Gidró Kriszta cikkei e témában
Balesetveszélyes óvodában a gyerekek?
2007-11-14
Szegeden minden harmadik óvoda bezárható lenne
Szegeden az óvodák egyharmadánál vannak közegészségügyi problémák – ezt az ÁNTSZ állapította meg, miután a városban működő ilyen intézmények hetven százalékát ellenőrizték. Balesetveszélyes óvodát egyet találtak: azt, amelyikbe átköltöztetnék a december elsejével bezáró intézményből a gyermekeket.
Munkatársunktól
Eddig a szegedi óvodák hetven százalékát ellenőrizte az ÁNTSZ, a problémák
mindenhol hasonlóak, mint Deák Ferenc utca óvodában, amelynek áthelyezéséről
pénteken döntött a város közgyűlése.
Mint arról lapunkban többször beszámoltunk, az önkormányzat december elsejével,
tehát év közben szünteti meg a fogyatékos gyermekeket integráltan nevelő óvodát
a belvárosi Deák Ferenc utcában. A gyermekeket egy külvárosi intézménybe helyezik
át. Az átköltöztetést az ÁNTSZ vizsgálatával indokolják: eszerint korszerűsíteni
kell a fűtési és a világítási rendszert, nincsen tornaszoba és udvar, illetve
hiányzik az orvosi szoba is.
A tisztiorvosok hasonló hiányosságokat állapítottak meg a szegedi óvodák egyharmadában,
az általános észrevétel szerint a fürdőszobák elavultak, kopottak a burkolatok,
az ajtók és ablakok nehezen záródnak, illetve beázik a tető. Az óvodák többségében
ugyancsak felújításra szorul a fűtési és az elektromos rendszer, és nem mindenhol
van tornaszoba.
Az ÁNTSZ eddig egyetlen balesetveszélyes intézményt talált a városban: azt
a Gyík utca óvodát, ahová a Deák Ferenc utcából költöztetnék át a gyermekeket.
A vizsgálat megállapításai szerint a játszóudvar betonburkolata töredezett,
a fák gyökerei miatt több helyen egyenetlen, a kerítés pedig egy szakaszon
hiányos.
A Deák Ferenc utcai szülők számára újabb értekezletet tartottak. Ezen Kardos
János, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője nem tartotta kizártnak,
hogy tavasszal a gyermekek visszaköltözhetnek az intézménybe. Hangsúlyozta,
hogy az ingatlan továbbra is az óvodák igazgatóságának kezelésében marad.
Gidró Kriszta
Integráló óvodát zárnak be Szegeden
2007-11-01
Decembertől költöztetik új helyre a Down-szindrómás és autista gyermekeket
Év közben, december elsejétől bezár egy óvodát Szegeden az önkormányzat. Az intézménybe járó gyermekek egyharmada Down-szindrómás, vagy autista, őket integráltan nevelik az óvodában. A három csoporttal működő, a belváros szívében lévő intézményt egy város széli óvodában akarják elhelyezni, ahol két csoportnak van hely. A döntésről kedden tartottak szülői értekezletet úgy, hogy az erre szóló meghívót hétfőn adták át. Az önkormányzat oktatási irodájának vezetője november 12-re újabb tájékoztatást ígért, ám azóta kiderült: november 9-én a közgyűlés várhatóan végleges döntést hoz az ügyben. A szülők szerint egy közelben épülő kaszinó megnyitása, illetve az óvodaépület esetleges eladása állhat a háttérben.
Munkatársunktól
Egy szeptember végén elkészült ÁNTSZ-jelentésre hivatkozva december végén
bezárnak Szegeden egy, a belváros közepén, a Deák Ferenc utcában működő óvodát,
ahol Down-szindrómás és autista gyermekeket integráltan, azaz egészséges társaikkal
együtt nevelnek. Erről egy hétfőn összehívott, kedden megtartott szülői értekezleten
tartottak tájékoztatót. A közoktatási törvény értelmében tanév közben oktatási
intézmény működésén változtatni, azt bezárni, vagy áthelyezni csak akkor lehet,
ha az épülete életveszélyes állapotban van.
A szülői értekezleten Kardos János, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője,
és Lóczi Tünde, az óvodaigazgatóság vezetője azt állították a szülőknek: nem
bezárni akarják az óvodát, csupán áthelyezni, mert az ÁNTSZ olyan hiányosságokat
tárt fel az épületben, amelyek miatt a gyermekek nem maradhatnak ott tovább.
A gyermekeket ezért nevelőikkel együtt a város szélén lévő intézménybe helyezik
át. Bár a tájékoztatón először azt állították az illetékesek, hogy egyetlen
dolgozótól sem válnak meg, a későbbiekben többször is azt mondták, hogy négy
óvónőt helyeznek át a Gyík utcai intézményben, illetve, hogy a dajkákat is
átminősítik. Az óvodában jelenleg három csoportban vannak gyermekek, mellettük
hat óvónő dolgozik. A Gyík utcai intézmény azonban csupán két csoportot tud
fogadni.
A szülők a tájékoztatást értetlenül fogadták: ha ugyanis életveszélyes az épület,
akkor már a következő napokban sem viszik oda gyermekeiket, ha azonban nem
az, akkor törvénysértésre készül az önkormányzat. Kifogásolják a szülők azt
is, hogy a város szélére költöztetné az óvodát az önkormányzat, illetve, hogy
a jelenlegi három csoportot két csoportba vonnák össze. Ez ugyanis azt jelentené,
hogy a jelenlegi csoportonként három-négy főről akár a duplájára is nőhetne
a speciális nevelési igényű gyermekek létszáma, ami már nem szolgálná az integrációt.
A nevelők ugyanis nem biztos, hogy boldogulnak a nagyobb létszámú, speciális
fejlesztésre szoruló gyermekekkel, ez viszont az egészséges csemeték hátrányára
is válhat. Az egyik Down-kóros kisfiú édesanyja arra is felhívta a figyelmet:
gyermekénél nem néhány hétig, hanem egy teljes évig tartott, amíg beszoktatták
az óvodába, fejlődése szempontjából kifejezetten káros lenne, ha ezt elölről
kellene kezdeni.
A szülők félelme az is, hogy a költöztetéssel megszűnik az integrálás. A város
szélére ugyanis várhatóan csak azokat a gyermekeket viszik ki, akiknek mindenképpen
szükséges a fejlesztőpedagógus a neveléséhez, a többiek (amennyiben tehetik)
inkább közelebbi intézménybe viszik csemetéjüket.
Kardos János a szülői értekezleten beismerte: az épület nem életveszélyes,
csak a fűtési rendszer balesetveszélyes. Az irodavezető többször is hangsúlyozta
az értekezleten: nem bezárni akarják az óvodát. Ennek ellenére a szerdai Délmagyarország
című megyei napilapban Solymos László (MSZP) alpolgármester azonban kifejezetten
az óvoda bezárásáról beszélt. Az ÁNTSZ egyébként kilenc pontban fogalmazta
meg aggályait, ezek között szerepel az önkormányzat által is súlyos gondnak
tartott korszerűtlen fűtési és világítási rendszer. A helyhatósági számításai
szerint előbbi javítása, kétmillió, utóbbié pedig egymillió forintba kerülne.
Az ÁNTSZ hibaként rója fel továbbá, hogy a konyha nem szellőzik megfelelően,
a dolgozóknak nincs külön szociális helyisége, nincs külön gazdasági bejárat,
nincs játszóudvar, illetve az intézményen kívüli hulladéktárolás nem megoldott.
A valóságban azonban az óvoda konyhájában már évek óta nem főznek, a dolgozóknak
van külön mosdójuk és öltözőjük is, az óvodának pedig soha nem volt játszóudvara,
és a kukákat mindig a ház kapubejárójában tárolták. (Az óvoda egy több mint
száz éve épült ház földszintjén működik, felette most is lakások vannak.) A
szülők elmondták azt is: a ház kéményeit augusztusban újították fel, így azok
nem lehetnek balesetveszélyesek. A fűtési rendszer kétmillió forintos javítási
költségeiről a szülők úgy vélekednek: hat gázkonvektor van az óvodában, cseréjül
darabonként körülbelül hatvanezer forintba kerülne. Ezekbe a költségekbe egyébként
a szülők is hajlandóak lennének beszállni.
Az értekezleten az egyik szülő felvetette: a szemközti, szintén önkormányzati
tulajdonú épületben szeptemberig egy magánóvoda működött, helyiségei most üresek.
A felújítás idejére átköltözhetne oda az óvoda, így nem egy vadidegen környezetbe,
a város szélére kellene kizarándokolniuk a szülőknek a gyerekekkel. Kardos
János azt ígérte: a szülők által felvetett kérdéseknek utánanéz, és november
12-én egy újabb értekezleten tájékoztatja őket a válaszokról.
Másnap, szerdán reggel azonban érdekes levél fogadott minket az óvodában –
mondta el lapunknak az egyik szülő, Szabóné Frank Emese. A dokumentumban az
áll, hogy gyermekének egy másik óvodát javasolnak a jelenlegi helyett, ha azonban
a felkínált intézmény nem felel meg, november 6-án telefonon kérjen egyeztetésre
időpontot a megnevezett ügyintézőnél. Szabóné közölte: fia személyes adatait
teljesen elírták, lányának másik óvodát ajánlottak fel, mint fiának, a személyes
egyeztetést pedig hamarabb kell megejteni, mint ahogyan az oktatási iroda vezetőjével
megbeszélt újabb szülői értekezletet megtartják.
Emellett november 9-én ülésezik Szeged közgyűlése, a testület elé kerülő előterjesztés
ugyancsak arról szól, hogy a Gyík utcai óvodába költöztetik a Deák Ferenc utcai
óvoda csoportjait.
A szülők egyébként úgy vélik: óvodájukat azért kell bezárni, mert a közelben
négy hónapja nem tud megnyitni egy kaszinó. A szerencsejáték-barlang ugyanis
kétszáz méternél közelebb van az óvodához, így nem kaphat működési engedélyt.
Gidró Kriszta
Már biztos a szegedi óvodabezárás
2007-11-07
A fogyatékos gyermekeket integráltan nevelő szegedi óvoda bezárása mellett döntött tegnap a város oktatási bizottsága. Az ügyben pénteken a közgyűlés hoz végleges döntést.
Munkatársunktól
Biztosnak látszik, hogy december elsejétől bezárják Szegeden azt az óvodát,
amely fogyatékos gyermekeket integráltan nevel. Erről döntött ugyanis tegnap
a város oktatási bizottságának baloldali többsége. A végső döntést ugyan pénteki
ülésén a közgyűlés hozza meg, de a bizottság összetétele megegyezik a közgyűlésével,
így az ellenzéki képviselők szerint nem kétséges a szavazás kimenetele.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, december elsejével, azaz év közben zárna
be egy fogyatékos gyermekeket integráltan nevelő óvodát az önkormányzat. A
szülőknek a múlt héten megtartott értekezleten az oktatási iroda vezetője azt
mondta: az ÁNTSZ egy szeptemberi vizsgálat során olyan hiányosságokat tárt
fel, amelyek miatt nem működhet tovább az intézmény. A belvárosban működő óvoda
három csoportját egy külvárosi intézménybe költöztetnék, ahol azonban csak
két csoport számára van hely. Az már a szülői értekezleten is kiderült: nem
életveszélyes az óvoda épülete. A közoktatási törvény szerint azonban év közben
csak olyan intézményt lehet bezárni, ahol életveszélyben vannak a gyermekek.
Az értekezleten a szülők nem kaptak választ arra, hogy miért nem lehet felújítani
az óvodát, miért kell bezárni. Nem derült ki az sem, hogy miért kell a külvárosba
költözni, amikor a szemközti, önkormányzati tulajdonú épületben is óvoda működött
a nyár végéig, az épületrész most üresen áll. (Ez egy magánóvoda volt, amelyet
azért zártak
be, mert az önkormányzat négyszeresére emelte a bérleti díjat, ezt az intézmény
már nem tudta kigazdálkodni.)
– Erre a kérdésre választ kaptunk az közgyűlési előterjesztések áttanulmányozásakor
– mondta el lapunknak Szabó László ellenzéki önkormányzati képviselő, akinek
gyermekei szintén a bezárásra ítélt óvodába járnak. Mint mondta, az egyik napirendi
pontból kiderül, hogy a megszűnt magánóvoda helyére az ITDH Kht-t és a Szegedi
Biztonságpolitikai Központ Közalapítványt költöztetik. – Ennek a két cégnek
a jelenlegi székhelyén alakítja majd ki új pártszékházát az MSZP – mondta Szabó.
A képviselő ezt felháborítónak tartja, mint mondta, a volt magánóvoda átalakítása
a két cég számára valószínűleg többe kerül majd, mint amennyit a bezárásra
ítélt Bem utcai óvoda felújítása felemésztene.
A szülők egyébként a Down-szindrómás és autista gyermekek integrált nevelését
féltik. Mint mondták, a három csoportnyi, speciális nevelési igényű gyermek
két csoportban valószínűleg már nem tud majd olyan hatékonyan fejlődni, mint
most. A szülők szerint az óvoda bezárásának szegregáció lesz a vége: a külvárosi
intézménybe csak azokat a gyermekeket viszik majd el, akiknek feltétlenül szükséges
a fejlesztőpedagógus, a többiek várhatóan a belvároshoz közelebbi óvodát keresnek
majd.
Gidró Kriszta
Nem tudták megmenteni a szülők...
2007-11-09
Nem tudták megmenteni a szülők a szegedi Deák Ferenc utca óvodát: a város közgyűlése tegnapi ülésén az intézmény áthelyezése mellett döntött. Mivel azonban az előterjesztés a kiköltözés időpontján kívül semmilyen dátumot nem tartalmaz, az ellenzéki képviselők úgy vélik: a bezárásról született döntést. A botrányos, személyeskedésektől sem mentes ülésről Botka László polgármester hozzászólása miatt a fideszes Farkasné Pocsai Blanka sírva rohant ki. A szülők közben a közigazgatási hivatalhoz fordultak.
Munkatársunktól
Bár Botka László (MSZP) polgármester szerint nem közgyűlési hatáskör,
mégis a képviselők döntöttek tegnap a szegedi Deák Ferenc utcai óvoda bezárásáról
egy személyeskedő vita után. Botka László polgármester a vitában úgy fogalmazott:
az óvoda áthelyezéséről önálló hatáskörben az Óvodák Igazgatósága vezetőjének
lehetősége volt egy személyben meghozni a döntést. Mint mondta, a közgyűlés
elé került anyag is csak azt tartalmazza, hogy a közgyűlés tudomásul veszi
az áthelyezésről szóló tájékoztatót.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, az önkormányzat december elsejétől,
tehát év közben szüntetné meg a Deák Ferenc utca óvodát, ahol fogyatékos gyermekeket
nevelnek integráltan. Erről október utolsó napjaiban tájékoztatták a szülőket.
Eszerint az ÁNTSZ kilenc pontban talált kifogást az óvoda épületében, a fűtési
rendszert például balesetveszélyesnek minősítette.
Botka László közölte azt is: azért kell elköltöztetni az óvodát, mert az ÁNTSZ
harminc napot adott arra, hogy az önkormányzat megoldja a hatóság által felsorolt
problémákat. – Mivel harminc nap alatt felmérni sem tudjuk, hogy megoldhatóak-e
egyáltalán a problémák, el kell költöztetni az óvodát – mondta a polgármester.
Mint mondta, a kiköltözés után megkezdődik a felmérés, amelynek szerinte az
lesz az eredménye, hogy 30-40 millió forintból lehet felújítani az óvodát,
ám a jelenlegi ötven helyett csupán tizenötnek marad majd hely az intézményben.
Farkasné Pocsai Blanka (Fidesz), az oktatási bizottság tagja felszólalásában
kifogásolta, hogy a jelenlegi három csoportból kettőt csinálnának, úgy helyeznék
át egy másik intézménybe a gyermekeket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy
a szülők kérésére egy független szakértő is felmérte a fűtési rendszert, és
mindössze felújítandónak találta, balesetveszélyesnek nem. Közölte azt is:
azért tartja bezárásnak az óvoda áthelyezését, mert az előterjesztés nem tartalmaz
semmiféle határidőt: nem tudni, mikorra kell elkészülnie a műszaki felmérésnek,
az esetleges felújítási tervnek, illetve mikor költözhetnek vissza a gyerekek.
Szabó László (Fidesz) képviselő, akinek gyermekei az érintett óvodába járnak,
arra mutatott rá: z önkormányzat műszaki irodája szerint 6,5 millió forintba
kerülnek a felújítás, ebből kétmilliót emésztene fel a fűtés rekonstrukciója.
Szerinte ezt az összeget kellene inkább megszavazni az óvodának, nem pedig
bezárni azt.
Gidró Kriszta
Az SZDSZ is megtartaná a szegedi óvodát
2007-11-26
Munkatársunktól
Már az SZDSZ sem támogatja Szegeden a fogyatékos gyermekeket integráltan
nevelő óvoda bezárását. A kisebbik koalíciós párt országgyűlési képviselője,
Sándor Klára, illetve a város SZDSZ-es alpolgármestere Nagy Sándor nyílt levélben
Botka László (MSZP) polgármestert, hogy az óvoda tanév végéig való megmaradásának
érdekében járjon el az Óvodák Igazgatóságánál. A két SZDSZ-es politikus a szülők
érveit meghallgatva jutott arra a megállapításra, hogy a nevelési év végéig
szükséges az óvoda eddigi rend szerinti működése.
Mint arról lapunkban többször beszámoltunk, tanév közben zárna be egy fogyatékos
gyermekeket integráltan nevelő óvodát az önkormányzat. A bezárás indokául az
ÁNTSZ vizsgálatát hozták fel: eszerint balesetveszélyes a fűtési rendszer,
cserére szorul az elektromos hálózat, nincs udvar és tornaszoba. Az ÁNTSZ levelében
harminc napot adott az önkormányzatnak, hogy intézkedési tervet dolgozzon ki
a problémák megoldására. Az intézkedési terv elkészítése helyett azonban az
óvoda áthelyezése mellett döntött a közgyűlés baloldali többsége. Az óvodásokat
egy külvárosi intézménybe helyezik át december elsejétől. Érdekesség, hogy
a kijelölt óvoda az egyetlen olyan, amelyet szintén balesetveszélyesnek talált
az ÁNTSZ.
A bezárásra ítélt óvodába egyébként szerdán mehetnek utoljára az oda járó gyermekek.
A szülők és egy civil szervezet szerda délutánra csendes tiltakozó demonstrációt
szervez.
Gidró Kriszta
Mától kell új intézménybe járnia...
2007-12-02
Mától kell új intézménybe járnia a szegedi Deák Ferenc utcai óvoda 47 ovisának.
Botka László polgármester jövő hét péntekre hívta össze a közgyűlés rendkívüli
ülését az ügyben, miközben a koalíciós feszültség is megjelent: már az SZDSZ
is megtartaná a tanév végéig a fogyatékos gyermekeket integráltan nevelő
óvodát.
Munkatársunktól
Ma már nem nyit ki Szegeden a Deák Ferenc utcai óvoda, amelyet a nevelési
év közepén – a szülők és az ellenzék szerint a közoktatási törvénnyel ellentétesen
– zár be az önkormányzat. Amint arról lapunkban többször beszámoltunk, az Óvodák
Igazgatósága és az önkormányzat az ÁNTSZ egy vizsgálatára hivatkozva döntött
az óvoda áthelyezéséről. A gyermekek számára elsősorban a több kilométerrel
arrébb, a külvárosban lévő Gyík utcai intézményt javasolták, s csupán azok
a szülők írathatják belvárosi óvodába gyereküket, akik körzetileg oda tartoznak.
A Gyík utcai intézményben két csoport számára volt hely, a Deák utcai óvoda
három csoporttal működött. Valószínűleg a távolság és a helyhiány volt az oka
annak, hogy a belvárosi intézmény 47 ovisa közül csupán huszat írattak át szüleik
a Gyík utcába, a többiek más megoldást kerestek.
Az év közbeni bezárásról a szülőket egy hétfőről keddre összehívott értekezleten
tájékoztatták az őszi szünetben. Az értekezleten Kardos János, az önkormányzat
oktatási irodájának vezetője Lóczi Tünde, az óvodaigazgatóság vezetője azt
állították a szülőknek: nem bezárni akarják az óvodát, csupán áthelyezni, mert
az ÁNTSZ olyan hiányosságokat tárt fel az épületben, amelyek miatt a gyermekek
nem maradhatnak ott tovább. Ezek közt szerepelt, hogy korszerűsítésre szorul
az elektromos és a fűtési rendszer, hogy az óvodának nincsen tornaszobája és
udvara. Ezek miatt az ÁNTSZ harminc napon belül intézkedési tervet kért az
önkormányzattól, amely leírja, hogy mit kell tenni a hiányosságok kiküszöbölésére.
Az önkormányzat azonban az intézkedési terv elkészítése helyett az intézmény
áthelyezése mellett döntött.
A közoktatási törvény értelmében azonban nevelési év közben iskolát vagy óvodát
bezárni, áthelyezni, vagy működésén változtatni csak akkor lehet, ha az épület
életveszélyes állapotban van. Ez azonban nem igaz a Deák Ferenc utcai intézményre,
ezt a szülői értekezleten Kardos János többször is hangsúlyozta. Az irodavezető
egyébként együttműködőnek tűnt a szülői értekezleten, megígérte például, hogy
a szülők az óvoda megmaradásának lehetőségeiről szóló kérdéseire egy másik,
két héttel későbbi értekezleten válaszol. Az csak másnap derült ki, hogy legfeljebb
eldöntött tényekről tudja tájékoztatni a szülőket, mert az értekezlet előtt
három nappal ülésezik a város közgyűlése, ahol végleges döntés születik az
óvoda sorsáról. A szülők nemcsak ezért háborodtak fel az értekezlet másnapján:
az óvodában másnap mindegyiküket egy olyan papír fogadta, amely másik intézményt
javasol a gyermekeiknek. Az üggyel kapcsolatos kapkodást, fejetlenséget talán
az támasztja alá a legjobban, hogy volt olyanszülő, akinek két gyermeke számára
két különböző óvodát javasoltak. A szülők a közigazgatási hivatalhoz fordultak
a közgyűlés döntésével kapcsolatosan, ám választ még nem kaptak beadványukra.
(Ennek valószínűleg az is az oka, hogy az irat elkészítése és beadása óta még
nem telt el harminc nap.) Miközben az oktatási iroda vezetője és Botka László
polgármester az óvoda áthelyezéséről beszélt, aközben Solymos László (MSZP)
alpolgármester bezárásról. Az óvoda körzetének önkormányzati képviselője, a
szintén szocialista Szondi Ildikó pedig egyenesen azt mondta a szülőknek az
oktatási bizottság ülésén: „értsék meg, hogy ennek az óvodának vége”.
Az ügyben közben Szegeden szinte mindenki megmozdult. A szülők munkát és pénzt
ajánlottak fel az óvoda felújítására, volt olyan vállalkozó, aki ingyen kicserélte
volna az ÁNTSZ szerint balesetveszélyes gázkonvektorokat. A közgyűlési döntés
után három héttel már az SZDSZ is nyílt levelet írt a polgármesternek, amelyben
az óvoda nevelési év végéig való megmaradása mellett érveltek. Időközben kiderült
az is, hogy az ÁNTSZ a Gyík utcai óvoda udvarát balesetveszélyesnek minősítette,
ahol ráadásul az elmúlt évek legsúlyosabb gyermekbalesete történt a közelmúltban:
szilánkos törést szenvedett az egyik vasmászókáról a betonalapzatra leeső gyermek.
Az igaz, hogy a Deák Ferenc utcai óvodának nincsen udvara – ez is az ÁNTSZ
egyik kifogása volt – viszont a gyermekeket Szeged legjobb játszóterére, a
néhány méternyire lévő Roosevelt térre viszik minden nap az óvónők.
A szülők szerint eközben az a legnagyobb probléma, hogy a hetek óta tartó vitában
a gyerekek szempontjai fel sem merültek. A 47 gyermek közül tizenkettő Down-szindrómás,
vagy autista, vagy más probléma miatt speciális nevelési igényű. Ezeket a gyermekeket
az óvodában sikerrel integrálták, fejlődésükkel mindegyikük orvosa maximálisan
elégedett volt. Az óvoda előtt múlt héten tartott demonstráción az egyik Down-szindrómás
kisfiú édesanyja, Dobos Johanna úgy fogalmazott: gyermekénél az óvodai beszoktatás
nem néhány napig, vagy hétig tartott, hanem egy teljes évig. – Ezt most elölről
kell kezdenünk, ez a fejlődésén nemhogy nem segít, de valószínűleg vissza is
veti őt – mondta az édesanya.
A szülők egyöntetűen azt gondolják: a közelben immáron öt hónapja megnyitni
nem tudó kaszinó miatt szükséges az óvoda bezárása. Mivel a leendő szerencsejáték-barlang
kétszáz méternél közelebb van az óvodához, nem kaphat működési engedélyt a
létesítmény. Közben kiderült az is: az óvoda közelében egy másik épületet is
azért újítanak fel, mert abban szintén játéktermet nyitnának a tulajdonosok.
Gidró Kriszta
Jogszabálysértést követett el Botka László...
2007-12-09
Jogszabálysértést követett el Botka László (MSZP) polgármester, amikor nem
tizenöt napon belül hívta össze a szegedi közgyűlés ülését a bezárt óvoda
ügyében. Az intézményébe járó gyermekek szülei közben újabb levelet kaptak
az óvodával kapcsolatban.
Munkatársunktól
Jogszabályt sértett Botka László polgármester, amikor december 14-re hívta
össze a szegedi közgyűlés rendkívüli ülését – közölte tegnap Kalmár Ferenc,
a KDNP frakcióvezetője. Emlékeztetett: az ülést a Fidesz és a KDNP frakciója
kezdeményezte a december elsején bezárt óvoda ügyében. A szegedi közgyűlés
szervezeti és működési szabályzata (szmsz) értelmében a rendkívüli ülést a
tizenöt napon belül kell megtartani, azt összehívni a polgármesternek kell.
Kalmár elmondta: mivel ők november 27-én adták be a rendkívüli ülés összehívását
célzó javaslatot, azt a jogszabály szerint legkésőbb december 12-én meg kellett
volna tartani. – Ha azonban a polgármester hallgat ránk, akkor november 29-re
összehívta volna az ülést, és az óvodát be sem kellett volna zárni – tette
hozzá a frakcióvezető.
Hüvös László, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt: a bezárt óvodába járt
gyermekek szülei a múlt héten újabb levelet kaptak az óvodák igazgatóságától.
Ebben az áll, hogy a közgyűlés december 14-én dönthet úgy, hogy a felújítási
munkák végeztével, várhatóan január elsején visszaköltözhetnek a gyermekek
az óvodába. A tanév végén azonban mindenképpen be kell zárni az intézményt,
mert jövő szeptembertől nem működhet olyan óvoda az országban, amelynek nincsen
saját játszóudvara. A levélben azt kérik a szülőktől, hogy nyilatkozzanak:
a bezárt intézménybe, vagy az azóta választottba szeretnék járatni gyermeküket
januártól a tanév végéig.
Mint arról lapunkban már többször beszámoltunk, a szegedi önkormányzat december
elsején bezárt egy fogyatékos gyermekeket integráltan nevelő óvodát, holott
tanév közben oktatási intézményt csak akkor lehet bezárni, ha életveszélyes
az épület, vagy a környék.
Gidró Kriszta
Összesen öt gyermeket íratnának vissza...
2007-12-11
Összesen öt gyermeket íratnának vissza januártól májusig a szülők a hónap elején
bezárt Deák Ferenc utcai óvodába – jelentette be Solymos László (MSZP), Szeged
alpolgármestere. A politikus lapunk kérdésére lényegében elismerte, hogy
hibázott az önkormányzat, amikor nem figyelmeztette a szülőket már a tanév
megkezdése előtt, hogy legkésőbb jövő szeptemberben be kell zárni az óvodát
a játszóudvar hiánya miatt.
Munkatársunktól
Öt gyermeket, köztük egy speciális nevelési igényűt járatnának januártól
májusig a szüleik újra a hónap elején bezárt Deák Ferenc utcai óvodába – közölte
tegnap Solymos László alpolgármester az Óvodák Igazgatóságának felmérésére
hivatkozva. Mint mondta, minden szülőtől megkérdezték, hogy amennyiben január
végére pótolják az ÁNTSZ által felfedett hiányosságokat, akkor visszaíratják-e
gyermeküket a Deák Ferenc utcai óvodába, tudatában annak, hogy a tanév végén
az intézményt mindenképpen be kell zárni, mert nincsen játszóudvara, amelyet
jövő szeptembertől kötelezően előír a közoktatási törvény. – A jogszabály 2003
óta hatályos, végrehajtása alól öt évre lehetett átmeneti mentességet kérni
–te hozzá az alpolgármester.
Solymos László közölte: szerinte ebben a helyzetben a Fidesznek vissza kell
vonnia az óvodával kapcsolatos közgyűlési indítványát, mert értelmét vesztette.
Az alpolgármester szerint most már teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz csupán
a politikai támadásához használta fel az óvodába járó gyermekeket és szüleiket.
Lapunk kérdésére, miszerint ha négy éve tudni, hogy jövő szeptembertől nem
működhet az óvoda, akkor erről miért nem tájékoztatták a szülőket még a tanévkezdés
előtt, az alpolgármester azt válaszolta: „jogos kérdés”.
A Fidesz lapunkhoz eljuttatott közleményében azt tudatta: nem most, hanem még
az óvoda bezárása előtt kellett volna kikérni a szülők véleményét. A párt felhívja
a figyelmet arra is, hogy Botka László polgármester jogszabályt sértett, amikor
nem hívta össze december 12-ig a közgyűlés rendkívüli ülését, amelyet a Fidesz
kezdeményezett. A közlemény azt is hangsúlyozza: a hétvégén a Fidesz és a KDNP
frakcióvezetői maguk kérték, hogy a szülők fogadják el a részükre már kijelölt
óvodát, hogy ne váljanak Botka László törvénysértő politikai játszmájának a
részeseivé.
Gidró Kriszta
Nemsokára nyit a kaszinó a bezárt óvoda mellett
2008-11-02
Kaszinó nyílik annak a volt óvodának a közelében, amelyet tavaly ősszel botrányos körülmények között zárt be a szegedi önkormányzat. A városvezetés akkor tagadta, hogy a szerencsejáték-barlangnak köze lenne a sajátos nevelési igényű gyerekeket is befogadó intézmény bezáráshoz.
Munkatársunktól
Nyitás előtt áll Szegeden az a játékterem, ami kevesebb, mint száz méternyire
található egy tavaly bezárt belvárosi óvodától. Mint arról lapunkban többször
is beszámoltunk, tavaly ősszel botrányos körülmények között zárt be egy óvodát
az önkormányzat a dél-alföldi megyeszékhelyen. A bezárásról az iskolai őszi
szünet idején tartottak szülői értekezletet, amikor az óvodákban is lényegesen
kevesebb a gyerek, így a szülőket is nehezebb értesíteni. Az önkormányzatnál
először arra hivatkoztak, hogy egy ÁNTSZ-vizsgálat eredménye miatt kell december
elsejével, tehát a tanítási év közben bezárni az intézményt. A vizsgálat szerint
ugyanis több minden balesetveszélyes volt az intézményben. (A jogszabály szerint
nevelési év közben közoktatási intézményt csak életveszély esetén lehet bezárni.
Az önkormányzat október utolsó napjaiban jelentette be a bezárást, december
elsejei hatállyal.) A szülők gyűjtésbe kezdtek, s a javítás költségeit felajánlották
az óvoda számára. Az önkormányzat ekkor kezdett hivatkozni a közoktatási törvényre, amelynek értelmében 2008. szeptemberétől nem működhet olyan óvoda
az országban, amelynek nincsen játszóudvara. A városvezetés elutasította, hogy
a közelben lévő játszótér egy részét alakítsák át a gyermekek számára, amint
azt is, hogy a százméteres távolságon belül lévő másik óvoda udvarára vigyék
át a gyerekeket az óvónők játszani. Az intézmény bezárása azért is okozott
botrányt, mert az ide járó gyermekek egy része speciális nevelési igényű volt,
voltak köztük Down-szindrómások és autisták is. Az ilyen gyermekek esetében
a beszoktatás különösen nehéz, volt olyan, akinél egy egész évig eltartott.
Őket nem lenne szabad egyik pillanatról a másikra kiszakítani a környezetükből,
amelyet ilyen hosszú ideig tartott megszokniuk. Az önkormányzat egyébként egy
olyan külvárosi óvodába helyezte át a gyermekeket, amelynek udvarán felrepedezett
a beton, és az év elején még a kerítés is hiányos volt.
Az ellenzék már tavaly is azt vélelmezte: a közelben tervezett kaszinó miatt
szükséges az óvoda bezárása. A városvezetés akkor ezt tagadta. Az intézmény
épülete csak most szeptemberben került ki az óvodák igazgatóságának alapító
okiratából, s alig két hónap alatt el is készült a kaszinó. A játékgépek már
beüzemelve állnak az épületben, a bejárati ajtóra már a nyitvatartásról tájékoztató
táblát is felszerelték.
– Bebizonyosodott, hogy sötét üzleti ügyek és a kaszinólobbi nyomulása miatt
kellett bezárni az óvodát – jelentette ki lapunknak Kohári Nándor fideszes
önkormányzati képviselő, az ifjúsági és sportbizottság elnöke.
Solymos László alpolgármester lapunkhoz eljuttatott közleményében úgy fogalmaz:
a játékterem ügyében az önkormányzat nem rendelkezik hatáskörrel, ebben az
esetben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és az APEH az engedélyező hatóság.
Gidró Kriszta