2026. Enyészet hava (November) 05.-e - Tétény, Imre, Zakariás neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Hírlevéltár

2025-01-23 - Tumormarker magyarul fenejel

Tumormarker magyarul fenejel (anyag)

Csak azóta bántja a fülem meg az eszem ez a „tumormarker”, amióta először hallottam. Rosszındulatú dagadását be nem veszem. Hiszen e ’daganatjelző’ nem más, mint egy fennhéjázó (tumōrōsus) torzontorz amcsi szószörny (Sz.). Ettől bennem meg „jelzetten dagad” a förtelem. A magyar orvostársadalom meg minden építő ítészet (kritika) nélkül, szolgaian szédelegve a nyugati agymosoda gőzében, benyelte ezt az alien-t (is). (Pedig már fAtillánk is megírta: „Hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen föl a padlásra!”) ⁽¹⁾

A „tumormarker” eredeti (angol) ejtése szerint tjúmõmákõ®. Éppen csak annyi dicséret illetheti e nyugati betolakodót, hogy ez legalább nem a szokott betűszószörny (Sz.), – amely a szószörnyek legbárdolatlanabb fajtája, – miként a „tumormarker”-ek fajtái (is) már megintcsak azzá züllöttek : AFP (Alfa-FoetoProtein), ami helyesen persze csakis αFP (lenne), aztán a CEA (Carcino-Embrionális Antigén), no meg a még rémisztőbb szellemtelenséggel számozott társaik, mint a CA 125, a CA 15,3 vagy akár a CA 72,4.

Düljelanyag, pongyolatin-angolkodón : (Human) Prostate Specific Antigen (PSA/KLK3)

A dag(anat)-jelző anyagok (Sz.), idegenkedőn a „tumormarkerek” azok az anyagok, amelyek a (rosszindulatú) daganatos beteg(ek) testnedveiben emelkedett( mennyiségb)en jelennek meg, amíg a nem rákos-daganatos, vagyis ép-egészséges egyének testfolyadékaiban pedig csak elenyésző mennyiségben vagy egyáltalán nem mutathatóak ki. ⁽²⁾

A daganat-jel(ző )anyagok, pongyolatinosan angolkodón a „tumormarkerek” bizonyos köre magában a daganatsejtekben található és a daganatból mutatható ki, míg más részük a daganatot körülvevő testnedvekbe is kijut, így akár a vérből is vizsgálható labor-módszerekkel. Természetesen vagy ınkább természet-ellenesen ez utóbbi(ak)nak van nagyobb jelentőségük a mindennapi orvosi gyakorlatban.

Tumormarker magyarul fenejel < Nyisson ide !





Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!

 

Tömörkény István: Hétről hétre

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Bogár László - Magyarország és a globalizáció

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

Manipulált mértéktelenség

Kilófaló lakomák

Magyarország – Kulturális értékeink, természeti kincseink

Péter László: 14 írás József Attiláról

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

JAAP SCHOLTEN - Báró elvtárs

Bogár László - A rendszerváltás bukása

Földbeszántott keserűség avagy az utolsó barázda

Péter László: Csongrád megye irodalmi öröksége

Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus

Mária román királynő párizsi követsége

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Az Adriától Amerikáig

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Lengyel András: A „másik” Móra

Tóth Béla: Tudósítások a török kori Szegedről