Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Aprószentek
Aprószentek (dec 28.) a betlehemi gyermekgyilkosság emlékünnepe.
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra gerjedt és
Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket a kétévestől
lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően, Akkor beteljesedett, amit
Jeremiás próféta jövendőlt: kiáltás hangzik Rómában, hangos sírás és jajgatás
Ráchel siratja fiait és vigasztalódni nem akar, mert nincsenek többé (Máté
2, 16-18).*
Aprószentek napját legkésőbb a XI. századtól kezdve az alszerpapok és a templomi
gyermekkórusok tagjai is megünnepelték. Ez már a vigilián, a vesperas után
megtörtént, magán az ünnepen pedig körmenetük volt, élén a tőlük erre a napra
megválasztott gyermekpüspökkel (episcopus puerorum), akinek most joga volt
a felnőtteket vizsgáztatni és jutalmazni, büntetni.
A szertartást Hartvik győri püspök XI. századbeli Agendája* is tartalmazza:
vesperas után az összesereglett gyermekek közül kettő a pulpitusra lép és
ezt az antifonát énekli: Sinite parvulos venire, azaz: Engedjétek a kisdedeket
hozzám jönni… Erre a többiek is csatlakoznak a kórushoz, énekelvén: Centum
quadraginta quatuor milia… vagyis: Száznegyvennégyezren… Ez az officium infantum
a gyermekek ünnepélyes körmenete, végén pedig megáldása volt.
Az egész tréfás-komoly szertartás a XIII. század táján Miklós napjára tevődött
át.* Az Aprószentek egyrészt a betlehemezésnek számos helyi változatába kerülnek
bele, másfelől a Heródes-játék kialakulását segítik elő. Mindezekről a megfelelő
helyen bővebben is szólunk.
Az ünnepet misekönyveink kezdettől számontartják. Antifónáit dallamostul
a XII. századbeli Codex Albensis is megörökíti.*
Aprószentek-oltára volt (1485) Orosztony falunak.*
Az Aprószentek számát jámbor túlzással, de a Jelenések könyvére támaszkodva
már a középkor, de a mai játékos néphagyomány is száznegyvennégy-ezerre becsüli.
A Winkler-kódex* egyik Mária-énekében olvassuk:
Ó te kegyös kis kerál
És igön nagy Isten,
Ez velágra sziletvén
Apródokat győjtél:
Száz és negyven négy ezer.
Kiket től mind vitézzé
És megkoronázád
És előtted bocsátád
Ilyen édös seregöt
A mennyei udvarban.
Legendájukat a Debreczeni-kódex* így adja elő:
Az aprószent mártírok Erodes Askalonitától ölettenek meg… A három szent királyok
eljutának Jeruzsálemben és kezdék a városba kérdöznie, hol volna az újonnan
sziletött király. Kit meghallván az Erodes, igen megszomorodék rajta. Félvén
azon, hogyha királyi nemből a zsidóknak királya sziletött volna, felnövén,
őtet mint idegönt országából kivernéje. Kezdé azért a három szent királyokat
erre kérnie, hogy ha megleli a sziletött királyt, neki es megmondják, hogy
ő es tisztölhesse, és megajándékozza. Kit maga immár meggondolt vala elveszteni.
Mikoron a sziletött gyermök uronkat meglelték és imádván megajándékozták
volna a három szent királyok, más úton térének az ő országokba, angyalnak
jelöntéséből. Minek okáért Erodes vélvén, hogy a királyok megcsalatkozván
a csillagnak látásából szégyönlötték volna hozzája kérésöket, megcsendesödék
lölkébe és nem keresleté oszton a sziletött királyt.
De meghallván a pásztoroknak dolgát, hogy mely nagy fényösséggel jelönt volna
nekik az angyal és hogy imádták volna a születött királyt, kit a három királyok
keresnek vala, és melyeket a szent Simeon próféta és a szent Anna asszony
magasztalt vala. Igen megijede, s ottan megérté, hogy a három királyok őtet
megcsalták volna.
Ottan tanácsot kezde a Betlehembe való gyermököknek halálokról tartania,
hogy akit meg nem tudhatott vala, azokkal egyetömben elveszthetnéje. De miért
semmi tanács nincsen az Úristennek híre nélkül, ezönközben immár szent József
asszonyunk Máriával Úr angyalának jelöntéséből a gyermök Jézussal Egyiptomba
futott vala és ott lakozék hét esztendeig, míg e gonosz Erodes kimúlék ez
világból.
Mihelyön uronk Jézussal Egyiptomba leropolim nevű városba jutának, azonnal
mind egész Egyiptomba a bálvány istenök elkövettetvén, lehúllának. Ott a
városnak kívüle egy fa vagyon, mind ezideiglen, mely persidisnek neveztetik.
Kinek ha levelét vagy gyümölcsét, vagy héját valamely kórnak (betegnek) nyakára
kötik, ottan meggyógyul vele. E fa, hogy asszonyunk Mária, uronk Jézussal
Erodes előtt a városba megjön vala, asszonyonknak s uronknak mind földig
lehajolva, tisztölé. S mikoron azért gondolkodnéjék Erodes a betlehemi gyermököknek
levágatásáról, a császár Rómába hívá, hogy az ő fiainak, kik bevádolták vala,
meg felelne. Amikoron a Tarson városnak határán mene, megtudá, hogy a városnak
hajóin költenek volna által a három szent királyok, melyeket annak előtte
ezör esztendőnél többel megprófétált vala Dávid… Jeruzsálembe térvén, a betlehemi
gyermököket két esztendősöktől fogva csak egy napi gyermökiglen is mind levágatá…
Makrobius mondja… miképpen az Apokalipsisben vagyon, száznegyvennégyezör
ártatlan gyermököt ölettetött
meg uronk Jézusért Erodes…
Aprószentek napjához fűződő, országszerte ismeretes és aprószentekezés, vesszőzés,
mustárolás, korbácsolás és más neveken emlegetett szokás, amelynek liturgikus
gyökereit Radó Polikárp tárta föl.* A jászai premontrei prépostság egyik
XIV. századból származó kéziratában olvasható a benedictio virgarum. Egy
szintén premontrei, XV. századi kézirat szövege:
Domine Jhesu Christe Filii Dei vive bene + dicere et sancti + ficare digneris
virgas istas sicut benedixisti tres virgas Moysi prophetae tui in terra Egypti
sic et istas virgas bene + dicere et sancti + ficare digneris tua benedictione
coelesti, ut quicunque ex tuis famulis ab istis virgis signati fuerint, tua
benedictione repleantur, Per Christum dominum nostrum Amen.
Ismeretes még egy 1528-ból származó változat is, ezzel a hozzátétellel: Erodes
iratus accidit multos pueros in Betlehem Judae in civitate David, David,
David. Et sic assignantur. Nyilván a Dávid szó ismétlésekor történt a vesszőzés.
Ezzel szemben Temesvári Pelbárt már keményen megrója a szokást.* A protestáns
Szkhárosi Horváth András is teljes elítélésben részesíti (1544):
Istenünk azt mondja, hogy ünnepet szentelj,
De Szent István napján pápa zabot szentel,
De Szent János napján jó borokat szentel,
Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel.*
A korbácsolás az újesztendei szerencskívánásnak archaikus fajtája. A zöld
ág az élet ősi szimbóluma. Egyfelől a betegség szellemét akarják vele távozásra
kényszeríteni, másrészt pedig nem más, mint analógiás varázslat. Célja nőknél
a termékenység, gyermekeknél a növekedés elősegítése: amint a fának is évről
évre új hajtásai vannak, éppen úgy gyarapodjanak a megvesszőzöttek is.
A szokás a római Lupercalia-ünnepek hasonló eljárásában gyökerezik, de valamilyen
formában minden primitív népnél megtalálható. Aprószentek napjához bizonyára
azért rögződött, mert a betlehemi gyermekgyilkosságban is eleven a verés képzete.
A verés, vesszőzés mágikus-liturgikus világából hazánkban és Európában egyaránt
színes népszokások sarjadtak, amelyek játékosságukban is sokat megőriztek a
hagyomány archaikus, komoly célzataiból.* Bemutatásuk, felsorolásuk eltérítene
bennünket könyvünk szándékaitól, de az egyházi összefüggések miatt szemelvényesen
mégis idéznünk kell belőlük.
A szokás egyező célzat, hasonló vonások ellenére is természetesen vidékenként
sok jellegzetességet mutat.
Az archaikus, biblikus szellemű Székelyföldön a múlt században beköszöntőül*
az evangéliumi esemény tekintélyére és példájára hivatkoznak:
Föltetszett a csillag üdvösség Urának,
Az emberi nemzet dicső királyának,
Amely csillag után három szent királyok
Nagy fáradság után Betlehembe jutának.
Az egek királyát dicsérék s imádák,
Dicső ajándékkal őtet magasztalák,
Amelyet Heródes le is fejeztetett,
Száznegyvennégyezer ártatlant megölettetett,
Hogy azzal királyi trónját megmentse,
Lelkünknek királyát le fejeztethesse,
De mindjárt az angyal Józsefnek jelente,
És azt parancsolá, hogy Jézust felvegye,
Máriával együtt Egyiptomba vigye,
Hogy azzal Heródes dühét elkerülje.
Mi is számosabban szent tiszteletére
Kövessük példáját örök emlékére:
Kívánom magukkal, számos esztendőkkel.
Szintén Csíkban szép meggy-, nyír-, fűz- vagy más ágakból font és piros szalaggal
átkötött vesszőkkel történt a szertartás. A négy-hat tagból álló társaság
beköszöntője így szólt:
Örvendetes nagy nap Krisztus születése,
Melyben Szent István életét végzette,
Szent János pediglen példáját követte,
Mi is elindulánk Heródes nyomdokán,
Akarván követni, de nem fegyverekkel,
Hanem szép termő ágakkal szenteljük ünnepét.
A végén még ezt mondják: egy kis tormát hoztunk, ha megengednék, hogy elosztogathassuk.
Értik rajta a vesszőiket. A háziak felelete: elfogadjuk tormájukat, ha nagyon
erős nem lenne.*
A hagyomány leggazdagabb változatokban, színes szintézisben talán a Szigetközben
virágzott, megőrizve, fölidézve a legénycéhek hajdani világát is.*
A csallóközi Szentmihályfán (Michal na Ostrove) Aprószentek napján a legények
vesszőből jó erős korbácsokat fonnak és a végére csomót kötnek. A nap reggelén
a templomajtótól a falu közepéig sorfalat állanak. Főleg a fiatalokat vesszőzik
meg, és a javakorbelieket. Az öregeket nem bántják. Vesszőzés közben vigasztalásul
ezt mondogatják: egészséggel, üdvösséggel, több jóval, kevesebb rosszal. Keléses
ne legyen a helye.
A budaőrsi németek körében is virágzott a vesszőzés (Aufkhindln). Korán reggel,
amikor a gyerekek még aludtak, az apjuk vagy édesanyjuk, esetleg a szomszédasszony
a borbálaággal vagy az ünnep előtti pénteken vágott gyümölcsfavesszővel megveregették
a lábukat, efféle szavakkal: friss légy, egészséges légy, ne bántson a veszett
kutya! Valamikor a jószág vesszőzéséről sem feledkeztek meg.*
Torbágyon a pásztor karácsonykor körülhordozott vesszőcsomójából kihúzott ágakkal
járnak a gyerekek házról házra: ezekkel korbácsolnak.
A vesszőzésnek más módja a mustármag kérése, osztogatása. Az egész szegedi
nagytájon, így Alsóvároson, Tápén, Algyőn, Újkígyóson, Törökkanizsán az édesanya
gyanútlan gyerekét el szokta küldeni a szomszédba, rokonokhoz mustármagot kérni.
Itt nyírfavesszővel, bottal, esetleg nyújtófával megverték őket, hogy gilvásak
ne legyenek. Utána ajándékkal engesztelték meg.
Székelyföldön, Csíkszentgyörgyön (Ciuc-Singeorgiu) a vesszőzők e szavakkal
állítanak be: egy kis mustármagot hoztam, el szabad-e hinteni?* Székelykocsárdon
a mustármagért küldött gyereket az ágy alá bújtatták, hogy onnan hozza ki.
Nem talált semmit. Előbújva, szalaggal átkötött nyírfaseprő fogadta, megverték
vele. Végül almát, diót kapott engesztelésül. A mustármagozás nyilván még sokfelé
ismeretes.
Nem kétséges, hogy a szokásnak ezt a változatát a mustármagról szóló evangéliumi
példázat (Mt 13, 31) ihlette: az Isten országa hasonlatos a mustármaghoz, amely
kisebb ugyan minden magnál, mégis hatalmas fává nő, és az ég madarai raknak
rajta fészket. A gyermek is növekedésében hasonlítson a mustármaghoz, hiszen
arra hivatott, hogy vele is teljesedjék Isten országa.
________________________________________
Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap
