Irattár
Verespatak
2006-06-24
Verespatak
A Kárpát-medence egy páratlanul színes, de szervesen összetartozó földrajzi egység. Egy medence, egy vízgyűjtő. Közel másfélezer éven át – kisebb megszakításokkal, hatalomváltásokkal – egy politikailag is egységesen kezelt terület volt. 1920-ban egy – máig orvosolatlan – kirekesztő, magyarellenes döntés, Trianon különös helyzetet teremtett: a vízgyűjtő mélyebb fekvésű része egy másik országhoz tartozik, mint a medence folyóinak fölsőbb folyása. Az eredmény pedig nem más, minthogy a fölsőbb folyások országának gondja, a szennyezés az egyik országból a másikba távozik…
A határon átlépő szennyezést hitelesen bemérni is nehéz, a jogérvényesítés, a felelősségre vonás pedig szinte lehetetlen.
Verespatak az Erdélyi érchegység szívében fekszik, Dévától északra, Fehér megyében, festői környezetben. Kétezer éves bányászati múlttal, ma egy nyomorúságos, négyezer lakosú település, a Veres patak völgyének mélyén. Magyar lakossága a „hivatalos” román fölmérések szerint 40 család, a helyi magyarok becslése szerint legalább 600 fő. Verespatak és környéke bőséges régészeti lelőhely, mely római, sőt dák település nyomait is őrzi. Egyedülálló történelmi kincsestárát, a Várhegyet egy gigantikus meddőhányó kürtőjében a román állami bányászat örökre letörölte a Föld színéről. A vár dák, ill. római alapokra épült magyar erősség volt. A római bányászat emlékét lépten-nyomon előásító táróbejáratok jelzik, míg a monarchia-kori bányászat nyomai ma már tengerszemekké szelídült bányatavacskák képében csillan elő. A hely, a település és környéke ideális egy kétezer éves múltat bemutató, szabadtéri bányászati múzeum kialakítására.
Hajdan Európának ezen szeglete (a Kárpát medence) alapozta meg aranyával az itáliai bankrendszert, Európa és a világ első bankrendszerét. Mivel ehhez fogható emléktár az egész Kárpát-medencében alig maradt fönn, így igen jó lehetőség kínálkozik e vonatkozásban is a turizmus fejlesztésére. A jótékony, turizmusfejlesztő tőke persze jelen körülmények között nem tolakszik föltartóztathatatlanul a térségbe.
A román állami bányászat 40%-os ráfizetéssel dolgozik a nemesfémek kifejtésén. Ez leginkább úgy értelmezhető, hogy a román állam arany vásárlása helyett munkát és közel másfélszeres aranyárat szán a természet pusztítására és a környezet szennyezésére, hiszen ez presztízskérdés. A térségben lakó kb. 10 000 embernek mégha drágán is, de munka-
lehetőséget kínál e bánya, ez pedig hosszabb távon kifizetődő(!?) … Kárpótlásra, reprivatizációra, saját bányászati jogaik visszakapására csak áhítoznak a helybeliek, gyakronta magyarok, az állami gépezet pedig rendületlenül robbant, darál, őröl a hegyeiken…
Az aranybánya már kimerülőben van, és csak a felszíni fejtés lehet a térségben gazdaságos. Ezt a lehetőséget kívánja most meglovagolni egy – bányászati tapasztalattal nem rendelkező– kizárólag e célra alakult vegyes vállalat.
A terv: Európa legnagyobb felszíni bányájának kialakítása. Kétszáz méter magas gát, mögötte 800 hektáros ciántó, benne két elsőllyesztett falu. A meddőhányónak tervezett holdbéli táj átmérője közel 30 km.
Többen úgy érezzük egy ideje, hogy ez nem igazán jó ötlet…
A nevét a régi római bányásztelepülésről vette a helyi civilszervezet, az „Alburnus maior”, mely a bányásztelepülés lakosainak összefogása a „cég” lehengerlő politikája ellenében. Két szemlélet összecsapását modellezi küzdelmük: a lokalitás és a globalitás egymásnak feszülő érdekkörét.
Kocsis Tibor filmje, az Új Eldorádó, mely immár 4 éve készül, jól dokumentálja a helybeliek őrlődését a szűkös lehetőségek között. Gazdag képi világával sokakat megdöbbentett és megihletett…
Jómagam, a Maros-torok környékének önkormányzati képviselőjeként, a Szögedi Védegylet alapítója és elnökeként a legöregebb helyi civilszervezet, a Csemete tagjaival a Szegedi Nagy Árvíz 125. évfordulóján hívtam föl először a hazaiak figyelmét egy ladikos, fáklyás fölvonulással: „125 éve a sárvíz öntötte el Szegedet, most pedig egy cián-ár fenyeget!” Az új helyzetet teremtő EU-csatlakozás nyomán először Makrai László képviselőtársammal, majd két hétre rá Balogh László és Lezsák Sándor országgyűlési képviselőkkel látogattuk meg a helyszínt, a céget és a civileket. A június első hetében Szegedre látogató Persányi Miklós urat, - környezetvédelmi miniszterünket – tájékoztatásunk végén négypárti együttműködésre kértem föl, melyre készséggel hajlandónak mutatkozott. Egy hétre rá, június 11.-én Verespatakon a miniszter úr bejelentette, az ottani bányaberuházást nem támogatja.
A szomszédos Bucsony falucskában működő panzió a természetjáró turizmus esélyének szép modellje. Fölvetődhet ilyen külföldi és állami tőkeerő mellett akár egy Románia-szerte példaértékű ökofalu kialakításának gondolata is, amely európai színvonalú turistaparadicsommá alakíthatná e csodaváró vidéket. Ez a szemléletváltás a térségtől és Romániától azonban – úgy tűnik – még messze áll…
Zabó Gábor filmproducer szerint az arany már a múlt kincse, jelen korunk igazi kincse a látvány, a film világa. Verespatakot pedig patinás hangulatával és környéke hegy-völgykoszorújának lenyűgöző látványával ideális helyszínnek tartja európai témájú történelmi filmek forgatásához. A lakatlan házakban forgathatnak, a lakottak, az itt maradt lakosok pedig a filmkészítés személyzetét, munkaerejét adhatnák. A „Bözödi történet”-hez, az elárasztott falu történetéhez már ezen formájában is kiválónak ígérkezik a terep. Egy hasonló díszlet-falu fölépítése legalább egy nagyságrenddel drágább lenne. A cég egy bölcs profilváltással a tulajdonába került falurészekkel akár egy új „Transsilvania filmstúdió” fő forgatási helyszínévé válhat, mely iránt – Zabó Gábor szerint – már jeles amerikai filmproducerek is érdeklődnek.
Az alternatív megoldások száma, így bizakodásom is - a szó szoros és átvitt értelmében - határtalan. Hiszem, hogy létezik olyan, XXI. századi és európai megoldás, amely nem bányamódok műszaki megbízhatóságát vagy éppen a ciántó méregtartalmát vizsgálja, hanem ezeken messze túllépve a természeti és az emberi értékek igazi tárházából kovácsol tőkét magának, és a jövőnek.
Ezen a nyáron a száz esztendei előd, a derék sportember, Petz István nyomdokán – aki először a világon végigkajakozta eredéstől torkolatáig a Marost – most másodszor is eveztünk, láttunk, nyeltünk. A 100. esztendő emlékezetére „Petz-emléktúrát” szerveztem a Maros természeti értékeinek megőrzése és környezeti állapotának javítása reményében.
A Maros az a folyó, amely szennyezése helyett megtisztulásával, Romániát Európával most összekötheti. A Marosról és a „százesztendős túrá”-ról készült filmmel talán sikerül fölhívnunk a figyelmet e vadregényes vízfolyás szépségeire és a megmentéséhez szükséges európai összefogás fontosságára is.
A közmeghallgatásra, talán a tiltakozás utolsó lehetőségére mindenkit szeretettel várunk, hogy az összefogás ereje elsöpörje a pusztító öncélú tőke parttalan gőgjét!
Dr Szabó László
A Szögedi Védegylet elnöke
Újszeged képviselője
2006. Kenyér hava (augusztus) 24.-én
