Irattár
Szülőházak
2010-08-07
Szülőházak
Azt írta Juhász Gyula 1927-ben Móra Ferenc ezeregy élete című jubileumi köszöntőjében: „A szülőház, amelytől Móra Ferenc a középiskola után búcsút vett, ma már csak emlékekben él. Lebontották, mint ahogy nálunk általában a nemzeti sportok közé tartozik a költők szülőházának lebontása. Pindaroszét még az ellenség is megkímélte, de nálunk félnek tőle, hogy a példa vonz, és még egy költőnek kedve támad, hogy megszülessék benne. Könnyű volt Tömörkény Istvánnak - mondogatta egy szegedi poéta, amikor Dugonics András szülőházának lebontása után az övére került a sor - Tömörkény a ceglédi állomáson született. Az állomásokat pedig bajosabb lebontani."
Utóbb kiderült, hogy Móra Ferenc nem a Daru utcában született Félegyházán, hanem a Szarvas utcában, s az a házacska véletlenül átvészelte a századokat: ma emlékház, a Móra életútját bemutató kiállítással. Az a költő pedig, akinek szülőházát 1926-ban az eltűnt Ipar utcában lebontották, s amelyről az ott többször megforduló Babits Mihály emlékezett nosztalgiával, maga Juhász Gyula. Dugonics András szülőháza helyén a maga idejében modern iskola emelkedik, falán az országnak valószínűleg legnagyobb emléktáblájával, s rajta a régi házacska domborművű ábrázolatával. De mennyivel szebb volna, ha megmaradt volna az ősi, immár háromszáz évnél is régebbi kis ház, s az új iskolát úgy építették volna köré és fölé, hogy a modern épület védőn emelkedne az ősi fölött.
Azt nyilatkozta Nagy Sándor alpolgármester, hogy nem lehet minden jeles szegedi szülött szülőházát megőrizni. Igaza van, de azért distingváljunk: Bálint Sándor Szegednek Juhász Gyula óta legnagyobb fia. Ilyen minden évszázadban egy vagy kettő születik. Ahogy Juhász Gyula szülőháza áldozatul esett a városfejlesztésnek (a sebészeti klinika áll a helyén), úgy tűnt el Tömörkény István lakóháza is a Palánkban; ennek a helye üres.
Szegeden mindössze egy emlékházat birtokol a Város: Szent-Györgyi Albertét, az azóta róla elnevezett utcában. Nem mondom, hogy a Nobel-díjas tudós, nem érdemelte meg, de tudni kell, hogy ez nem szülőház, csupán lakóház, mégpedig csupán néhány évig, 1940-től 1945-ig, adott otthont a Szeged világhírét öregbítő professzornak. Emlékházzá alakítása máig késik.
Érthetetlen, hogy aki kiadta a ház mai tulajdonosainak a bontási engedélyt, nem volt tekintettel a két évtizede emléktáblával megjelölt ház különleges értékére. Azt mondják, nem műemlék. Ez is igaz, de műemlékként védendő az az épület is, amely nem ugyan építészeti, hanem művelődéstörténeti értéket képvisel. Bálint Sándor nem csak itt született éppen száz esztendeje, hanem itt élt, alkotott csaknem négy évtizedig, 1943-ig, amikor lakást vett a Tömörkény u. 2/B alatt fölépült bérházban. Irodalmi emlékhely is a mára már száz évnél öregebb, 1900-ban épült sarokház: Móricz Zsigmond vendégeskedett benne 1940-ben és 1941-ben. 1940. szeptember 21-én Bálint Sándor édesanyjának küldött köszönőlevelében írta: „Még most is a számban van az íze a jó birkahúsos kásának. Nem győzöm emlegetni a szögedi jókat. Elseje után újra készülök arrafelé..."
Az is igaz, hogy a tulajdonosok, visszaélve a helyzettel, uzsoraárat kérnek a házért. Ez kapitalista pimaszság, de a polgármesteri hivatalnak azok a tisztviselői tették számukra lehetővé, akik felelőtlenül kiadták az építési engedélyt. A 47 millió forint valóban példátlan ár, de több is veszett Mohácsnál: adott ki a Város meg az állam méltatlanabb célra hasonló összeget a rendszerváltozás óta is, de meg ha arra gondolunk, mi mindenre költöttek az állampárt meg a pártállam vezetői fölöslegesen, akkor azt mondjuk: ezt az áldozatot meg kell hoznunk. Ha azt a pénzkidobást összeszámoljuk, amellyel a politikai rendőrség Bálint Sándort évtizedeken át figyeltette; tucatnyi jól fizetett nyomozójával bekerítette; munkaidejükben jelentések tucatjait íratta velük, semmivé válik az az inflációs 47 millió. Mai mértékkel: 47 „kakaóbiztos" számítógép ára...
Kevéssel a rendszerváltoztatás előtt úgy terveztük, hogy az alsóvárosi rendházban, amely akkor öregek otthona volt, egyházművészeti múzeumot rendezünk be, mellette pedig a ferenceseket mindig rajongó szeretettel méltató Bálint Sándort pedig emlékkiállítással és kutatószobával idézzük. Az élet ezt másként oldotta meg: a ferencesek visszakapták klastromukat, novíciátust hoztak létre benne; az egyházművészeti gyűjtemény a Dóm téren kapott helyet. De most a lehetőség megszületett: Bálint Sándor születésének századik évfordulóján itt az alkalom, hogy a Város - ha uzsoraáron is -megszerezze a szülőházat, megteremtve a Bálint Sándor művelte tudományágak - Szeged néprajza és népköltészete, valamint a szakrális néprajz - művelésének kutatóközpontját. Ezzel olyan intézménnyel gazdagodik a Város, amely sajátos és jellegzetes; tovább növeli Szegednek a matematikában és a biológiában világszerte ismeretes hírnevét.
Videant consules!
Péter László
ny. egyetemi tanár,
az MTA doktora,
Szeged díszpolgára
