2026. Enyészet hava (November) 07.-e - Rezső, Ernő neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2024-06-11 - Ivánovics György szülinapján

Ivánovics György szülinapján

120 esztendeje… Nap (június) hava 11.-én

1904-ben e napon született Ivánovics György orvos, mikrobiológus, az MTA tagja. 

Kétszeres Kossuth-díjas bakteriológus egyetemi tanárként a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.

1929 januárjától költözött Szegedre, ahol a Horthy Miklós Tudományegyetem Közegészségtani Intézetének tanársegédje lett.
Szerteágazó kutatásai között a lépfene baktérium tokanyagának fölfedezője lett.

Gram-festéssel láthatóvá tett lépfenebacilusok

Sok más baktérium védekezik tokkal, de ennek fehérjetokja van.
Ez a polü-D-glutaminsav tok, ami megvédi a baktériumot a saját mérgeitől (toxinjaitól) meg attól, hogy a gennysejtek bekebelezzék.
Ezt Ivánovics György fedezte föl Bruckner Győzővel, majd 1938-ban közölte is. 

Ezért szerencsésebb és kényeztetettebb nyugati kollégái könnyen kaptak volna egy Nobel-díjat is !
De ő fajában és nemzetiségében is magyar volt.

Ivánovics György szülinapján < Nyisson ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Péter László: Csongrád megye irodalmi öröksége

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek

Oláh Miklós: Fejezetek a szegedi várbörtön történetéből

Balázs Imre: Béketelep története

Manipulált mértéktelenség

Bogár László - A rendszerváltás bukása

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész

Raffai Ernő - Balkáni birodalom

Dr. Darázs Sándor: A Szegedi Konzervgyár története

Cukor Blues

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

A leves hazudik

Írások a Nagyárvízról

Varga András: A régi Szeged

Bogár László - Hálózatok világuralma

Az Adriától Amerikáig

Csemer Géza: Löffler-bolt, az a régi szép...

Kanyó Ferenc: Világháborúk szegedi hősi halottai

Hiper- és hipoaktivitás, figyelemzavar