2024. Kikelet hava (Március) 28.-a - Gedeon, Johanna neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!



Egészségvédelem

 

Sajtótájékoztató
Fidesz frakció
Szeged, 2008. november 13.


A városvezetés a 2007. szeptember 14-i egészségügyi "integrációs" döntés óta törekszik az I. Kórház eladására, melyet 1800. december 12-én Pozsonyi Ignác alapított ispotályként, majd végrendeletében további jelentős összeget hagyott a szegények itteni „tápláltatásának” előmozdítására. Az eladás szándéka a politikai felelőtlenségen túl a városvezetés múlttal szembeni tiszteletlensége, mely egyben Pozsonyi Ignác végakaratának semmibevételét is jelenti.

Korábban a városvezetés azt állította, hogy az értékesítésből befolyó pénzt közvetlenül az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére fordítják. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, az eladásból származó bevétel betonra, aszfaltra és csatornára költődne, ami közvetlenül nem szolgálja az egészségügyet és a szociális szektort.

Az I. Kórház épületére Szeged idősellátásában szükség van, ezért annak eladása abszolút felelőtlenség, amit a Fidesz frakció továbbra sem támogat.

A demográfiai folyamatok eredményeként 2025-re Magyarországon 40 százalékkal megnő a 65 év felettiek száma, vagyis több mint minden ötödik magyar 65 év feletti lesz. A magasabb arányú idős lakosság nagyobb ellátórendszert igényel, melynek nem csak minőségileg, de mennyiségileg is ki kell majd elégítenie a felmerülő szükségleteket. Ezek a folyamatok már most is éreztetik hatásukat, de 10 éven belül hatalmas feszültségeket fognak okozni az ellátórendszerben.

A lakosság tudatos félrevezetése, ha fedezet és pénzügyi megalapozottság nélkül egy-két ágyas, fürdőszobás idősotthonokkal áltatják a szegedieket. Ilyenek egyelőre ugyanis nem épülnek, érdemi pályázati forrás a Gyurcsány-kormánynak köszönhetően nincs rájuk. Ráadásul az ilyen emeltszintű lakóegységekért a házastársaktól már ma is összesen 5 millió forint, egyéni elhelyezés esetén 4 millió forint egyszeri hozzájárulást követelnek meg, és személyenként további havi 64-90 ezer forint térítési díjat kell fizetniük a lakóknak. Ezek az összegek sokak számára megfizethetetlenek, ezért szükség van az olcsóbb és kevésbé komfortos ellátással foglalkozó intézményekre is, melyek a szociális biztonságon túl, a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat is biztosítani tudják az időseknek.

Az I. Kórház ilyen célra épült, funkcióját tekintve a mai napig jórészt az idősek ellátására szakosodott. Ennek köszönhetően kis átalakítással és korszerűsítéssel megőrizhetné közintézményként ezt a feladatát, és időskorúak ápolását szolgáló otthonként az Önkormányzat közel 150 idős ember bentlakásos ellátását oldhatná meg így a szükséges egészségügyi háttérrel. Ehhez döntő többségében már most is adottak a feltételek. A Fidesz frakció ezért kezdeményezi az I. Kórház értékesítésének felfüggesztését, és az épület önkormányzati hasznosítását idősek ápolási otthonaként és időskorúak gondozóházaként. Az átalakítás után végre helyet kaphatna az épületben egy hospicerészleg is, ami egyáltalán nincs Szegeden.


 

Moorfield Öregek Otthona

 

Hüvös László
önkormányzati képviselő
Dr. Szabó László
önkormányzati képviselő

 

Botka László szerint: "Az öregek nem akarnak öreg házakban lakni..."

Összehasonlításul egy európai kultúrállam, Anglia klasszikus idősotthonai patinás öreg épületekben működnek. Ritkaságszámba megy a modern épület, de azok is mind klasszikus formákat idéznek...

 

 

 

 

Péter László: Árvízi emlékek Szegeden

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek

Móra Ferenc: Írások Csókáról

A magyar név megint szép lesz... (szerk: Földesi Ferenc)

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész

10 nap az Iszlám Államban

Kilófaló lakomák

Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Gyökerek és fények

Varga Papi László: Zsidó magyarok Szegeden

Tóth Béla: In prigione

Sz. Lukács Imre: Magyar gulág

Magyarország felszámolása

A tudás még nem bölcsesség

Tóth Béla: Elhantolt hegedűk

Polner Zoltán: Csillagok tornácán

Kecske ételek

Péter László: Néprajz, népműveltség