Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Előszó
Jelen munka az esztendő szakrális hagyományvilágáról szóló, negyedfélezer gépelt
oldalra tehető kéziratunknak kiemelt, de szervesen összetartozó része: az
egyházi év legnagyobb ünnepeihez, lényegében tehát a Jézus evangéliumi életétől
ihletett ünneplő hagyománynak, családi devociónak és közösségi, társadalmi
kultusznak, továbbá a mindennapi élet liturgikus eredetű (paraliturgikus)
képzetkörének áttekintése. Mindenütt a néprajzi humanizmus szellemében iparkodtunk
ezt a világot a maga felekezetközi (interconfessionalis), illetőleg népközi
(interetnikus) változatosságában bemutatni, amennyire már és még lehetséges.
A munka nagyon is megérett az aratásra. Pótolnia kell a szakkutatás egyenetlenségeit
és hiányait. Meg kell örökítenie, amit a jozefinista papi szellemiség, továbbá
századunk nagy gazdasági és világnézeti forrongása, végül napjainkban a II.
vatikáni zsinat liturgikus újításai elmúlásra ítéltek.
A szakrális népi hagyományvilág kutatása nálunk mindig mostoha gyermeke volt
a profán néprajznak, művelődéstörténetnek, de az egyházi tudományosságnak is.
Mi magunk azt a képet szeretnénk teljesebbé tenni, amelynek körvonalait a Népünk
ünnepeiben rajzoltuk meg. E kísérletnek, elindulásnak szánt könyvünk (1938)
már régen elfogyott. Jelen, módszerében kiérleltebb, és sokrétűbb, dokumentációjában
pedig sokkal gazdagabb munkánkban elvileg nem korlátozzuk magunkat egyedül
a magyar, latin szertartású katolikus nép világára. Idézni, rendszerezni iparkodunk
a többi magyar görögkatolikus és protestáns szakrális kultúrák hagyományait
is, bár e körben kellő idő híján alig volt módunk alaposabb kutatásokat végezni.
Itt elsősorban csak a még szűkösen feltárt és közzétett eredményekre támaszkodhatunk.
Nem mondhatunk le a mellettünk, részben közöttünk élő népek rokon megnyilatkozásainak,
vagyis az interetnikus párhuzamoknak számbavételéről sem. Tisztában vagyunk
azonban vele, hogy népközi dokumentációnk nemcsak a magunk szerény,
személyes vizsgálati lehetőségei miatt, hanem főleg a kutatás jelen állapotában
nagyon is esetleges és további szívós munkával még derekas kiegészítésre szorul.
Semmiképpen sem dicsekedhetünk enciklopédikus teljességgel, de az eszmei, virtuális
összefüggéseket részben talán mégis sikerül érzékeltetnünk. Hitünk szerint
azonban megkönnyíti az áttekintést, mert elárulja a hiányokat és ezzel majd
segítségére lehet az összehangolt közép-európai vizsgálódásnak. Így tehát egyszerre
vállalkoztunk szintézisre és alapvetésre, illetőleg dokumentációra és értelmezésre.
Könyvünk nép-fogalma nem korlátozódik kizárólagosan a parasztnépre, hanem kiterjed
az egész számbavett emberközösségre, társadalomra, minden osztályára és rétegére,
amennyiben szakrális hagyományokat, hagyományszerű jelenségeket őriz, illetőleg
osztozni kíván bennük.
Előadásunkban komplex jellemzésre törekedtünk: a nagyünnepek hagyományvilágát,
illetőleg népi élményét mindig iparkodtunk beleágyazni a hazai liturgia és
ikonográfia, továbbá a patrociniumkutatás és épületes irodalom világába, de
a kínálkozó közép-európai, sőt még nagyobb összefüggésekbe, kultuszáramlatokba
is. Lehetőségeinkhez képest szem előtt tartottuk a magyar, illetőleg hazai
művészet és településtörténet, honismeret, irodalom és folklór: népkönyvek,
ponyvairatok gazdag televényének tanulságait és kapcsolatait, felhasználva
a szomszédos népek szakkutatásának számunkra elérhető eredményeit is.
Az előadás megszabott terjedelme és szakszerű mondanivalói miatt nem elemezhettük
részletesebben dokumentációnk pasztorációs forrásait és ösztönzéseit, bennük
a lelkipásztori alkalmazkodás és kezdeményezés szakadatlan erőfeszítéseit:
olykor egyszerre is megnyilvánuló kemény tilalmakat és bölcs megértést, amelyek
hosszú századokon át befolyásolták az istenes emberi magatartás és kultusz
archaikus formáit. A gyakorlati tanulság azonban kötöttebb fogalmazásunk mellett
is nyilván kiviláglik és még forrongó korunkban is olykor megszívlelhető: Talán
lesz még alkalmunk és időnk, hogy e kérdésekről részletesen is szólhassunk.
A földrajzi neveket két, szükség szerint több nyelven is említjük, hogy a tájékozódást
elősegítsük. Így a már nem a magyar államhoz tartozó tájakat, helységeket az
olvasó is el tudja különíteni. A megyék, történelmi nevezetességű városok nevét
csak magyarul közöljük, hiszen nyelvünk szókincséhez, nemzetünk múltjához tartoznak.
Az esetleges pontatlanságok, hiányok nem szándékoltak: az újabb, nem magyar
elnevezések fölkutatása nem mindig sikerült.
Szemléletmódunkat előző könyvünkhöz képest igyekeztünk részben a külföldi,
sajnos, nem mindig elérhető szakirodalom módszertani tanulságai, adatai nyomán
minél sokrétűbbé és eredményesebbé tenni. Megfordultak kezünkben többek között
Richard Andree, Romuald Bauerreiss, Rudolf Bednárik, Mircea Eliade, Maria Eysn,
Adolf Franz, Milovan Gavazzi, Gustav Gugitz, Leopold Kretzenmacher, Rudolf
Kriss, Lenz Kriss-Rettenbeck, Niko Kuret, Waldemar Liungman, Karl Meisen, Edmund
Schneeweis, Leopold Schmidt, Georg Schreiber, Karol Telbizov, Paolo Toschi,
Robert Wildhaber, Matthias Zender és mások művei.
Másfelől sokat köszönhetünk a legutóbbi pár évtized újjászületett hazai forráskutatásának,
és összegezéseinek is. Erről a közlendő irodalom illetőleg jegyzetanyag bőven
tájékoztat. Csak röviden említjük; mert előadásunkban úgyis szabatosan idézzük
és felhasználjuk a társtudományok területéről Radó Polikárp és tanítványi köre
(hazai liturgiatörténet), Radocsay Dénes (ikonográfia), Kardos Tibor és Mezey
László (középkor-kutatás), Dömötör Tekla (népi dráma), Ortutay Gyula (Új Magyar
Népköltési Gyűjtemény), Györffy György (Árpád-kori településtörténet), Mikesy
Sándor, Kálmán Béla (névkutatás), és mások eredményeit. Utalunk a megújhodott
Régi Magyar Költők Tára és a Magyar Népzene tára, továbbá a Néprajzi Múzeum
Adattára (EA) hatalmas anyagára is.
Hálásan köszöntjük Andrásfalvy Bertalan, † Angyal Endre, Bálind Remig, † Csatkai
Endre, † Dám Ince, Domokos Pál Péter, Fehér Zoltán, Fél Edit, Gáspár Simon
Antal, Grynaeus Tamás, † Hermann Egyed, Hetény János, Hofer Tamás, Karsai Géza,
Magyar Ferenc, Manga János, Markó Imre Lehel, Mester György, Mezey László,
Jan Mjartan (Pozsony), Müller Géza, Vilko Novak (Ljubljana), Ortutay Gyula,
Petróci Sándor, Péter László, † Radó Polikárp, Adalbert Riedl (Kismarton),
Rónai Béla, Römer Béla (Zágráb), Sándor István, Scheiber Sándor, † Schram Ferenc,
Sinkó Ferenc, † Szabó Zoltán (Sárospatak-Noszvaj), Szentgyörgyi András, Szilárdfy
Zoltán, Timaffy László, † Tímár Kálmán, Újszászy Kálmán, Vargha Károly, Vargha
László, Vélin István, Matthias Zender (Bonn), † Josef Zeugner (Grác) és annyi
más támogatást, adatszolgáltatását és eligazításait. Köszöntjük Berndt Mária,
Hamvas István, Koroncz László, † Paulai Imre segítségét, továbbá mindazon sokaknak:
papoknak, pedagógusoknak, tanítványainknak vendégbarátságát is, akik kutatásaink
során otthonukba fogadtak, elláttak és tájékozódni segítettek.
Köszönjük legvégül a Szent István Társulat áldozatkészségét.
Szeged, 1973 húsvétján
Könyvünk új kiadása szövegében alig változott. Néhány apró kiegészítés és irodalmi
betoldás mellett egyes helynevek kívántak a legújabb szlovák és román névtárak
alapján igazítást. Egy fejezetben többször előforduló helynév idegen alakjára
csak első előfordulásakor utalunk.
Szeged, 1975 Fehérvasárnap
Bálint Sándor