Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Virágvasárnap
Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi
bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat
törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság
így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna
a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé
a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.
A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben
megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása
a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt
a pálmaszentelés.
A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton
vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje. A pécsi
egyházmegyében is volt a középkorban körmenet: a hívek itt is ruhájukat
terítették az útra.*
Talán ennek a liturgikus hagyománynak elnépiesedett maradványa, hogy számos
helyen vagy virágvasárnap, vagy nagypénteken kirakják a téli vastag ruhát
az udvarra, utána pedig elteszik jövőre.
A szentelés középkori monasztikus szertartásáról a Pray-kódex tájékoztat
bennünket. Archaizmusai közül említésre méltó, hogy az egész falut megjáró
körmenetben
az írás e szavainál: percutiam pastorem, a papot a barkaággal megveregették.*
Általános hagyomány szerint Jézust vagy az evangéliumos könyv, pedig feszület
jelképezte, amelyet zöldelő ágakkal díszítettek. Németországban és Ausztriában
a körmeneten egy fából faragott, kerekeken járó szamarat (Palmesel) is körülvezettek.
Ezt is virággal és zöld ággal ékesítették.* Van adatunk arra, hogy a német
lakosságú Bártfa városában a XV. században a virágvasárnapi körmeneten szamárháton
ülő Krisztus-szobrot is vezettek.*
Általánosnak tetsző régi hagyomány szerint már a virágszombati barkagyűjtés
is paraliturgikus cselekmény volt. Van adatunk arra, hogy a vigílián körmenet
indult a barátok sümegi templomából a barkahordozó gyermekek elé (1714).*
A barkát Szabadkán a Rókus-kápolnában gyűjtötték össze.* A hívek körmenetben
innen vitték át az ünnepen a közeli Teréz-templomba, ahol a szentelés történt.
Majd liturgikus előírás szerint a templomi körmenetben is részt vettek vele.
A századfordulón a göcseji iskolásgyerekek szombaton mentek ki az ágakért
a közeli erdőre vagy hegyre. Ez alkalommal a fiúk fekete cukorsüvegből készített
zsákot tettek a fejükre. Fel is bokrétázták, felpántlikázták, oldalukra pedig
fakardot kötöttek. A kislányok fejükön fehér koszorúval jelenek meg az iskolában.
Innen a mester, vagyis tanító vezetésével párosan, nótázva mentek ágakat
vágni.
Miután ez megtörtént, a magukkal vitt ennivalót, többnyire tojást, elköltötték.
Akadt gazda, aki a hegyen borral is megkínálta őket. A szentelésre szánt
ágakat vállukon, most már valamelyik virágvasárnapi éneket énekelve, vitték
hazafelé.
A templomot háromszor megkerülték, majd az ágakat odaállították az oltárt
környező falakhoz. A hívek másnap ebből vettek maguknak.*
A felsőnemesapáti kisdiákok apróbb testvéreikkel virágszombaton már húsvétra
készült ünneplő ruhájukban jelentek meg az iskolában. Karonülő apróságaikat
a menyecskék is elhozták. Az iskola udvarán szépen felsorakoztak, és tanítóik
kíséretében hangos énekszóval vonultak a bíró házáig, ahol már várták őket:
Hej koszorú, koszorú,
Szép színű és jószagú,
Vannak benne virágok,
Kis rövidke zöldágok,
Cifra kicsiny levelek,
Vannak benn üres helyek.
Liliom a tisztaság,
Szelídség a gyöngyvirág,
Rózsa szeretet jele,
Zöld a remény levele,
Cifra kicsiny levelek,
Vannak benn üres helyek.
A bíró virágzó barkát osztott ki a gyerekek között, akik éneküket az udvaron
mégegyszer elénekelték. Innen a templomba menet már a liturgikus ünnepi himnusz,
a Gloria, laus et honor magyar mását zengedezték: Dicsőség és dicséret Neked
megváltó királyunk, kinek gyermeki szép sereg mond édességes éneket. Harangszóval
fogadták őket. Bent a templomban lerakták a hozott barkát. Másnap ezt szentelték
meg, és osztották ki.
A szegedi tájhoz tartozó Balástyán az ágakat szintén iskolásgyermekek szokták
összegyűjteni Gergely napjától egészen az ünnepig. Fáradozásukért némi ajándék
járt.
Hajós német faluban fiúgyermekek a barkacsomót söprű módjára lennel erősítik
egy botra és úgy viszik a nagymisére. Ebből egy-egy jut a nagyanyjuknak, keresztanyjuknak,
esetleg még más ismerősöknek is. Az ágakat délután hordják szét. Piros tojást
kapnak érte. A megmaradt barkát a ház kerítésére tűzik és nagyszombatig otthagyják,
amíg meg nem szólal a feltámadást jelző harangszó. Ezután tűzvész ellen fölviszik
a padlásra. A régieket időnként elégetik, és a kert földjére szórják.*
A hagyományt céltudatos kutatással bizonyára még napjainkban is gyarapítani
lehetne. Figyelmet érdemel benne a diákság, később fiúgyerekek rekordációs
tevékenysége, amely még föltétlenül a középkorba nyúlik vissza, és idézi a
pueri Hebraeorum hozsannázását. Az ábrázolás a hazai ikonográfiában egyébként
ritkán fordul elő. Figyelmet érdemel azonban a Kálmáncsehi Breviárium egyik
miniatúrája.*
A Bakonyvidéken a hívek olvasójukkal körülfogva tartják föl a barkát szentelésre.*
Horvátzsidányban a legfiatalabb családtag viszi a barkát szenteltetni.*
Kömpöc tanyaközség szegedi eredetű népe – új temploma leányegyház lévén, ahol
nincs barkaszentelés – úgy segít magán, hogy az előtte álló fűzfákról vág le
egy-egy ágat. Szentelménynek tiszteli és hajlékában ezt tűzi ki.
A virágvasárnapi szentelt barka, más népi nevein bárka, cica, Kapnikbányán
cicaberke, görögkatolikusoknál cicuska, Göcsejben cicamaca, cicemaca, cicabarka,*
macuka, Bátyán cicaméce, Székelyföldön pimpó, Aranyosszéken, Torockón fűzfacicula,
polinga,* a Borsavölgyében picus,* nagyrabecsült népi szentelmény: Krisztus
királyi menetének tanúja és emlékjele.*
Mikes Kelemennek, a Fejedelem nagypénteken történt haláláról írt levelében
olvassuk: virágvasárnap gyöngeség miatt nem mehetett templomba, hanem a közel
való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt
ágat, térdenállva vette cl a kezéből, mondván, hogy talán több ágat nem fog
venni.*
A virágvasárnapi szentelt barkát Somogyi Elek szerint* azért szentelik, hogy
mindnyájan azon hívek, akik ájtatosan fogának vélek élni, minden testi s lelki
veszedelmektől Istennek kegyelme által megőriztetnének. Mert abban áll azoknak
megszentelések, hogy azok a lakosok, akiknek hajlékába találtatnak e megszentelt
ágak, az ördögnek minden ártalmitól szabadok legyenek. Hogy azoknak mindennapi
szemlélése minket arra integessen, miképpen kellessék a mi életünknek ártatlanságával,
azaz a jóságos cselekedeteknek gyakorlásával virágzanunk.
A szentelt barkát használják orvosságul. A szegedi tájon a család mindegyik
tagja hideglelés ellen elnyel belőle egy-egy szemet. Máshol torokfájásról nyelik.
A hagyományt Csorna népe is ismeri.* Az Ipolyvidéken azt tartják, hogy a tavalyról
megmaradt barka és húsvéti morzsa füstje fölött fejjel lefelé lóbált gyerek
kigyógyul a szemverésből. Hercegszántón hasonlóképpen. Sándorfalván a barkával
a haldokló fölött keresztet rajzolnak boldog kimúlásért. Tápén a halott koporsajába
teszik.
A matyóknál az eladólányt megveregetik a szentelésről hazahozott barkával,
hogy minél hamarabb férjhez menjen.* Nyírvasvári görögkatolikus családjaiban
az édesapa szokta megveregetni a gyerekek hátát. Sarud gazdái a jószágot vesszőzték
meg vele. E szokás az aprószenteki korbácsolással keveredett. A palóc Szék
faluban, hogy a ló jól menjen: a barka között ostorhegyet is szenteltetnek
a templomban.* Szíhalmon széna- és szalmakazalba szúrják. Egyes vidékeken,
ha valaki a passió alatt a szentelt barkából keresztet csinál és odahaza felszögezi
a pajta ajtajára, akkor a tehén tejét nem bírják majd elvenni. Máshol a szentelt
barkát a mestergerenda mellé teszik, mert különben a gonoszok megrontanák a
tehenet. Eger vidékén, ha a virágvasárnap szentelt barkával megvesszőzik a
tehenet, nem fog véres tejet adni. Szegeden, hogy a sertésvészt távoltartsák,
az ólküszöb alá szentelt barkát tesznek. Makón a hazahozott barkából kevernek
a jószágok ételébe. Vastagabb ággal a disznók eledelét kavargatják. Hasonló
gyakorlat él Deszken
is. Kiszomborban egy barkaszemet a ló, tehén homlokán dörgölnek szét, hogy
a nyila ne csapjon beléjük.
Az Alföldön a méhkasok elé teszik, amikor először viszik a szabadba. Azt hiszik,
hogy akkor a méhek sok mézet gyűjtenek, és jól rajzanak. Néhol, így Németprónán
(Slovenské Pravno) a szentelt barkát porrá égetik és a vetőmag közé vegyítik,*
hogy jó termés legyen. Zirc németsége három szemet a kútba dob, hogy a családnak
jó vize legyen. Bőven termő lesz az a gyümölcsfa, amely alá a templomból virágvasárnap
kisöpört szemétből raknak. Nagymányokon egyebek között a padláson tartott gabonába
szúrják.*
A bokortanyák evangélikus tirpák népe örül, ha ismerős katolikus családoktól
szentelt barkát kap.* Oltalmazó célzattal az elsőház kommódjára vagy tükör
mögé kerül.
Jellemző, hogy a torockóvidéki unitárius és református magyarok is igen kedvelik
az Aranyosszéken fűzfacicula, Torockón polinga néven emlegetett virágvasárnapi
barkát, amelyet Torockószentgyörgy katolikus templomában szentelnek. Kitűzik
a padlás gerendájára és nyári vihar idején tűzbe vetik.
Több helyen ismeretes az a hiedelem is, hogy a szentelt barkát nem jó bevinni
a házba, mert akkor sok légy lesz. Ezért vagy a pincébe, vagy a padlásra viszik,
vagy pedig az ereszet alatt tűzik fel. Itt az eredeti funkció elhomályosult.
Elfelejtették, hogy őseik azért tűzték ki az ágakat a szabadban, hogy a villámok
mintegy meglássák őket és elkerüljék a házat.* Maga a szokás megmaradt ugyan,
de most már új értelmezést adtak neki.
A barka égiháború idején országszerte használatos. A régi szabadkémények világában
a szegedi tájon ilyenkor szentelt gyertya lángjánál meggyújtották. Kémény alá
tartották, hogy füstje eloszlassa a rossz föllegeket. Sándorfalván vihar, jégverés
esetén előveszik, apróra összevagdalják. A konyhában felfordítják az asztalt,
négy lábára ráteszik az apróra vágott barkát és úgy imádkoznak mellette.
Szildágyságban égzengéskor szentelt barkával füstölik a szobát a veszedelem
ellen.*
Hangonyi búcsúsok zarándokútjukra is elviszik a barkát, hogy az égiháború,
villámcsapás elkerülje őket. Domoszló palóc faluban a gyerekek szentelt barkából
formált négy keresztet ásnak el a szőlő négy sarkába.* Göcsejben szalmazsákba
teszik, hogy a villám be ne csapjon a házba.* Kethelyen tűzre vetik, hogy füstje
megakadályozza a villám becsapását. Másik részét húsvét napján a mezőre viszik,
letűzdelik, hogy a jég elkerülje a vetéseket. Ilyenkor mindenfelé térdenállva
ájtatoskodó embereket lehetett látni a múlt század végén a földek között.*
A pécsi Nagydeindol szőlőhegyen égiháború, jégeső ellen barkát vetnek az Atya,
Fiú, Szentlélek nevében tűzre.
Mintha igazában csak korunkban bontakoznék – talán a hazai németség hatására,
– az a szokás, hogy a virágvasárnapi barkát nagypénteken, húsvét napján kiviszik
a temetőbe és a hozzátartozók sírjára szúrják. Ismeri Szabadka bunyevác népe
is. Bátyán annyi barkaágat raknak a temetői nagykeresztre, ahány elhalt tagja
van a családnak. Budaőrs és a környékbeli német faluk mintegy Emmaust járva,
húsvéthétfőn kiviszik a temetőbe, de ki a mezőre, vetésekre is.* Erdősmárokon
a barkát a gazda földjére, a gazdasszony pedig az elhalt hozzátartozók sírjára
viszi.
Ha valakit virágvasárnap temetnek, az eleki németek a pap kis kézikeresztjére
(pacificale) barkát kötnek.*
Privigye (Prievidza) és Garamvölgye szlovák anyái a barkaszentelésre és passióra
elviszik gyermekeiket, akik még nem tudnak beszélni, hogy mielőbb oldódjék
meg a nyelvük. Hasonló Pölöskefő, Balatonendréd magyar hiedelme is: a néma,
nehezen beszélő gyereket el kell vinni passiómondásra.
Hangonyi szólás szerint: mondassuk rá a passiót. Zalaszentbalázson azért viszik
őket, hogy majd ne féljenek a mennydörgéstől. Ebbe a hiedelembe nyilvánvalóan
belejátszott a szentelt barka sajátos szentelményi alkalmazása is. A nógrádi
Kálló faluban ez a nagypénteki passió alatt történik.
A hagyomány nyilvánvalóan a jeruzsálemi gyermekek hozsannázásából merített
ösztönzést.
Virágvasárnaphoz itt-ott archaikus tavaszünneplő hagyományok is fűződtek.
Nagykörü alföldi faluban virágszombaton a gyerekek kolompot kötnek a nyakukba,
és az utcákon szaladgálva kolompolnak. Este, amikor már az emberek fekvőre
tértek, a legények befogtak egy lovat az ekébe, és a lányosházak udvarán vagy
kertjében barázdát szántottak és virágmagot vetettek bele. Akadtak olyanok
is, akik az ablak alá orgonatövet ültettek.
Otok szlavóniai horvát faluban virágvasárnap a kutakat virággal szokták a lányok
díszíteni. A szombaton szedett virággal vasárnapra virradóra fölékesítik kedvesük
kútját, kiskapuját, kerítését. A lány leendő napa a kút vödrébe tojást tesz
jutalmul, húsvétra ezt festik meg. Mielőtt elmennének a kúttól, megtöltik a
vályut vízzel, és anyanyelvükön ezt éneklik: én fölkeltem kora reggel, vizet
merek jó napamnak. Édes napam, kegyes napam, nyisd meg nekem kiskapudat. Ha
a lány már jegyese is a legénynek, akkor a kútgémre a virág mellé magaszőtte
cifra törülközőt is tesz jövendő napa számára, aki fönthagyja, hogy a falu
népe templombamenet lássa. Ebéd után hálából kalácsot is visz leendő menyének,
hogy a házát megbecsülte.*
Virágvasárnap a Kiskárpátokban sok helyen apró szlovák lányok zöld fűzfaággal
járnak házról házra. Az ágat teleaggatják szalagokkal, és üres kifújt, de sásbéllel,
színes ruhadarabkákkal körülfogott tojáshéjjal. Ezt „Jézus jeruzsálemi bevonulásának
emlékére” teszik, miközben az ablakok alatt Jézus kínszenvedéséről énekelnek.*
A szokás katolikus tirpákjaink között is él. A lányok az evangélikus családokat
is fölkeresik.*
A hagyomány Litke palóc faluban húsvét vigiliájára került át. A legények nagyszombat
reggel először tojást gyűjtöttek, majd az erdőből repkényszerű billinget hoztak,
hogy a lányok koszorút kössenek belőle. Amíg a koszorúkötés megtörtént, a reggel
kapott tojásból rántottát sütöttek, de úgy fújták ki, hogy héját utána cérnára
fűzhessék. A rántottát megették, majd a lányok a koszorúval a templomi zászlókat,
kereszteket díszítették. Ezt Márk napján búzakoszorúval cserélik ki. A legények
a tojáshéjból készített füzért a templom falára vagy a közelben egy fára függesztették.*
A hagyomány bizonyára sokkal gazdagabb helyi változatokban élt, mint amennyire
a kutatásból, gyűjtésből ismeretes.
A palócok körében számos faluban fekete-, de főleg virágvasárnap máig él a
kiszejárás, kiszehajtás, máshol villőzés. Minthogy a játék nem szakrális, illetőleg
liturgikus fogantatású, csak éppen utalunk rá. Egyébként Manga János kiváló
kutatásai* a részletezést fölöslegessé is teszik.
A kisze-hagyomány az archaikus pogány téltemetésnek, tavaszvárásnak színes
megnyilatkozása, amely a szlovákoknál, cseheknél, morváknál is a mienknél
gazdagabb változatokban ismeretes. A kisze szalmával tömött, felöltöztetett
és a falun
keresztülhurcolt, végül elégetett vagy vízbe dobott fabáb. Lányok, menyecskék,
gyerekek énekszóval kísérik.
A moldvai Klézse csángó legényei virágvasárnap belefújnak tilinka nevezetű
fűzfasípjukba. Ez a habajgatás: Célja – mint mondják – hogy a halottak meghallják
és várják a húsvéti feltámadást.* Eredeti célzata szerint nyilvánvalóan a
tavaszt költögették vele.
________________________________________
Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap