Irattár
Mi jön a cián után? Gönczy János szerint a kormány félvállról veszi a környezeti veszélyt
2004-08-13
Mi jön a cián után?
Gönczy János szerint a kormány félvállról veszi a környezeti veszélyt
2004. augusztus 13. 20:00
Haág Zalán
Négy és fél éve hatalmas sajtóvisszhangot váltott ki a Romániából érkező, a Szamoson át a Tiszát érő ciánszennyeződés, amelyet követően Szegeden is sokan gyűltek össze a folyó partján és hídjain, hogy virágaikat a vízbe dobva végső búcsút vegyenek a szeretett folyótól. A helybéliek felháborodása kétségbeesett akciókat is eredményezett: akadtak, akik a ciántól elpusztult haltetemeket a szegedi román főkonzulátus küszöbére borították. De szép számmal voltak, akik a folyó rehabilitációjáért hoztak a szennyezést követően komoly áldozatokat. Azóta sok idő eltelt, lényegesen kevesebb szó hangzik el a Tiszáról. Vannak, akik kijelentik, hogy a folyó éppoly egészséges, mint valaha, mások a Romániából érkező mellékfolyók által továbbra is szállított szennyező anyagokra hívják föl a figyelmet.
Gönczy János a ciánszennyeződés után, az Orbán-kormány tagjaként, 2000 márciusa és 2001 decembere között koordinálta a Tisza rehabilitációjával kapcsolatos feladatokat. Az egykori kormánybiztos - miként akkoriban - most is hangsúlyozza: a folyó élővilágának rehabilitációját elsősorban a természetre kell bízni. A természetes rehabilitáció elősegítése céljából, mint fogalmaz, folyamatos és összehangolt kutatásokra volt és van szükség.
- Már a szennyezést követően javasoltam, hogy jöjjön létre egy, a Tiszával foglalkozó nemzetközi intézet az érintett országok és az Európai Unió szakembereinek részvételével. Ez az intézet dönthetne a források előteremtéséről és felhasználásáról. A négy évvel ezelőtti ciánszennyezést követően nehéz helyzetben voltak a kutatók, hiszen nem volt kiépítve, és igazából most sem létezik olyan monitoringrendszer, amilyenre az élővilág teljes megismerése szempontjából szükség lenne. Ezért is nehéz megmondani, milyen mértékű volt az élővilág pusztulása - teszi hozzá az exkormánybiztos -, mindenesetre enyhén szólva is butaság lenne azt hinni, amit egyes biológusok már fél évvel a katasztrófa után kijelentettek, hogy helyreállt volna az eredeti ökológiai állapot. Ez természetesen a mai napig sem történt meg.
A romániai Verespatak közelébe tervezett aranybánya megnyitása kapcsán a szakember szinte biztos benne, hogy megvalósul a világszerte alkalmazott, cianidos technológián alapuló aranykitermelés. A kérdés az, hogy olyan biztonsági rendszereket alkalmaznak-e Verespatakon is, amilyenek a fejlett országokban kötelezők, esetleg - költségkímélő módon - más utat választanak. Mint mondja, nagyon határozott nemzetközi összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy román oldalról garanciákat kapjunk. Egyre sürgetőbbnek látszik egy nemzetközi régió létrehozása a Tisza vízgyűjtő területén. Ez egyebek mellett elősegíthetné a természet- és környezetvédelem, a vízgazdálkodás, a katasztrófavédelem, az erdőgazdálkodás, illetve az iparfejlesztés területén a fenntartható fejlődés közös elveinek kidolgozását és érvényesítését, sőt a megfelelő szintű ellenőrzést is.
- Az ezzel kapcsolatos nemzetközi tárgyalások reménykeltők voltak, de a kormányváltást követően valamiért megszakadtak - mondja csalódottan a szakember. - Ahogyan pedig a Medgyessy-kormány kezeli a kérdést, az egyszerűen siralmas - teszi hozzá. Amikor a Tiszát jelenleg is folyamatosan sújtó szennyezésekről faggatjuk, szomorúan állapítja meg: nem a ciánszennyezés a legsúlyosabb Tiszát és környezetét fenyegető veszély. A ciánszennyezés ugyanis levonul a folyón, ám az EU-csatlakozás küszöbén álló Romániából a Szamoson, a Körösökön és a Maroson folyamatosan érkező nehézfémek leülepszenek az alföldi folyók medrében, azokat a növényzet felszívja, beépülnek az állati és emberi szervezetbe. Ez ellen csak ott lehet védekezni, ahol keletkezik, ezért Magyarországnak követelnie kell a szenynyező források felszámolását, hiszen hosszú távon ez az alattomos környezetszennyezés a legveszélyesebb az emberi egészségre. - Érthetetlen, hogy kezelheti ilyen felületesen kormányunk ezt a témát - summázza véleményét Gönczy.
Makrai László, a Fidesz zöld tagozatának Csongrád megyei elnöke jelenleg önkormányzati képviselő Szegeden, négy éve viszont a tiszai kormánybiztos munkáját segítette a folyam Köröstoroktól a déli országhatárig terjedő szakaszán. A ciánkatasztrófát követő, a vártnál gyorsabb rehabilitációt a folyó felső és középső szakaszához képest kevésbé sújtott alsó szakaszon Makrai több tényezővel magyarázza. Egyrészt 2000-ben és 2001-ben rekordhosszúságú árhullám volt, ami elősegítette a máshonnét, például a Dunából felúszó halak megjelenését, és kedvező ívási feltételt teremtett a meleg vizű hullámterekben, ahonnan csak májusban húzódott vissza az ivadékban és más élőlényekben gazdag víz.
Másrészt - Makrai elmélete szerint - a Tiszában a mederegyenetlenségből fakadó kis gödrökben stabil örvények alakultak ki, amelyek nem keveredtek a ciános külső vízzel. A benne maradó telelő halak átvészelték a pusztulást. - Bár a halak vándorlásáról nagyon keveset tudunk, ezeknek a körülményeknek köszönhetően fordulhatott elő, hogy a szennyezést követően többnyaras, idős halpéldányokat is ki lehetett fogni a Tiszából - vélekedik a környezetpolitikus.
Szerinte a Tisza halállományának és élővilágának záloga a hullámterek állapota. A gazdag és változatos élőhelynek köszönhetően itt ideális a halak számára az ívás, és más élőlények is szaporodnak, amikor ez a rész vízzel kerül kapcsolatba, ezért óvni kell az árterek gödörsorait, kubikjait. Szeged környékén el is indult egy kubikrehabilitációs program: megtisztították ezek csatornáit, fokait több kilométer hosszan, és direkt szabályozható kapcsolatot teremtettek az anyamederrel. Ezek rendben tartásáról korábban a halászok gondoskodtak. Van, ahol ez ma is megvalósul, de több helyütt elhanyagolták a kubikgödröket.
- A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése célul tűzte ki a már-már csatornává szabályozott folyó és a hullámtér rehabilitációját. Ez a korábbihoz képest más szemléletű vízgazdálkodást és árvízvédelmet, azaz új környezetpolitikát jelent. A Tiszához kötődő gazdag élőhelyek megtartása és a velük való fenntartható gazdálkodás legalább annyira fontos a jövőnk szempontjából, mint a gátépítés - vélekedik Makrai, de Gönczyhez hasonlóan hangsúlyozza a folyóvíz ellenőrzésének elégtelenségét: a jelenlegi vízminőségi monitoring alkalmatlan a sebes Maroson érkező szennyező anyagokból való mintavételre. Amint a jelzés a halászoktól megérkezik, és a mintázás megtörténik, a szennyező anyag már a Tiszába is került. Ezért az összes határon túlról érkező vízfolyásunkat el kellene látni a Tiszáéhoz és a Szamoséhoz hasonló automata monitoringrendszerrel.
A halászatból élő emberek életét is nagyon megnehezítette a négy évvel ezelőtti szennyezés. Ugyan a cián gyorsan levonult, lassan az emberek tiszai haltól való ódzkodása is alábbhagyott, de az élet sosem lett ugyanaz, mint korábban volt. - A legnagyobb probléma a mai napig az, hogy meg se közelítjük a 2000-es év halfogását - panaszolja Cs. Nagy István, aki a már Szegedhez tartozó Tápé mellett halászik. Mint mondja, Csongrád megyében mintegy 30-35 ember űzi főfoglalkozásként a mesterséget. Az egykorvolt tizenöt kilogrammos zsákmányok ma egyáltalán nem jellemzők, hisz négy-öt évnek el kell telnie, amíg a hal ekkorára megnő. S bár a betelepítések és a természetes rehabilitáció némi eredményt hozott, bizonyos halfajok szinte eltűntek a folyóból. - Kevés a süllő, és az idén talán egy kecsegét sem fogtunk - mondja szomorúan a halász, majd hozzáteszi: - Minden tiszteletem a biológusoké és más szakembereké, de aki azt mondja, hogy a Tisza élővilága helyreállt, és olyan, mint 2000 előtt volt, az nem ismeri a tiszai valóságot, vagy nem mond igazat. A folyó megtisztult, van plankton és kis hal, de amíg a természet helyreállítja azt, amit az ember elrontott, tíz-húsz év is eltelhet.
De Cs. Nagy István a jövőt illetően sem optimista. Mint mondja, kevesen vannak, akik úgy meg tudnak élni a halászatból, hogy más munkát ne végezzenek mellette. - Korábban két-három családját el tudta tartani egy férfi, ma ez már csak kevés embernek sikerül, de ők is éjjel-nappal dolgoznak a szűkös megélhetésért. Ne legyen igazam, de négy-öt évet jósolok az ősi, hagyományos halászmesterségnek, utána azok is fel fogják adni, akik ma még kitartanak. Akkor lehet, hogy átveszik a helyüket olyanok, akik nem a szüleiktől vagy mesterüktől tanultak halászni, hanem iskolai keretek között, de megélni ők se tudnak majd belőle. És a mesterség már nem lesz az igazi. Én is találkoztam olyannal, aki levizsgázott halászatból, papírja is volt róla, de halat már nem tudott fogni - zárja keserűen szavait a tápai halász, aki egy fiatalabb társával együtt naponta kiveti hálóját.
Forrás: Magyar Nemzet
