2024. Kikelet hava (Március) 29.-e - Auguszta, Bertold neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!

Irattár

Trafó a szögediekre!

2010-02-24

Kedves Szabó László,

Először is, csak Önhöz tudok hirtelenjében fordulni, mert Ön az egyetlen képviselő, akki korrekt módon nyilvánossá tette az elérhetőségét a Szeged Portálon, másrészt egy majdan volt előadás kapcsán néhány szót váltottunk, valamint egyéb közéleti megnyilvánulása számomra referencia, hogy elkötelezett a tisztes és értékes dolgok iránt.

 

A Felső-Tiszapart 27. alatt lakom,  és még további 44 család él itt.

Amikor ideköltöztünk, már volt a ház mellett egy trafó állomás, és az elmúlt huszonegynéhány évben nem is panaszkodtunk miatta, már itt volt, mikor ideköltöztünk.

A mellettünk lévő ház környékén, tőlünk úgy 30 méterre van egy másik trafóház is, ez nincs közel az épülethez, a házakhoz vezető út mentén van, nem is zavar senkit.

Néhány nappal ezelőtt, az ablakunk alatt, a parkolóban ! találtunk néhány vörös festékkel jelzett keresztet, amiből kettő a parkoló helyeken van, a hátsó kettő jelölés a ház előtti park füvén !

Úgy hallottunk, mert értesíteni senki nem értesítette a lakókat, hogy egy harmadik trafóház épül közvetlenül az ablakunk alatt, ami tökreteszi egyrészt a kilátást, másrészt nyilván zajjal is jár a működése. Azt mondták, a felszámolásra kerülő parkolókat, majd a park területéből pótolják. Ez végképp érthetetlen.

Fogalmunk sincs ki az az idióta, aki ide (nyilván majd a közvilágítást is megszüntetve, mert az is beleesik a megjelölt területbe) ide építési engedély adhatott.

Ha a trafóház már nem felelne meg a mai kor követelményének, felújíthatták volna akármelyik trafóházat, vagy kicserélhették volna a berendezését, de ez döbbenet, hogy egy ház köré már a második trafóházat telepítik és ilyen rémísztően közel a lakásokhoz (kb 4 méter).

Arra kérem Önt, hogy jelezzen már vissza, mit tehetne a közösség, hogy ne ide építsék ezt a trafóházat, hanem a másik trafóház mellé, amelyik használatlan területen van. A két trafóház közötti távolság úgy nagyjából 30 méter lenne.

Mi tegyünk? Használna e az aláírásgyűjtés?

Úgy tudjuk, márciusban már át is akarják adni. Szerencsére még nem történt semmi visszafordíthatatlan dolog.

 

Üdvözlettel :Boda Magdolna

 

Lengyel András: „Közkatonái a tollnak...”

Péter László: Néprajz, népműveltség

A hű folyó

Péter László: Kálmány Lajos

Kilófaló lakomák

Péter László: Radnóti Miklós

Tóth Béla: Szeged vidámítása I-II.

Magyarország, a vonakodó csatlós

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Tömörkény István: Hétről hétre

Tóth Béla

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus

Péter László: Árvízi emlékek Szegeden

Csemer Géza: Szögény Dankó Pista

Balázs Imre: Béketelep története

Mr. Trianon

Péter László: Szegedi seregszámla