2024. Kikelet hava (Március) 28.-a - Gedeon, Johanna neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Természeti örökség

Az egészséges fákat is kivágják, ugye?!

Hulljon a forgácsa…

Furcsa, a halandók szerint sokszor teljesen érthetetlen logika mentén dolgoznak a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartással megbízott munkatársai. Joggal háborodnak föl a szegediek, amikor látják, hogy városszerte vagdossák ki, az öreg, egészséges fákat olyan helyekről is, ahol azt semmi sem indokolja. Legutóbb éppen hétfőn nyiszáltak ki ötöt a Roosevelt téri Halászcsárda elől. Napokig telefonon hiába kerestük az illetékeseket az ügyben, nem válaszoltak…

Furcsa, a halandók szerint sokszor teljesen érthetetlen logika mentén dolgoznak a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. közterület-fenntartással megbízott munkatársai.

E sorok írója immár 15 éve hadakozik velük, mert egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy a ház előtt álló 4 óriási, legalább 60-70 éves hársfa - azóta az egyik korhadt törzsűt már szerencsére hosszú könyörgés és rengeteg utánajárás eredményeként kivágták - alig 1,5 méterre található az épület falától, ágai ránőnek a tetőre, vihar esetén félő, hogy összetörik a cserepeket, kárt tesznek a tetőszerkezetben. Ágai belógnak a kéménybe, gyökerei pedig megemelik a járdát, rongálják és nedvesítik a falat, meg a szomszéd pincéjének a falát feszegetik.

Szinte 2-3 évente mennek az újabbnál újabb panaszlevelek, a bizottság kijön, helyszínel, és megállapítja, minden a legnagyobb rendben van, egészséges fát nem lehet kivágni, mert „nekik ugranak a környezetvédők”. Nem egyszer a területi képviselő közbenjárására sikerült csak elérni, hogy legalább nyessék meg az óriásira nőtt, száraz, emberre, járműre, épületre egyaránt veszélyt jelentő karvastagságú ágakat. Megszoktuk már, hogy minden alkalommal úgy kell kiveszekedni, szinte kiharcolni, ha már nem hajlandók kivenni az öreg fákat, legalább nyessék meg őket.

Ezek után azt hiszem, joggal háborodik fel az ember, amikor látja, hogy ezzel párhuzamosan városszerte vagdossák ki az öreg, egészséges fákat olyan helyekről is, ahol azt semmi sem indokolja. Legutóbb éppen hétfőn nyiszáltak ki ötöt a Roosevelt téri Halászcsárda elől. Napokig telefonon hiába kerestük az illetékeseket az ügyben, nem válaszoltak. Az egyik divízió-helyettes éppen betegszabadságon volt, főnöke pedig - egyedül ők ketten nyilatkozhatnak - értekezletről értekezletre rohant, és még este 6-kor sem volt elérhető.

A halászcsárda tulajdonosától így is megtudtuk, hogy az ötből két fa valóban korhadt volt, tavaly rádőlt egy elszáradt ág a teraszra, s majdnem balesetet okozott az ott békésen kvaterkázó vendégek között. A másik fának is leszakadt egy vastag ága, amikor kivágták, látszott is, hogy teljesen beteg, korhadt volt a belseje. A többi három fa azonban állítólag egészséges volt, ezeket akkor miért kellett kivágni? A régiek helyébe nyilván új, gyorsan növő facsemetéket telepítenek majd, miután a földben maradt tuskókat is eltávolítják. Ez így is van rendjén, de az egységes, fiatal csemetékből álló fasor esztétikai látványa vezérelte csupán a szakembereket, mikor az egészséges fákat is halálra ítélték? Ki, milyen kritériumok alapján dönti el a kht.-nál, hogy ezt az egészséges fát márpedig kiveszik, amaz pedig a lakók bosszúsága ellenére is a helyén maradhat?

Ha valaki mégis kézbe óhajtja venni az ügyet, és magánakcióban kivágja a lakóházát veszélyeztető faóriást, rosszul teszi. Hiába ültet helyette másikat, kegyetlenül megbüntetik. Akkor hogy is van ez?!

forrás: www.szegedma.hu

 

Ehető virágok

Szárnyas ételek

Lengyel András: A „másik” Móra

Tömörkény István: Hétről hétre

Oláh Miklós: A Csillagépület

Bogár László : Bokros újratöltve

Az Adriától Amerikáig

JAAP SCHOLTEN - Báró elvtárs

Tóth Béla: Tudósítások a török kori Szegedről

10 nap az Iszlám Államban

Gárdonyi Géza: Szegedi figurák

Kilófaló lakomák

Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv

Mé piros a gólya csőre?

Győrfi Károly: Keresztényüldözés a 21. század elején

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Magyar példa beszédek és jeles mondások

Tóth Béla: Szeged vidámítása I-II.

Lakomakönyv

Tóth Béla: Teremtő Joó Istvánék emlékező könyve