Kendergyár, Kenderfonó
Szakértői vélemény Szeged Város egyetlen független műemlékvédelmi szakmérnökétől:
Bakay Nándor föltörekvő polgárként a kapitalista iparszervezés megkerülhetetlen alakja – haladó gondolkodású, közéleti ember –, aki nagy energiával megteremtette a nagyüzemi kenderföldolgozás szegedi központú, alföldi bázisát, mely a történelmi Magyarország léptékében is meghatározó jelentőséggel bírt. A kenderföldolgozás gyári jellegének az ő nevéhez fűződő fölfejlesztése az osztrák ipar monarchián belüli elsősége mellett még inkább kiemeli a gyáralapító érdemeit. Mindezen igényes értékteremtés természetszerűleg a gyárépületek minőségében, építészeti megfogalmazásában is testet öltött.
Bakay Nándor fölmenői – a dédapáig bizonyosan – sorra a kötélverő mesterséget
művelték, biztosítva a szakma minőségének családon belüli örökítését. Közülük
Szegedre elsőnek a gyáralapító nagyapja érkezett kötélverő legényként, 1801-ben
Zentáról.
- Bakay Mátyás (dédapa; Pozsonyból érkezett a törökök kiverése után az Alföldre)
- Bakay János György (nagyapa)
- Bakay János (Zenta, 1800 – 1863; apa) bíró Újszegeden; mestervizsgát 1844-ben
tett.
- Bakay Nándor (Újszeged, 1833 - 1902) mestervizsgát 1859-ben tett.
Iparuk gyakorlásának a kezdetektől kedvező föltételeket biztosított a halászat,
a hajózás, valamint az ipar és mezőgazdaság kötélszükségletéből fakadó, nagyarányú
kereslet. Ehhez társult a 18. század második felétől a kincstár részéről az
ipari növények tömegtermesztésének fölfejlesztése. A 19. század közepén - a
vasúti közlekedés megindulásával összefüggésben - a gyáralapítások is erős
ütemben megindultak.
Már 1847-ből tudható, hogy Bakay János kötélverő műhelyében volt legmagasabb
a foglalkoztatottak létszáma. A segédként 1851-ben fölszabadult Bakay Nándor
hat esztendős külországi vándorlás során tanulta ki a haladottabb ipari élet
műszaki, üzemszervezési, üzletpolitikai fortélyait. Hazaérkezését követően
– széles érdeklődési körének köszönhetően – élénken részt vett szülővárosa
irodalmi és társadalmi életében is. A mesterség gyakorlása mellett a helyi
sajtóorgánumokban évtizedeken keresztül harcolt a városi, illetve az egész
magyar ipar érdekében.
Bakay Nándor 1863-ban láthatott hozzá az édesapjától átvett, még céhes keretek
között működő műhely gépparkjának fölfejlesztéséhez és a minél nagyobb termékválaszték
biztosításához. Több termék (tűzoltóheveder, tömlő, vassodronykötél) gyártását
ő honosította meg Magyarországon. A szabad versenyes ipar előtt 1872-ben nyílt
meg az út, amikor is műhelyét azon nyomban termelését megsokszorozó mechanikai
kötélverő üzemmé fejlesztette. Az európai, közel- és távol-keleti piacok igényeit
is kiszolgáló termékeivel országos és világkiállításokon rendszeresen értékes
díjazásokban részesült. Törekvései eredményeként a kendertermelés és kikészítés
egyik elösmerten legnagyobb magyar szaktekintélyévé vált. Szeged és Magyarország
iparfejlesztésének és gazdasági érdekeinek harcos szószólójaként jelentős részben
az ő kitartó agilis voltának volt köszönhető az 1876. évi szegedi országos
kiállítás megrendezése.
A kenderáruk iránti, rohamosan duzzadó kereslet szegedi, országos és külföldi kielégítése végett - új gyárépület emelése mellett - üzemének 1877. évi gőzerőre való átállítása és korszerű, angol fonó- és szövőgépekkel való fölszerelése attól kezdve lehetővé tette a kender ténylegesen nagyüzemi földolgozását, ezáltal az „aránylag nagy olcsóság mellett, a műtökély igényeinek megfelelő sodrony- és kenderkötelek, zsinegek, s kizárólag olcsó és jó spárgák és szövetek előállítását”. Az időben a hazai kötélverő ipart - a Dunagőzhajózási Társaság óbudai hajógyárával - mindössze ketten képviselték. Bakay Nándor - miniszteri szakbiztosként - mind elméleti, mind gyakorlati téren mélyrehatóan foglalkozott a kender termelésének és földolgozásának problematikájával, valamint elmaradásunk okainak fölszámolásával. Országgyűlési képviselőként is szolgálta az időben városát.
Az 1879. évi szegedi nagyárvíz pusztítását követően Bakay Nándor egyike a város újjáépítését irányító királyi biztos mellett dolgozó, tizenkét biztosi tanácsnoknak is. Ezen munkája mellett, az 1880-1881 folyamán megvalósított rekonstrukció eredményeként saját gyárát – a nagykörút létrehozása miatt jelentősen megváltozott helyzetű telkén – nemcsak teljesen helyreállította, hanem az addigi, rövid kenderfonó gépcsoportot korszerű, hosszú kendert fonó, angol gépteleppel kiegészítve a termelőképességet mind mennyiségileg, mind a termékskála terén jelentősen megnövelte. Ekkortól vált lehetővé a fonalak minden – kötöző és szövő – fajtájának, valamint azokon túlmenően a rézsodronyból font köteleknek és zsinegeknek az előállítása. A legalább 80 öl hosszú, tiszai és marosi hajóvontató kötelek, illetve a 100 öles rév- és tengeri kötelek gyártását azonban csak kissé később, 1884-től állt módjában – egy másik, új gyártelepen, egyúttal új vállalati formában – folytatni.
Egy bankárokból és terménykereskedőkből álló tőkéscsoport révén az üzem
1884-től új társas vállalatként – Bakay-féle fonó-, szövő-, kötélgyár és kenderbeváltó
rt.-ként – működött; az alapító műszaki igazgatóként dolgozott tovább 1886-ig.
Az időben ez a gyár volt az egyetlen az országban, amely finomabb fonógépek
beszerzésével műszaki fonást tudott végezni. Piaci kapcsolatai tovább erősödtek
– többek között – a hagyományos kötél- és zsineggyártmányokból hatalmas mennyiségeket
lekötő vasút és posta révén.
Az 1886-tól Első Magyar Kenderfonógyár Rt. néven működő üzemben rövidesen nagyarányú
építkezésekre került sor részben a meglévő gyárépületek átalakításával és kibővítésével,
részben újak emelésével. A folyamatosan bővített gépparkban az időben már hetvennégy
angol szakgépet mozgattak a gőz hajtógépek. 1890-től Szegedi Kenderfonógyár
Rt.
Az 1892. évi, hatalmas tűzvészt követő helyreállítás eredményeként csak
egy bő esztendő múltán tudott újra kiteljesedni a termelés. Az Erdélyi Mihály
mérnök vezetésével újjáépített épületek, valamint a gépek elhelyezése és fölállítása
során külön ügyeltek a korszerű munkaszervezés elveinek betartására. Az újjáépítés
során nem pusztán a korábbi állapotok visszaállítására törekedtek, hanem a
lehetőségeket kihasználva bővítették is az üzemet, elsősorban a géppark terén.
A növekvő kereslet kielégítése érdekében 1899-1900-ban sor került az egész
fonógyári ipartelep bővítésére: a Zoltán utca mindkét oldalán fekvő, még nem
a vállalat tulajdonában lévő, valamennyi telket megvásárolták; a kapacitás
további növelése végett korszerűsítették a fonóüzemet. A részvénytársaság gazdasági
súlya is jelentősen gyarapodott a városban: az időben Szeged gyáripari munkásságának
19,2%-át (630 fő) foglalkoztatta. Termékeivel újabb országos és világkiállítások
díjait tudhatta magáénak; intenzív exportforgalmat bonyolított.
Az 1900-at követő években az üzem tovább folytatta a termelőképesség fokozását célzó beruházásait: a Zoltán utcai telkek megvételével már két teljes háztömbön, kb. 4 kat. holdon elhelyezkedő gyártelep épületei fölé emeleteket húztak; megnagyobbították a hajtóerő-berendezéseket, ami által a tizenhárom hasonló gyártási profilú, magyar gyár összteljesítményének 60,5%-a fölött ezen üzem rendelkezett. Újra újabb fonó- és szövőgépek révén a 20. század első évtizede alatt a fonóüzem megkétszerezte teljesítményét. Új és ritka termékként négyszög keresztmetszetű kötelet is gyártani kezdtek. A munkáslétszámot 1913-ra 900 főre emelték. A vállalatnak az iparágban elfoglalt, országosan egyeduralkodó szerepe az időben kétségtelen; termékeinek 70%-át hazai, a többit tovább növelt exportterületeken (tizenhat európai ország és Amerika) helyezte el.
Firma 1922-ben
Az 1920-as évek jellemzése alapján a városban lévő, központi gyártelep
(fonoda, zsineg- és cérnagyár) négy utca által határolt, ezért nem is bővíthető,
huszonötezer négyszögöl területen fekszik. A meglehetősen szorosan álló, a
toldaléképítkezések nyomait magukon viselő épületek elég jó állapotúak voltak,
de már nem feleltek meg egy akkori modern gyár színvonalának; az addigra elöregedett
munkagépek igen zsúfoltan helyezkedtek el. A gyár komplettnek volt mondható,
miután saját javítóműhelye révén még a legspeciálisabb javításokat is el tudták
helyben végezni. Az az időben 800 főt foglalkoztató gyár termékeinek értékesítette
60%-át külföldön.
Az 1927-28. évi rekonstrukció során a gépek célszerű és gazdaságos csoportosítását,
valamint higiéniai célokat szolgáló építkezésekre került sor. A munkagépek
zömét ekkortól a gyár új villamos központja látta el; néhány modern gépet is
fölállítottak, valamint a legmodernebb tűzbiztonsági berendezést szerelték
föl. A válság éveiben jórészt ezen modernizációnak volt köszönhető a vállalat
fönnmaradása: a modern berendezésekkel nagy tömegben, jó minőségben és főleg
olcsón termelt áruk mindvégig keresett cikkek maradtak; a gyár végig nyereséges
tudott maradni, amit kevesen mondhattak el magukról az időben.
Az 1930-as évek második felében – a nemzetközi fonal- és zsinegkartell tagjaként
– 43 országba exportált, és a textiliparon belül – a Goldberger-gyár után –
a második legnagyobb devizatermelőnek számított; munkásainak létszáma akkor
1200 fő.
A második világháborúban, 1944 októberének elején a gyár vezetősége elmenekült
anélkül, hogy ideje lett volna a berendezéseket és gépeket leszereltetni és
nyugatra szállíttatni; mindössze az irattárat, a részvényeket és a pénztárat
vitték magukkal.
A szovjetek bevonulása során a gyártelep épületeiben jelentősebb károk nem
keletkeztek. Még azon hónapban, 1944 októberében itt alakult meg az ország
első üzemi tanácsa, amely birtokába vette a gépi berendezéseket, a nyersanyagraktárt
és a 35 vagon árukészletet. Néhány hónapos helyreállítási munkát követően újra
indult a termelés.
Az államosításra a nagy munkáslétszám okán az elsők között, 1948 márciusában
került sor.
1983-ban, a gyáralapító emlékére emléktáblát avattak az egyik gyárépület falán: „Bakay Nándor / 1833-1902 / a szegedi kenderfonógyár alapítója, liberális politikus, lapszerkesztő és szakíró, ipar- és kereskedelemszervező emlékére / MTESZ 1983 Városi Tanács”.
A főként a 19. század végén, igényes kivitelben kialakított épületek – a nagykörútra néző, eklektikus részletképzésű, vakolt homlokzatok, valamint az arányos tagolású, profiltéglák révén míves megjelenésű, téglaburkolatos homlokzatok Szeged tekintetében meghatározó városképi jelentőséggel bírnak. A hatalmas, látványos áthidalású iparcsarnokok pedig egyértelműen alkalmasak a hasonló nagyságrendet igénylő kereskedelmi funkció befogadására. A gyártelep összességében meghatározó jelentőségű ipari emléke a városnak, sőt a föntiekből következően az országnak; érzékeny, a meglévő értékeket érvényesülni hagyó átalakítás és fölújítás eredményeként a tervezett, új funkciónak egy sokadik újnál jóval igényesebb architektonikus foglalata tud lenni.
A kenderfonógyár épületegyüttese helyi védelemre lett javasolva 2004 végén, és védettsége továbbra is javasolt.
Dr. Ozsváth Gábor Dániel PhD örökségvédelmi szakértő
O. Csegezi Monika okl. építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök
Fölhasznált irodalom:
Dr. Szilágyi Gábor – Dr. Káposztás István: A Szegedi Kenderfonógyár története,
1877-1977. Szeged, 1976.
Szabolcsi Gábor: A Szegedi Kenderfonógyár 75 éve. A Szegedi Kenderfonógyár kiadványa az 1958 augusztusi jubileumi ünnepségekre.
Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok. Bába Kiadó, Szeged, 2002.
Bakay Nándor arcképe
