Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Úrnapja
Úrnapja a szegedi eredetű Lányi-kódexben szentvérnap, a Szentháromság vasárnapját
követő csütörtökre eső parancsolt ünnep.
Az Egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelhette méltóképpen az Utolsó Vacsora
misztériumát, az Oltáriszentség szerzését. Bár csütörtök ősidőktől fogva egészen
napjainkig az Oltáriszentség emlékezetére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott
a Kenyér és Bor kiváltságos ünnepe.
Kialakulását a kalendáriumi megfontolások mellett az Oltáriszentség sajátos
középkori kultusza ihleti. Ugyanis a szentostya megszentelő erejéhez, gonosz
és ártalmas dolgokat elűző hatalmához már a kora középkorban számos jámbor
képzet és szokás, olykor babona fűződött, amelyeket az Egyház is részben helyeselt,
részben tűrni volt kénytelen. Másfelől a középkor utolsó századaiban felbukkanó
eretnekségek éppen az átlényegülés misztériumát vették tagadásba, amelyekre
az Egyház az eucharistikus hit ünnepélyes megvallásával felelt.*
Az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy valamikor égiháború esetén a Szentséggel
körüljárták a falut, hogy a földeket megoltalmazzák vele. Egyébként is általános
szokás volt, hogy az Oltáriszentséget meghordozták a tavaszi vetések között,
hogy egyrészt távoltartsa tőlük a természeti csapásokat, másrészt pedig, hogy
bőséges termés járjon a nyomában. Ezekből az áldáskérő felvonulásokból, theophorikus,
azaz Oltáriszentséggel olykor lovon, sőt hajón történő körmenetekből is indítást
kapott az úrnapi processzió, a Karancs vidékén gulyibajárás, amelynek a négy
világtáj felé adott áldása ma már szimbolikus jellegűvé vált, régebben azonban
nagyon is gyakorlati rendeltetése volt: az embernek, földnek, zsendülő vegetációnak
megáldása.* A négy áldás egyébként alighanem hazai liturgikus fejlemény.*
Az ünnep megkedveltetésére közvetlenül sokat tett a XIII. században Szent Júlianna,
lüttichi apáca, aki egy látomásában a teliholdat látta, amelyből azonban egy
darabka hiányzott. Mennyei sugallat révén megtudta, hogy a hold az egyházi
évet jelképezi, hiánya pedig az Oltáriszentség ünnepe.
Julianna látomása többek között Pantaleon Jakab lüttichi papot is megindította.
Jakab később IV. Orbán néven pápa lett. Éppen Orvietóban nyaralt, amikor hírül
vitték neki, hogy a közeli Bolsena városában az ostya a pap kezében átváltozás
alatt vérezni kezdett (1264). Ismeretes, hogy a csodát egyik vatikáni freskón
Rafael is megörökítette. Orbánt a csoda most már arra bírta, hogy úrnapjának
megünneplését az egész Egyházban elrendelje,* Aquinói Szent Tamást pedig megbízta
az ünnep miséjének és zsolozsmájának összeállításával. A filozófus Tamás költőként
is remekelt: az ünnep szekvenciája (Lauda Sion, Salvatorem) és körmeneti énekei
(Pange lingua gloriosi, Sacris Sollemniis, Verbum supernum) a középkori himnuszköltészet
legcsodálatosabb alkotásai közé tartoznak. Számos szép magyar fordítást ihlettek,
köztük a két legnagyobbat, Babits Mihályét és Sík Sándorét, továbbá Szedő Dénesét.
Az úrnapi kultuszt éppen hazánk a legelsők között karolta föl. Keltezésekben
hamar felbukkan. 1271. Kolzsvár: quinta feria proxima ante festum SS. Corporis
Christi. 1301. Nagyszeben: feria sexta post festum SS. Corporis Christi. 1313.
Nagyvárad: in festo corporis Christi. 1315. Székesfehérvár: in quindenis festivitatis
corporis Christi.* Mindezek az adatok úrnapjának már virágzó kultuszáról tanúskodnak.
Kibontakozásukban részük lehetett a latin (vallon) kereskedőknek és az erdélyi
szászok rajnai kapcsolatainak is.
Az újszerű eucharisztikus szemléletnek és érzületnek állanak szolgálatában
hazánkban is a Krisztus Teste-társulatok, papi, olykor világi közösségek: Buda,
Pest, Magyaróvár, Sopron, Bazin, Pozsony (1349. fraternitas corporis Christi),
Pozsonyszentgyörgy, Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Eperjes, Bártfa,
Kisszeben, Lőcse (1402, Bruderschaft des heiligen Leichnams Christi), Kassa,
Eger, Kolozsvár, Szászbeszterce, Nagyszeben (1372, Gesellschaft des heiligen
Leichnams, fraternitas excelsi et mirifici sacramenti corporis et sanguinis
Christi), Brassó városokban. Budán és Sopronban két Krisztus Teste-társulat
is virágzott. Budán az egyiknek, amelynek a Mária Magdolna-templomban volt
oltára, a magyarok, a másiknak pedig, amelynek oltára a Nagyboldogasszony templomában
állott, a németek voltak tagjai. Sopronban ellenben az egyikhez papok, a másikhoz
pedig világiak tartoztak. Az első társulat Pozsonyban alakult, a többi általában
a XV. században.*
E társulatok célja Isten dicsérete és Krisztus testének tisztelete. A tagok
az Oltáriszentség dicsőségére minden csütörtökön énekes nagymisén vettek részt.
Gondoskodtak arról, hogy közülük senki meg ne haljon az Oltáriszentség vétele
nélkül, és hogy a pap illő kísérettel vigye a beteghez. A város szegényeit
és az idegeneket a társulat temette el.*
Az Oltáriszentség tisztelete nemcsak azokon a helyeken virágzott, ahol külön
tiszteletére alakult vallásos társulatról is vannak adataink. Szerte az országban,
falun-városon egyaránt sok Oltáriszentség tiszteletére szentelt templom, kápolna,
vagy legalább oltár állott.
Későközépkori búcsújáró helyeink túlnyomó része: Báta, Szeged, Kassa, Ludbreg
(Horvátország), Vasvár, Győr, Pécs, Garamszentbenedek szintén eucharisztikus
jellegű: a bennük tisztelt vérző ostya történeti és kultikus hátteréről, egyben
az imago pietatis hazai ábrázolásainak európai összefüggéseiről a magyarországi
búcsújárásról készülő munkánkban szólunk bővebben.*
Ez az eucharisztikus szellemiség úrnapját az egyházi év legnagyobb ünnepei
mellé emeli. Évszázadokon át a katolikus társadalomnak legünnepélyesebb: dramatikus
elemekkel, misztériumjelenetekkel, látványosságokkal is színezett hitvallása,
reprezentációja lesz belőle, amelyen – mint látni fogjuk – olyanok is tartoznak
rész venni, akik foglalkozásuk miatt helyhez voltak kötve (pásztornép), sőt
a nem katolikusokat is kötelezték a passzív ünneplésre.
Az úrnapi körmenetekről szólva először a királyi udvar felvonulását, különös
hagyományvilágát mutatjuk be, amelybe a középkor folyamán számos hazai sajátosság
is beleszövődött. Értékes egykorú följegyzések maradtak róluk.
Már az átlényegülést tagadó huszitákkal bajoskodó Zsigmondnak nagy gondja volt
az úrnapi körmenetek fényes, hitvalló, egyúttal állampolitikai célzatú megülésére.
Egyiken (1424) az öreg II. Mánuel görög császár is megjelent, aki a török ellen
jött segítséget kérni Budára.*
Daniero Tamás modenai követ írja le* a budavári körmenetet II. Ulászló idejében
(1501). A király részvételével tartott felvonulás legnagyobb Látványossága
egy jóslat megjelenítése volt. Eszerint a mohamedán hitnek csak akkor lesz
vége, ha Mohamed koporsóját sikerül szétrombolni. Ezt a következőképpen adták
elő: Mohamed mecsetjét fölállították, koporsó függött benne, melyet a szultán
és számos basa vett körül.* Amidőn a király és a körmenet a mecset elé ért,
óriási tűzsugár sújtott le a koporsóra és ezt, valamint a körülálló törökök
nagy részét lángba borította (ezek úgy látszik, bábok voltak). Ami pedig el
nem égett, azt a magyarok óriási tömege megrohanta, botokkal, kövekkel ízzé-porrá
zúzta, sőt fogaival is szaggatta. A főtér közepén igen csinos szökőkút állott,
melyből egész nap kitűnő bor folyt. A tömérdek nép bögrével, fazekakkal, kalapokkal
merített belőle, sőt némelyik csak a száját tartotta a borsugárhoz. A sűrű
tömeg közé kappanokat, ludakat és galambokat dobáltak. A követ megjegyzi, hogy
soha életében
ilyen nagy ünnepet nem látott.
II. Lajos fényes úrnapi oltárt emeltetett és a királynéval együtt megjelent
a körmeneten apródjai kíséretében, akik égő gyertyát tartottak kezükben, és
a körmenetben az Oltáriszentséget kísérték. A menetben ereklyéket, kereszteket;
képeket hordoztak körül, amelyeket bíborbársonnyal kötöttek a hordó eszközökhöz.
Az ereklyetartókat virággal díszítették föl, de már ekkor is hintettek a Szentség
elé rózsát és más virágokat.
A középkor elején nálunk még nem ismerték a monstranciát és így az Oltáriszentséget
csak kehelyben vitték. A szepesi zsinatnak egyik kánonja arra enged következtetni,
hogy a körmenetben több Oltáriszentséget is vittek, és mint mondottuk, az ereklyéket
is körülhordozták.*
A baldachin alatt vitt Oltáriszentségen Szkhárosi Horvát András így csúfolódik:
Viseled az bálvánt Úrnapján árnyékba.*
Már itt említjük, hogy a következő században Komáromi Csipkés György elítéli,
hogy Úrnapján superlát alatt iszonyú sok muzsikálással, leövéssel, dobolással,
trombitálással, zászlókkal hordoztatik az ostya.*
Az ünnep további népszerűségére jellemző, hogy 1551-ben az evangélikusok is
megtartják Szákon a körmenetet, de az ostya körülhordozása és imádása nélkül.*
Talán a hajdani magyar hagyományvilágból is elárul egyet-mást az 1593-ban,
München városában tartott úrnapi körmenet. Egyik jelenetét ugyanis a magyar
Barakha Miklós rendezte: a csoport élén magyar ruhába öltözött zászlós, sárga
magyar csizmában. Lovát strucctollak ékesítették. A menetben Barakha fiai mellett
egy törpe mór, továbbá muzsikások is felvonultak, valamint tizennégy zsidó
és száz perzsa lovas. A menet közepén a fáraó lovagolt, a végén pedig tizenkét
alabárdos következett. Az egésznek az exitus Izrael megjelenítése volt a célja,
ami egyúttal talán a magyar népnek a török rabságból várt szabadulására is
akart utalni.*
A felsorolt szórványos középkori adatokból és utalásokból kitűnik, hogy hazai
városaink úrnapját nagy fénnyel ültek meg. A már elmondottakból érthető, hogy
rendezésükben különösen a Krisztus Teste Társulatok és céhek buzgólkodtak.
Kassán a kereskedők céhe díszítette a baldachint és hintette be fűvel a menet
útját. A szászkézdi mesterlegények kezükben égő gyertyával, fejükön zöld koronával
vonultak fel.*
Pozsonyban a polgárok leányai söpörték fel a körmenet útvonalát (1440).* A
város a menetben feldíszített frigyszekrényt* is vitetett. Trombitások muzsikáltak,
a bástyákon ágyúk dörögtek, a kapuban és utcákon díszőrség állott (1494). Valószínű,
hogy az öt okos és öt balga szűz evangéliumi példázatából költött és 1545-ben
előadott pozsonyi játék szintén az úrnapi misztérium egyik jelenetéből önállósult.
A katolikus barokk restauráció a körmenetbe új elemeket iktatott, amelyeknek
fényesebb, misztériummá teljesedő külföldi párhuzamait is ismerjük.* Bod Péter
bizonyára ezekre gondolva írja,* hogy a processióban néhol 1. Ursula mégyen
a sok szüzekkel, 2. György öli a sárkányt, 3. ördögök ordítanak, futkosnak,
hogy hatalmokat elvesztették, 4. Kristóf hordozza ölében a kisgyermeket, 5.
Katarina a kardot, kereket, 6. Borbála a kenyeret, pohárt, 7. Keresztelő János
mutatja az Isten bárányát, 8. mások terítik a virágokat, zöld ágokat, 9. némelyek
énekelnek, 10. búza körül járnak, szentelik, 11. csengettyűkkel zörgetnek,
12. lámpásokat gyújtanak és sok egyebet cselekszenek.
Nagy szerephez jut a körmenetben a praefiguratio, vagyis ószövetségi előképek
megelevenítése és újszövetségi jelenetekkel való párhuzamba állítása. Különösen
kedvelt a Frigyszekrény és Oltáriszentség együttese. Mint mondattuk, az úrnapi
misztériumjelenetek előadásában céhek, jámbor társulatok, szerzetesgimnáziumok
tanulói, közöttük is a diákok buzgólkodtak.
A pozsonyi jezsuita gimnázium növendékei úrnapján (1628) az utcákon felállított
oltárok előtt mondották a salutatio-kat, vagyis ünnepi dicséreteket, a franciskánusok
kolostora előtt pedig nyílt utcán bibliai jelmezben az Utolsó Vacsorát ábrázoló
jelenetet adták elő.*
A rozsnyai jezsuita gimnázium úrnapi színjátékának töredékes kézirata (1663)
megmaradt: A szentséges Úr Testének ünnepe és processiója, melyet Michol feleségétül
kicsúfolt Dávid király példájában, midőn az Úr frigy szekrényét a maga városába
dücsőséges processióval behozná. Királyok 6. A rozsnyóbányai Jézus Társasága
iskoláiban tanuló nemes indulatú ifjúság a keresztények elébe adott Úrnapján.*
A XVII. században a soproni körmenet első állomása a jezsuiták Szent György-templománál,
a második a királyi harmincados, harmadik a püspök házánál, a negyedik pedig
a barátok klastromának bejáratánál volt. Közben a jezsuita templom előtt magyarul,
a barátoké előtt pedig németül adtak elő vallásos játékokat.*
A kolozsvári jezsuita kollégium ifjúsága 1700 úrnapi salutatio-ja: Deus eucharisticus…
Dum feriis Theophoriae sacris, per urbem ad domum parochialem solenni pompa
inferretur, actione salutatus. Ab illustrissima… juventute academica Claudiopolitana.*
Úrnapi vonatkozásai vannak még a Tékozló fiú és a Jézus, Mária fia franciskánus
szereztetésű iskoladrámának,* a csíksomlyai misztériumjátékok műfaji előfutárainak.
A XVIII. századból, Juhász Máté minorita szövegezésében* maradt ránk az úrnapi
játékok legrészletesebb hazai emléke: a prefigurációk egyik sajátos, hét jelenetből
álló csoportosítása. Címe: A Krisztusnak érettünk való kínszenvedéséről és
némely példáiról, melyek előre árnyékozták és jelentették jövendőbeli kínszenvedését
és ártatlan halálramenését és megölettetését (1761).
Az elsőben Saul, Dávid és Góliát történeteivel párhuzamosan az Utolsó Vacsora
szerzéséről van szó.
A második prefigurációban József panaszkodik bátyjaitól való eladatásáról és
sok nyomorúság szenvedéséről, melyeket álmai is előrejelentettek. Utána a papi
fejedelmek tanácsot tartanak és Júdással a harminc ezüst pénzben megalkusznak.
A harmadik prefigurációban Ádám és Éva jelenete: a kígyó megcsalja őket, fölismerik
bűnüket, majd az angyal átkozza meg őket. Párhuzamul: Jézus a Gecemáné kertbe
megy imádkozni és maga mellé veszi Pétert, továbbá Jakabot és Jánost, Zebedeus
fiait.
A negyedikben Sámson a filiszteusok kezére kerül, Jézust elfogják és megkötözik.
Az ötödikben az ártatlan Zsuzsanna vádolása. Párhuzamul Jézust a papi fejedelmek
vádolják és megítélik.
A hatodik prefigurációban Náboth a maga szőlőjéért megkövetkeztetik. Jézust
megkötözve a Pilátushoz viszik és halálra ítélik.
A hetedik prefigurációban Kain és Ábel története. Jézust megfosztják papi köntösétől,
keresztre feszítik. Közbevetve Magdolna és János kesergése, a Szűzanya siralma.
Sajnos Juhász Máté könyvéből nem derül ki, hogy e megverselt prefigurációkat
előadták-e valahol: Miskolcon, Egerben, Lőcsén, Aradon, Szegeden, Kolozsvárott,
Nagybányán, Kézdivásárhelyen, ahol a XVIII. században a minorita rend barokk
buzgósággal apostolkodik.
Nagyfalusy Lajos értékes adatgyűjtése és összeállítása* nyomán még számos más
jezsuita úrnapi játék híre is fennmaradt. Különös kedvvel elevenítik föl –
természetesen deák nyelven – az Oltáriszentség ószövetségi előképeit: Rézkígyó
(1617 Zágráb), Égből hulló manna (1671 Trencsén), (1674 Szakolca), Kánaáni
szőlőfűrt (1667 Sárospatak, 1670 Trencsén),* Melkizedek áldozata (1609, 1616
Zágráb, 1666 Nagyszombat, 1668 Székelyudvarhely, 1713 Pécs), Izsák feláldozása
(1616 Zágráb), Illés prófétának és az Oltáriszentségnek kenyere (1667 Trencsén,
1671 Lőcse, Munkács), Az oroszlánok vermében ülő Dánielnek angyaltól való tápláltatása
(1663 Trencsén, 1666, 1675, 1676 Nagyszombat, 1672 Szakolca, 1674 Kassa), De
commedente exivit, cibus, vagyis: az evőből étek jött ki és az erősből édesség
eredt (Sámson találós kérdése. Bírák 14, 14. 1665 Selmecbánya), Ninive királya
(Lőcse, év nélkül).
Az újszövetségből merített Az irgalmas Szamaritánus (1673 Zágráb). E szakrális
játékokba olykor nemzeti vonásokat is belevittek. Így Trencsénben előadásra
került: Hungarica Ecclesia Providentia numinis tutata ac gloriose provisa sive
Daniel in lacum Leonum coniectus et pane Deo ita mirabiliter providente pastus
tandem e carcere liberatus. Vagyis: A Magyar Egyház az isteni Gondviselés dicsőséges
oltalma és szárnya alatt, vagy: az oroszlánok vermébe vetett Dániel, kit az
isteni Gondviselés oly csodás kenyérrel táplált és végre börtönéből kiszabadított.
Ellenreformációs célzatú: A tékozló fiúnak megtérése az atyai házba, vagyis
Magyarországnak visszatérése az Oltáriszentségben jelenlévő Istenhez (1674
Lőcse).
1668 úrnapján Székelyudvarhelyen, szabad ég alatt, magyar nyelven került előadásra
a Melkizedek áldozata. A nagyszámú nemesség között ott volt István moldvai
fejedelem, aki azért jött át az erdélyi havasokon, hogy e színjátékon jelen
lehessen.
Egyéb úrnapi játékok: A testvéreinek örömlakomát adó egyiptomi József és az
utolsó vacsora vendégsége (1665, 1668 Trencsén, 1673 Szakolca). A lelki szomjúságot
csillapító Oltáriszentséget egyik színi jelenet Mózesnek a pusztában való vízfakasztásával
ábrázolja (1717 Eperjes, Selmecbánya). Jerikó eleste (1650 Győr). Jeruzsálem
városának szorongatása Jeremiás próféta idejében (Győr, év nélkül). A templomépítő
Salamon, a békekirály és Krisztus, a békesség királya (1637 Nagyszombat, 1706
Sárospatak), Józsua oltalompajzsa és az Oltáriszentség (1677 Ungvár).
Általános volt a Társaság-irányította körmeneteken az Oltáriszentséget magasztaló,
anyanyelven költött versezetek (carmina, rythmi) előadása is, amelyeket angyaloknak
öltözött gyermekek, ifjak mondtak el. Pécs (1688): magyar, német, horvát, Bécs
(1712): német, magyar, horvát nyelven. A szokás élt más helyeken, más rendekben
is, mint már Juhász Máté méltatásánál láttuk.
Az úrnapi prefigurációs jelképek között külföldön is, hazánkban is talán a
Frigyszekrény tűnt föl legtöbbször. Ezt örökíti meg egyik legszebb köztéri
műemlékünk, a győri Frigyszekrény-szobor (1731) is, amelyet engesztelésül állítottak.
A győri jezsuita kollégium asylum, menedékhely volt. Ide menekült 1729-ben
egy Weingassner György nevezetű katona, akinek a várparancsnok a kiadatását
követelte. Ezt a rektor régi egyházi kiváltságra hivatkozva, megtagadta. A
katonaság ezután vesztegzár alá vetette az épületet; és megakadályozta a külvilággal
való érintkezését, így az élelmiszerrel való ellátást. Sinzendorf bíboros,
győri püspök a katonát a maga hatalmasabb védelmébe kívánta venni, úrnapi körmenet
alatt a székesegyházba próbálta átmenteni. A ministráns ruhába öltöztetett
menekülőt azonban a Duna-kapu őrsége a Káptalandomb alján fölismerte és rárontott.
Dulakodás közben a monstranciát kiütötték a pap kezéből, a Szentséget pedig
összetiporták. A megbotránkoztató eljárás engeszteléséül maga a király, III.
Károly állította az emléket. A hagyomány szerint az ostya porból fölszedett
maradványait is elhelyezték a frigyszekrényben.
A merénylet helyére állított emlék állványzatán a kínszenvedést ábrázoló kődombormű.
Angyalok tartják fölötte a Frigyszekrényt, ennek tetején a megdicsőített Bárány:
Felírása:
PANI ANGELORUM INCORRUPTIBILI
CAROLUS VI ROMAN IMPER AUSTRIUS
REGNI APOSTOLICI CONSERVATOR ET VINDEX
LAESAM ADORATIONIS CAUSAM
CORRECTIS SEDUCTORUM AUDACIIS
PERPETUAE DEPRECATIONIS MONUMENTO
AD EXPIANDAM OFFENSI NUMINIS IRAM
EX AVITA PIETATE
RESTITUI JUSSIT ANNO SALUTIS 1731*
A Frigyszekrény-Oltáriszentség együttese tűnik föl a Szeged-alsóvárosi templom
sekrestyeszekrényének képdekorációján, a győri származású Falusi Zsigmond alkotásán
(1764) is. Az ajtószárny egyikén az Újszövetséget jelképező pápaalak egyik
kezével elvonja a fátylat a mellette álló zsidó pap szeméről, aki az Ószövetség
szimbóluma. A pápa a másik szárnyon látható Oltáriszentségre mutat, amely a
Frigyszekrényen foglal helyet.* E föltűnő ábrázolás bizonyára összefüggésben
volt Szegeden is az úrnap drámájával, talán az alsóvárosi körmenetnek valamelyik
barokk mozzanatával, eredeti indítékáról azonban biztosat már nem mondhatunk.
Úrnapja a barokk időkben a katolikus Egyházhoz való tartozás kifejezésének,
megvallásának ünnepélyes alkalma. Olyanok is részt vesznek rajta, akik körülményeiknél
fogva vallási kötelességeiket nem teljesíthették minden ünnepen.
A debrődi confraternitas regulái (1633) között olvassuk,* hogy Jászóra, amely
ebben az időben az egri egyházmegye székvárosa is volt, tartozik az kongregáció
és a konfráterek mindnyájan úrnapján Jászóra bemenni, az processióban, s jelen
lenni. Az mint szokás, ketten-ketten az fráterek és mindjárt az deákok előtt
járjanak. De ezt Krisztus Urunk dicséretire az atyjok és az dékánokval vagy
legfőbb konfráterek tizenketten Úrunk környül legyenek: hatan egyfelől, másfelől
is hatan az konfráterek égő duplerekkel nagy ájtatosan és buzgó imádságokkal
tiszteljék mennynek és földnek Teremtőjét az szent irgalmasságban, és az tizenkettő
menyelettül el ne távozzék és ebben az processióban konfráternek koszorú legyen
az fején. És így eképpen szolgáljunk az irgalmas Istennek, az ki az mi lelkünkért
megholt, hogy halálunk után magához végyen az örök boldogságban az mi lelkünket.
Nádasdy Ferenc 1649-ből való utasítása szerint* tartoznak ők az mezei grófok,
avagy marhapásztorok a következőkkel: tartozik minden fertályos mester fejenkint
úrnapjára minden pásztorokat céhben parancsolni, hogy Istennek, ő szent felségének
tisztességére processióra járjanak. Ha ki pedig közülök efféle keresztényi
dolgot elmúlatna, a megnevezett bíró, avagy fertályosmester egy funt viasszal
büntesse meg…
A körmenet után mindenik szép böcsületesen a céhmesterhez menjen és az céhmester
háza előtt az ő kürtjökkel egyet kürtöljenek. Annak utána házához bemenvén,
amit az Isten ad, együtt költsék el…
Az ünnep kivételes tekintélyére jellemző, hogy a hódoltság idején az úrnapi
körmenetet a végeken, katonai táborokban is megtartották. Ennek – emlékeztetve,
a budavári mozzanatokra – időszerű szakrális célzata volt: az ellenséges hatalom
megszégyenítése.*
Egy 1725-ből való rendtartás előírja, hogy a pásztorok egyik kezükben égő gyertyával,
a másikban pedig kampós juhászbotjukkal vonuljanak a körmenetben a Jó Pásztort
ábrázoló zászlajuk alatt.*
Az ünnepélyes, már a Tridentinumtól ihletett barokk úrnapi hódolat egyesíti
egy-egy város, közösség társadalmát, amint Szeged 1724. évi reprezentációjából,*
továbbá a tatai uradalom rendtartásából (1832)* is kitűnik.
A régi céhvilágban máshol is minden mester többnyire családostól jelent meg
a körmeneten. Németpróna (Slovenské Pravno) céhzászlajainak három rúdjuk is
volt. Fiatal mesterek vitték. A többiek kezükben égő fáklyával vagy viaszgyertyával
követték.* A Moson megyei juhászok egyik kezében pásztorbot, a másikban égő
gyertya.*
Temesvári Pelbárt egyik úrnapi prédikációjában elmondja, hogy az Eucharistia
ünnepélyes körülhordozásának jeles gyümölcse: védelem minden veszély és rossz
ellenében (defensatio ab omnibus periculis vel malis). Így sokszor tapasztalni,
hogy az égő házakhoz vitt Oltáriszentség eltávoztatja a tűzvészt.
Ez a hiedelem a XVIII. század elején Debrecenbe települt katolikus lakosság
körében is élt. Piaristák voltak a lelkipásztorai. Csodálatosképpen azokat
a katolikus házakat; amelyek előtt a Szentséggel elhaladtak, a tűzvész megkímélte.
Ezért a kálvinista atyafiak e szavakkal hívták a szentségvivő papot hajlékukhoz:
tiszteletes uram, ide is avval a Fínyessel a házamhoz!* A hiedelem zsidányi
horvát maradványa, hogy az úrnapi ágat befonják a pajta sövényébe.*
Ismeretes, hogy a Habsburg-dinasztia és bécsi udvar milyen nagy fényűzéssel
ülte meg úrnapját. Ennek halvány hazai visszfénye volt a hajdani fővárosnak,
Pozsonynak, később pedig egészen 1945-ig Buda várának feudális színezetű ünneplése.
Mindezeknek annyiban van néprajzi jelentősége, hogy barokk pompájuk sokszor
még a falusi körmeneteken is visszatükröződött.
A kutatás egyébként alighanem már elkésett ezeknek az ünnepi külsőségeknek:
felvonulásnak, viseletnek és viselkedésnek megörökítésével. Így csak kevés
hagyományra hivatkozhatunk. Tudjuk, hogy Bernecebaráti új menyecskéi menyasszonyruhájukban
vesznek részt a körmenetben.
Adács faluban még a legújabb időkben is a Szentséget vivő pap előtt halad három
fiatal lány égszínkék, fűzöld és tűzpiros ruhában a Hit, Remény és Szeretet
jelképeivel. A tisztség már régidőktől kezdve ugyanazokban a családokban öröklődött.*
Általános a fehérruhás márialányok kezéből a Szentség előtt való sziromszórás.
A Württenbergből települt Budaörs és Budakeszi magyarosodó, de német hagyományait
is őrizgető népe virágszőnyeget készít az úrnapi felvonulás számára. Az ünneplésnek
ez a fényes módja hazánkban nyilván csak ebben a két faluban él. Szerényebb
formában megvan Budafokon, Törökbálinton is. Adatok híján nehéz volna eldönteni,
hogy a hagyomány közvetlenül még az ősi szülőföld barokk ünneplését idézi-e,
vagy már hazai fejlemény. A budakeszi öregek szerint a díszítő gyakorlat már
emberemlékezet óta él. A virágszőnyeg pár évtizeddel ezelőtt sokkal hosszabb
volt, amikor az úrnapi sátrakat még a faluban állították föl. Újabban csak
a templomkertben készül, így is mintegy száz méter hosszúságban.
A díszítésben ma is részt vesz az ősi családok apraja-nagyja. A férfiak, főleg
a különleges fehér színű földről, zöld ágakról gondoskodnak, az asszonynép
pedig összehordja a virágokat, sokszor már nem is a szárán, hanem szirmokra
tépve. A földet pár ujjnyi vastagságban, a templom körül szalagszerűen ráterítik
a fűre, a széleivel együtt szépen elegyengetik, majd lelocsolják. Ez férfimunka,
hasonlóképpen a zöld ágak letűzdelése is. A templomi padok széleihez is erősítenek
ágakat. Ezeken belül halad a körmenet.
A földbe belekarcolják a díszítések vázlatát, illetőleg körvonalait, éspedig
szent jelképeket: oltáriszentségtartót, kelyhet, szívet, keresztet és hasonlókat,
továbbá geometrikus formákat. Ezekre szórják rá nagy jártassággal és jó színérzékkel
a lányok, asszonyok a szirmokat, kitöltőnek pedig szétmorzsált sárga és zöld
mezei virágokat.
Az úrnapi sátrak díszítése olyan, mint más helyeken. Virágkoszorút készítenek
a pap monstranciájára, a baldachinok rúdvégeire is.
A menetben csak a szentséget vivő pap léphet a virágszőnyegre. Végig ezen halad.
Budaörsi hiedelem szerint majd tűz pusztít a faluban, ha a szőnyegen szekér
megy át.*
Sajátságos hagyomány, hogy a virágszőnyeget nem hordják szét. Mindaddig megmarad,
amíg az eső szét nem áztatja, a szél el nem fújja, vagy az ég madarai föl nem
csipegetik.
Mondottuk, hogy azelőtt a virágszőnyeg végigkígyózott a falun, kocsiutakon.
A házak elé zöld ágakat tűztek. A szőnyeg és ágak közeit a gazdák szórták tele
frissen kaszált fűvel, mindegyik a magahajléka előtt. Ezt a végén jószágaikkal
etették meg.
A budaörsi úrnapját nem láttuk, de alig lehet a készülődésben, díszítésben
nagy eltérés. A budakesziektől mindenesetre úgy hallottuk, hogy mégis ünnepélyesebb
volt, mert az ottani nép hagyományos viseletében is reprezentált.
Nyék (Neckenmark) hajdan az Eszterházy-hitbizományhoz tartozott. A falusi ősök
részt vettek abban a csatában, amelyet Eszterházy Miklós nádor győzelmesen
vívott meg Tarródy Mátyással, Bethlen Gábor vezérével (1622).* A földesúr szép
selyemzászlót ajándékozott nekik és fiatalságuknak kiváltságul megengedte,
hogy ünneplőül az uraság hajdúinak viseletét és fegyverzetét hordja. Az úrnapi
körmenetben most is ebben az ősi viseletben, kucsmásan, puskával vonulnak föl.
Végül a zászló tiszteletére a templomtéren felállnak, hordozója pedig félkezével
többször megforgatja a levegőben. Ez a Fahnschwingen, amely Nyugat-Magyarország
hajdani legénycéheinek világát is idézi.
Hasonló régi hagyomány a Halterschnalzen, vagyis a pásztorok ostordurrogtatása,
amely Kismarton (Eisenstadt) városában úrnapja után való vasárnap az Eszterházy-rezidencia
előtt, a herceg tiszteletére történik. Ezért áldomás jár nekik, amely az uradalmi
kiadások között Martinitrunk néven szerepel. Mint látni fogjuk, Márton (nov.
11) volt a pásztorok igazi nagy ünnepe itt is.*
Ugyanekkor a közeli Lorettóban tülkeiket fújták a Vater, vagyis céhmesterük
háza előtt.
Szil rábaközi magyar faluban a húsvéti Alleluja-szobrot még a közelmúltban
is bevonulás előtt álló regruták vitték az Oltáriszentség előtt asztragán sapkában,
fehér ingben, kék mellényben, csizmában. Ez is nyilvánvalóan a táj egykori
legénycéheire emlékeztet. A virágszirmokat elsőáldozók gyűjtik össze már napokkal
előtte. Az úrnapi virág a lakásbeli szentképekre kerül, előbb azonban a gazdasszony
szentelt vízzel fölhinti a szobát.*
Sükösdön, de bizonyára a kalocsai főmegye más faluiban is, úrnapján a templom
kövezetét fűvel és virágszirmokkal szórják tele. Az ünnep nyolcadán, egészen
Jézus Szent Szíve ünnepéig ott is marad. A füvet és virágot ekkor hordják szét
és szentelményként őrzik. Hasonló hagyomány él Mezőkovácsházán is: a nyolcad
után jószágnak adják.
Mezőkövesden is teleszórják a templomot kakukkfűvel. Az asszonyok hazaviszik,
tehénnek adják, hogy jól tejeljen, véreset ne fejjenek tőle.
Röviden már szó esett a négy világtáj irányában a négy úrnapi sátor állításáról,
ahol a menet megáll, a pap pedig áldást oszt. A sátrakat, amelyeknek Nyitranagykéren
(Veliky Kyr) budák, buják, Karancsvidék palócainak ajkán guliba, gulyiba, Hangonyban
szénke, azaz kis szín, Somodi abaúji faluban oltárka, a mohácsi sokácok ajkán,
oltári, bólyi németekén Laubhütte (innen az ünnep ottani neve: Laubhüttenfest)
a nevük* vagy egy-egy jámbor társulat állítja és díszíti föl, vagy pedig egyes
családok, nemzetségek vállalják. Vannak, főleg a kalocsai és pécsi egyházmegyében
faluk, ahol a háztelken, utca vonalában állandó kis kőkápolnát építettek, amelyeket
természetesen a gazda gondoz. Hagyományvilágukról alig vannak ismereteink.*
A mohácsi sokácok pár emberöltővel ezelőtt fehér lepedőt vittek és terítettek
a sátor oldalára. Eltették: a család halottjainak szemfedőül szolgált.
Az ünnep, illetőleg a körmenet hangulatához még századunk elején is sokfelé
hozzátartozott a kirendelt katonaság dísztüze, amelynek eredetileg gonoszűző
célzata volt. Szegeden a puskamíves céh mozsárágyúból adott díszlövéseket.*
Szilánkját fogfájás ellen tartották foganatosnak.
Az úrnapi szentelt, helyesebben magával az Oltáriszentséggel megáldott ág,
virág egyike a legtiszteltebb, legtöbbre tartott népi, paraliturgikus szentelményeknek.
Zalaszentbalázsi, kihalóban lévő neve versmondó ág. Az elnevezést már nem tudták
megmagyarázni.
Vannak faluk (Tápé, Szentsimon), ahol nem Szent György, illetőleg pünkösd napján
zöldágazzák fel a házat, hanem úrnapján.
A szegedi tájon az úrnapi virágot kertekből hordták a hívek össze. Sokan a
maguk földjén kötöttek búzából és mezei virágból koszorút és a sátor falára
akasztatták. Szertartás után ezt kérték vissza. Tápén az úrnapi koszorú kendőbe
takargatva még manapság is álmatlan beteg feje alá kerül, hogy pihenni tudjon.
Alsóvároson a halott feje alá a koporsóba, még a közelmúltban is, olyan virágot,
füvet tettek, amelyen a sátorban a Szentség állott. A tápaiak akasztanak belőle
az istálló horogfájára is. Földeákon a háztető alá tűzik, hogy a villám bele
ne csapjon a házba: Kiszomboron a körmenet útvonalát szénával szokták meghinteni.
Szertartás után széthordják és a jószággal etetik meg. Az úrnapi széna itt
a beteg állatok megcsutakolásához is használatos, hogy a baj, seb tűnjék el
róluk.
Óbecsén az úrnapi virágból koszorút fonnak, és oltalmazó célzattal kiteszik
a ház udvari részén lévő falra. Ez talán a pravoszláv rítushatása: a helybeli
szerb házakon hasonló megfontolással Szent Iván napján kötött koszorú látható.
A gyulladásban lévő szemet a virág főzetével szokták mosogatni. A részben bunyevác
eredetű Tompa asszonyai összeszedik azokat a virágszirmukat, amelyekre a Szentséget
vivő pap rálépett. Megszárítják, majd a párnába, dunnába szórják a toll közé.
Az úrnapi sátor zöld ágait és virágait odaerősítő zsineget a bajai gyerekek
a századforduló táján szentelt madzag néven emlegették. Fürdéskor a bokájuk
fölött a lábuk szárára kötötték, hogy a görcs meg ne fogja.* Hódmezővásárhelyen
régebben a kálvinisták is úgy ünnepelték az úrnapját, hogy nem végeztek szolgai
munkát. Ez vagy középkori hagyomány maradványa, vagy pedig arra a barokk gyakorlatra
megy vissza, amikor a katolikus földesúr másvallású alantasaitól is elvárta,
hogy a katolikus ünnepeket, ha passzíve is, de megüljék. Hajdúszoboszló katolikusai
szerint, ha valaki hosszú útra megy, a magával vitt úrnapi virág megoltalmazza
minden bajtól, szerencsétlenségtől.
Szilágyságban úrnapi fűvel, virággal szokták füstölni a nyavalyatörősöket.*
A Székelyföldön; Csíkrákoson (Racul) erős idő, vagyis égiháború alkalmával
úrnapján szentelt virággal füstölnek, Göröcsfalván (Plaesii de Sus) a négy
oltár közé vert jegenyeággal a jószágot szokták megfüstölni. Kászonfeltízen
(Satul Nou) az úrnapi oltárról egy-egy ágat visznek haza, és annyi Miatyánkot
végez mellette a család, ahány levelet olvasnak meg rajta.*
Az úrnapi virágot Istensegíts bukovinai székely népe is orvosságnak tisztelte.
Andrásfalván az úrnapi koszorú az istállóba került, hogy a jószág egészséges
maradjon, a Szépasszonyok, vagyis a boszorkányok ne fonják be a lovak sörényét.
Tettek belőle a kisdedek fürösztővizébe is.
Ludányhalászi hagyománya szerint a monstranciát díszítő virágkoszorúval a beteg
gyermeket szokták megfüstölni.* Hangony, Dernő (Drnava) falukban az ágat kertbe,
kenderföldbe szúrják le. Gyöngyöspatán vihar idején a sátorgallyból vetnek
a tűzre, a virágból pedig a beteg fürdőjébe tesznek. Hollókő asszonyai a gyerek
fürösztővizébe szórnak a virágból. Az ágat villámcsapás ellen az eresz alá
tűzik. Lucskán (Lučka) a szemtőlesés néven emlegetett szemverést úrnapi virág
főzetével mossák le a gyerekről. Ellés után először ezzel itatják meg a tehenet.
Úrnapjának, az úrnapi ágnak, virágnak párhuzamos szlovák hagyományvilága is
nyilván igen gazdag. Erről azonban mi sajnos, igen keveset tudunk, csak a magyar
nyelvű forrásokat idézhetjük. Privigye (Prievidza) népe szerint az úrnapi virág
betegség ellen foganatos. Abba a házba nem üt az istennyila, ahol úrnapi ágat
őriznek.* Németprónán a kakukkfűből font úrnapi koszorút parázsra szokták tenni,
és a beteg jószágot megfüstölik vele.*
Egy régi följegyzés (1746) szerint olyan úrnapi koszorúval foganatos a beteget
megfüstölni, amely a Szentségen függött.*
A göcseji sátornak a nyírfaág a legszokottabb dísze. Szertartás után egy-egy
ággal megsöprik a palántaföldet, majd férgek ellen bele is szúrják (Bucsuta).
Az ágy derékaljában rejtik el. Szédülő embernek meggőzölik vele a fejét (Nagylengyel).
Forrázatával a köszvényes tagot orvosolják (Páka).*
Vásárosmiske vasi faluban az úrnapi virágot rögtön a körmenet után kiviszik
a családtagok sírjára. Akinek még nincs halottja, Krisztus temetői keresztjére
teszi.
Rábaközben a sátorleveleket a jószág szénájába szokták tenni, hogy ne legyen
kehes. A nyavalyatörőst Csornán is úrnapi ággal, tehát Jézusszimbólummal ütögették
régebben, hogy magához térjen: a Mester is kiűzte a betegekből az ördögöt (Máté
8, 16). Szintén csornai, eucharisztikus ihletésű időjárási regula: ha fényes
az úrnapja, búzakeresztekkel telik meg a pajta.*
Karmacs veszprémi faluban* a frissen kelt aprójószágot: csirkét, kacsát, libát
a gazdasszony szitára teszi. Előbb azonban hitvány lábasba vetett parázson
úrnapi virágot, Zöld ágat éget. Ennek füstje fölé tartja a szitát. Annyi ez
a szárnyasoknak „mint az embereknek a keresztelés”.
Baranyában: Vasas, Martonfa falukban is a sátor zöldje beteg jószág orvossága.*
Dusnoki „rác” szokás szerint a virágot kiviszik az elhalt családtagok sírjára.
Tesznek a halott koporsajába is.
Budakeszi minden hagyományőrző német családja köt koszorút, amelyet mind a
négy áldásnak érnie kell. Utána kiviszik a temetőbe halottjaik sírjára. Budaörsi
német monda szerint* az úrnapi szentelt virág még az állattá varázsolt embert
is visszabűvöli. Leányvár németjei az úrnapi koszorút elteszik. Karácsony estéjén
levágnak belőle, parázsra vetik és megfüstölik vele a házat, udvart, istállót,
ólat, borospincét. Égiháború idején is ebből a virágból vetnek a tűzre és füstölnek
vele.
Bornemissza Péter Ördögi Kísértetekről szóló könyvében olvassuk: (Kísért az
ördög) az úrvacsorájával is, hogy az ostyát tartsd a szádban és vidd a méhkasba,
és sok mézed lesz.
Zalán Menyhért a babona magyarázatával kapcsolatosan rámutat,* hogy a középkorban
sokszor visszaéltek az Ostya szentségével, így a méhkasba tették. Úgy hitték,
hogy a méhek majd jobban mézelnek. Egy föltehetően hazai eredetű, XII. századból
való kézirat szerint egy parasztember az Oltáriszentséget a kaptárba tette,
hogy több méze legyen. Az ember azonban rövidesen megbetegedett, és meggyónva
sötét titkát fölfedte a papnak. A pap megnézte a kast és csakugyan ott találta
a Szentostyát. A méhek viaszból kis kápolnát hordtak köréje, és mintha zsoltárt
döngicséltek volna a tiszteletére. A pap ünnepélyes körmenetben a néppel együtt
a templomba vitte, és a viaszkápolnát ott helyezte el.
A középkorban Európa-szerte ismert legendával, illetőleg a belőle sarjadt mondakörrel
Leopold Kretzenbacher is foglalkozván,* számos párhuzamot felsorol, amelyek
a mai anyagunkat is egyetemesebb összefüggésben világítják meg. Idézi azt a
szöveget is, amelyből Zalán merített: Carmen de rustici cuiusdam profanatione
SS. Sacramenti, qui illud in alveo reposuit.
A történet már Petrus Venerabilis cluny bencés († 1156) De miraculis c. művében
is felbukkan. Itt a parasztember a misén megáldozik, de az ostyát nem nyeli
le. Szájában hazaviszi és belélehel a kaptárba. Azt mondták ugyanis neki, hogy
így méhei nem halnak meg, nem vesznek el. Közben azonban az ostyát a szájából
kiejti. Erre a méhek a kaptárból gyorsan előröppennek és az ostyát a földről
nagy tisztelettel fölemeli, majd az ember szeme láttára hajlékukba viszik.
Ez némi gondolkodás utána a méheket megöli. Erre a szentostya Gyermekké változik,
mintegy újjászületve a méz (inter favos et mella) közé fekszik. Megijedve,
a csodajelet a templomba akarja vinni, ez azonban hirtelen eltűnik a méltatlan
ember kezéből.
A hiedelem nagyjából máig így él hazai vendjeink (Szentmátyás, Sándorvölgy)
körében: annak a méhésznek, aki áldozáskor nem nyeli le a Szentséget, hanem
zsebkendőjébe rejtve hazaviszi, és méhesében eldugja, nem szökik el a raja.
Méhcsaládjai majd szorgalmasan gyűjtenek. Ha akarja, méheit ráküldheti másokéra
is rabolni.* A kétvölgyi vendek szerint egy ilyen méhkas mellett elhaladva,
a plébános a méheket latinul halotta énekelni. A pap kérésére a gazda a kast
felnyitotta: az ostyák sértetlenek maradtak. Visszavitték a templomba. Farkasfa
egyik magyar méhésze, aki szintén ostyát rejtett a kasba, hallotta méheit énekelni:
Szent vagy Uram. szent vagy…
Nem kétséges, hogy ebből a legendából sarjadt főbb helyen is az úrnapi szentelmények
egyik sajátos alkalmazása. Mezőkövesd hagyománya szerint* a templomban széthintett,
majd hazavitt úrnapi kakukkfüvet a méhes elé szórják, hogy a méhek ráröpülvén,
jövőre még népesebb rajt eresszenek. Rábagyarmaton,* Vásárosmiskén az úrnapi
ágat, virágot ráteszik a méhkasra. Okát, célzatait már nem tudták megmondani.
A szokás nyilván az ország más helyein is – olykor időben kissé eltolódva –
élt, illetőleg él. Így Csíkménaságon búzaszentelés alkalmával* a szentelt búzakalászból
font koszorút odaakasztják a méhkas fölé, hogy a méhek összetartsanak.
A méltatlan ünneplés úrnapi hagyományvilágához, valamint a tiszteletlenül megsértett
Oltáriszentséghez több jellegzetes mondai hiedelem fűződik.
Dévára települt csángók szerint* egy ember úrnapján ment szántani: ő református,
neki nem ünnep. Déltájban a Szépasszonyok, vagyis boszorkányok minden erejét
elvették. Utána 18 évig feküdt ágyban, amíg meg nem halt.
Pocsaj bihari református, illetőleg görögkatolikus faluban régebben úgy tartották,
hogy úrnapján nem jó kenyeret sütni, mert kővé válik. Hódmezővásárhely népi
hagyománya is így vallja. A munkába is beleüt az Isten haragja.
A bokortanyák evangélikus tirpák népét a katolikus földesúr parancsa már régen
nem szorítja, de félünnepeként máig megülik.*
Csanádpalota ünneprontó hagyománya* szerint egy gazdag asszony úrnapján kényszerítette
a béreseit, hogy a mezőn dolgozzanak. Ő is kiment velük, hogy szemmel tartsa
őket. Ezek megvárták, hogy ő fogjon munkába. Alighogy hozzálátott, kígyó tekeredett
rá és megfojtotta.
Mondják, hogy egy dunabogdáni család több nemzedéktől örökölve, máig szorongó
tisztelettel őrizget egy kődarabot, amely családi hagyomány szerint egy úrnapján
kővévált kenyér maradványa.
Vásárosdombó baranyai faluban az a régi hiedelem járja, hogy az úrnapja hajnalán
sütött kenyér kővé válik. Egy ilyen kenyeret később káposztáskőnek használtak,
amíg rá nem szakadt a pince. Sokan nem esznek ezen az ünnepen húst, hogy ezzel
is védekezzenek a sertésvész ellen. Valamikor olyan szigorú dologtiltó nap
volt, hogy még a jószág takarmányát is előtte este előkészítették. Egy öregektől
még ismert emberről beszélik, hogy a nap szentségével nem törődve, hajnalban
kiment a takarmányért, hogy azért reggelre elvégezzen. Le is kaszálta, de haza
már nem vihette, mert ott a mezőn hirtelen meghalt.*
Ezen a napon a jószágot nem szabad igába fogni. A tilalommal függ össze az
ország több helyén, így Veszprémvarsányban* és Budaörsön* emlegetett hagyomány,
hogy tűz üt ki a faluban, házban, ha a körmenet kocsival találkozik, illetőleg
a szekér a virágszőnyegen gázol át.
Úrnapja rendjéhez csakugyan még századunk elején is hozzátartozott a teljes
munkaszünet. A szegedi vízi- és szélmolnárok nem őröltek. Említsük röviden
itt meg, hogy valamikor éppen a kenyér eucharisztikus misztériuma nyomán a
malmok hajdanában, különös kiváltságként asylum-jogot élveztek.*
A mise, illetőleg Oltáriszentség úrnapi kultusszal rokon hiedelemvilágáról,
ikonográfiájáról itt nem szólhatunk. Csak felsoroljuk az ünnep Eucharistia,
ad coenam Domini, Corpus Christi liturgikus nyelven emlegetett patrocíniumait:
Esztergom: Budapest (Örökimádás. Erzsébet királyné emlékezetére, 1908).
Nyitra: Dubovil, Karasznyán (Krasnany. kastélykápolna).
Besztercebánya: Besztercebánya (1473).
Rozsnyó: Serke (Sirkovce 1428, elenyészett).*
Kassa: Jánosvölgye (Jankovce, 1770), Magyorósfalu (Lieskovce, 1798).
Eger: Diósgyőr (1304, pálos, elenyészett).*
Szatmár: Sztropkó (1675).
Győr: Szil.
Veszprém: Bács (1423, Tapolcától keletre).* Ma: Nagybajom, Simonfa, Tab.
Pécs: Pécs (székesegyház, középkor), Drávacsehi (1936).
Vác: Becske (középkor, majd 1800).
Erdély: Csíkszentkirály (Sancraieni, régi „várkápolna”). Csíkszentmárton
(kápolna), Nagykászon (kápolna).
Egy XVIII. századból származó kéziratos kiskunfélegyházi énekeskönyv örökítette
meg ezt az úrnapi éneket, régi virágénekeink istenes mását:
Az rózsánk, violának nem ér veled illatja.
Liliomnak, biacinthusnak színes szép ábrázatja,
Úr Jézus szent teste, drágalátos vére,
Kit kenyér s bor szín tart elrejtve.
Sem nárdusnak, rozmaringnak zöldelő friss levele,
Balzsamumnak, jóillatnak hathatós nagy ereje.
Úr Jézus…
Az gyémántot és rubintot messzire fölhaladod,
Aranyat, gyöngyöt, ezüstöt méltósággal fölmúlod.
Úr Jézus…
Fényes napnál, teljes holdnál sokkal vagy kellemetesebb.
Csillagoknál, plánétáknál, lépesméznél édesebb.
Úr Jézus…
Mert mindezek, más többiek tőle teremtettenek,
Hatalmából ez világon általa gyönyörködnek.
Úr Jézus…
Ez test által sokkal jobban virágoknál zöldellünk,
Minden fölött drágább ízet lelkünkben érezhetünk.
Úr Jézus…
________________________________________
Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap
