Hírlevél

Még több kapitalizmust?

Mihail Szuszlov, aki több, mint negyed századon át irányította a szovjet birodalom ideológiai apparátusát, élete alkonyán gyakran ismételgette, hogy nem szocializmus van válságban, hanem egy válságot élünk át a szocializmusban. És, hogy az egyetlen alkalmas válasz erre a kihívásra csakis a „még több szocializmus” lehet. Nem az a baj tehát, hogy túl sok a szocializmus, hanem az, hogy túl kevés. Az agg „tisztaság felelős” halála óta már majdnem harminc év telt el, és az általa is igazgatott birodalom széthullott ugyan, ám törekvéseinek lényege ma újraéledni látszik. No nem, mint talán vélhetnénk, a mai Orosz Birodalomban, hanem a Nyugat „birodalmának” globális és lokális ideológiai „agy-trösztjeiben”. Az ember naiv módon azt várta volna, hogy a világon most végigsöprő, az elmúlt évszázad legpusztítóbb kataklizmáira emlékeztető, ráadásul egyelőre még rohamosan mélyülő válságörvénylések esetleg némi ön- és rendszerkritikát váltanak majd ki az impérium uraiból. Tragikomikus módon azonban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk a globális és a „lokális”, tehát hazai terekben is. Mintha csak Szuszlov elvtárs legjobb magyar tanítványait hallhattuk volna a minap egy Budapesten megrendezett konferencián is, ahol kiderült „nem az a baj elvtársak, hogy túl sok a kapitalizmus, hanem az, hogy túl kevés”.
A XXI. Század intézet kerekasztal fóruma „Válságban van a kapitalizmus is?” címmel próbált válaszokat keresni a kihívásokra. Nos megnyugodhatunk, a neves felszólalók, a „baloldal” részéről Bajnai Gordon és Surányi György, a „jobboldal” részéről Schmidt Mária és Lánczi András teljes egyetértésben adtak választ a címben megfogalmazott, a jelek szerint csupán költői kérdésre. Nem a kapitalizmus van válságban, hanem csupán egy válságot élünk át a kapitalizmusban, és erre nem a kapitalizmus korlátozása, megrendszabályozása a jó válasz, hanem éppen ellenkezőleg, a „még több kapitalizmus”, vagyis azon „reformok” felgyorsítása, amelyek „végre valóságos kapitalizmust” hozhatnak létre. Mielőtt szememre vetné a nyájas olvasó, hogy ahelyett, hogy örülnék annak, hogy a válság ilyen szép együttműködésre, sőt egyetértésre sarkallja a jobb és baloldali főideológusokat, fanyalgok itten, szeretném jelezni, hogy, bár egy ilyen verbális polgárháborútól sújtott országban persze örülni kellene az egyetértés és együttműködés minden jelének, de itt kicsit másról van szó. Hogy mi „másról”, azt jól jelzi, a konferencia summázatának egy különösen jellegzetes mondata, amelyben szintén egyetértettek a jelenlévők. „A kapitalizmus nem egy csoport által kitalált és megtervezett, hanem az emberi ösztönökre építő lét-forma, és így még sokáig nem lesz vége, ám bebizonyosodhat, hogy a kapitalizmus nem eredményez demokráciát.” Így szól ez a mondat, és az embernek eszébe jut a régi poén, miszerint az elszólások nem a véletlen művei, vagyis, hogy mégis „mozog a Freud”. Ezek szerint felmerült a gyanú, (hisz akkor miért kellene cáfolni!) hogy egy „csoport” (kik ők?!) találta ki és vezette be a kapitalizmust. De mégis csak megnyugodhatunk, mert nem ez a „csoport” a ludas, hanem az emberi ösztönök. Ami azért érdekes, mert kétszáz éve egyebet se hallunk, minthogy az egész kapitalizmus maga az abszolút racionalitás, a hűvös, tárgyilagos ésszerűség apoteózisa, győzelem a „sötét középkor” ösztönökre épülő babonáin és hiedelmein. És, ha az ösztönökre épül, (mármint a kapitalizmus) akkor végül is mi is különbözteti meg az állatvilágtól? Eddig azt hallottuk, hogy leginkább a demokrácia, ahol végre szép és szabad világ épül mindnyájunk üdvére. Már, hogy legalább is eddig „ez lett mondva”, mostantól azonban láthatólag minden „másképp volt”, és főként másképp van és lesz. Mert „bebizonyosodhat, hogy a kapitalizmus nem eredményez demokráciát”. És ha nem eredményez demokráciát, akkor mit fog eredményezni, tehetnénk fel az okvetetlenkedő kérdést, már csak az egzotikum kedvéért is. Ám valószínűleg hiába tennénk fel az ilyen és hasonló okvetetlenkedő kérdésünket, mert a válasz csak olyasféle lenne, mint a hetvenes évek apparátusi stupiditásának jellegzetes sztereotípiája, miszerint „le lesz rendezve elvtársak”. Mielőtt azonban ez a „lerendezés” elkezdődne, jó lenne, ha „szép új világunk” globális és lokális urai, az említett konferencia szervezői és részvevői például, észlelnék végre, hogy a tűzzel játszanak. Ha ugyanis komolyan úgy vélik, hogy az éppen az ő segítségükkel is kifosztott többség most majd minden különösebb ellenvetés nélkül tudomásul veszi, hogy nemcsak hogy a húsz éve „beígért” jólétből és demokráciából nem lesz semmi, de minden eddig elképzelhetőnél sötétebb mélységek nyílnak meg alatta, akkor gondolják újra ezt a vélekedésüket. A kifosztott többség ugyanis pontosan látja, hogy a kifosztás intenzitásának jelentős növelése van készülőben „reformok” címén, és gondolkodás nélkül cselekedni fog. És ez a „cselekvés” nemcsak a kiszivattyúzható erőforrások növelését akadályozhatja meg a Magyarország nevű „lokalitásból”, hanem azt is, hogy ebből a térből bármilyen erőforrás valaha is kiszívható legyen. Még hozzá azért, mert egész egyszerűen maga a „tér” tűnik el a készülődő szocio-kulturális „fekete-lyukban”. Hölgyek és urak ott a konferencián, talán nem kell részletezni e forgatókönyv önök számára felsejlő üzleti „kockázatait és mellékhatásait”.