.

Szegeden az egyetem klinikai központja egyébként Szent-Györgyi Albert nevét őrzi. Szabó Gábor rektor a tudós emlékszobájának októberi átadásakor - a Webradio szegedi hírportál tudósítása szerint - megfontolandónak nevezte a névfelvételt. Kedden a témában megkérdeztük Keczer Gabriellát, az egyetem szóvivőjét, aki arról tájékoztatott: a Szegedi Tudományegyetemen egyelőre nincs napirenden névadó.

Forrás: Weborvos

 

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

Bogár László : Bokros újratöltve

Raffay Ernő - Szabadkőműves béklyóban Ady Endre

Balázs Imre: Béketelep története

A magyar szürkemarha

Földbeszántott keserűség avagy az utolsó barázda

Vadételek

Tóth Béla

Helyünk és sorsunk Európában

Bogár László - Lefelé a létezés lejtőin

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Péter László: Bécsi hármaskönyv

Takács Tibor: Huszárok a hadak útján

Kilófaló finomságok

Csemer Géza: Löffler-bolt, az a régi szép...

Globalizációs végjáték

Bogár László: Ideg-rendszer váltás

Manipulált mértéktelenség

Péter László: A város cselédje

Bioételek gabonából