Irattár
Hippokratészi eskü ( Medical Tribune, Dr Szabó.László írása)
2007-11-27
Ateista eskütétel
A végző orvostanhallgatók által letett esküt nem nevezhetjük Hippocrates-i eskünek: az eredeti ókori szöveg például még elutasít mindenfajta sebészeti beavatkozást, ami ma már elképzelhetetlen és értelmetlen vállalás volna. Ugyanakkor ma is lehet létjogosultsága elgondolkodni azon: mennyire szabad beavatkozni az élő szervezetek működésébe? Természetesen nem a „mindennapi" invazív (pl. sebészeti) eljárásokra gondolok. Úgy látom, ma a génsebészet az a határterület, amely a legtöbb etikai kérdést veti fel a tudományban. Meddig manipulálhatóak a gének a „beteg legfőbb érdekére" való hivatkozással, s mikor csúszik ki a gyógyító kézből mindennek a kontrollja úgy, hogy azzal nemhogy a betegek javát, de akár a még egészségesek tömeges veszélyeztetését is előidézheti?
A beteg érdekét a gyakorló orvosoknak sem könnyű a mindennapokban képviselni, mivel a gazdasági kötöttségek ezt rendre megakadályozzák. Milyen orvoslás az, amikor a pácienshez intézendő első kérdés úgy hangzik: „Kedves asszonyom, fizeti Ön az egészségbiztosítási járulékát?" Egyikőnk sem az állami „gyógyszerkassza" érdekeinek védelmére esküdött fel, a mindennapokban a „jog szerint" mégis ezt kell védenünk - idehaza is, külföldön is.
A régi idők orvoslásában mindent körbelengett a titokzatosság, magának a gyógyításnak is megvolt a maga misztikuma. Mára gyakorlatilag megszűnt az orvosi titoktartás: az élet különféle területeiről érkező híradásokból csaknem minden nap bizonyítékát kapjuk annak, hogy a számítógépes rendszerekben tárolt adatokhoz csak az nem fér hozzá, aki nem akar. Az informatika mellett az orvosi titoktartás másik nagy korlátja a megnövekedett nyilvánosság: egy-egy értesülés nyomán esetenként újságírók hada bombáz egy-egy intézményt vagy orvost, hogy tájékoztatást kapjon valamelyik páciens állapotáról, emellett zárójelentéseket kiveséző műhibaperek tucatjait tárgyalják nyílt tárgyalásokon a bíróságok. Titoktartás!?
Az eskü legmarkánsabb változását talán az adja, hogy a mai orvosok egyfajta „ateista eskü"-t tesznek. Hippocrates a maga idejében még egy vallási fogadalmat tett, hiszen a szent hivatása felett őrködő istenei előtt esküdött arra, hogy mindig betegei javát szolgálja és megőrzi titkaikat. Kinek is ígérik meg ezt a ma orvosai? Hiszen az esküben sem Istenről, sem magasabb hatalmakról, de még csak „anyám életéről" sem esik egyetlen szó sem.
Dr. Szabó László, Nagy-Britanniában dolgozó szegedi háziorvos
2007. november 27.
Kapcsolódó cikk:
Hippokratészi Eskü hajdan és ma (Dr. Sz. L.)
Bővebb Változatban:
Atheista eskütétel
A végző orvostanhallgatók által letett esküt nem nevezhetjük Hippokratész-i eskünek: az eredeti ókori szöveg például még elutasít mindenfajta sebészeti beavatkozást, ami ma már elképzelhetetlen és értelmetlen vállalás volna. Ugyanakkor ma is lehet létjogosultsága elgondolkodni azon: mennyire szabad beavatkozni az élő szervezetek működésébe? Természetesen nem a „mindennapi" invazív (pl. sebészeti) eljárásokra gondolok. Úgy látom, ma a génsebészet az a határterület, amely a legtöbb ethikai kérdést veti föl a tudományban. Meddig pocskolhatóak a gének a „beteg legfőbb érdekére" való egyre álszentebb hivatkozással, s mikor csúszik ki a gyógyító kézből mindennek a gyeplője úgy, hogy azzal nemhogy a betegek javát, de akár a még egészségesek tömeges veszélyeztetését is előidézheti?
A beteg érdekét a gyakorló orvosoknak sem könnyű a mindennapokban képviselni, mivel a gazdasági kötöttségek (gyakran a gyártócégek korrupciója által kényszerített támogatásrendszerek) ezt rendre megakadályozzák. Milyen orvoslás az, amikor a pácienshez intézendő első kérdés úgy hangzik: „Kedves asszonyom, fizeti Ön az egészségbiztosítási járulékát?" Egyikőnk sem fináncnak, pénzbehajtónak, az állami „gyógyszerkassza" korrumpált érdekeinek védelmére esküdött fel, a mindennapokban a „jog szerint" mégis ezt kell védenünk - idehaza, de többnyire külföldön is.
A régi idők orvoslásában mindent körbelengett a szentség, titokzatosság, magának a gyógyításnak is megvolt a maga misztériuma.
Mára gyakorlatilag megszűnt az orvosi titoktartás: Az ámítógép egyszerűen nem lehet olyan biztonságos, mint egy hivatásának élő, hívő orvos koponyája. Az élet különféle területeiről érkező híradásokból csaknem minden nap bizonyítékát kapjuk annak, hogy a számítógépes rendszerekben tárolt adatokhoz csak az nem fér hozzá, aki nem akar. Az informatika mellett az orvosi titoktartás másik nagy korlátja a megnövekedett nyilvánosság: egy-egy értesülés nyomán esetenként sajtósok (TV-sek és újságírók) hada bombáz egy-egy gyógyintézményt vagy orvost, hogy tájékoztatást kapjon valamelyik elhíresült beteg állapotáról. Zárójelentéseket kiveséző műhibaperek tucatjait tárgyalják nyílt tárgyalásokon a bíróságok. A legnagyobb nyilvánosság ott kutat a legtitkosabb sorok között...
Titoktartás!?
Az eskü legmarkánsabb változását azonban talán az adja, hogy a mai orvosok egyfajta „atheista eskü"-t tesznek. Hippokratész a maga idejében még egy vallási szent fogadalmat tett, hiszen a szent hivatása felett őrködő istenei előtt esküdött arra, hogy mindig betegei javát szolgálja és megőrzi titkaikat. Kinek is esküsznek, ígérkeznek, fogadkoznak a ma orvosai? Hiszen a mai esküben sem Istenről, sem magasabb hatalmakról, de még csak az „anyám életéről" sem esik egyetlen szó sem.
A mai orvosi eskü már semmiképpen nem nevezhető hippokratészinak, legföljebb lasagnainak... (az ábrándos megújítóról, akinek nem tűntek föl az eltelt évezredek...) Nem bántjuk vele Hippokratészt, hanem sokkal inkább mentesítjük, ha ezt a modern, hitetlen esküt csakis Lasagna (ejtsd: lazannya) nevével fémjelezzük.
Lasagna-i eskü !
Az "asztalos esküje" vajon mennyivel komolytalanabb, mint a hitetlen orvos esküje, mely nem föltétlen több a lelkiismeretes "utcaseprő eskü"-jénél... (Ha még ugyan akad olyan.) A "fegyenc esküdözésé"-nél egy büntetlen lélek és kiművelt szellem becsvágyó esküdözése bizonyosan többet ér persze, de végső soron nem több, mint egy átlagon fölüli képességű ember, egy leendő szakember becsvágyó fogadalma...
Gyönyörű a Hippokratész féle, de még inkább aszklépieioni, ősi eskü, de ne akarjuk korunk minden mocskával beszennyezni annak elérhetetlenül messzetűnt tisztaságát!
Dr. Szabó László, Nagy-Britanniában dolgozó szegedi háziorvos