Kisded játékok (HVG)
2007. november 28.
Játéktermek kedvéért zárna be egy óvodát a szegedi önkormányzat - állítja a
helyi jobboldali ellenzék.
Korrupciógyanú, olajügyek szereplői, ide-oda utalt milliók - e krimielemek mellett néhány napja koalíciós feszültség is kíséri Szegeden a Deák Ferenc utcai óvoda december 1-jére tervezett bezárását és a mellette, a 200 méteres övezeten belül két játékterem kialakítását. Az ügy egyre kínosabbá válik a szocialista többségű városvezetés számára: az ellenzék naponta azzal vádolja őket, hogy két nyitás előtt álló játékterem miatt döntöttek a 47, köztük Down-szindrómás és autista gyermekkel is foglalkozó intézmény év közbeni bezárásáról. Múlt pénteken a döntést a november 9-ei közgyűlésen még támogató koalíciós partner, az SZDSZ is kihátrált az MSZP mögül. A liberális párt Sándor Klára szabaddemokrata országgyűlési képviselő és Nagy Sándor városi elnök, alpolgármester aláírásával nyílt levelet tett közzé, amelyben azt javasolják, hogy "a nevelési év végéig az óvoda működjön az eddigi rendnek megfelelően".
Az SZDSZ arra hivatkozik, azért változtatták meg a véleményüket, mert amellett, hogy ezt az őket megkereső gyermekek szülei is kérték tőlük, a tisztiorvosi szolgálat sem kötelezte az önkormányzatot az óvoda bezárására. Ez igaz, csakhogy a kisebbik koalíciós párt ezeket eddig is tudta. A HVG információi szerint az SZDSZ azért változtatott álláspontján, mert el akarja kerülni, hogy a párt botrányba keveredjen. Időközben a helyi ellenzék is nyílt levélben szólította fel a polgármestert, ne zárassa be az óvodát, hiszen az SZDSZ kihátrálásával kisebbségbe szorult. Hűvös László, a Fidesz frakcióvezetője a HVG-nek azt mondta: "A történtek olyan erkölcsi mélységre utalnak, melyek összeegyeztethetetlenek a tisztességes politizálással. A helyben gyorsan szaporodó kétes ügyletek sorozatban vetik fel a korrupció gyanúját."
A tisztiorvosi szolgálat szeptember végén tájékoztatta a szegedi önkormányzatot, hogy a Deák Ferenc utcai napközi otthonos óvoda ellenőrzése során megállapították, "az intézmény jelen körülmények közötti működése nem felel meg a vonatkozó előírásoknak". Bár kilenc pontban sorolták fel, min kellene feltétlenül változtatni az "óvoda hosszabb távú működtetése esetén", a bezárást nem követelte a szolgálat, amely egyébként a tavaly eldöntött ütemterve szerint végzett ellenőrzések során a kontrollon már átesett 57 szegedi óvoda harmadánál tárt fel komoly hiányosságokat, de egyik bezárása sem került napirendre. A Deák Ferenc utcaira mégis lakatot szán az önkormányzat.
A gyanút azt kelti, hogy az óvodától nem messze - 200 méteren belül - két játékterem is nyitás előtt áll. A Kelemen utcai már elkészült, a Híd utcai átalakítása is néhány héten belül befejeződik. Mivel a hatályos törvények oktatási intézményektől 200 méteren belül nem engedélyezik játékterem nyitását, különös, hogy a működő Deák Ferenc utcai óvoda "árnyékában" egymástól függetlenül a két befektetői csoport mégis kért és kapott építési engedélyt a játékteremre, majd azonnal belevágtak az üzletek kialakításába. Mózes Ervin jegyző azt mondta, az építési engedély kiadását csak akkor tagadhatja meg a hivatal, ha az bármilyen okból nem felel meg a feltételeknek, ilyen körülmény egyik esetben sem volt. A jegyző hangsúlyozta, hogy vannak, akik az üggyel kapcsolatban azt próbálják sugallni, hogy az építési engedély kiadása után automatikusan kiadják majd a működési engedélyt is, pedig ez nem így van. Az építési engedélyeket egyébként azzal adták ki, hogy az óvoda miatt egyik játékterem sem kaphat működési engedélyt, amit egyébként az APEH-től kell kérni.
A történtek azt sejtetik, a háttérben valaki a vállalkozók számára kedvező döntést akar hozatni. Az üggyel kapcsolatban az ellenzék folyamatosan emlegeti az Energol-ügy egyik, végül felmentett vádlottjának, Tomor Attila szegedi ügyvédnek a nevét, és szóba hozzák a volt centrumpárti, 2006 óta szocialista helyi képviselő Pintér Ferenc ügyvédet is. Az utóbbi a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának elnöke, korábban az Aranykéz utcában négy ártatlan emberrel együtt felrobbantott és megölt Boros Tamás üzlet- és cégtársa is volt (az Adu Üzemanyagtöltő Kft. egyik ügyvezetője Boros volt, a társtulajdonos pedig a jelenlegi városatya). A csongrádi megyeszékhely közgyűlése közrendi bizottságában elnöklő Pintér az Energol-ügyben vádlott kollégáját, Tomort is védte - utóbbit egyébként egyebek mellett azzal vádolták, hogy ügyvédként ő működött közre az Energol-csoport illegális tevékenységében. A képviselő - mint mondta - nem érti, hogy a neve miért vetődött fel az ügyben. Az azóta felszámolt Winter Oil Kft. egykori társtulajdonosaként az olajpiacon próbálkozó Tomornak pedig hivatalosan jelenleg annyi "köze" van a Híd utcai üzlethelyiséghez, hogy korábban, mintegy másfél évvel ezelőttig, az még az ő érdekeltségi körébe tartozott. Egyikőjük sem érti, hogy nevüket most miért dobta be az ellenzék.
Az egyik, egyébként önkormányzati tulajdonú üzlethelyiséget a budapesti székhelyű Merkur Casino Kft., a másikat a DVSC szerencsejáték-üzlettel, játékgépekkel is foglalkozó elnök-tulajdonosa, Szima Gábor, illetve az ő érdekeltségébe tartozó társaság bérli.
Szegeden nem ez az első különös játékteremügy. Az óvoda közelében, a már említett 200 méteren belül, a Virág cukrászda zöld szalonjában ez év nyaráig már működött egy, ami két éve érdekes körülmények között kapott engedélyt. Akkor egy "szakértő" úgy gondolta, az engedély elbírálásakor nem légvonalban és még csak nem is a gyalogosok által használt legrövidebb utat kell figyelembe venni. Emiatt ekkor egyik párt sem tiltakozott, a mostani ellenzéki fellépésben így annak is szerepe lehet, hogy egyik képviselőjük két gyermeke Deák Ferenc utcai óvodás.
A HVG információi szerint néhány napja "valaki" a Kisrigó-Fészek Alapítvány számlájára azzal a megkötéssel utalt át 6 millió forintot, hogy abból újítsák fel saját óvodájukat, a Deák Ferenc utcai óvodásokat befogadó Gyík utcait, de a pénzt az alapítvány vezetői "ijedtükben" visszautalták. Egy kormánypárti politikus pedig szűk környezetében már napok óta arról beszél, hogy a szegedi játéktermesek 9 millió forintot ajánlottak fel a bezárásra ítélt óvoda rekonstrukciójára, így a konkurencia kizárására.
OLÁH ZOLTÁN