• Szöged Városa
• Szögedi nagytáj
• Szögedi Nemzet
• Szögedi kirajzások
• Szögedi barangoló
• Szögedi Vár
• Szögedi szobrok
• Szögedi képök
• Szögedi nyelvünk
• Szögedi versök
• Szögedi Népdalok
• Szögedi dalok
• Szöged szülöttei
• Példaképeink
• A Kormányzó
• Polgármestörök
• Szögedi Képviselő
• Városvédők
• Védegylet (1844)
• Szögedi Védegylet
• Örökségvédelem
• Természeti
• Kulturális
• Nemzeti
• Elfeledett öreg kincsek
• Turul labdajáték
• Napsugaras tájházak
• Hagyományvédelem
• Környezetvédelem
• Az iható Marosért
• Testvérvárosok
• Testvérvárosi példák
• Járgányváltó
• Világörökség
• Szögedi vasút-emlékök
• Mozdony-múzeum
• Bolsi barmolmányok
• Neobolsi barmolmányok
• Szúnyogok
• Egészségvédelem
• Testedzés
• Gazdaságvédelem
• Bazáruházak
• Árkádok
• Gyarmatváros
• Gyarmatország
• Rendvédelem
• Csendőrség
• Rendőrség
• Polgárőrség
• Városőrség
• Gárda
• Képöslapok
• Szögedi röplapok
• Sajtóhíranyagok
• Kapcsolapok
• Közéleti alapfogalmak

• Nemzeti ügyeink
• Természeti értékeink
• Épített értékeink
• Étökművészet
• Hazafias versek
• Hazafias dalok
• Hazafias Operák
• Csüggedőknek
• Kitekintő
• Panoráma



• Magyargyalázat
• Elhallgatott népírtások

• Magyar Regék
• Regefilmek
• Magyar Mesék
• Mesefilmek
• Magyar Népmesék
• Gyermekdalok
• Gyermekversek
• Versek dalban
• Magyar Versek

Hagyományvédelem

Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából

A karácsonyi ünnepkör

Karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének* emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.

A Cornides-kódex karácsonyi prédikációja szerint* „előszer azért kell örülni, mert Isten emberré lett, hogy ember lenne Isten. Másodszor azért, hogy az Úr lött szolga, hogy a szolga lenne úrrá, és mennyországnak királya. Harmadszor azért, mert Isten mennyországból leszállott, hogy ember földről mennyekbe fölmenne. Negyedszer azért, hogy Isten lött embernek fia, hogy ember lenne Istennek fia. Ötödszer azért, mert az haláltalan Isten lett halálossá, hogy az halálos ember lenne haláltalanná. Hatodszer azért; mert az gazdag Isten lött szegénnyé, hogy szegény ember lenne gazdaggá.”

A kereszténység legelső századaiban az Egyház még Epiphania, azaz vízkereszt ünnepén az emberré vált Isten világra jövetelének misztériumát ülte meg. Az ariánusokkal szemben, akik tagadták Jézus istenségét, a zsinat éppen ezt; az emberré vált Istent akarta magasztalni. A napot nem véletlenül választották ki, ugyanis a Mithras-kultusz ekkor ünnepelte a Nap születésnapját (Natalis Solis invciti). Szent Maximinus trieri püspök, az ariánusok kemény ellenfele, egyik karácsonyi szentbeszédében azt mondja,* hogy Krisztusnak azért kellett pogány ünnepen megszületnie, hogy azok, akik a pogány babonában leledzenek, elpiruljanak. A történeti esemény, Jézus Krisztus születése azután fokozatosan háttérbe szorította az ünnep dogmatikai tartalmát, a megtestesülés titkát.

A karácsony liturgiája főleg a germánok megtérésével érzelmesebb, meghittebb vonásokkal gazdagodik, és szublimálja a téli napfordulat szakrális pogány hagyományait is. A keresztesháborúk Szentföld-élménye, Jézus szülőföldjének megismerése, gyermekkorának az apokrif hagyományokból való fölidézése, majd pedig a franciskánus mozgalom (Greccio) a karácsonyt liturgikus kötöttségeinek fellazításával devocionális-érzelmi irányba tereli. Nyomában azonban az ünnep népi hagyományvilága szinte számbevehetetlen gazdagsággal, színes európai és közte magyar változatokban teljesedik.

Újabban Kiss Lajos nyelvészünk foglalkozott a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéhez tartozó karácsony történetével, jelentésével. Feltűnő, hogy e szóval csak a keleti szlovákok, máramarosi ruszinok, továbbá a huculok nevezik az ünnepet, más szláv népeknél a. božič, vagyis, ‚Istenfia’ járja. A kutatás sokáig úgy vélekedett, hogy a mi szavunk a román cracium átvétele, ez pedig a latin calationem, hívek összehívása hónap elején, amikor a pap tudtul adta a soron következő ünnepeket, vagy pedig a creationem Christi ieiunium összevonásából keletkezett.*

Valószínűbb azonban az a felfogás, amely szerint a karácsony végső elemzésben a szláv korčiti, ‚fordul, lép’ igenévi korčun, ‚átlépő’ származéka és a téli napfordulat kozmikus örömére, várakozására utal. A nappalok ettől az ünneptől kezdve hosszabbodnak, így vízkeresztkor már egy kakaslépéssel. E lépegetésnek Kiss Lajos* többek között gazdag horvát, cseh, lengyel, orosz szóláskincsét is fölsorolja. Magyar párhuzam szerint is karácsony után már egy kakaslépéssel megnyúlik a nap.
Csak utalunk rá, hogy a mi magyar nyelvhasználatunk a karácsony ünnepét a ritkább, ünnepélyesebb nagykarácsony szóval is illeti, főleg ha a kiskarácsony néven is emlegetett újév is belekerül a beszédbe, Közöttük, azaz két karácsony között, ormánsági reformátusok ajkán félhétön,* az erdélyi Mezőségen csonkahéten* moldvai csángóknál tekereshéten* számos szorongó, főleg dologtiltó hagyomány akad: Ennek az időszaknak, amely néha nálunk is, így Göcsejben számosnapok* néven vízkeresztig számítódik, német megfelelője a ZwöIften,* a szerbeknél pedig nekršteni dani, azaz kereszteletlen napok, mert a néphit szerint Jézust akkor még nem keresztelték meg. Ezért a nekršteni, vagyis kereszteletlenül meghalt gyerekekből vált gonosz démonok most különösen veszélyesek lehetnek az élőkre.* Nyilván ebbe az archaikus középkori képzetkörbe tartozik az a tápai hiedelem is, hogy az újszülötteket karácsony ünnepére nem szabad kereszteletlenül hagyni.

A karácsonyra született fiúgyermekeket a keleti egyházban Karácsony névre is keresztelték. Ennek a mi katolikus középkorunkban is vannak nyomai. Női névként Karácsuna alakban is fölbukkan.* A Karácsony, Karácson, és Karácsonyi családnév a Karácsony nevezetű, vagy karácsonyra született ősre emlékeztet: Karácsonyé, azaz karácsony szülötte, ajándéka. Egyébként a karácsonykor született gyermekről népünk úgy véli, hogy szép, boldog élete lesz.*

A szóból képzett helyneveink egy része nyilvánvalóan középkori patriciniumra, esetleg a bizánci egyház besugárzására, vagy hasonló nevű patrónusra enged következtetni: Karácsond (Heves, Abaúj), Karácsonmező (Kračunovce), Karácsonyfa (Zala), Tiszakarácsonyfa (Craciunesti), Karácsonyfalva (Craciuneşti), Alsókarácsonfalva (Craciuneul de jos), Felsőkarácsonfalva, régi nevén Oláhkarácsonfalva (Craciuneul de sus), Nyárádkarácson (Craciuneşti).
A betlehemi istálló, illetőleg a megtestesülés oltalmában bizakodik a Bethlen család, továbbá a Bethlen (Beclean, Fogaras, Szolnok–Doboka), Bethlenkeresztúr (Sieu Cristur) Bethlenkörtvélyes (Curtuiusul Becleanului), Bethlenegres (Agrişul Becleanului) továbbá a sok Bethlenpuszta szerte az országban, a hajdani Betlehem városrész Szegeden.

Néhány templomtitulussal is találkozunk, amelynek karácsony, illetőleg Jézus megtestesülése a patrociniuma. Ilyenek: Gemzse (1824, ma: Magyarok Nagyasszonya,) Kisselmec (Štiavniclca, 1781), Morvaszentjános (Sveté Jany), Keresztfalu (Kreutz, Križova Ves).

Ha már itt vagyunk, azt is megemlíthetjük, hogy nyilvánvalóan a karácsonyra született leánygyermek kapta a középkorban nálunk is annyira kedves Anasztázia, becéző alakjában Neste* nevet. Szent Anasztázia szüzet és vértanút ugyanis karácsony napján ünnepeli az egyház. A pásztorok miséjén emlékezik meg róla. A legendájától ihletett adventi népszokás még szóba kerül.
A karácsony szóhoz fűződő tréfás szójáték; ha nincs kalács a rácson, kár Ácson, másként: Arácson, Adácson a karácsony. A hozzáköltött magyarázat szerint e faluk hívei papjuknak a karácsonyi ünnepekre kalácsot ajánlottak föl, amelyet az áldoztatórácsra akasztottak. Egyik évben azonban rossz termés miatt az ajándékozás elmaradt, mire papjuk az ünnepi prédikációban ezt a verset olvasta volna a fejükre. Könnyelmű gazdasszonynál karácsonykor kalácsot, húshagyókor fánkot, húsvétkor is ha lehet, pünkösdkor bár kenyeret. Hangonyi változat szerint karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor ha lehet. Zemplénagárd: karácsonyra muszáj, húsvétra kell, pünkösdre ha jut.
Általánosan ismert szójárás arra, akit váratlan örömben, kellemes meglepetésben részesítenek: legyen neki is karácsonya. Régi szegediek ajkán: lögyön neki is gubás karácsonya. Ez vonatkozhat a finom karácsonyi mákosgubára, de új gubára, azaz szűrposztóból készült, karácsonyi ajándékba kapott új kabátra is. Ami még soká lesz: messze van mint karácsony. Másként: az lesz soká, meg karácsony. Ami igen kapós, soknak van rá egyszerre szüksége, arra öreg szegediek ezt mondták: kapós, mint karácsonykor a famozsár. A szólás a gazdasszony karácsonyi sürgésforgására emlékeztet, mert mozsár nem minden háznál volt, dió- máktöréshez kölcsön kellett a szomszédból kérni. A református Szamosháton késő karácsony után kántálni,* vagyis eső után köpönyeg.

A hajdani karácsonyi évkezdet magyarázza az ünnephez fűződő időjóslatokat.
A háromszéki székelyek tudni vélik,* hogy az új esztendő időjárása attól is függ, hogy a karácsony a hét melyik napjára esik. Ha vasárnapra, akkor jó tél, szeles nyár, mérsékelt tavasz lesz. Minden bőven terem, a jószág szapora lesz. Ha hétfőre esik: ködös tél, szeles tavasz várható. Sokan meghalnak, a jószág dögleni kezd. Ha keddre esik: hosszú tél lesz és nedves tavasz. Sok bor és gyümölcs terem, de sokan meghalnak. Ha szerdára esik: kemény, zúzmarás tél, szeles tavasz, nedves nyár és mértékletes ősz következik. Bőséges lesz a gabonatermés, szapora a jószág. Ha csütörtökre esik: kemény tél, szeles tavasz, száraz nyár jön. Terem mindenféle, de szűkösen. Ha péntekre esik: zűrzavaros tél, heves nyár jön. Uralkodik majd a szemfájás. A juh és más állatok nagyon pusztulnak. Ha szombatra esik: szép tél, szeles tavasz, kedvetlen nyár, nagy drágaság lesz.
Ha karácsony éjszakáján szép tiszta az idő, akkor Tápé népe szerint jó termés lesz. Ha délről fúj a szél, dögvészt jelent. Ha sok apró csillag ragyog az égen, akkor jó kukoricatermést várnak. A szőregiek szerint, ha éjféli mise idején az ég tiszta, akkor a szérű majd nem lesz tiszta, vagyis jó termés várható. Így tartja Kecskemét, Kocsér népe is.
A karácsony ünnepi rendjében különböző korú, célzatú hagyományok ötvöződnek, amelyek jól fölismerhetők, de szétválasztani nehéz, de talán nem is szükséges őket. Nem rögződnek egyetlen naphoz, koronként és vidékenként változnak, bár Luca és karácsony estéjéhez, illetőleg vízkereszt ünnepéhez tapadnak leginkább.
A hagyományelemek főleg a téli napfordulathoz kapcsolódnak, és a vegetáció, emberi egészség és boldogulás érdekeit, a betegség és halál démonainak elriasztását szolgálják. Az év kezdetén mágikus és liturgikus cselekményekkel meg szeretnék ismerni, kipuhatolni, illetőleg befolyásolni az új esztendő fordulatait.
Erre az archaikus-mágikus alaprétegre rakódott a kereszténység misztikus-liturgikus világa, amely a Megtestesülés fölidézésével, továbbá könyörgéssel és magasztalással, böjttel és részben egyházi eredetű, részben népalkotta (paraliturgikus) szentelményekkel akarja szolgálni a hivő embert.

A bibliai teremtéstörténet, Mózes első könyve, így adja elő az ember teremtését, bűnbeesését s a megváltás ígéretét: alkata tehát az Úristen embert a föld agyagából, és orcájára lehellé az élet lehelletét és így lőn az ember élő lénnyé. Plántálta vele pedig az Úristen a gyönyörűség paradicsomát kezdettől, melybe helyezé az embert, akit alkotott vala. És nevele az Úristen a földből mindenféle, tekintetre szép és életre kellemes fát: az élet fáját is a paradicsom közepén, s a jó és gonosz tudásának fáját. Az Írás tehát beszél az élet fájáról is, meg a jó és gonosz tudás fájáról is, a kettő azonban a hívek tudatában, legendákban, hagyományvilágban sokszor összefolyik, és azonosul egymással.
És parancsolá Ádámnak, mondván: a paradicsomnak minden fájáról egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely nap arról eszel, balállal halsz meg.
Ezután következik Éva teremtése, majd a bűnbeesés, továbbá a megváltás ígérete, végül: és kiűzé Ádámot és helyeze a gyönyörűség paradicsoma elé kerubokat tüzes kétélű karddal, az élet fája útjának őrzésére.

A teremtéstörténetnek e nagyon is szűkszavú, szimbolikus előadása nem elégítette ki a hivő lélek érdeklődését. A teológiai értelmezés mellett már az Ószövetség korában megindul, majd a kereszténységben is folytatódik a legenda, illetőleg mondaképződés, hiszen itt az emberlétnek rejtélyéről és legnagyobb kérdéseiről, követelményeiről van szó.

Ősszüleinknek a Teleki–kódexben (1525) olvasható legendája* szerint halála előtt 930 éves korában Ádám egybehívta minden fiát, szám szerint tizenötezret. Megparancsolta Évának és legidősebb fiának, Sethnek, hogy menjenek a paradicsom kapuja elé és könyörögjenek az Úrnak; adjon nekik az élet fájából, melynek olaja Ádámnak könnyebbülést szerezne.

Szent Mihály arkangyal jelent meg nekik, és így szólt hozzájuk: mikoron beteljesödendnek ötezer esztendők, kétszázegy esztendő híján, ez világnak kezdetitül fogva, tehát akkoron Istennek Fia eljő a földre feltámasztani Ádámnak a te atyádnak testét: és egyéb halottaknak testeket. És Istennek fia megkörösztölködik a Jordánnak folyójában és mikoron kijövend a vízből, tahát a balzsamomfának olajával megkeni mend az benne hívőket: és lészön az olaj nemzettül fogván nemzetre ezöknek, kik víztül és Szentlélektül az örök életre újonnan születnek. És ő Istennek Fia beviszi a te atyádat a mennyei paradicsomba.
És tehát elméne az angyal paradicsomba és hoza őneki az jó és gonosz tudománynak fájából három levelű ágacskát és adá őneki, mondván: vidd a te atyádnak az ő testének megkönnyebülésére, menj el és siess, mert beteljesödött az ő életinek ideje.
Seth az ágat a Jordán vizébe ejti, de sikerül kimentenie.

Lőn, mikor Ádám megszűnt volna szólni, kibocsátá az ő lelkét és meghomályosodék a nap és a hold és a csillagok hét napokon. És Seth megcsókolá az ő atyjának testét, sírván ő rajta és mend az ő fiai megcsókolák az ő atyjoknak testét. Azért az oláhok innen vöttek eredetöt: hogy mikor temetnek, mend fejenként megcsókolják a halottat: tahát Úrnak angyala, Mihály arkangyal megjelenék és álla Ádámnak fejéhöz és mondá Sethnek: kelj föl és láss. És látá Seth Úrnak kezeit kiterjesztvén, tárván Ádámot és adá őtet Úr Mihály angyalnak mondván: legyön a te örizetöd alatt mend az esztendőkiglen, míglen terítöm az ő siralmát őrömre és akkor ül aznak helyébe, ki őtet megcsalta. És vevé Mihály arkangyal a gyolcsot és betakaró Ádámnak testét és ő fiáét, Ábelét és eltemeté őket Hebronnak völgyén és menének ő előttük mend az jószágos angyalok… És látván e dolgot Setb és más senki nem. Az ágat atyjának fejénél plántálta el, ahogyan Ádám kérte.

Sok időnek utána nagy fává nőtt. Salamon király palotája előtt egy folyóra pallót csináltak belőle. A napkeletről való királyné asszony, vagyis Sába királynője megjövendölte, hogy e fa a zsidóságnak minden országát elpusztítja. Salamon erre köveket hordatott a fára és megparancsolta, hogy süllyesszék a vízbe. Szándéka nem sikerült, az Úrnak angyala megakadályozta. Krisztust erre a fára feszítették. Ádámnak a fejére esett Megváltójának véréből. Éva is meghal. Gyermekei nagyon siratják. A halálára következő nyolcadik napon Mihály arkangyal tudtára adja Sethnek: Istennek embere, csak hat napig sirassátok halottaitokat. Az örök Úristen is mindeneket hat nap alatt teremtett. A hetedik napon megpihent, a nyolcadik pedig már a jövendő és örök boldogságnak napja, melybe mend a jók az ő Teremtőjökkel és ő Üdvözítőjükkel egyetembe testökkel és lelkökkel soha továbbá meg nem halnak de országolnak véghetetlen örökkön örökké. Amen.

A gazdag változatokban ugyancsak bővelkedő legendát természetesen a népköltészet is ismeri. Itt csak Varga Lajos népíró versezetére* utalunk, amely feltűnően egyezik a legendaidézet előadásával, azonban sok elemmel bővül: csodálatosképpen az ágból nem almafalevél, hanem cédrus hajtott. Lassan hatalmas cédruserdő sarjadt Ádám és Éva sírja körül. A legnagyobb éppen Ádáméból nőtt ki.
Noé fiaival ezt a fát döntötte ki. Ebből ácsolták a bárka hatalmas gerendáját. Megmentették Ádám csontjait is.
Haladt az idő. Amikor Salamon templomot akart építeni, a mesterek ráakadtak a gerendára. Egy bölcs megfejtette a fa eredetét. A király a gerenda feléből lépcsőt készíttetett, amelyen a papok a Frigyszekrényhez mentek. Még 120 templomi szék is jutott a maradékából. A gerenda másik feléből a Cedron patakon át gyaloghíd lett, hogy akik Betlehemből húsvétra Jeruzsálembe jönnek, ne kerüljenek nagyot.
Amikor Heródes poroszlói a Szentcsaládot üldözőbe vették, a híd elmerült velük.
A halálra ítélt Jézusnak keresztfát keresvén, egy halász jelent meg Annás főpap előtt, és azt javasolta, hogy a Sionhegy alján, Cedron patakában van egy hatalmas szál fa, azt kell kiemelni. Így is történt, Jézust erre feszítették.*
A világ teremtéséről, illetőleg az első emberpár létbe szólításáról főleg Szeged vidékén számos kozmogonikus monda járta.* Ezekre csak emlékeztetünk, mert a karácsony liturgiájával, népi hagyományvilágával nincs közvetlen összefüggésük.
Az Írás nem mondja meg, hogy a tudás fája milyen gyümölcsöt termett. Bibliai ősszüleink azonban mezítelenségüket fügefalevéllel takarták el: látá tehát az asszony, hogy a fa evésre jó és szemre szép, és tekintetre gyönyőrű. És vőn annak gyümölcséből és megevé. És ada férjének, ki szintén megevé, és mind a kettőnek megnyílának a szemei. És mikor észrevevék, hogy mezítelenek, füge faleveleket aggatának egybe és magoknak körülkötőket csinálának (Ter 3,6).
A zsidó és ókeresztény írásmagyarázók a tiltott fa gyümölcsének eleinte a fügét tartották. A fügefa ezért lett az ószövetségi prófétáknál az imádságnak és szemlélődésnek színhelye. Talmudi magyarázat szerint a tilalommal az Úr éppen a fa kiváltságos erejét hangsúlyozta. Hogy átok is terhelte, a szorongó tiszteletet csak fokozta.
A tudás fájával azonosított fügefa újszövetségi párhuzamát a szentatyák az evangéliumi terméketlen fügefában ismerték föl, amelyet Jézus megátkozott: látott az út mellett egy füge fát. Odament hozzá, de csak leveleket talált rajta. Erre így szólt: ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé (Mt 21, 18).
A fügefa az evangéliumokban még néhányszor felbukkan, mint az Ószövetség, Zsinagóga jelképe, a jeruzsálemi templom pusztulásának, egyúttal az Új Országnak, a megváltásnak bejelentése.*
A füge részben bibliai hatásra is a testi szerelemnek, asszonyi termékenységnek mediterrán szimbóluma.* Azt kell gondolnunk, hogy még említendő népies életfa-ábrázolásaink sajátos alakú gyümölcse nem mindig alma, nem is a föltételezett gránátalma, hanem stilizált füge.
Mint láttuk, az Írás a tudás tiltott fájától megkülönbözteti az élet fáját. A fa már az Ószövetségben, de archaikus pogány szakralizmus szerint is, a kozmikus életerőnek szimbóluma, megtestesülése, az istenség lakóhelye. Ott él a természeti népek ihletett hitvilágában (fakultusz, világfa), a magyarság mesekincsében (égbenyúló fa). Az összefüggések jellemzése itt nem lehet feladatunk.*
Ennek az archaikus világérzésnek áttétele, illetőleg szublimációja az arbor vitae,* vagyis Krisztusnak megváltást gyümölcsöző keresztfája, a már idézett legenda szerint a tudás paradicsomi fájának is eszmei sarjadéka. Ez a találó, olykor teológusoktól is szentesített azonosítás az egyszerű hívelv előtt világosabbá tette a bűnbeesés és megváltás kozmikus összefüggését.
Természetes, hogy az életfa ábrázolását a Physiologus, ez a misztikus középkori természetrajz is ihlette.* Az is érthető, hogy eleinte a templomkapu timpanonjára került, hogy a híveket szembetűnően emlékeztesse hitüknek egyik legnagyobb misztériumára.

Kaposy Veronika összeállította* románkori templomaink megmaradt életfáit.
Vízakna (Ocna Sibiului) timpanonján az Úr megváltó halálát, vagyis a sötétség hatalmán vett győzelmét jelképezi a pálmafa. Mélyen lehajló levelei alatt két oroszlán. Az egyiknek halfarka van, ez a szirének módjára kísértő gonosz. A másik rendes oroszlánalak, – ha Temesvári Pelbárt allegorikus magyarázatát* elfogadjuk – az üdvösség ajándékát és törvényeit idézi.
A veszprémi múzeum domborművén rózsatő, amelyet griffmadár őriz: a szimbólum Krisztus és a vértanúk kiontott piros vérére emlékeztet.
Magyarszentpál (Sinpaul) egyházában egyik oszlopfőn életfa, kétoldalán egy-egy hal látható. Ezek azonban aligha Krisztus-szimbólumok, inkább a híveket jelképezik.
Vurpod (Vurpar): háromlevelű életfa alatt egy-egy oroszlán. Egyiknek halfarka van, ez is a sátánt jelképezi, amely bűnre csábítja az embert.
A holcmányi (Hosman) oszlopfőn haltestű csuklyás démonok falják föl a híveket jelképező halakat. Az ördögként ábrázolt oroszlánok az életfára, Krisztus jelképére támadnak rá.
Visk református templomának északi falán a paradicsomi almafának XV. századból származó freskója.*
Mezőkeresztes református egyházának egyik tábláján (1728) Ádám és Éva a tudás fájával, hasonlóan Tancs (Tonciu 1676) református templomában is.*
Noszvaj XVII. századból származó kazettáin az életfa több fogalmazásban is föltűnik. Egyiken a fa ágai között madarak ülnek: üdvözült emberi lelkek a paradicsomban, mint a ravennai S. Apollinare in Classe híres szentély-mozaikján. Másik táblán az ősi Krisztus-jelkép: fa tetején a megholt fiókáit önnön vérével életrekeltő pelikán, mintegy a tudás fájának titokzatos termése.*
A szimbolikus jelentés sok kazettán már megkopott, és puszta dekorációként jelenik meg Abony, Mánd egyházaiban,* és bizonyára még más helyeken is.

Az arbor vitae jellegzetes, de már reális, kései barokk ábrázolása a Szeged alsóvárosi templom Pieta-oltára: a Fájdalmas Szűz szobra mögött az almával megrakott tudás fája, a rátekerőző kígyó szájában is alma. A fa hegyéből azonban fönt a magasságban a megváltó kereszt nő ki.*
Éppen csak emlékeztetünk az Ó és Újszövetség konkordánciáira, szimbolikus egyeztetéseire, amelyek egyfelől Ádám teremtésével, másfelől Jézus születésével kezdődnek. Ilyenek többek között a pécsi székesegyház románkori domborművei, az almakeréki templom gótikus freskói,* újraköltésben a szegedi Fogadalmi Templom neoromán főkapujának szárnyai. A barokk úrnapi körmenetek hasonló jellegű és célzatú prefigurációiról az ünnepnél szólunk.

Ádám és Éva, esetleg az őket idéző nap és hold szimbólumával, továbbá az élet paradicsomi termő fájával a házasság, emberség gyümölcsöző jelképeként, oltalmaként megjelenik népművészetünkben is. Legérettebb formában Kalotaszeg házainak homlokzatán,* de szakrális eredetű üvegképeken, cseréptányérokon, pásztorfaragásokon, felvidéki bírópálcán (1797), csallóközi halotti terítőn, szegedi mézesbábformán* is. Jelentésével, előzményeivel és összefüggéseivel sokszor már nincsenek is tisztában, amikor csupán az életfát vésik ládákra, kiskapukra, kapubálványokra, mángorlókra.
A bűnbeesés és megváltás, illetőleg a megtestesülés és kereszthalál dogmatikai összefüggését a barokk ikonográfia a Gyermek Jézus néhány sajátos, bár elég ritka ábrázolásával is szemlélteti. Ezeknek a délnémet barokkal való kapcsolata nem lehet vitás. Innen lírai, meghitt, olykor szentimentális jellegük.
Már a Legenda Aurea állítja, hogy a Háromkirályokat vezérlő csillagban a Kis Jézus kereszttel, fején pedig töviskoronával tűnt föl, mintegy utalva az Ecce Homo eljövendő nagypénteki királyságára.
Barokk ábrázolás az alvó Jézuska, mellette halálfej és a Kálvária kínzóeszközei (arma Christi). Friedrich Zoepfl mutat rá,* hogy a témát az alvó Eros reneszánsz ábrázolása ihlette, de hatott rá a memento mori eszmevilága is: nascendi morinur, magyar példaszóval aki született, annak halnia is kell. Szent Brigitta valamikor sokat olvasott látomása szerint Mária varr, mellette a Kis Jézus olvasgat, hátul pedig két angyal hozza a kínszenvedés eszközeit.
Nagynyárád plébánia épületének utcai fülkéjében látható barokk képen a Gyermek Jézus a názáreti műhelyben keresztet faragcsál. A jelenetet ponyvairodalmunk is megverseli. Egy szegedi családnál olyan biedermeier képet láttunk, amelyen a Kis Jézus – mintha máris a Kálváriára menne – vállán viszi a keresztet, kezében pedig egy kínzóeszközökkel megrakott kosarat. A mátraverebélyi kegytemplom szószékének ormán a Kis Jézus hatalmas kereszttel tűnik föl. Kemence templomi barokk képén a kígyó almával a szájában körülkússza a földgömböt, amelynek tetején azonban a Kis Jézus ott áll, kezében a keresztfával. A celldömölki apátsági templom kincstárában a Kis Jézus parasztbarokk fadomborműve; egyik kezében a szőlőt gyümölcsöző keresztfa, a másikban kehely. A témának apró szentképeken még sok változatával találkozunk.

A keresztfa kultuszáról és legendájának egyéb változatairól nagypénteknél és a Szentkereszt feltalálásának ünnepénél még bőven szólunk, ennyit azonban a karácsony eredeti liturgikus tartalmának és archaikus hagyományvilágának: jó és gonosz küzdelmének megértése végett előre el kellett mondanunk. Karácsony eredetileg hírül sem olyan idillikus, érzelmes ünnep, amilyenként az újkor devocionalizmusában, illetőleg a modern ember laicizálódott tudatában él. Ezt – mint látni fogjuk – a paradicsomjáték és betlehemezés hangulati különbsége is kifejezi.

A karácsony, illetőleg megtestesülés hazai ikonográfiája szinte áttekinthetetlen. Itt is hangsúlyoznunk kell, hogy a középkor szakrális művészete, a magyaroké is, igazi Biblia pauperum volt: az írástudatlan hívek tanítására, illetőleg épülésére szolgála. Megfestik számukra az üdvösségtörténetet, szimbolikus párhuzamot teremtenek az Ó és Újszövetség eseményei, így Ádám teremtése és az Új Ádám, Jézus Krisztus születése, a bűnbeesés és a megtestesülés között, hiszen maga Jézus tekinti ószövetségi előképének Jónást (Mt 12, 38–40), a mannahullást (Jn 6, 31–34), a rézkígyót (Jn 3, 14). Ő mondja az emmausi tanítványoknak: ó balgatagok és késedelmes szívűek mindazok elhívésére, miket a próféták szólottak. Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté nekik mind, amit az írásokban felőle szóltanak (Lk 24, 25–27).
„Mi sem természetesebb tehát – írja* Gerecze Péter, a pécsi székesegyház érdemes monográfusa –, minthogy az apostolok, kivált Pál, a zsidó nemzet egész történetét jelképesen fogják föl. Az egyházatyák hirdetik, hogy a próféták és az Ószövetségnek minden írója, az ókori zsidó állam minden viszontagsága, minden törvénye, Izrael vallásának minden ceremóniája egyedül őrá, Krisztusra vonatkozik: őt hirdetik, őt jövendölik és őt jelképezik. Ádám őt, mint a szentek ősatyját, Ábel mint mártírt, Noé mint a világ megújítóját, Ábrahám az áldottat, Melkizedek a főpapot, Izsák az önkéntes véráldozatot, Jákob a választottak fejét, a testvéreitől eladott József a tanítványaitól elárult Mestert, Mózes a törvényhozót, Jób a szenvedőt, a próféták a gyűlöltet és üldözöttet, Dávid a diadalmast, a népek királyát, Salamon a békebírót és Isten földi egyházának fölszentelőjét ábrázolja …”
Ebben a felfogásban tehát a Jézus születéséről való megemlékezés nemcsak érzelmes idill, hanem fönséges ajándék, az ószövetségi ígéret teljesedése, a lét megújult értelmének ünneplése.
E világérzés legrégibb megmaradt hazai hírmondói a pécsi altemplom szimbolikus-liturgikus domborművei. Az ábrázolások az északi lejáratban kezdődtek és a déliben végződtek. A falakat jobbról négy, balról is négy, összesen nyolc fülke tagolja, valamennyiben az Úr szoboralakja.
Az első szobornak jobb keze, a másiknak mindkettő, a harmadiknak balja nyugszik a mellén. Az elsőnek lába alól fénysugarak törnek elő. Mondá az Úr: legyen világosság. És lőn világosság.
A másodikon vízhullám. A harmadikon a víz és szárazföld. Mondá még az Isten: legyen erősség a vizek kőzött és válassza el a vizeket… A vizek, melyek az ég alatt vannak, egy helyre és tűnjék ki a száraz. És így lőn. És nevezé Isten a szárazat földnek, és a vizek gyüleményét nevezé tengernek.
A negyediken leveles gyümölcsök, tekerőző kígyóval, az Úr kezében papírtekercs. És mondá: teremjen a föld zöldellő és maghozó füvet és gyümölcsöző fát, mely gyümölcsöt hozzon neme szerint… És terme a föld zöldellő és maghozó füvet neme szerint és gyümölcsöző fát… És látá Isten, hogy jó.
A másik oldal első fülkéjében a nap, az Úr kezében hold és csillag. Mondá még az Isten legyenek világítók az ég erősségén és válasszák el a napot és éjszakát. És legyenek jelül az időkre és napokra és esztendőkre, hogy világítsanak az ég erősségén és világítsák meg a földet.
A másodikban madarak, az Úr kezében hal. Mondá még az Isten: hozzanak, elé a vizek csúszómászó élőlényeket és szárnyasokat a föld felett, az ég erőssége alatt.
A harmadikban az Úr lábánál négylábú állat. Mondá még az Isten: hozzon elé a föld élőlényeket nemeik szerint, barmokat és csúszómászó állatokat és földi vadakat fajaik szerint.
A negyedikben emberi alak. És mondá: alkossunk embert a mi képűnkre és hasonlatosságunkra, ki uralkodjék a tenger halain és az égi madarakon és vadakon. És az egész földön és minden csúszómászó állaton, mely mozog a földön. És teremté Isten az embert az ő képére. Isten képére teremté őt. Férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá őket Isten és mondá: növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet… És láta Isten mindent, amit alkotott vala és igen jól valának…
Ezután következik a falakon az üdvösségtörténet fölidézése: 1. az Úr az anyagból formált embert ujjának érintésével életre hívja, 2. megalkotja Évát, 3. megparancsolja nekik, hogy a tudás fájáról ne egyenek, 4. az Úristen dicsősége fényében jobb kezét áldásra emeli, balja pedig a világot tartja, 5. bűnbeesés, 6. kiűzetés a paradicsomból, 7. Kain és Ábel áldozata, 8. a vízözön, Noé hálaáldozata, 9. Ábrahám Izsákot készül feláldozni, 10. Izsák megáldja Jákobot, 11. Józsefet eladják testvérei, 12. a fáraó üldözi Mózest, aki az izraelitákkal már átkelt a tengeren.
Az ajtó fölötti térséget Krisztus, az Utolsó Ítélet bírája foglalja el. Baljában az Élet Könyve, jobbjának két ujjával pedig áldást oszt.
Az üdvösségtörténet ábrázolása a másik oldalon tovább folytatódik. 1. Sámson megöli az oroszlánt, 2. egy szamár állkapcsával agyonver ezer filiszteust, 3. Delila levágja Sámson haját, 4. a megvakított Sámsont egy poroszló megkötözve elvonszolja, 5. egy ifjú vezeti, 6. egy fát gyökerestől kitép,* 7. a filiszteusokat játékával mulattatja, 8. megrázza az oszlopot, mire az épület összedől és Sámsont a filiszteusokkal együtt agyonüti, 9. Gedeon a gyapjúval.
Ezután az Újszövetség következik: 10. Az angyali üdvözlet, 11. Mária látogatása, 12. Jézus születése, 13. a pásztorok imádása, 14. Csillag jelenti, hogy a Messiás megszületett, 15. A Háromkirályok, 16. Heródes előtt, 17. A Háromkirályok álma, 18. A betlehemi gyermekgyilkosság. Athalia királyné megöleti a király gyermekeit, 19. Menekülés Egyiptomba, 20. A tizenkét éves Jézus a templomban, 21. A kánai menyegző, 22. Az öt árpakenyérrel és két hallal való megvendégelés, 23. Jézus királyi bevonulása Jeruzsálembe, 24. Az Utolsó Vacsora, 25. Jézus elfogatása a gecemáni kertben, 26. Pilátus előtt, 27. Út a Golgotára.
Szintén az üdvösségtörténetet adják elő folyamatos képszalagokon a pécsi székesegyház neoromán freskói is. Ezeket már nem részletezzük.*

A Porta Speciosa, a középkori esztergomi székesegyháznak a XII. századból származó díszkapuja a XVIII. században került lebontásra. Még szerencse, hogy hűségesnek mondható képmásolat és leírás készült róla. Ebből kiderül, hogy a kapu ikonográfiája édestestvére a nyugati román székesegyházak imago mundi néven is emlegetett monumentális homlokzati díszítéseinek, amelyek az üdvösségtörténetet, Jézus megtestesülésének misztériumát szemléltetik. Mondanivalóját teljes egészében bercsényi Dezső kitűnő magyarázatai nyomán* adjuk itt elő.

A kapu mellett két fülkében azok a próféták foglaltak helyet, akik a Megváltó eljövetelét megjövendölték. Az ábrázolás Dániel prófétával kezdődik. Mondatszalagja: POST HEBDOMADAS SEXAGINTA DVOS OCCIDETUR CHRISTUS (Dán 9, 26). Magyarul: És hatvankét évhét után megöletik a Krisztus. A következő próféta Keresztelő János édesapja, Zakariás, akinek szövege Lukács evangéliumából való átvétel: BENEDICTUS DOMINUS DEUS IZRAEL, QUIA VISITAVIT ET FECIT REDEMPTIONEM PLEBIS SUAS (Lk 1, 68). Magyarul: Áldott legyen az Úr; Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Izaiás prófétának csak a neve került a falra.
A másik oldalon Keresztelő Szent János: ECCE AGNUS DEI ECCE QUI TOLLIT PECCATA MUNDI, MISERERE NOBIS (Jn 1, 29), vagyis: Íme az Isten Báránya! Íme, aki elveszi a világ bűneit. Irgalmazz minékünk! Utána Ezekiel alakja, szalagján ECCE EGO APERIAM TVMVLOS VESTROS ET ADDVCAM IN VALLVM JOSAPHAT ET DISCEPTABO (Ez 37, 12): Íme én fölnyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket koporsóitokból én népem, és beviszlek Jozefát völgyébe. A harmadik, már elmosódott alak nyilván Jeremiás volt.
A jobboldali kapufélen Péter alakja. Szalagján: CHARISSIMI VIGILATE IN ORATIONIBVS QVIA ADVERSARIUS VESTER DIABOLVS TAMQVAM LEO RVGIENS CIRCVIT QVAERENS QVEM DEVORET (1Pét. 5, 8). Magyarul: Kedveseim; virrasszatok imádságban, mivel a ti ellenségtek a sátán, mint az ordító oroszlán, körüljár és keresi, hogy kit nyeljen el. Ezután János evangéliuma következik: FILII ECCE PVLSO… AD HOSTIVM VT CONGREGEMINI AD ME IN DIEM MAGNI DEI VT MANDVCATIS (Jelenések könyve 19, 17): Fiam, én zörgetek az ajtón… gyülekezzetek hozzám a nagy Isten napjára, lakomájára, vagyis az Utolsó Ítéletre. Legalul Adalbert, a székesegyház, illetőleg egyházmegye védőszentje. Felirata olvashatatlan.
A bal oldali kapufél Pál apostollal kezdődik, szalagja: SOLLICITI SITIS VT OMNI ORATIONE PETITIONES VESTRAE INNOTESCANT APVD DEVM (Filippiek 4, 6): Törekedjetek, hogy minden imádságotok és kérésetek meghallgatásra találjon Istennél. Utána Máté alakja. Felirata: MISI HABVNDAVERIT IVSTICIA VESTRA PLVS QVAM SCRIBARVM ET PHARISAEORVM NON INTRABTTIS IN REGNVM CAELORVM (Mt 5, 20): Ha csak nem múlja fölül a ti igazságtok az írástudókét és farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába. Alul Miklós püspök, szalagjának szövege olvashatatlan.
Az Ószövetség megörökített prófétái megjövendölték Jézust, az evangélisták, illetőleg apostolok pedig megtestesüléséről tesznek tanúságot.

A szemöldök-gerenda alsó részét az angyalok kara foglalja el a zsoltárokból, illetve Izaiásból vett föliratokkal. A jobb sarokban QVIS EST ISTE REX GLORIAE. A másik oldalon QVIS EST ISTE QVI VENIT DE EDOM (Iz 63, 1). Magyarul: ki ő, a dicsőség királya. Ki az, ki Edomból jön Az első felirat mellett még egy másik: QVI TORCVLAR CALCAVIT SOLVS (Iz 63, 3): a szőlősajtót egyedül ő taposta.

Középen két, lábukkal egymás ellenében fekvő angyal, felirataikat a leíró Széless György a zsoltár szavai szerint egészíti ki: ATTOLITE PORTAS PRINCIPES VESTRAS. Magyarul: Nyissátok föl fejedelmek kapuitokat. A szemöldökgerenda külső oldalán az angyalok kara fölött vörösmárványos párkányon a következő felirat: PORTA PATET VITAE SPONSVS VOCAT INTRO VENITE. Magyarul: nyitva az élet kapuja, a vőlegény hív, lépjetek be.

A király és az érsek később még jellemzendő alakja között két angyal, kezében legyezőfélével ugyanegy tengely körül forgó kettős kereket mozgat. Felirata: ROTA IN MEDIO ROTE. Mellette az ANIMALIA szó. Az egymásba forgó kettős kerék Ezekiel látomásából került át a középkor művészetébe. A ROTA IN MEDIO ROTA a próféta látomása szerint: és látám és íme négy kerék a kerubok mellett. Egyik kerék egyik kerub mellett, a másik kerék a másik kerub mellett, A kerekek színe pedig olyannak látszott, mint a krizolitkő. (10, 9–10). Az ANIMALIA szót szintén Ezekielből érthetjük meg: és benne négy lelkes állat alakja és az ábrázat rajtuk emberéhez hasonlított. Négy orcája vala egynek-egynek, és négy szárnya egynek-egynek (Ez 1, 5, 6). Ezek az arcok az ember arca, az oroszlán arca, a tulok arca és a sas arca. Ismeretes, hogy a Jelenések Könyvében is János ezeket az arcokat látja, amelyek egyúttal ősi evangélista-szimbólumok is.

A timpanonban Szűz Mária István király és Szent Adalbert között jelenik meg. Az ölében a Kis Jézust tartó, királynőként trónoló Mária felé fordul Szent István és a következőket mondja: SUSCIPE VIRGO PIA, MEA REGNA REGENDA MARIA, vagyis: Kegyes Szűz Mária, fogadd oltalmadba kormányzásra váró országomat! Mária válasza: SUSCIPIO SERVANDA TUIS, SI JURA SACRORUM SUMMAT ADALBERTUS SICUT PETIS, azaz: El fogadom tieidnek gondozását, ha a szent dolgok jogait elfogadja Adalbert, amint kéred. Adalbert erre így válaszol: ANNUO VIRGO TUIS JUSSIS, AC EXEQUAR UT VIS, vagyis: meghajlok akaratod előtt óh Szent Szűz, és úgy cselekszem.
Az ábrázolásban az a feltűnő, hogy a Rex gloriae vagy a Maiestas Domini szinte előírt ikonográfiája helyett az esztergomi timpanonban Máriát látjuk a Kisdeddel, meg a hódoló István királlyal és Adalbert érsekkel: a Kisdeddel, akit a próféták megjövendöltek, az apostolok fölismertek, a magyarság pedig a szívébe fogadott.
Dercsényi; Czobor Béla és Éber László előző magyarázataival szemben úgy véli, hogy a kapu ikonográfiai fölépítése nincs közvetlen összefüggésben a szent Ágostonnak tulajdonított Sermo contra Paganos, Judeos et Arianos de Symbolo című művel, amelyet a zsolozsmában karácsony reggelén szoktak olvasni. Hazai ismeretével és ihletésével egyéb emlékek birtokában azonban továbbra is számolnunk kell.*

A megtestesülés és megváltás misztériumának későbbi ábrázolása a lőcsei Szent Jakab-templom egyik gótikus freskóciklusa. Ez voltaképpen a Hiszekegy, másként Symbolum Apostolorum illusztrációja, amely egyébként már koronázási palástunkon is megjelenik. Mindkettőnek ikonográfiai ihletője a már említett Sermo de Symbolo.
Sajnos, a rendelkezésünkre álló jelentősebb források: Divald, Schürer–Wiese és Radocsay dokumentációi éppen ezt az emléket nagyon mostohán, csak odavetve tárgyalják. Legtöbbet még Forster közöl.*

A sorozat első képén az Atya és Fiú tanácskozik az emberi nem megváltásán: Mondá az Úr az én uramnak, a Messiásnak: ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem. A te hatalmad pálcáját elküldi az Úr Sionból. Uralkodjál ellenségeidnek közepette. Nálad az uralom. Hatalmad napján a szentek fényességében, méhemből a hajnali csillagok előtt szültelek Téged. Megesküdött az Úr és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké, Melkizedek rendje szerint. Az Úr jobbod felől megrontja haragja napján a királyokat. Ítélni fog a nemzetek kőzött, nagy romlást teszen, soknak összezúzza fejét a földön. A patakból iszik az úton, azért emeli magasra fejét (109. zsoltár, 1–7).
A következő képeken a megtestesülés: Krisztus születése és a megváltás: a kereszthalál. A beteljesedést az apostoli hitvallás öt ágazata jelenti ki, párhuzamosan egy próféta és egy apostol. Jeremiás és Szent Péter; Credo in unum Deum patrem. Dávid király és János apostol: et in Jesum Christum. Izaiás és Jakab, Zebedeus fia: Qui conceptus est de Spiritu Sancto et incarnatus est de Maria virgine. A két alak között a Vir dolorum. Próféta nélkül Fülöp: descendit ad infernum et resurrexit tertia die. Közbül a Pieta. Ámos és Bertalan: ascendit ad coelos, sedet ad dexteram Patris. Malakiás és Máté: Inde venturus est iudicare vivos et mortuos. Joel és Jakab: credo in spiritum sanctum. Közöttük István magyar király. Látható még Szofóniás próféta, de apostoltársa, és a többi további kép már tönkrement. Egyéb freskók; a pokolraszállás, föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek elküldése, Utolsó Ítélet, Végül: Szent Katalin és László király. A többi elromlott.*

A téma középkori népszerűségét a pálos Vadász Miklós (Nicolaus Wenator) szereti püspöknek († 1428) papnövendékek számára készült, dramatizált, kissé leegyszerűsített Krédója is tanúsítja: a hit, illetőleg apostoli hitvallás tizenkét tételét a tizenkét apostol személyéhez kapcsolja.* Egy-egy apostol szerepét, illetőleg tételét teológusok vállalták és adták elő. Nem lehetetlen, hogy rögtönözve fejtegették is. Vadász szövegéből hiányoznak a megváltásra, illetőleg megtestesülésre való ószövetségi utalások. A Hiszekegynek ilyetén tagolásával egyébként találkozunk a Nagyszombati–kódexben,* majd egyik barokk imádságoskönyvünkben is.*
Vadász Miklós verziója alapján gyaníthatjuk a téma misztériumjátékká bontakozását, előadását hazánkban is.
Sajnos az sem bizonyítható, de föltételezhető, hogy Temesvári Pelbártnak 1483 táján Budán a Sermo de Symbolo ihletésére készült játéka* színrekerült-e? Címe, illetőleg kezdőszavai: De sanctorum patrum desiderio et exoratione pro incarnatione Christi, sub processu historico et devoto, vagyis: a Szentatyák vágyakozásáról és könyörgéséről Krisztus megtestesüléséért históriás és jámbor előadásban. A szöveg Kardos Tibor szerint nyolc „képre” tagolható.

A Szentatyák ott tartózkodnak a pokol tornácának fogságában, az ördög uralkodni szeretne rajtuk. Kísérti őket, Ádám azonban reménykedik Isten irgalmasságában. Társalgás kezdődik Ádám, a próféták, meg az Igazság között. Az Úr is erősíti hitüket.
Dávid a Szentatyák kérésére az Égbe megy követségbe, ahol az Úr színe előtt az Irgalmasság veszi az emberiséget pártfogásába. Dávid tele reménységgel tér vissza az emberek világába.
Az égben nagy vetélkedés támad az Úr Irgalmassága, Igazsága és Igazmondása között az ember megszabadításáról, végül Isten Fia, vagyis a Bölcsesség dönt.
A következő rész Jézus küldetéséről szól: legyen jó bűnhődése és jó halála Ádámnak. Ezért lesz az Isten Fia emberré: megtestesül és kínhalált szenved az emberi nem megváltásáért.
Az utolsó rész Mária kiválasztásáról emlékezik meg: „keressünk egy szép virágzó szüzet, aki a Király előtt álljon és szolgáljon neki. Olyan leány, aki méltán fogadja szállásán a mi Istenünket. Ne találjon benne semmit, ami az ő szent fölségének szemét sérthetné. Ne hozzon ránk áldás helyett átkot.”
A Szentatyák Názáretbe küldik Dávidot, aki örömmel tér vissza: „helyet leltem az Úrnak és sátort Jákob Istenének. Kelj föl, jöjj a te nyugalmadba szentségednek szekrényével.” A Szentatyák éneklik: te vagy Jeruzsálem dicsősége, népünknek tisztessége (Jud 15).*

Az égi pör magyar változatokban a franciskánus Tihanyi- és a dominikánus eredetű Horvát–kódexben* is megjelenik, ami a téma közismert volta mellett szól.
A keresztény ember egzisztenciális szorongása és útkeresése, a Gondviselésben való személyes hite és az ábrázolás barokk igénye magyarázza, hogy ez az égi tanácskozás – nyilvánvalóan székelyföldi obszerváns előzmények után is – a csíksomlyai misztériumjátékok között nyolc változatban újabb motívumokkal is színeződve fordul elő.*
Fülöp Árpád tartalmi összefoglalása nyomán csak kettőt emelünk ki belőlük. Az 1727-ben előadott misztérium szerint Deus Pater neheztel az emberiségre. Gondolkozik: kiszabadítsa-e az ördög hatalmából, vagy örök kárhozatra ítélje. Justitia helyénvalónak találja a büntetést, Misericordia azonban könyörögni kezd. Deus parancsára megjelennek a pátriárkák, majd a próféták, végül az evangélisták. Mindannyian sürgetik, hogy a Filius az emberiség megváltására emberré legyen és kínhalált szenvedjen.
Az 1733. évi játék Fodor Patrik atya szerzeménye. Deus Pater megtudja, hogy Fia az emberiség megváltására készül. Az összehívott égi tanácsban egyedül Innocentia ellenzi, viszont az angyalok, a limbus Atyái, továbbá Amor, Justitia, Misericordia és Sapientia Krisztus halálára, vagyis a megváltásra szavaznak. Deus elfogadja a többség kérését, és a Fiúnak a szenvedés eszközeit: az oszlopot, kötelet, töviskoronát, poharat, lándzsát, vagyis az arma Christi tárgyait küldi ajándékul. Az már a szenvedélyes barokk jellemző vonása, hogy a somlyai misztériumokban a hangsúly nem a megtestesülésre, hanem a kereszthalálra esik. Az égi tanácskozást Varga Lajos népköltő is megverseli.*

Úgy véljük, hogy a mennyei tanácskozás, illetőleg a somlyai misztériumjáték népi kicsendülése még máshol is idézendő változatokkal együtt ez a háromszéki karácsonyköszöntő:

A paradicsomban egy almafa vala,
Ádám maradéki mai nap őrvendnek,
Limbusban szent Atyák vígan énekelnek;
Glória excelsis, mondván az Istennek,
Áldás és békesség adassék népeknek.
Ámen. Elmondám.*

A bibliai világdrámát adja elő az erdélyi szász Almakerék (Malamcrav) gótikus freskóciklusa* is. Első képsor a világ, továbbá növények, állatok, Éva teremtése. Isten megmutatja Ádámnak és Évának a paradicsomot. Az első emberpár, bűnbeesés és kiűzetés, Ádám és Éva földi élete, Kain és Ábel áldozata, Ábel halála, Kain a gyilkosság után.
E képsor alatt: az Atyaisten ölében tartja a kis Jézust. Angyali üdvözlet, Mária látogatása, Jézus születése, híradás a pásztoroknak, Háromkirályok, betlehemi gyermekgyilkosság. Menekülés Egyiptomba, Jézus bemutatása, a 12 éves Jézus a templomban.
A harmadik mezőben a passiótörténet tizenhárom képben, majd újabb hét jelenet a mennybemenetelig. Mária halála, temetése, mennybevétele.
A lőcsei minorita kolostor folyosójának XIV. században festett freskói: Ádám és Éva a paradicsomban, a tiltott gyümölcs és a kiűzetés. Eredetileg a ciklus nyilván teljes volt.*
Gótikus szárnyasoltáraink liturgikus fegyelme már meglazult. A megtestesülés Mária élete egyik epizódjaként jelenik meg. A misztérium az apokrif evangéliumok és a Legenda Aurea mesei ihletében már szinte idillé válik.

A megtestesülést megörökítik még Csécs (Čecejovce, XIII. század), Gerény (Horiany, XIV. század), Hizsnyó (Chyžné pri Revúci; XIII. század), Keresztfalu (Križová Ves, 1400), Lőcse (XIV. század), Martonháza (Ochtiná, XIV. század), Őraljaboldogfalva (Santa Maria Orlea, görögkeleti, XIV. század), Podolin (Pudleín, Podolinec, XIV. század), Vizsoly (XI. század), Zsigra (Schigra, Žehra, XIII. század), román és koragótikus falképei.*

A karácsonyi életfa, termőág az évről évre megújuló természet ősi, mágikus jelképe, amely az európai keresztény hagyományban bibliai elemekkel is gazdagon ötvöződött. Állítása általános volt hazánkban, illetőleg népünknél is, de a múlt században feltűnő karácsonyfa teljesen kiszorította, jobban mondva helyettesíti.
Sajnos, a gyűjtés a maga kellő idejében alig fordított figyelmet az archaikus életfa és modern karácsonyfa közötti hagyománybeli űrt kitöltő, másfelől a funkcionális folytonosságot is igazoló termőág világának megörökítésére.
A múlt század második felében Szegvár palóc-jász telepítésű faluban sodrófát, esetleg mángorló sulykot kötöttek a mestergerendára és a gyerekek számára gyümölccsel, süteménnyel rakták meg.
„Horgoson láttam olyan karácsonyfát, piacon is árulták – tudósít* 1886-ból Móra István – amelyiknek szimbolikus jelentősége tisztább, könnyebb, mint a fenyőágé. Ott a koronafa, glédics (Gleditschia triacanthos) ágait, töviseit becsavargatják cifrapapirossal, összekötnek kettőt-hármat, vagy átfonnak egy negyedikkel. Az egészet virágcserépbe ültetik, s a tüskökre szúrkodnak aranyozott diót, aranyozatlan almát. Mellette van a sublaton kétfelől két csészében vagy két kis tányérban a Lucakor vetett, azóta kizöldült karácsonyi búza.”

Ilyen díszes ágra Nagybaracska, Bácstopolya* magyar népe is emlékezik.
Lehetséges, hogy a karácsonyi termőágat a középkori magyarság kincs néven emlegette. A horvátok ajkán ugyanis máig kinč a neve a hasonló rendeltetésű karácsonyi ágnak. Schneeweis szerint* a szó és szokás, illetőleg tárgy a horvátságban magyar eredetű. Ez, tekintve a középkori magyar–horvát liturgikus kapcsolatok elevenségét, nem lehetetlen. A horvát kinč (Ruscus oculeatus) egyébként aranyozott mogyoróval díszített ág, amelyet a szoba mennyezetére függesztenek: mintha az égből nőtt volna ki és másodlagos, keresztény értelmezéssel, mintha a földre szálló, emberek közt szállást kereső Kisdedet jelképezné.
Leopold Schmidt a mostani Burgenland területén végzett atlaszkutatások nyomán megállapítja,* hogy az országrész területén, tehát az egykori nyugati magyar végeken milyen általános még manapság is a karácsonyfának mestergerendára, szobasarokba függesztése, hol koronájánál, hol pedig megfordítva, törzsénél fogva. Német nyelvterületről sok párhuzamot is idéz hozzá. A hagyomány a vasi, zalai magyarság, továbbá a Wasserkroaten, vagyis a fertővidéki horvátság körében sem ismeretlen, de mi hazánknak e vidékeiről hasonló rendszeres kutatással nem dicsekedhetünk. A magunk vizsgálódásaiból mégis utalunk Vasvár, Vásárosmiske, Búcsúszentlászló, Nemesszentandrás, Tófej, Zalaszentbalázs, illetőleg a somogyi Csököly, a matyó Mezőkövesd, Kapuvár* régebbi gyakorlatára.* Mindenütt emlékeznek azonban arra is, hogy a mostani karácsonyfa elterjedése előtt tüskés zöld ágakat, borókát, fagyöngyöt függesztettek a gerendára, legtöbbször koronájánál fogva. Díszítése közben a matyó anya karácsonyi énekeket énekelt.

Alsószepesség szász népe a karácsonyfa koronáját újév reggelén a gazdaság védelmére a ház vagy csűr ormára szögezte. A Háromkirályok nyolcadában történő házszentelés alkalmával a pap ezt is megszentelte.*
Mindez eredetileg nyilvánvalóan az évkezdetnek, az idő új hajtásának ünnepi jelképe. Bizonyára nem véletlen, hogy archaikus csángó versezetünk és több találóskérdésünk az esztendőt az élőfa példázatával szemlélteti.

Alig kétséges, hogy az ország több vidékén felbukkanó lakodalmi termőág is erre az archaikus hagyományra emlékeztet. Ehhez itt csak néhány párhuzamot idézünk.
A balatonmelléki lakodalmas asztalnak még a múlt században is állandó dísze volt az életfa: bojtorján kóróját vagy bürök ágát tuskóba ütötték be. Az egészet finoman betekerték tésztával, külön a tuskót, külön minden egyes ágat. Aztán megsütötték, majd az ágakat teleaggatták szőlővel, gyümölccsel, pereccel és egyéb jóval. Odaállították az asztalra, ahol a násznagy és egy kirendelt legény vigyázott rá.*

A mohácsi magyar termőág, illetőleg sokác grana* váza egy öreg fa törzsének oldalán egyhelyből kinőtt ujjnyi vastag hármas ág, amelyeket végig télizöld vagy cédruságacskákkal födnek be. Végükre almát szúrnak, ezekbe pedig több behasogatott, szétágazó lúdtollacskákat tűzdelnek. Az így földíszített almákba rozmaringszálakat szúrnak. A termőág belsejébe gyertyát is erősítenek, amelyet este vacsora után akkor gyújtanak meg, amikor a násznép a menyasszonyos házból a vőlegény hajlékába indul.

Karácsony ünnepéhez, illetőleg szimbolikájához a karácsonyfa falun-városon, hivők és nem hivők között egyaránt hozzátartozik.
A karácsonyfa eredetét egy mosoni, irodalmi eredetűnek tetsző népmonda* így magyarázza: amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bújdosnia kellett. Üldözői elől menekülve egy sűrűlombú fa alatt vonta volna meg magát, ez azonban odaszólt neki: állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el féltükben a többi fák is. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült.

Az Úr most megáldotta a fenyőfát: soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát.
Ki hinné, hogy a karácsonyfa állítása hazánkban, de Németországon kívül – a mediterrán népek kivételével – szinte a fehér ember egész világában, alig több száz esztendősnél.
Kétségtelen, hogy a szokás protestáns, éspedig evangélikus gyakorlatból ered. Solymossy Sándor nyílván helyesen mutat rá,* hogy Luther Márton még nem volt a betlehemes, illetőleg paradicsomjáték ellensége. Puritán utódai azonban már felháborodtak naiv hangjukon, tréfás mozzanataikon, és a szószéken is, meg az egyház-irányította helyi közigazgatásban is pusztító háborút indítottak ellene. Így történt, hogy evangélikus helyeken általában ki is halt. A hagyományőrző nép azonban legalább a paradicsomjáték életfáját átmentette, asztalára állította, és családi közösségben előtte énekelte a maga örökölt, megszokott énekeit.

Hazánkban a karácsonyfa állítására bécsi udvari ösztönzésből az arisztokrácia mutatott először példát. Bécsben a múlt század második felében kezdett terjedni, ahol viszont Németországból átszármazó protestáns művészek, főúri családok honosították meg.*

Nálunk Brunswick Teréz (1824), továbbá József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család (1826 táján), majd Fertőszentmiklóson a Bezerédi család állít karácsonyfát Flóra lányának (1834). Jáky Ferenc osli plébános, a gróf Lunyady család egykori házipapja, 1855-ben a falu iskolás gyermekei számára rendez karácsonyfaünnepélyt.*
Brassó városában, az erdélyi szászok körében egy bevándorolt dán példájából 1830 táján honosodott meg.*
Szeged társadalmában a múlt század derekán bukkan föl. „Tisztelem én fajunkat – írja* egy újságcikk – eredeti vonásaiban, de ami szívnemesítő, azt a külföldről is szívesen utánzom. Ily utánzásra méltónak találnám én a karácsonyfát, és ezek eszméjével egybekötött családi ártatlan örömök elsajátítását.” Kálmány Lajos följegyzése szerint* egyik szegedi betlehemezésben már karácsonyfával lépnek a gyerekek a szobába. Ez azonban nem vált általánossá.

A karácsonyfa eredetét azon melegében már mindjárt hazai föltűnése idején egy biedermeier illatú verses ponyvatöredék* úgy magyarázza, hogy Egyiptomból hazajövet a Szentcsalád Názáretben élt: József műhelyében dolgozott, Mária font, a kis Jézus pedig hulladékfából keresztet ácsolt, amely ágakat hajtott és szép zöld lombokat. Majd kivirágzott és fényes csillagokat termett. József rádöbbent, hogy éppen akkor volt a Gyermek születésnapja. Mária titokban telerakta a fa ágait eggyel-mással, aranyos dióval, ünnepi ruhával. A kis Jézus örömmel nézett a fára. Eljöttek játszótársai is, akik felköszöntötték. Sajnos, itt a szöveg megszakad.

Mint már jeleztük, a karácsonyfa múltját, jelképrendszerét, funkcióváltozásait a kutatás még nem tisztázta egészen. Mégis biztosra vehető, hogy elsősorban, archaikus formáiban (Yggrasil, Julbock) vegetációs, napfordulati, tavaszigéző szimbólum volt. Mindenesetre az élet, illetőleg tudás fájának képzetkörével is korán összefonódott. Nem véletlen, hogy számos német vidéken a karácsonyfának paradicsom (Paradies) a neve.* Erre a kapcsolatra már több vonatkozásban utaltunk.

A karácsonyfa nyilván hozzátartozott a középkori paradicsomjáték kelléktárához is. A manapság ráaggatott papírlánc, angyalhaj halványan most is idézi a kígyót, a rákötött gyümölcs a bibliai almát, a betlehemi Újszülöttet, aki az emberiségnek a megváltás kegyelmét hozza. Erre a karácsonyfa alá helyezett ajándékok emlékeztetik a gyermeket, amelyek étel alakjában valamikor a család halottjait, illetőleg az értük imádkozó koldusokat, szegényeket illették. Doroszlón a karácsonyfa gyertyácskáit és csillagszóróit csak éjféli misére hívogató első harangszó hallatára gyújtják meg.* Német szokás szerint konszekrálatlan ostyadarabokat is aggatnak a karácsonyfára. Ez a hagyomány népünknél itt-ott szintén él. Később még bővebben is szó lesz róla. Bauerreiss úgy találja, hogy eredeti szándék szerint ez sem volt dísz, hanem Krisztusra, az Élet Kenyerére akart emlékeztetni, mint a Jelenések Könyve mondja: A győztesnek az Élet Fájáról adok enni, amely Isten paradicsomában van.
A templomokban, újabban hivatalokban, vasútállomásokon, köztereken is felállított karácsonyfa már kitéphetetlenül hozzátartozik ugyan az ünnepi reprezentációhoz, de kultikus jellegű hagyományokat még alig sarjasztott. Mindenesetre egy ágát sok szegedi családban, talán máshol is két karácsony között kiviszik a temetőbe és a hozzátartozók sírjára szúrják. Ez a gesztus emlékeztet arra az ágra, amelyet az idézett középkori legenda szerint Seth kapott az angyaltól halott atyja, Ádám számára.* Göcsejben az ünnepek után gyümölcsfára akasztják. Székesfehérvárott a gazdasszony sót tesz a karácsonyfa alá. Ezzel ízesíti az ünnepi ételeket.
Szeplőtelen Fogantatás ünnepénél már bővebben szólunk a Jesse vesszeje bibliai próféciájáról: és vessző sarjad Jesse törzsökéből és virág növekedik az ő gyökeréből. Alma a gyümölcse. Ebből érthetjük meg, hogy a kisdedet miért emlegetik így:

A kis Jézus aranyalma,
Boldogságos Szűz az anyja.

Az alma tehát nemcsak a tudás fájának titokzatos gyümölcse, hanem Isten ajándéka, az ő egyszülött Fia is.
Jesse fájának gyümölcsét magyarázza egyik középkori liturgikus hagyományunk: az éjféli misével kapcsolatosan a Jézus nemzetségfája (liber generationis, genealogia Christi, Mt 1, 1–16) énekszóval való ünnepélyes előadására is sor került.* Ez a megidézés – véleményünk szerint – karácsony éjszakájának halottkultuszával is összefügg.
Alig vitatható Jesseföld (Hercegszöllős) Jessemajor (Mosonszentjános) határneveink biblikus-vegetációs célzata.
Most pedig vizsgáljuk meg a nap bemutatott egykori gazdag hagyományvilágának orális emlékeit, illetőleg maradványait, amelyeket kétségtelenül hajdani rekordációs gyakorlat ihletett. Ez a paradicsomjáték középkori örökségként ma már csak a katolikus székelység és Erdély református magyarsága körében él, de más fogalmazásban fölbukkan hazai németségünk körében is.
Első, XVII. században összefoglalt emlékünk, a magyar nyelvű, protestáns szereztetésű lamentatio Adami, amely a legendához is alkalmazkodva, három részből áll. Az elsőben Ádám a bűnét siratja. A másodikban angyal vigasztalja a Megváltó eljövetelével. A harmadikban Ádám megköszöni az angyalnak az örvendetes hírt és vigasságra szólítja a mindenséget.*
A középkori liturgikus paradicsomjáték a moralizáló protestáns iskoladrámában is tovább él. Ez nyilvánvalóan a hagyomány népszerűségéből következett, mellőzni nem lehetett.

Legelső ismert hazai hajtása a Theophania, Szegedi Lőrinc komédiája (1575), amelyet a prológus így jellemez: az mi gyülekezetűnk komédiát akar ágálni, kinek neve Theophania, azaz isteni megjelenés. Mert ebben megjelenik az Atyaisten az elesés után a mi első atyáinknak és kegyelmes és atyai beszédekkel vigasztalja őket és oktatja őket az megígért magra, az Jézus Krisztusra. Minden ember azért erre szíve szerént hallgasson.*
A XVII. századból való Eszéki István (1641?–1707) nagybányai rektor előadott, de kéziratban maradt műve: Ritmusokkal való szent beszélgetés, melyben a próféciákból világosan megmutogattatik a zsidók ellen, hogy az Ótestamentumban sokszor és sokképpen megígéretett Messiás már régen eljött a testben és hogy nem más az, hanem a mi urunk Jézus Krisztus. Lött a tanuló gyermekek között a nagybányai skólában szép feles gyülekezet előtt 1697. esztendőben, nagykarácsony estvéjén. Tárgyát a prológus így summázza:

Halljátok meg hívek beszédűnknek rendit,
Miképpen az Ádám elhagyta épségét,
Mint ígírte Isten megidvezítőjét,
Mint töltötte is bé kegyes igíretét…

Kelj föl azért Mózes, Isten hű szolgája,
A dolognak rendit vedd rövid summába,
Az igérteket tovább prófétákra
Bízd! Teológusok szabjátok Krisztusra!*

Bemutatja a paradicsomi történetet, majd a Megváltóról szóló ószövetségi próféciákat, hittudósnak és rabbinak Jézus messiási mivoltáról való disputáját, végül Jézus születését.
A másik egy erdélyi unitárius iskolajáték, címe: Nacivitatas cunabula (1696), vagyis a születés bölcsője. Az Angyali Üdvözlettől Jézus neveltetéséig mutatja be a Megváltó életét. Szövege önálló magyar és latin változatban maradt ránk, vagyis az egyik nem fordítása a másiknak.* A magyar nyilvánvalóan szélesebb társadalmi körök számára készült. jellemző a barokk iskoladráma technikájára az antik mitológia képeire és párhuzamaira való untalan hivatkozás. Ez egyébként legtöbb későbbi játékunkra is ráillik, elárulva kántori, iskolamesteri fogalmazásukat.

Betlehemezéseink, illetőleg karácsonyi játékaink az átmeneti formák gazdag változatossága mellett is, lényegében két alapformához igazodnak.
Az egyik még ünnepköszöntés, rekordáció, amely tisztes régi hagyományként, főleg az erdélyi református magyarság és katolikus székelység körében máig virágzik: a paradicsomi almafának és keresztfának, a bűnbeesésnek és megváltásnak emberfölötti titkára, Ádámnak és ivadékainak számkivetésére, gyöngeségére és az új Ádámnak, Jézusnak könyörületére emlékeztet. A játékot elsősorban a vigilia, vagyis Ádám és Éva ünnepe ihleti. E típusnak, amely minálunk is nyilvánvalóan ősi, az idők folyamán elenyészett templomi liturgikus játékból sarjadt, számos interetnikus párhuzama, fejleménye él régi hazánkban is. A kutatás paradicsomjáték néven emlegeti. Erre még többször visszatérünk.
A hagyomány dramatikus mozzanatok nélkül, de költői szövegváltozatokban már csak köszöntőként él. Így Kalotaszegen:

Az első Ádámban lett igen nagy estünk,
Isten kegyelméből mert akkor kiestünk.
Szörnyű veszedelmet magunknak kerestünk,
Amelyben fetrengett mind testünk, mind lelkünk.
A második Ádám de a hatalmas lőn,
Hogy ördögön, poklon egész hatalmat vőn,
És így az Atyának már kegyelmébe tett.

Magához is veszen, majd mikor jő utolsó órátok,
Forduljon a Jézus akkor tihozzátok,
Kegyes tekintettel nézzen tireátok,
Hogy ne ártson nektek amaz örök átok.
Vigyen fel titeket az egek egébe,
A szent angyaloknak dicső seregébe
Fogadjon s juttasson szentséges keblébe. Elmondám!*

Feldoboly (Dibolii de-Sus) háromszéki református falubeli* változat:

Paradicsom kőkertjébe
Arany szőnyeg leterítve.
Én nem láttam szebb termő fát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert a vér megvirágoza,
S a Szentlélek illatoza.
Feltekinték magas mennybe,
S nyitva látom menyország ajtóját:
Azon felül egy bölcsőcske,
Amellett egy rend székecske.
Abban van a világ Úr Jézusa,
Ott ringézi asszonyunk Szűz Mária,
Jobb keziben arany alma,
Bal keziben arany vessző.
Fel-felhajtja, megzúdítja,
Leültiben kikapkodja,
Szántassuk fel cintorony elejit
S vettessük be bűnös Ádám-maggal,
S boronáltassuk szép anyai szókkal.
Az angyalkák csengetének,
S a templomba bemenének.
Egy szép misét elmondának,
Szép új esztendőre legyünk víg kedvünkre,
Az új esztendőkre legyünk víg kedvünkre.

Az egykori Istensegíts katolikus székely gyerekei napszentülte, vagyis alkonyat idején hasonlóval köszöntöttek:

Paradicsom mezeibe
Aranyszőnyeg leterítve,
Azon vagyon rengő bőcsű,
Abba fekszik Úr Jézuska:
Jobb kezibe arany vessző,
Bal kezibe arany alma,
Megzúditá a vesszejét:
zúg az erdő, zeng a mező.
Én nem láttam szebb termőfát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozik,
Szentlélekkel gyümölcsözik.

A Felsőbánya (Baia Sprie) magyar bányászaitól előadott Ádám és Éva-játék szövegét, amelynek közzétételét a titkolózó Sebestyén Gyula csak ígérgette, máig sem ismerjük. Aligha lehet törzsökös magyar hagyomány. Nem a mi hajdani rekordációnk sarjadéka, hanem meghonosodott német bányászjátékból való átvétel, átdolgozás.
A hazai német Paradeisspiele útja sokkal egyenletesebb, töretlenebb a mienkénél.
Leghíresebb Főrév (Oberufer) evangélikus német falu játéka, de valamikor ismerték a délről szomszédos katolikus német községek is.
A játék azzal kezdődik, hogy a kórus a világ teremtéséről, az Úr hatnapi munkájáról és Ádámnak a paradicsomba tételéről énekel. Az Úr már az elején lócán, mintegy trónon foglal helyet. Mellette a tudás fája, az ágán almával. Előtte Ádám térdel, fejét Teremtője ölébe hajtja. Mozdulatlan, hiszen még nem él.
Az ének végén az Úr Ádámot szólítja, mire az föláll, leveti barna agyagszínű köntösét. Alatta fehér ing, ártatlanságának jelképe. Szétnéz, és a teremtett dolgokban gyönyörködik. Az Úr lelkére köti, hogyan éljen.*

A kórus ismét énekel. Az Úr most Évát teremti meg. Előszólítja a fa mögül. Ádám örömében az Úr jóságáról beszél neki, de szól tilalmáról is. Ezután az ördög kísérti meg őket: esznek a tiltott fa gyümölcséből.
Ádám szégyenkezni és Évával együtt félni kezd. Az Úr hívása elől elrejtőznek, de az ördög láncraverve a Teremtő elé vonszolja és vádolja, majd pedig Gábor arkangyal kiűzi őket a paradicsomból.
Az első emberpárban most feltámad a bűnbánat, mire az angyal a Megváltó születését ígéri meg nekik.
Buda, Dobsina,* Töttös (Baranya),* Felsőmindszent, Németlad,* továbbá a Szerémség* színtelenebb német változatai más típusba tartoznak. Kétségtelenül misztériumjáték töredékei, de már nem vetekednek a főrévinek szépségével, szertartásos-kultikus igényével.
Az életfával, illetőleg karácsonyfával való ünneplésnek sajátos erdélyi szász fejleménye a Weihnachtsleuchter, röviden Leuchter, tájszólásban: Lichtert, Lichtertche.* Az iskolai ifjúság négy csoportra osztott kórusban énekelte karácsony első napjának hajnali istenszolgálata (Matten) alatt a Quem pastores és Puer natus est kezdetű liturgikus énekeket. A múlt század közepétől kezdve csak anyanyelven énekelnek.
Mindegyik csoport Leuchter-t hoz a templomba. Ez örökzölddel, művirággal, koszorúval, újabban karácsonyfadísszel megrakott, felső végén gyertyatartóban végződő rúd, amelynek keresztalakban kinyúló ágait is sok helyi változatban az ifjúság ékesítette.
A karácsonyi gyertya egészen vízkeresztig, tehát a Zwölften időszaka alatt a templomban maradt. Egyes helyeken körül is hordozták a faluban.

A szokásnak számos birodalmi párhuzama van. Erdélyi kibontakozásának kora bizonytalan, bár jellege szerint még a középkort idézi. Az érzelmes, devocionális ihletésű betlehemezés templomi eredete ősi soron szintén kétségtelen, akár a bábtáncoltatásra, akár a pásztorok imádásának, vagyis az éjféli mise evangéliumának megjelenítésére gondolunk.*
Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy Európa népének egyik főfoglalkozása hosszú századokon át a jószágtartás, pásztorkodás lévén, a betlehemi éjszakából ez a rokon jelenet ragadta meg. Nyilvánvalóan azért többről is szó van: a téli napfordulat ünnepének hajdani kultikus táncai, alakoskodásai a betlehemezésben más színeződéssel ugyan, de továbbélnek. Kellékei közül a láncosbottal hajdanában a gonoszokat riasztgatták, itt meg már az ének, tánc ritmusát verik ki vele.
A csillagjárás, Heródes-játék vízkeresztnél kerül bemutatásra, most a betlehemi játéknál maradunk.
A tél ráérős, eszmélkedő csöndjében, az advent meghitt várakozásában évszázadokon át, egyes helyeken napjainkig virágzott a betlehemezés, betlehemjárás, vagyis a betlehemi eseményre, Jézus születésére emlékeztető liturgikus eredetű, elnépiesedett hagyomány. A legtöbb helyen már játékká vált, máshol, így Székelyföldön, Fővéren, német bányavidékeken máig megőrizte szertartásos jellegét.
Teljes áttekintésre törekvő feldolgozása a magyar hagyománykutatásnak régi adóssága. Néhány újabb, kimagasló értékű, alább említendő dokumentációt, illetőleg tanulmányt nem számítva, a régebbi közlések jelentős részére alig lehet építeni. A szövegtípusok szétválasztása, illetőleg rendszerezése is még a jövő feladata. Természetesen itt mi magunk sem vállalkozhatunk erre a szerteágazó, inkább drámatörténetre tartozó kritikai munkára, mégis szeretnénk néhány lehetőséget megfontolásra ajánlani.
A betlehemes játék két legrégibb emléke a XVII. század második feléből maradt ránk.
Az egyiket Ecseg nógrádi falu Szentkereszt-céhe néven ismert jámbor társulatának fiatal legénytagjai adták elő a templomban 1684–1694 között. Címe: Rithmi pro Epiphania Domini in processione. Latin címe ellenére is a betlehemezés legrégibb ismert magyar szövegéről van szó.*
Ismerve az akkori paphiányt, illetőleg licenciátusi gyakorlatot, bátran föltételezhetjük, hogy a betlehemező legények ádvent ideje alatt a környéket is összejárták.
A hagyományra nagyon jellemző, hogy Székelyföldön a betlehemet nem gyermekek járják, hanem meglett emberek: legények, sőt házas férfiak, akik a játékot kellő komolysággal, liturgikus szolgálat igényével adják elő. Éppen a legutóbbi évtizedekben modern kutatói szempontok és igények szerint több játékukat jegyezték föl, így többek között Domokos Pál Péter és Volly István Lövétén (Lueta)*, Benedek András Homoródremetén (Calugareni)*, Faragó József Pusztakamaráson (Camarasul), Csíkcsobotfalván (Cioboteni)*, Földes László a Budajenőre települő ditrói székelyek körében,* Benedek András és Vargyas Lajos,* továbbá Domokos Pál Péter és Rajeczky Benjámin a hazatért bukovinai székelyek között. A betlehemkutatás modern követelményeire Ortutay Gyula újabban külön is fölhívta* a figyelmet.
E vizsgálódásokból kiderül a székelyföldi és a belőle sarjadt bukovinai, erdélyrészi betlehemezés kötött, kultikus rendje, továbbá az az alapos föltevés, hogy közös forrásuk valamely, sajnos, ránk nem maradt csíksomlyai barokk karácsonyi vagy úrnapi misztériumjáték, amely még praetridentinus elemeket is átmentett. II. Józsefnek a vallásos kultuszra vonatkozó korlátozó rendelkezései a deákszínjátszásnak véget vetettek. A hagyomány azonban kilépett az iskola szűkebb vonzási köréből és elnépiesedve, játékszíni karakterét megőrizve, a katolikus székelység körében sok helyen máig él. A mai gyakorlat természetesen helyi elemekkel és jellegzetességekkel, máshonnan átvett archaikus pásztorjelenetekkel is bővült. Jellemző, hogy amíg a hagyomány az ország más vidékein már szinte csak a pásztorok imádására szorítkozik, addig a Székelyföld az egész karácsonyi eseménysort bemutatja, amelyet természetesen éppen a misztériumjátékok szakrális célzata magyaráz.

A lövétei kéziratos betlehemi rendtartás előírja, hogy „akik Krisztus születése emlékén, vagyis a karácsonyi szent ünnepekre betlehemi folytatásban tagok akarnak lenni, azok csak ügy lehetnek, ha a következő feltételeket megtartják: nem szabad a kocsmahelységeken forogni, fonóseregbe lányokhoz járni, az utcákon néma csöndben kell járni, továbbá nem szabad világi énekeket énekelni. Mindezeket meg kell tartani attól a naptól, amikor próbálni kezdik, egészen vízkereszt napjáig…* Aki ezen alapszabálynak nem tesz eleget, annak büntetése nem lehet egyéb, mint hogy abból a szobából, amelyben gyakoroltak, a Kócsár és a Huszár nevű tagok kihúzott karddal kísérik az illető személyt, mezítláb és hajadonfővel, a templomot pedig háromszor megkerülik. Ez bármilyen zord idő esetén is végrehajtandó…”
Benedek András elmondja, hogy „Homoródremete és Lövéte a megye katolikus vidékének peremén fekszik, nyugatra és délre protestáns a nép zöme. Éppen ezért az erős és mély vallásossághoz bizonyos missziós öntudat is társul: a remetei betlehemesek – főként a múltban – több napos vándorútra indultak a szomszédos faluk templom nélkül szűkölködő katolikusaihoz, mintegy megújítva a betlehemezés ősi értelmét. Szívesen fogadták azonban a szomszédos unitárius falukban (Keményfalva, Andrásfalva, Almás) is.
Töretlenül él az előadás épületes eszménye is. Nem üres szólam – írja Benedek –, amit a moralizáló epilógusban hallunk:

Mert nem tréfaságnak okáért fáradtunk,
Semhogy evilági nevetést indítsunk,
Hanem megtérésre jó példát mutassunk,
Jézus szerelméért hogy felindíthassunk,
Boldog mennyországban egyűtt vígadhassunk.*

Külsőleg mutatja ezt az eszményt az egyház és a nép együttműködése. A játék a templomból indul el. A betlehemesek jelmezbe öltözve csoportosulnak az oltár körül, az oltár elé rakva a háromtornyú „várost” és a szalmafödeles „istállót” a karácsonyi éjféli misén s az ünnepek vecsernyéjén. Onnét indulnak a körútjukra. De a társulat belső meggyőződése is egy szentnek érzett ügy szolgálatára vall. Ha előadás közben beszélget vagy nevet a közönség, a játékvezető szigorúan utasítja rendre.

Földes László kitűnő dolgozatában pontosan leírja Küsmödi Bálint székely „játékrendező” parasztember előadása nyomán a ditrói (Ditrau) betlehemezés játékrendjét, előadói stílusát, hagyományos mozdulatait, sok próbáját, kelléktárát*. Csak egy mozzanatot idézünk belőle, hogyan oldja meg a rendezés a cselekmény színhelyeinek érzékeltetését. Jól elkülönül a három jelenetre, színhelyre tagolt cselekmény: királyi palota, betlehemi mező, királyi palota. Ezt a falusi tisztaszobában a játék azzal érzékelteti, hogy a pásztorok közvetlenül az ajtó mellett heverednek le (betlehemi mező), József, Mária és az angyal pedig a szoba közepén, a betlehemi templomocska körül helyezkednek el. A templom alakú építmény nyilván a királyi palotát akarja ábrázolni. Jellemző, hogy a bukovinai székelyek város néven emlegetik.
A színek egymás mellett élnek, mint a középkori szimultán színpadokon. Amíg Heródes házában folyik a cselekmény, és a király meg a két huszár leborulva imádják a kisdedet, addig a pásztorok az ajtó melletti betlehemi mezőkön horkolnak.
A színek változását, a cselekmény súlypontjának áthelyezését egyik helyről a másikra a szereplők járkálása és a közbeiktatott ének jelzik. Így az angyal a betlehemi templomocskától, Heródes palotájától indul el az ajtó mellett fekvő pásztorokhoz, és lassan lépegetve, ezt énekli: Dicsőség mennyben Istennek… A pásztorok szintén énekelve, a botokat elébb elébb csapkodva a padlóra, nagy lassúsággal közelednek a betlehemi templom és a jászol felé… Ditróban a betlehemes csoport legelőször a templomba ment éjféli misére. A templomban nem játszottak, hanem fölálltak az oltár előtt: Úrfelmutatáskor a király és a két huszár kardot rántott, tisztelgett. A betlehemre erősített csillagszórókat a vezető most gyújtotta meg, majd a betlehemesek elénekelték az Istállóban, kint a pusztán… kezdetű éneket. Ezután a mise folytatódott.
A Csíksomlyóval összeépült Csíkcsobotfalván – mint Faragó József kutatásaiból tudjuk – a misztériumszerű betlehemjárást kellő begyakorlás után szintén részben álarcos felnőtt férfiak adták elő.
Karácsony estéjén, tíz óra tájban először a csobotfalvi papnál betlehemeztek. Innen a plébánossal együtt mentek át a templomba az éjféli misére. Mária, József, meg a betlehemi kápolna a templom bejáratánál maradt. A kápolna négy sarkán négy gyertya égett. A többi játszószemélyeknek is megvolt a meghatározott helyük. Ez azt bizonyítja, hogy a betlehemezés régebben itt is szorosan összefüggött a liturgiával. Ennek nyilván a lelkipásztori aggályoskodás vetett véget.
Nagykarácsony délutánján mindjárt elkezdték a falu házaiban való betlehemezést, amely késő estéig tartott.
Karácsony másnapján reggel a somlyai búcsújáró templomban hallgattak misét. Utána a klastrombeli barátoknál betlehemeztek. Ezután Somlyó házait keresték föl. A menet igen ünnepélyes volt.
Nyárádremetén (Eremitul) a betlehemezés az éjféli misén történt.* Egyes csíki falukban a hajnali miséken betlehemeztek, majd innen indultak a hívek hajlékába is.*
Más magyar tájaink betlehemezését nem a Székelyföld középkorig visszanyúló liturgikus ihletettsége, misztériumjátékok elnépiesedett helyi hagyományvilága, hanem mára barokk érzelmes devocionalizmusa jellemzi.*
A Pozsony városával újabban egybeépült Főrév XVIII. század elején telepített evangélikus németsége körében a Székelyföldéhez hasonló szakrális kötöttségek között virágzott a Christigeburtspiel*, amely nem minden esztendőben került előadásra. Ez még évszázadokkal ezelőtt történt fogadalom emlékezetét őrizheti.
Egyszerre három darabot adtak elő: 1. Christigeburtspiel, 2. Adam und Éva, másként Paradiesspiel, erről már szólottunk, 3. Schuster- und Schneiderspiel, amely esetlegesen, nyilván a kultikus igézet feloldása végett kapcsolódott az előbbiekhez. Voltaképpen profán farsangi játék, ezért elemzésére itt nincs szükség.
Házasember sohasem játszott a darabokban, még Máriát is egy vékonyhangú legény alakította. Gábriel arkangyal szerepe egy ügyes, kisebb fiúnak jutott. A szereplők szigorú iskolába kerültek. Naponként és esténként a játékmester házánál tartózkodtak, másolták énekeiket, gyakorolták mondókáikat. Minden lépésüket, mozdulatukat előírás szerint kellett végezniök. A tanulás, valamint a játékok ideje alatt – tehát adventtől vízkeresztig – a szereplő legényeknek teljes önmegtartóztatást kellett fogadniok. Nem járhattak lányosházakhoz, világi nótákat nem énekelhettek, tartózkodniuk kellett a szeszes italoktól, és visszavonultságban élniök. Ez volt a gyakorlat az első világháború előtt.
A játékok idejére a faluban eltiltották a zenét. Amikor megállapított napokon a szomszédos községbe mentek, ott sem tűrték meg a muzsikásokat. Ha valahol a rezesbanda megszólalt, azonnal otthagyták a falut. Mint mondogatták: mi nem vagyunk komédiások.

Mint Solymossy Sándor kimutatta, a főévi játék és a szomszédos Heideboden; régi magyar nevén Tószög később katolizált német faluinak (Pomogy, Pátfalu, Rajka, Mosonszentjános), északra Pozsony és Pozsonyszentgyörgy városoknak kihalt, már csak forrásutalásokból ismert német betlehemező hagyománya elnépiesedett formában: a bibliai üdvösségtörténetet mutatja be a világ teremtésétől a betlehemi gyermekgyilkosságig. Így tehát még a középkor végén virágzó úrnapi misztériumjátékok prefigurációinak, vagyis biblikus élőképeinek világát, szerkezetét és jelenetezését, épületes szándékait idézi. A liturgikus kapcsolódást magyarázza, hogy Jézus nemcsak karácsony éjszakáján öltött testet, hanem a miseáldozatban, az Oltáriszentségben, az úrnapján ünnepelt misztériumban is. A játékot ez az exuláns, vagyis evangélikus vallása miatt kivándorlásra kényszerült német népsziget még szülőföldjéről, valószínűleg Salzburg vidékéről hozta magával. Sajátságos módon a katolikus gyökérzetű hagyományt a hajdani előadási előírásokkal egyetemben éppen egy evangélikusnak maradt falu őrizte meg, és tartotta fönn a legújabb időkig.
Csak éppen emlékeztetünk rá, hogy Körmöcbánya (Kremnica) és Mecenzéf (Medzev) német bányászainak XVI. századtól kimutatható, iskoladrámai gyakorlattól is ihletett karácsonyi játéka* is ehhez a prefigurációs típushoz tartozik.

A betlehemi esemény előadásának másik, kevéssé elterjedt módja a bábtáncoltatás, amely hazánkban főleg a Balaton déli részének katolikus, Szatmár megyének pedig református faluiban* szinte napjainkig élt. Jézus születésének egyes mozzanatait bábokkal is eljátszatták, egyidejűleg pedig helyettük, illetőleg nevükben a szöveget is mondták a pásztornak, egyébnek öltözött szereplők.
A kutatás szerint a bábtáncoltatás a középkorban még az oltáron történt, a hívek jámbor gyönyörködésére és épülésére. Később nyilván profán elemek is szövődvén bele, a templomból kitiltották, a nép azonban tovább is ragaszkodott hozzá. A Szentcsalád és a betlehemi istálló miniatűr mása bentmarad a templomban, esetleg újabban az ünnepekre kiteszik, de ehhez már sem liturgikus cselekmény, sem nyilvános, hangos ájtatosság nem fűződik.
El kell még mondanunk, hogy vannak régi, templomi betlehemes jeleneteink, amelyek elmozdíthatatlanul oda vannak rögzítve az oltárhoz. A bártfai Jézus születése-oltár közepén a jászolban fekvő Kisdedet Mária, az angyalok és pásztorok veszik körül. A predellán az Angyali üdvözlet, Mária látogatása, a Háromkirályok hódolata.
A lőcsei Jakab-templom hársfa-domborműve (1510)* talán egy önálló szárnyasoltár maradványa: 1. Mária, 2. József, 3. pásztor kalappal, 4. pásztor csuklyával, 5. angyal, 6. angyal, 7. hírmondó angyal. A hagyomány szerint a szoborcsoportot 1698-ban a városháza egyik elrejtett fülkéjében találták. Csáky Miklós, esztergomi érsek, a Szepesség fia, a szobrokat barokk oltár keretébe foglaltatta (1752). Innen a neve: Csáky-oltár.
Külön figyelmet érdemel Galgóc (Hlohovec) körtefából faragott híres domborműve,* amely nyilván szintén oltáron állott. A hagyomány szerint Mátyás királyé volt, majd Bakócz Tamás révén az Erdődy család birtokába jutott.
Mindezek előtt a középkorban betlehemezhettek, vagyis a misztériumot előadhatták, de aligha voltak bábjáték kellékei.
E jászolkultusznak* a nyugati egyházban először a római S. Maria Maggiore, eredeti latin titulusa szerint S. Maria ad Praesepe betlehemi ereklyéje, a gótikus jámborságban pedig Szent Ferenc Greccio-i karácsonya (1223) adott döntő ösztönzést. Celanói Tamástól tudjuk, hogy Ferenc testvér rendtársaival és a környék, egyszerű népével együtt Greccio közelében egy barlangban jászol mellett mondatta az éjféli misét. Ökör, szamár is volt körülötte. A Poverello bárány módjára bégetett, amikor a Betlehem szót kimondta. Csodák csodája: az átváltozott ostya a pólyás kis Jézusnak tűnt a hívek szemében. Mintha Mária, József meg a pásztorok is ott lettek volna a misén.*
Nyilván nem véletlen, hogy hazákban is éppen a franciskánizmustól leginkább ihletett tájakon virágzik a betlehemnek és karácsonynak bensőséges, helyi, családi hagyományokból is kitetsző tisztelete. Külön Betlehem-oltára van váci templomuknak.
Lehetséges, hogy a karácsonyi időszakban egészen Gyertyaszentelőig kitett templomi, élőképszerű, egyébként röviden már említett betlehemet (Krippe) is a bábjátszó gyakorlat távoli emlékének kell tekintenünk. Ez azonban aligha bizonyít a kultusz hazai folytonossága mellett. Kétségtelen ugyanis, hogy itáliai, részben spanyol ihletésre osztrák barokk, majd rokokó közvetítéssel csak a XVIII. században bukkannak föl hazánkban. Terjesztésén bécsi műveltségű arisztokraták, franciskánusok (Greccio), karmeliták (Prágai Kis Jézus) és újabb apácaközösségek buzgólkodnak. A templomban már nincs liturgikus hivatásuk, II. József a kiállításukat megtiltja,* ezért már csak a magándevóciót ihletik, és mintegy az ünnepet szemléltetik. Eddig csak egyetlen hozzáfűződő, újabban született népszokással találkoztunk: Hercegszántó sokácai almát, tojást, lucabúzát raknak eléje. A pap vízkereszt után a ministráns gyerekeket vendégeli meg az almával és a tojással.
Néhány dunántúli templomunk eredeti szép, hangulatos barokk betlehemei mellett, az ország Legnagyobb részén az utolsó száz év alatt az egyházművészeti kontáripar „alkotásai” terjedtek el. Nincs védekezés ellenük. A harmincas években bontakozó betlehemes mozgalom már és még nem tudott megfelelő szép eredményeket elérni.
Ezeknek előrebocsátásával vizsgáljuk tovább a bábtáncoltató hagyományt. Sajnos, régi adataink nincsenek róla, hacsak a Háromkirályok napjánál még tárgyalandó Mátyás-korabeli játékot nem tekintjük annak. Így tehát csak föltesszük, hogy hazánkban is lehetett betlehemi bábjáték-apparátus, amely előadás végett karácsonyi időszakban az oltárra került. Ezt vihették ki a nálunk is föltételezett egyházi tilalom következtében később a hívek közé.
Ha a gyakorlat csakugyan élt, a XVIII. század folyamán teljesen elnépiesedett, sőt profanizálódott is. Kialakulására nyilván hatott az osztrák barokk Marionettentheater vidékies fejleménye, a búcsúkon, vásárokon felbukkanó komédiások példája is.
A játék leggondosabban lejegyzett hazai előadását Vörs faluban Petánovits Katalin buzgalmának köszönjük.* A szokás itt napjainkban újjászületett. Idősebb falubeliek támasztották föl, hogy az épületes játékkal a templom tatarozásának (1963) költségeit előteremtsék.
A vörsi betlehemezők karácsony böjtjén, már a szentestén gyülekeznek ott, ahol egész éven át a betlehemet őrzik. Innen indulnak, sorra járják a falu házait. Úgy intézik, hogy éppen az éjféli misére hívogató beharangszóra fejezzék be. Most ők is bevonulnak a templomba, ahol azonban már nem betlehemeznek.

A szálláskeresés az elnépiesedett, sok tekintetben el is profanizálódott betlehemezés mellett, az adventi várakozás megünneplésére alighanem csak századunk elején bontakozott ki. Más nevei; szentcsaládjárás, szentcsaládkilenced.
Nincsenek kezünkben kétségtelen hazai történeti bizonyítékok, mégis föltesszük, hogy a karácsonyi ünnep előtt kilenc napon át ismétlődő szálláskeresés jámbor hagyományának egyrészt a Maria gravida* későbarokk ünnepe (Expectatio partus B. Marie Virginis, dec. 18.) adott ösztönzést, amely azonban már nem került a néptől is szánvontatott jeles napok közé. Nyilván az osztrák, dél-német Herbergsuchen példájára, lelkipásztori kezdeményezésre terjedt el nálunk is. Papi kenetét, jámbor, bensőséges, kissé érzelgős hangulatát máig őrzi.*
A szokást legalaposabban Maraga János tanulmányozta.* Előadásunk jelentős részében az ő vizsgálataira és anyaggyűjtésére támaszkodunk.
A középkori karácsonyi játékoknak egyik, részben önállósult Provence-i mozzanata volt Mária és József szálláskeresése: a kovács nyomorék leányának csodálatos gyógyulása, amelyet az Anasztázia-legenda is ihletett. Az épületes történet nálunk csak a múlt századbeli ponyván jelenik meg. Villámgyors elterjedését és népszerűségét számos erdélyi református magyar faluban is felgyűjtött, folklorizálódott változata mutatja. A szánáskérő Máriát és Józsefet mindenki, így a gazdag, erdélyiesen bő kovács is elutasítja. Ennek nyomorék leánya mégis megszánja őket mire szeme megnyílik, béna karjai pedig kinőnek. Maraga a történetnek cseh, szlovák, horvát párhuzamaira is utal.
A legenda balladaivá kopott változataiban Jézus és Péter gazdag házaknál kopogtat szállásért, de csak egy szegény özvegyasszony, Veronika, egyes változatokban Regina fogadja be őket.
A szálláskeresés országszerte meglehetősen egyezik, ami nyilvánvalóan a ponyvakiadványokhoz való ragaszkodással magyarázható: még nem volt idejük folklorizálódni, orális hagyománnyá válni.

A szálláskereső Szent Család tiszteletére kilenc család összeáll, hogy december 15-étől karácsony estéig naponta felváltva a Szent Családnak, illetőleg a Szent Családot ábrázoló képnek szállást adjanak. A képet a rendező énekesasszony vagy maga hinti meg szenteltvízzel, vagy pedig a pap áldja meg. A soros családban már kész a házioltár égő mécsessel vagy gyertyával, ahol rendesen a többi családok is összegyülekeznek, amikor esti Úrangyalára harangoznak. Amikor a szentkép az új családhoz érkezik, letérdel a házinép, miközben megfelelő szövegezésű imádságokat mondanak. A képet a házioltárra helyezik, meggyújtják előtte a mécsest, amely mindaddig ott ég, amíg a képet másik családhoz nem viszik. A szentkép előtt rendesen ájtatosságot is szoktak végezni; a lorettói litániát, Szent József vagy Jézus Szíve litániáját, majd felajánlják az egész családot a Szent Család oltalmába. Közben természetesen énekelni is szoktak megfelelő énekeket. A házbeliek napközben is föl-fölkeresik a képet, hogy rövid fohászkodással üdvözöljék. Ilyenkor rendszerint valami szegény gyermekes családot meg is szoktak ajándékozni, mintha a Szent Családnak adnák. A kilencnapos ájtatosság után a kép vagy a templomba, vagy valami jámbor lélekhez kerül, aki jövő adventig vigyáz rá.

Ez a szokás a legújabb időkben kezd a vallásos ponyva révén terjedni, amelynek szövegei: énekei és imádságai kántor-eredetre vallanak. Stílusuk terjengős, szentimentális, nyelvében modern. Itt-ott azonban régi énekek és szokástöredékek is fölszívódtak bele. Nem lehetetlen, hogy az osztrák Herbergsuchen hatására terjedt el színmagyar vidékeken is.
A helyi változatok közül figyelemre méltó Tordas szlovákból magyarosodott falué: a Szent Család képét megszenteltetik, a kilenc fölkeresendő család tagjai pedig gyónással és áldozással készülnek a fogadtatásra.
Csíkdelne (Delnita) helyi hagyománya szerint legények hordozzák a Szent Család képét. Ez még nyilvánvalóan a férfiak ősi liturgikus elsőbbségének fejleménye, még ebben a jellegzetesen asszonyi szokásban is.
Egyes szabolcsi görögkatolikus falukban a lucabúzához hasonlóan sarjaztatott zöldbúzával rakják körül a szálláskereső képet.
Lehetséges, hogy a szálláskeresést a felnőtt hívek ünnepi készületre, igénye tette általánossá a legtöbb helyen már elprofanizálódott, komolytalanná vált betlehemezés helyett.
Röviden utaltunk a mi hagyományaink és a bajor–osztrák Herbergsucbe, Frautragen közötti interetnikus kapcsolatra. Richard Wolfram szerint a jámbor szokás írásban csak 1870-ben kerül följegyzésre, bár nyomai már a XVII. században föltűnnek.*
A szokás Szlovéniában is él: a család itt is ünnepélyesen várja Mária szobrát. Hasonlóképpen virágzik Ószerbia, Macedónia pravoszláv tájain, de sajátos módon Észak-Szerbiában és Boszniában nem.
A macedóniai Velez városában egy Mária-ikont, amelyet gostinka, vagyis vendég néven emlegetnek, hordoznak házról házra, házasság előtt pedig a vőlegény hajlékába.
Hasonló szokás él, de nem az adventi időszakhoz kötve, más szerb és macedón vidékeken is: házasság előtt, betegség idején házhoz viszik valamelyik templom csodatevő hírben álló Mária-ikonját, de olykor a szentekét is. Más helyeken az ikon házról házra jár. Fogadására a család kimeszeli, kitakarítja a házat, előző napon böjtöt tart.

A szálláskeresésnek egyik országszerte fölbukkanó, ponyvairodalmi úton elterjedt, röviden már említett újabb változata a kovács leánya, erdélyiesen bő kovács története,* amely egy középkori francia betlehemes játéknak elnépiesedett hazai változata. A játék vándorlásának, idő és térbeli állomásainak körülményei ismeretlenek előttünk.
A francia játékot Szent Anasztázia († 280) legendája színezi. E szűz és vértanú ünnepe a római kalendáriumban éppen karácsony első napjára esik, ezért liturgikus önállósághoz nem juthatott, csak a pásztorok miséjének egyik könyörgése emlékezik meg róla.
Már röviden utaltunk rá, hogy Anasztázia a magyar középkorban kedvelt női név volt, de kultuszáról, patrociniumairól nem tudunk. A Debreczeni–kódex egyébként elmondja,* hogy előkelő római család keresztény sarjadéka, aki irgalmas szívvel járja a börtönöket, hogy a rabokat ellássa, tisztántartsa, orvosolja. Ezért őt is fogvatartják. Nem hajlandó a bálványoknak áldozni. A császár kényszeríteni akarja, hogy felesége legyen, kit – olvassuk – mikoron ágyasházába vitetvén, megölelt volna, azonnal megvakula.
A bölcsőcske* a karácsonyi rekordációnak kései biedermeier hajtása. A játékot nyilván apácaiskolák szorgalmazták, van valami idegenes jellege. Szórványosan főleg Dunántúl (Székesfehérvár, Vitnyéd, Pula), továbbá Harta evangélikus németjei és Nagyszombat vidéki szlovákok körében ismeretes.
A fehérvári kislányok aprócska bölcsővel járnak házról házra. Két angyal jelenti be a Szent Család érkezését, majd Mária és József jön be. Mária egy székre ül és az ölében lévő kis bölcsőt, melyben a Jézuska szobra fekszik, ringatja. József aranyos fejszével a háta mögé áll. Az angyalok énekelnek a megtestesülésről. Utána pásztorok jönnek be, hogy kifejezzék hódolatukat a Kisded előtt. Végül Mária a bölcsőben fekvő Jézuskát körülhordozza, akit a család minden tagja megcsókol, miközben a bölcsőbe teszik az ajándékot.
Görögkatolikusainknál a karácsony előtti második vasárnap a Mózes előtt élt szent ősatyák emléknapja, az ünnepet közvetlenül megelőző vasárnap pedig azoké, akiket Jézus nemzetségfája emleget.
A görögkeleti szerb egyházban e vasárnapoknak materice, illetőleg oci a neve. A hozzájuk fűződő szokások sajátos módon Bácska latin szertartású bunyevácainál, sokacainál is szívósan élnek. Így Szabadkán a materica ünnepén unokák, de más gyermekek, olykor korosabbak is, az ismerős asszonyokat fel szokták köszönteni:

Faljen Isus, gazdarice!
Čestite vam materice!
Ja sam došo priko mora,
Da mi date malo ora,
Snašla me je strašna muka,
Da mi date i jabuka.
Vidio sam i ovaca,
Da mi date i novaca.
Napolju je zdravo zima.
Molim jednu čašu vina!

Magyarul: Dicsértessék a Jézus, gazdaasszony! Köszöntjük a matericát: én a tengeren át jöttem, hogy pár szem diót adjon. Nehéz kínokat szenvedtem, hogy egy kis almát adjon. Birkákat is láttam, hogy egy kis pénzt is adjon. Odakint nagyon kemény a tél, hogy egy ital bort is adjon.
Aszalt gyümölcsöt, diót kapnak ajándékba. Az új vő is ezen a napon látogatja meg legelőször a napát, akitől régebben tyilim-szövésű tarisznyát kapott. Az oca, vagyis az atyák napja már kevéssé jelentős, de ezt is megtartják. A szokás bunyevác példára a szabadkai magyarok körében is él.
Hercegszántó sokác gyerekeinek köszöntője:

Faljen Isus, gaztarice,
Čestitam vam materice.
Mi smo dosli priko mora,
Da nam date šaku ora,
Da nam date pogačice,
Čestitam vam materice.

Magyarul: Dicsérjük a Jézust, gazdaasszony! Matericát jöttünk köszönteni, tengertúlról jöttünk ide. Adjon nekünk marék diót, adjon nekünk pogácsát, köszöntjük a matericát!

________________________________________

Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap