www.ujszeged.hu
2024. Kikelet hava (Március) 29.-e - Auguszta, Bertold neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!

Újszeged logo

Dr. Bogár László írása

nEUrózis.

Az utóbbi hónapok globális válság-örvénylései, amelynek egyik legutóbbi felvonása Európa számára, mint gáz-krízis jelent meg, újra ráirányították a figyelmet arra a Magyarország számára is döntő jelentőségű kérdésre, hogy vajon képes-e az Európai Unió a kontinens hosszú távú stratégiájának megfogalmazására és képviseletére. A kérdés nem új, hiszen már akkor felmerült, amikor 1989 júliusában, vagyis éppen húsz éve az európai integráció, amely akkoriban még Európai Közösségek névvel illette önmagát, először fejezte ki törekvését, hogy „újra-egyesítse” földrészünket. A törekvés formálisan ugyan sikerült, de tartalmilag aligha.
Az egyre nyilvánvalóbb kudarc tényeit most már legfeljebb ideig-óráig fedhetik el azok a hamis győzelmi jelentések, amelyek legfőképpen az ide beáramló globális tőke megtérülési mutatóival igyekeztek mérni az egyes kelet és közép európai országok sikeres integrációját. Ezért válhatott egy időre ultra-reformer szuper-sztárrá Észtország, vagy éppen a szomszédos Szlovákia. Pedig akkor is tudható volt, hogy semmi egyéb nem történik ezekben az országokban, mint, hogy a globális tőke „külszíni-fejtéssel” letermelhető érték-lelőhelyet talált. A gyors gazdasági növekedés valójában nem volt más, mint az „ideiglenesen a térségben állomásozó” globális tőke-struktúrák extra-profitjának a rendkívül intenzív felívelése. A GDP számítás sajátos csapdája ugyanis, hogy abszurd módon az itt tevékenykedő külföldi vállalatok profitját is a térség nemzetei gyarapodásaként mutatja be, drámai módon meghamisítva a lényeget. Arról már nem szólt az uralkodó elbeszélési mód, hogy mindeközben ezek a tőke-struktúrák lerombolták a térség országainak egész ipar-szerkezetét, szétroncsolták külső és belső piacaikat. És mivel semmilyen garanciát nem adtak erre, most a globális válságra hivatkozva, szétrombolják egész foglalkoztatási rendszerüket is, kiszolgáltatott páriává téve a „bennszülötteket”. Ennek nyomán az eddig „csak” lepusztulási lejtőn lecsúszó országok szabad esésben hullnak ismeretlen mélységek felé.

A privatizáció folyamata jelzi, hogy professzionálisan felépített stratégiáról volt szó. Elsőként az élet alapvető tereit fenntartó szférák felett vették át az ellenőrzést: élelmiszer, energia, gyógyszeriparunk szinte azonnal a globális hatalom-gazdaság lokális „telephelyévé” degradálódott. (Könnyű belátni, hogy a táplálkozás, az egészség és az elemi életfeltételek energia igénye minden egyéb szükségletet „felülír”, és aki ezeket kézben tartja, az akkor is ura a térségnek, ha „senki nem választja, és senki nem ellenőrzi”. Márpedig a politológia ezt a helyzetet nevezi diktatúrának.). Ez után következtek a globális „hálózatok”: a kereskedelem, hírközlés, informatika, média, végül az egész pénzügyi, banki, biztosítási szolgáltatások, teljessé téve a globalitás „szép új világának” rejtett önkény-uralmi struktúráit.

Magyarország tragikus vergődése most már legalább intőjel lehetne a többiek számára. Ami hazánkkal történik, az, szükségszerű következmény, ugyanez a sors vár előbb-utóbb valamennyi térségbeli országra, a hírtelen felívelő növekedés csupán a fokozódó kifosztás kifejeződése volt, amit kizárólag a hamis mérőszámok mutathattak sikernek. Vagyis Magyarország nem „lecsúszott”, vagy „sereghajtóvá vált”, mint azt a hamis narratívák állítják, hanem egy előre látható új „fejlődési fázisba” lépett, a globális érték-szivattyúk arra hivatkozva, hogy most már „nem olyan vonzó célpont” Magyarország, „lezsilipelik” az elmúlt két évtizedben „elő-emészett” érték-tereket, reménytelen helyzetbe sodorva ezzel az országot. Ők már csak tudják, hogy „nem vonzó célpont” lettünk, hiszen ők tettek azzá minket!

A Nyugat, mint civilizatórikus entitás, az elmúlt kritikus húsz év során ugyanolyan tragikusan rövidlátónak és/vagy cinikusnak bizonyult, mint amilyen az elmúlt évszázadok során mindig is volt. Ha csupán a XX. század kritikus elágazási pontjait tekintjük át, ugyanezt láthatjuk. Az első világháborút lezáró béke-rendszer, amely eleve kódolta az újabb konfliktusok még pusztítóbb rendszerét, majd az 1929-33-as válság, amelynek kezelése során még meg is erősítette ezt a végzetesen hamis értelmezést, előre vetítette a szörnyű katasztrófát. A tragikomikus bohózatba illeszkedő 1938-as müncheni szerződés már csak „hab a tortán”. A jaltai egyezményben pedig önelégült gátlástalansággal folytatta mindezt. „Szépen” illeszkedik e sorba 1956 kezelése, és végül maga a most összeomlóban lévő kelet európai „rendszer-váltások” rendszere, amely lényegét tekintve a nyugatias globalitás birodalma kifosztó szivattyúinak az elegáns foglalatává vált.

Számunkra csupán annyi maradt, inkább már csak az egzotikum kedvéért, hogy latolgassuk, a Nyugat urainak a végzetes tudatlansága, vagy a végtelen cinizmusa a döntő oka szenvedés-történetünknek. Pedig Európa urai előtt húsz éve valóban megnyílhatott volna egy történelmileg új értelmezési keret. Ehhez azonban tudásra és bátorságra lett volna szükség, vagy ahogyan a felvilágosodás nagyjai fogalmaztak, Észre és Erényre. Ma már világosan látjuk, hogy ez a váltás elmaradt, és ennek minden következménye most „halmazati büntetésként” hullik vissza földrészünk „igazgatóira”, beigazolva a régi mondás igazságát: „akik nem tanulnak a múltból, azok arra ítéltetnek, hogy újra átéljék annak minden szörnyűségét”.

 

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Kecske ételek

Balázs Imre: Béketelep története

Kanyó Ferenc: Világháborúk szegedi hősi halottai

A hű folyó

Az Adriától Amerikáig

Globalizációs végjáték

Lengyel András: A „másik” Móra

Raffai Ernő - Balkáni birodalom

A magyar szürkemarha

A magyar név megint szép lesz... (szerk: Földesi Ferenc)

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

Mr. Trianon

Oláh Miklós: Fejezetek a szegedi várbörtön történetéből

Juhételek

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Hiper- és hipoaktivitás, figyelemzavar

Domonkos László: Nagyenyedi ördögszekér

Csemer Géza: Löffler-bolt, az a régi szép...

Tápai Antal : Életutam