2026. Enyészet hava (November) 07.-e - Rezső, Ernő neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2021-09-27 - A magyar Vaskapu avatása – 125 éve

A magyar Vaskapu avatása – 125 éve

A Vaskapu mint jelentős természeti akadály a legtöbb nyelvben Vaskapu: törökül Demirkapı, németül Eisernes Tor, bolgárul Железни врата, oláhul (románul) Porțile de Fier. 

A hajózás biztonságossá tételének, az Al-Duna szabályozásának gondolatát Széchenyi István vetette föl, és a terveket Vásárhelyi Pállal készíttette el.
A munkálatokat már 1834-ben elkezdték ugyan, de egy év múlva abbahagyták, és csak 1856-ban folytatták.

A szabályozott szakaszt, a „Vaskapu“-t 1896-ban adták át. Éppen ma 125 esztendeje !!!

Az al-dunai szakaszon a magyar kormány viselte a szabályozási munkálatok teljes költségét. Ma pedig mindez másé… És tűrjük !!! Ezt is…

A magyar Vaskapu avatása – 125 éve < Katt ide!





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Hiper- és hipoaktivitás, figyelemzavar

Bioételek gabonából

Forrai Kornélia - Tóth Attila: A szegedi Hősök kapuja

Aranyszarvas földjén

Lakomakönyv

Vadételek

Balázs Imre: Béketelep története

Manipulált mértéktelenség

Kecske ételek

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Csemer Géza: Szögény Dankó Pista

George Soros - könyvhirdetés

Globalizációs végjáték

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Tóth Béla: Kutyák, birkák, szamarak

Péter László: Szegedi tudósítások

Varga Papi László: Zsidó magyarok Szegeden

Halételek

Bogár László - A rendszerváltás bukása

Bálint Sándor - A szegedi paprika