2026. Enyészet hava (November) 07.-e - Rezső, Ernő neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Nem engedik a Korondi villát

2007-01-26

Nem engedik a Korondi villát

Radikális akcióval tiltakoznak a JOBBIK szegedi szervezete, a Fidelitas, valamint 64 Vármegye aktivistái a kockaházakkal lerombolt dél-újszegedi villanegyed utolsó épületének lebontása ellen.

Tiltakozik a korondi utcai utolsó, jellegzetes régi villa lebontása ellen a JOBBIK Szegedi Szervezete. Tóth Péter péntek délutáni, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az IKV az utóbbi 10 évben semmit sem költött az épület állagmegóvására, az teljesen tönkrement, ezért hűtlen vagyonkezelés miatt feljelentést tesznek.
Az ingatlant a a közgyűlés legutóbbi döntésének megfelelően az önkormányzat a közelmúltban hirdette meg 20 milliós indulóáron, végül az új épületek kivitelezésével is foglalkozó Hétvezér Kft. vásárolta meg 37 millióért. A JOBBIK becslése szerint az ingatlan értéke inkább a százmilliós nagyságrendhez közelít, ezért tiltakoznak a mélyen áron aluli értékesítés, valamint az ellen, hogy nem kötötte ki az önkormányzat a villa kötelező felújítását, így az új tulajdonos vélhetően le fogja rombolni.
A JOBBIK Szegedi szervezete és a szimpatizáns Fidelitas, valamint 64 Vármegye aktivistái ezért a bontás megakadályozására a munkálatok megkezdése előtt hozzáláncolják magukat az épülethez. A demonstrálók szerint a Szögedi Védegylet javaslatát kell, kellene elfogadni, mely az egykori dél-újszegedi villanegyed utolsó tanújában helytörténeti múzeum és kávézó kialkítását szorgalmazza.

Forrás: Webradio

 

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Sz. Lukács Imre: Magyar gulág

Lányi András: Az ember fáj a földnek (Utak az ökofilozófiához)

Balázs Imre: Béketelep története

Péter László: Néprajz, népműveltség

Domonkos László: Nagyenyedi ördögszekér

Polner Zoltán: Csillagok tornácán

Wolf Schenke - A sárgák háborúja

Halételek

Mária román királynő párizsi követsége

Gyökerek és fények

Aranyszarvas földjén

Péter László: Szegedi számadás

Monostori László: Nándorfehérvár emlékezete, 1456-2006

Bogár László - Lefelé a létezés lejtőin

Kilófaló sütemények

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Ehető virágok

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek