Hírlevél

A magyar nemesség „holokausztja”

A magyar nemesség "holokausztja"

Interjú gróf Nyáry Jánossal, a Magyar Történelmi Családok Egyesületének elnökével

2011. március 29-én Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő meghívására a Magyar Történelmi Családok Egyesületének elnöke, gróf Nyáry János tett látogatást a Parlamentben. Nyáry úrral folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, hisz közös célunk, hogy a magyar nemesség tagjai ismét használhassák az őket megillető, jelenleg nemesi előnévnek minősülő, azaz betiltott családneveiket. Természetesen ez nem a korábbi politikai hatalom visszaadását, csupán az eredeti, őseik által megszerzett és átörökített neveik használatának lehetőségét jelentené.
Az egyeztetés alkalmából interjút készítettem az elnök úrral:
-    Gróf Úr, kérem kicsit meséljen a családjáról, felmenőiről!
A Nyáry családról már 1292-ből találhatók iratok az Országos Levéltárban. Azonban a család első ismert őse János 1329-ben tűnt fel Somogy megyében, mint a király megbízottja (homo regius). Jól végezte a rábízott feladatokat, ezért nemesi rangot és birtokot kapott a királytól. A Nyáry család Somogyban, majd Tolnában voltak  birtokosok.  Ma is létezik egy helység, amelyet Nyári pusztának neveznek. Azonkívül Bedegkér, ahonnan egyik előnevünk a „bedeghi„ szó származik.  Ennek a családnak egyik jeles tagja volt Gál, aki Mátyás király zászlótartója és Somogy vármegye főispánja volt. Másik neves tagja a családnak Ferenc, aki 1521-ben Nándorfehérvárnál, 1526-ban Mohácsnál, majd 1532-ben Bécs alatt harcolt a törökök ellen. Vitézségéért 1535. augusztus 16-án I. Ferdinánd király a vörös pecsétviasz használatára jogosító bárói rangra emelte. Még ez évben Hont vármegye főispánja lett.  A továbbiakban is részt vett jelentős, török ellenes csatákban, számos győzelemmel gazdagítva hírnevét. Például 1541-ben Pestnél, majd Szalkánál is győztes csatákat vívott. Egy katonai táborozásból hazatérve halt meg 1551-ben.  Hatalmas vagyonát, korlátkői, berencsi és számos más birtokait rokonaira hagyta. A hatalmas örökség jelentős része unokatestvérére Nyáry Lőrincre szállt, aki Szolnok várkapitánya volt. Árulás következtében a vár török kézre került, Lőrincet a törökök foglyul ejtették, majd Konstantinápolyban raboskodott. Egy hűséges embere segítségével azonban megszökött börtönéből.  Lőrinc fia Pál, aki Pozsony, Nyitra, Túrócz, Liptó és Trencsén vármegyék ura volt, Eger és Nagyvárad kapitánya, Kraszna, Bihar és Közép- Szolnok vármegyék főispánja, aki Bocskai fejedelem oldalára állt és a felkelés során egyik hadvezére lett. A fejedelem megbízásából ő is egyik aláírója volt az 1606-os zsitvatoroki török-magyar békeszerződésnek.  Pál egyik fia István, Bethlen Gábor fejedelem, majd III. Ferdinánd király szolgálatába állt, s mint a király híve magas tisztségekhez, rangokhoz jutott. Így lett szabolcsi főispán, fő ajtónálló mester, gróf, majd kassai generális, felső-magyarországi főkapitány.   Húga, Krisztina (1604- 1641) első férjének, a dúsgazdag Thurzó Imrének korai halála után, 1624-ben, húszévesen férjhez ment a galánthai Esterházy család egyik legnevezetesebb tagjához, Miklóshoz, aki többek között beregi és zólyomi főispán, főudvarmester, Érsekújvár és a bányavárosi végek kapitánya, országbíró, nádor, Fraknóvár örökös grófja és az aranygyapjas rendjel tulajdonosa volt.  Ebből a házasságból származnak a főrangú Esterházyak, és azoknak ma is élő utódai. A jeles Nyáryak között meg kell említeni az 1655-ben grófi rangot szerző Lajost, a Nyitra-vármegyei Berencs (szlovákul ma Branc) várának urát, aki 1649-ben nádorjelölt volt; az 1621-ben született Zsigmondot, Diósgyőr várkapitányát; Miklóst, I. Rákóczi György fejedelem apródját; (III.) Zsigmondot, akinek édesanyja Thököly Zsófia, Felső-Magyarország és Erdély fejedelmének, Thököly Imrének unokatestvére volt, és aki 1723-ban III. Károly királytól grófi rangot kapott. Továbbá meg kell említeni Nyáry Rudolfot, a kanonokot (1828 - 1900), egyházi írót, pápai kamarást, a Vaskorona - Rend lovagját; Ernőt, a karmelita szerzetest és hittérítőt, Bagdad érsekét, a pápa követét; Nyáry Zsigmondot (1922 - 1996) aki jogász, statisztikus, genealógus, máltai lovag;  Végül  János  (1942-)  fotoriporter,  a Magyar Történelmi Családok  Egyesületének  alapító elnöke.  Az Európai Nemesi Szövetség ( C.I.L.A.N.E. ) tagja.  Szent István lovag.
-    Hogyan élte meg a család, és ön gyermekként a kommunizmus ideje alatt elszenvedett jogtalan, kollektív bűnösséget?
Amikor apám hazatért a hadifogságból, együtt hazajöttünk a szétbombázott Budapestre és megálltunk a ház előtt, ahol laktunk, és amelynek nem volt frontfala, szívszorító látvány volt. Szüleim a romokból megpróbáltak lakható otthont teremteni. Természetesen apám, származása miatt „B" listára került, ami azt jelentette, hogy mint osztályidegen, sehol sem kaphatott munkát. Alkalmi munkából éltünk. Apám volt romeltakarító, segédmunkás, az ügetőpályán, mint kanyarbíró dolgozott, mert nagyon értett a lovakhoz. Azonban, ahogy rájöttek, hogy milyen származású, azonnal kirúgták. Minden alkalmi munkát elvállalt, ami csak létezett. Még kárpitos munkákat is vállalt. Persze titokban. Édesanyám eredetileg tanítónő volt, de kitanulta a fogász szakmát, végül államilag vizsgázott fogász lett. (ez ma már nem létezik). Titokban ismerőseinknek javította a fogait, fél lábbal a börtönben.  1948-at írunk ekkor. Végül apám az egyház segítségével jutott álláshoz. Mivel közgazdász volt, a Budai Ferences Rend alkalmazta őt az egyházközség irodájában. Általános iskolai tanulmányaimat ekkor kezdtem el és hamarosan megtanultam, hogy másként kell beszélni otthon, másképp az iskolában. Templomba titokban jártunk, mint ahogy a hittanórákra is.  Úgynevezett „X" -es gyerekként végeztem tanulmányaimat.  A kitelepítések évei voltak a legnagyobb szorongások ideje.  A "csengőfrász".  Soha nem fogom elfelejteni, hogy édesanyám minden reggel felkelés után a lepedő négy sarkával összefogta az ágyneműt, hogy ha jönnek értünk, csak fel kelljen kapni és mehetünk a „fekete autóba". Az egész Nyáry családot kitelepítették.  Most ugorjunk pár évet az időben. Elérkezett a Forradalom ideje, 1956. Soha nem fogom elfelejteni azt az eufórikus örömet, amit az emberek éreztek. De csakhamar eljött a megtorlás.  Apámat ekkor veszítettem el. Szovjet katonák többekkel együtt szitává lőtték az utcán.  Tizennégy éves voltam.
-    Gondolom rengeteg hátrány érte fiatalként az elmúlt rendszerben. Kérem meséljen ezekről!
Természetesen arisztokrata származásom nyílt titok volt az iskolában és mindenütt, akikkel csak kapcsolatot tartottunk. Az osztálytársaim egy része ezt tiszteletben tartotta, más része nem tudott mit kezdeni azzal, hogy én más vagyok, mint ők. Pedig nem voltam más, csak az ő szemükben. Számukra az, hogy az osztálykönyvben a nevem előtt egy „X" volt, ezt nem értették.  Megválogattam, hogy kikkel barátkozom, de a többiekkel sem volt haragos viszonyom. Szerencsére a tanáraim nagy része még a kommunista korszak előtti időkből került ki, akik rendkívül intelligensek és kitűnő tanárok voltak. Jól tudták, hogy nehéz anyagi körülmények között élünk és gyakran segítették szüleimet egy kis csomaggal, élelmiszerrel stb. Sokat köszönhetek nekik. Bár nem voltam egy él tanuló, az általános iskolát erős közepes szinten végeztem el. A bajok akkor kezdődtek, amikor bevezették az iskolában, hogy mindenkinek úttörőnek kell lenni. Ez alól én mindenáron ki akartam bújni. Ekkor kerültem először szóváltásba az őrsvezetőmmel, akiről akkor már tudtam, hogy az apja kommunista, sőt pártfunkcionárius volt. Számon kérte tőlem, hogy miért nincsenek beragasztva a bélyegek a kis könyvecskémbe. Akkor én azt mondtam, hogy ez az egész egy marhaság és én nem veszem komolyan. Persze az egész osztály röhögött. A büntetésem az volt, hogy nem vehettem részt focimeccseken, szavalóversenyeken, Télapó csomagot sem kaptam. Azután nem sokkal más szelek kezdtek fújni a politikában és a Forradalom kitörése után szétszéledtek az akkori iskolatársak. Sok barátommal együtt égettük az orosz tankönyveket a Bem téren. A Forradalom alatt néhány volt iskolatársam meghalt, néhányan börtönbe kerültek, hogy mi lett a sorsuk nem tudom. Jó néhányan külföldre szöktek családjukkal együtt.  Természetesen a Forradalom leverése után semmilyen középiskolába sem vettek fel, ezért orvosi műszerész szakmát tanultam. Iskoláimat csak jóval később tudtam befejezni, a gulyáskommunizmus évei alatt.
-    Ha jól tudom, 1994-ben alakult a Magyar Történelmi Családok Egyesülete, melynek mai is elnöke. Milyen céllal jött létre az egyesület?
Néhány évig „Nyugatnémetországban" éltünk családommal, ahol tagjai lettünk a Bajor Nemesi Szervezetnek. (Katholische Edelleute in Bayern eV) Az egyesület elnöke  Hezog Franz von Bayern Királyi Herceg volt. Nagyon kellemes társaság volt, kulturális programokat szerveztek, előadásokat tartottak. Ott éreztük először, hogy egy szabad országban élünk, ahol természetes, hogy valaki báró, gróf, vagy herceg. Ez nem is volt különös téma. A rendszerváltás után, 1992-ben hazajöttünk feleségemmel, két fiam még kint maradt, amíg be nem fejezték főiskolai tanulmányaikat. Persze én nem éreztem igazán jól magam, a régi társaság után vágytam. Ekkor határoztam el, hogy a bajorországi mintát alapul véve megalakítok itthon egy nemesi szervezetet. Sok-sok utánjárás következett, felkutattam azokat az arisztokrata családokat akiket korábban már ismertem.  Ők további családokat ajánlottak, és így kialakult egy nemesi társaság, akik állandóan bővülnek. A legnagyobb probléma egy klubhelyiségnek alkalmas terem volt, ami úgy oldódott meg, hogy a kedves ferences szerzetes atyám, Páter Faddy Othmár, aki egyébként 9 évet raboskodott a kommunisták börtönében, felajánlotta nekünk a plébánia egy alagsori helyiségét. Itt alakult meg a Magyar Történelmi Családok Egyesülete. Páter Faddy Othmár hittantanárom, gyóntatópapom, lelki atyám, eskető papom és nagyon jó barátom volt. Isten nyugosztalja, szentéletű ember volt.  Az egyesület célja, hogy összefogja a ma még élő arisztokráciát, megteremtse az egymással való kapcsolattartás lehetőségét, ápolja a történelmi hagyományainkat, védjük szellemi kincseinket, megvédjük a nemesség érdekeit, mindenekfelett a hazaszeretet szellemében működünk, segítségére vagyunk a családok idős, beteg, elesett tagjainak, igyekszünk fejleszteni az ifjú nemesek kultúráját, hogy átlagon felüli nemes ember váljon belőlük. Azonkívül  ismeretterjesztő előadásokat szervezünk a hagyományőrzés, nemzeti múltunk és kulturális örökségünk témakörében. Ápoljuk a keresztény szellemiséget, egyházhűséget. Karitatív tevékenységet folytatunk, különösen a hajléktalanok érdekében. Kapcsolatot tartunk a határainkon túl élő, külföldi nemesi társaságokkal. Így jöhetett létre, hogy ma már tagszervezete vagyunk az Európai Nemesi Szövetségnek, melynek központja Párizs.  Jelenlegi taglétszámunk kb. 360- 370 fő, amely folyamatosan növekszik.
-    Volt-e az egyesületnek olyan háttérszerepe, hogy a nemességet tömbbe gyűjtve érdekvédelmi szervezetként működjön?
Igen, volt és ma is van érdekvédelmi szerepe az egyesületnek. Az egyik legaktuálisabb példa a mostani alkotmányozás, minek során szeretnénk elérni, hogy a nemesség megkaphassa a neki kijáró méltó elbánást, hogy ne legyünk másodrangú állampolgárai Magyarországnak. Eddig, mint holmi bűnözőkkel bántak velünk a kommunista kormányok. A polgári kormány, (az előző sem) tett azért semmit, hogy rehabilitálja a magyar nemességet. Pedig ezt az országot a mi dicső, nemes őseink tették naggyá, azóta csak elrontottunk mindent, amit jól megcsináltak. Az egyesület beadott egy petíciót a kormánynak, amit mintegy 500-an írtak alá. Azóta egy halvány hangot, vagy valamilyen visszajelzést sem kaptunk az ügyünkben. Pedig egy ország sem létezhet a múltja nélkül. Bármi történik, tovább fogunk harcolni jogainkért, még akkor is, ha azután csupa kisbetűvel kell leírjuk a neveinket.
-    Mi a véleményük „Károlyi Mihályról, a vörös grófról"?
Károlyi Mihály egy gazember volt a nemesség szemében. Megbocsáthatatlan bűnt követett el a hazája és az osztálya ellen. Családja ki is tagadta.  Nagy része volt Magyarország szétdarabolásában.  Nagyon szomorú, hogy egy ilyen embernek szobrot állítottak a Parlament szomszédságában, de még szomorúbb az, hogy ez a szobor még ma is ott állhat.
-    Az elmúlt 20 év kormányzatai hogyan álltak Önökhöz, hogyan próbálták megoldani a helyzetet, amennyiben volt egyáltalán erre kísérlet?
A rendszerváltás után nem sokkal alakult meg a Magyar Nemesek egyesülete, 1994-ben. Azóta háromszor próbálkoztunk, hogy helyreállíthassuk státusunkat. Többnyire meg sem hallgattak minket, vagy a válasz az volt, hogy „most nem időszerű". Már akkor megkérdeztem, hogy akkor mikor lesz időszerű? Azóta is néma csendben vár a magyar nemesség.
-    Tudjuk, hogy a kommunista rendszer munkaszolgálatosai, akik között számos nemes volt, mind a mai napig nem kaptak megfelelő kárpótlást, erre Balczó Zoltán jobbikos képviselő fel is hívta a figyelmet a Parlamentben. Tudjuk azt is, hogy a magyar állam minden évben hatalmas összeget nyújt a holokauszt túlélőknek még 66 évvel a háború után is. A magyar nemesség részesült-e bármiféle kárpótlásban az elmúlt 20 évben?
Semmiféle kárpótlásban nem részesültünk, hacsak azokat a kárpótlási jegyeket nem tekintjük annak, ami alig ér többet mint egy villamosjegy. Még bocsánatot sem kért tőlünk senki az elszenvedett sérelmeinkért. Pedig nekünk is megvolt a holokausztunk.
-    Ma 2011-ben, az elcsalt rendszerváltás után 20 évvel mi az a minimális elvárás, amely teljesítésével elégedett lenne?
Először is a nyilvános bocsánatkérés.  Másodszor, hogy visszakaphassuk becsületes neveinket.  Ahogy az utcák visszakapták régi neveiket.  Európában ma már ez egy természetes dolog, hogy valakit úgy hívnak, ahogy a pap megkeresztelte.  Végül minden magyar nemest megilletne a kárpótlás azért a megaláztatásért, amelyben élnie kellett. Egyszer megkérdezte valaki tőlem, hogy nem bánom, hogy gróf úrnak szólít? Azt mondtam, nem bánom, mert tilos. Majd ha szabad lesz, akkor már nem fog érdekelni!
-    Gróf Úr, köszönöm az interjút!

Galambos István, Kárpáti Harsona

Forrás: Kárpáti Harsona