2024. Kikelet hava (Március) 29.-e - Auguszta, Bertold neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


dr. Szabó László
a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője
______________________
2010. évi költségvetés

Képviselői módosító indítvány

Újszeged útjainak és utcáinak jelentős része - 8 év balvezetés nyomán - siralmas, balkáni állapotban van.

A járhatatlan újszegedi utcák burkolatának javítását a 2010-es költségvetés terhére indítványozom.

Szőregi út - A Kelet-Balkán elhibázott ütemezésű EU-ba szavazásával, és az elkerülő út 5 éves késedelmével ránkzúduló 5-szörös teherforgalom megrongálta még a járdákat is. Helyreállításuk halaszthatatlan föladat. Rendbetételük nem tűr halasztást!

Kamara-töltés (Újszeged-Szőreg határán) Föltáró útként szolgáló kezdeti szakasza szinte holdbéli táj, duzzadó forgalommal, óriási kátyúk a vasúti átjáró mindkét oldalán, ahol még fénysorompó sincs! Az állapotokat most még súlyosbítja a teljesen elhibázottan - föltáró út nélkül - megkezdett beépítés teherforgalma is.

A csatornázó nehézgépek által okozott kár garanciális javítása sem történt meg a 8 rétegű alvállalkozásban elgányolt csatornázás nyomán.

Kertész utca A csatornázási munkálatok által földúlt és azóta sem javított bevezető szakaszának fölújítása nem halogatható tovább.

Újszőregi utca A csatornázási munkálatok által földúlt és azóta sem javított utcát most még az átgondolatlanul engedélyezett építkezések teherforgalma is tovább rongálja. Fölújítása nem halogatható tovább.

A dél-újszegedi kaotikus építkezés egyébiránt rámutat, hogy a nehézgépek által okozott károk utáni javításokat is a károkozónak kellene (legalább részben) vállalnia. Ezügyben rendeletmódosítás kidolgozása is szükséges. A beépítés ütemének fordított irányát - föltáró jellegú sugárúttal a Tiszától a Lövölde-liget felé - már a kezdetek kezdetén is javasoltam

Mérnök utca az egyetlen átkötő utca a Kertész és a Lövölde utcák között. A saját választókörzeti alapomból rendbe hozattam, majd a csatornázó munkálatokat bonyolító nehézgépek tönkre tették és úgy is hagyták. Burkolat híján ma is járhatatlan.
Rendbetétele nem tűr halasztást! A Város és balvezetésének szégyene.

Meglévő fasorok helyreállítása, hiányzó fák és cserjék pótlása, melyre a körzeti alap nem elegendő. A polgármester által megígért megnégyszerezés - ezernyi más üres ígérethez hasonlatosan - csak ígéret maradt, mellyel az ellenzéki képviselők körzeteit sújtja a balvezetés teljesen tudatosan.

A forrás a garanciális javíttatásokat elmulasztó cég költségvetése, vagy a hivatali igazgatási keret fölöslegesen nagyra méretezett 650 milliós tétele lehet. 

Tisztelettel:

dr Szabó László
Közép-Újszeged
(7. körzet)
képviselője


Szeged, 2010. Jégbontó (február) hava 15.-én

 

Varga András: A régi Szeged

A magyar szürkemarha

Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt

Tóth Béla

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek

Péter László: A város cselédje

Globalizációs végjáték

Monostori László: Szeged könyvkereskedése és könyvterjesztése 1835-1998

Péter László: Néprajz, népműveltség

Kilófaló sütemények

Helyünk és sorsunk Európában

Firbás Zoltán: Szeged Panorámatérkép

Bogár László : Örvényben

Oláh Miklós: A Csillagépület

Juhételek

Mé piros a gólya csőre?

Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc: Vádló Bitófák

Kilófaló lakomák

A leves hazudik

Kanyó Ferenc: Világháborúk szegedi hősi halottai