2026. Enyészet hava (November) 05.-e - Tétény, Imre, Zakariás neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2026-10-11 - Juhász Gyula – Október

Juhász Gyula – Október

E napokban íródott Gyalunk gyönyörű Október költeménye :

A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbődül, hisz haza tart,
De ez már őszi csapat.

A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt !

Így jelent mög a Szögedi Naptárban :

Szögedi Naptár 2019

Az Új Idők 1924 októben 26.-ai számában jelent meg először, a költemény alatt Makó jelzéssel. Innen vélhetjük,
hogy e költeménye Makón születhetett. Közölte még rá eggy évre a Délmagyarország 1925 október 11.-ei száma is.

„A kertben tarkán égő színek,
Virágok, dúsan vérző szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már őszi pompa mind.”

Az egyre forróbb nyarak nyomán lassabban köszöntenek be az őszök is… Idén mégis hirtelen jött…
Régi szeptemberek októberben aranylanak elő… 
Először a kőrisek sárgulnak, majd barnulnak, majd az ostorfák és végül a többi is aranyra vált…

Juhász Gyula – Október < Nyisson ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus

Monostori László: Nándorfehérvár emlékezete, 1456-2006

Péter László: A város cselédje

A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével I.

Péter László: Bécsi hármaskönyv

Péter László: Radnóti Miklós

Cukor Blues

Mr. Trianon

Bálint Sándor - A szegedi paprika

Bogár László : Bokros újratöltve

Tóth Béla: Tudósítások a török kori Szegedről

Péter László: Szegedi számadás

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

Tóth Béla: Szeged vidámítása I-II.

Szárnyas ételek

Tömörkény István: Hétről hétre

Globalizációs végjáték

Földbeszántott keserűség avagy az utolsó barázda

Tápai Antal : Életutam

Mé piros a gólya csőre?