Hírlevéltár
2025-11-17 - Horthy Miklós – a bűnös város, Budapest fölszabadulása napján
Horthy Miklós – a bűnös város, Budapest fölszabadulása napján
Ma is tanulságos a Kormányzó Urunk beszéde, amelyet a máig el nem számoltatott, magyarüldöző Vörös Terror eltakarítása nyomán, a Fővárosunk Fölszabadítása napján mondott, éppen ezen a napon…
1919 Enyészet (november) hava 16.-án a Vörös Terror leverését követően Horthy Miklós a fölszabadító Nemzeti Hadsereg élén bevonult a bűnös Budapestre…

Mai ésszel nehezen érthetőek azok az érzések, amelyekkel az Ország akkor a bűnös városhoz viszonyult, de álljon itt ízelítőül Surányi Miklós – Bethlen – történetpolitikai tanulmányok :
Erdély és a Felvidék megszállás alatt, az ország király és katonaság nélkül, a népköztársaság katonái — pfuj, ilyen fegyveres csőcseléket csakugyan nem akarunk látni! — csupa terror, gyász, nyomorúság, a házunkat magunk őrizzük revolverrel és vadászpuskával, a fehérneműnket elrekvirálták …
és elvesztettük Magyarország kétharmad részét.
De ez sem volt még minden.
Március 21.-én az államügyész kiment a fogházba
és onnan hozott új kormányt Magyarországnak.
Kezdetét vette a proletárdiktatúra.
A miniszteri székekben csavargók ültek, a Hungáriában prostituáltak voltak a lady patronesszek.
És… Egy elfelejt(et)ett plakát… mindennél többet mond az antimagyarokról… Mosakodnak !

MOSAKODNAK ! – A VÖRÖS TERROR MOSDATÓI MA IS KÖZTÜNK ÉLNEK ! – MOSAKODNAK !
Mindezen véres vörös mocsok után, a sikeresen honvesztő hazaárulás borzalmain túl…
Horthy Miklós, a Világháború győztes tengernagya hófehér paripáján jelképes értelmű volt…
Filmen is fönnmaradt ez az esemény a még néma Magyar Filmhiradó közreműködésével. A mai fölkonferáló szöveg maga is fölér egy kiadós hazaárulással, de a Vörös Terror bűnjeleként lefoglalt filmek még így is tanulságosak :
HORTHY MIKLÓS BESZÉDE
1919 NOVEMBER 16.-ÁN, BUDAPESTI BEVONULÁSA ALKALMÁBÓL
Polgármester Úr!
Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak. Igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek.
… Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett.
Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti szineit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.
De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani.
Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében…
A beszéd fönnmaradt eredetijét az antimagyar rasszista öncsövező (youtube), a Vörös Terror utódja és cinkosa persze megint törölte…
Így csak kommentárral hallhatjuk e történelmi beszédet, amely a Fölszabadulás napján elhangzott…
A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz…
A kirekesztők és a népünket máig szipolyozó idegenszívűek miatt e beszédet ma nem idézhetem eredeti hangján… Van azonban itt egy csaknem elfelejtett Horthy-köszöntő dal Kalmár Páltól !
Ezt érdemes ma dalolni :
De mi újság a ma is antihorthysta és antimagyar Vörös Szegeden ?! Ahonnan Kormányzó Urunk a bűnös főváros fölszabadítására indult… A Nagy Vörös Terror meg a honvesztő Lenin-fiúk által szétvert Horthy-dombormű Szegeden máig sem áll a helyén… egy krisztusi korral az állítólagos rendszerváltás után…

Ellenben a vörös férgek rágják a Várost, ahonnan Ő fölszabadítani indult…
A Horthy Miklós kormányzása idején – a Kormányzó támogatásával – épített szegedi Dóm fölújítása sem nyújtott elegendő alkalmat Szegednek meg a vörös mételynek a méltatlanul elpusztított remekmű helyreállítására…
Talán még mindig vannak olyan szégyentelen agymos(lékol)ottak, akik szégyellnek, vagy félnek kiállni a Magyar Kormányzó mellett…
Elvégre is Európában ma is árulás és fortélyos félelem igazgat… hiszen van még Leyyebb…
De talán ez is jelképes: végtére is elölről Horthy Miklós kormányzónk hiányzik, templomunk farában pedig a Magyarok Holokausztjának – százezer hiányzó magyarnak – emlékműve sem áll!
Minden magyar reménykedik benne, hogy egyszer majd az idegen holokauszt-emlékművek sorában a Délvidéki Magyar Holokauszt emlékművének fölállításával a szögedi Horthy-emlékmű is föltámadhat végre !
Horthy Miklós – a bűnös város, Budapest fölszabadulása napján < Nyisson ide !
Aki pedig reménykedne, annak itt az alakalom :
CSOKONAI SZÜLINAPJÁN
Aki pedig mégis maradna inkább az elszámoltatásnál, annak ajánlható :
Rózsa Sándor szabadcsapata,
amely leveri az Ezeresen fosztogató rác és oláh hordákat
Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!























