Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Kánai menyegző
A vízkereszt utáni második vasárnapnak napjaink liturgikus reformja előtt olvasott
evangéliumi szakasza a kánai menyegzőről szól, amelyet egyedül János, a szeretet
apostola örökített meg (János 2,1–11). A jelenet az egyház régebbi szigorú
századaiban is az emberi életöröm, ünneplő emberlét isteni szentesítésének
tetszett e siralomvölgy fiainak nosztalgiáiban: férfi és asszony, Krisztus
és Egyház, Lélek és Isten, Föld és Ég szimbolikus-misztikus nászának, összeédesedésének.
Mi modern fásultságunkban alig értjük a tisztelettudásnak és bizalmasságnak
azt a bonthatatlan készségét, amellyel a hajdani századok, archaikus-szakrális
kötöttségek között élő emberek a Biblia színjátékát a maguk közelébe hozták.
A mi Kánai menyegző néven ismert versezetünknek és szokásunknak több áttételen
keresztül alighanem a Szent Ciprián püspöknek és vértanúnak (+ 258) tulajdonított
Coena Cypriani az ősforrása. Ez elmondja,* hogy volt egyszer napkeleten egy
Joel nevezetű király, aki vendégül látta Ádámot és Évát, az Ószövetség patriarcháit,
prófétáit, királyait, Jézust meg az apostolokat, Mártát, de Pilátust, sőt Júdást
is. Jézus bort iszik, Márta szolgál föl, Dávid hárfázik, Júdás Heródiással
táncol. A királyhoz másnap mindenki ajándékkal köszönt be: Sámson oroszlánnal,
Mózes a két kőtáblával, Jézus báránnyal. Egy elnépiesedett német változatban
a mennyei Jeruzsálem már a földi lét örömeinek tükörképeként jelenik meg. Az
élet csupa tánc és ének: Lukács ökröt vág, Péter a lakomához halat fog, Márta
főz. Cecília muzsikál, a Tizenegyezer Szűz táncol rá. Orsolya mosolyogva nézi
őket.
Mostani ismereteink szerint e különös vendégségnek egyetlen, versbe foglalt
változatát tudjuk idézni a régi Magyarországról, a muraközi vend nép köréből.
A kis Jézus születését ünneplik benne: Fülöp vajért, mézért, Bertalan túróért
és egy fazék tojásért, Borbála töpörtyűért, Dorottya pedig vászonért megy,
hogy elhozza a Jézuskának, József kis hordóval a szőlőhegyre iparkodik, Lőrinc
bárányt, Iván pulykát, Ilona pedig lent ad. Mátyás madarat fog, Jakab dióskalácsról,
András almáról, Pál körtéről gondoskodik. Két fehér galambot Rebeka ajándékoz,
András borjút is vág, mások pogácsát és pálinkát szereznek, Lukács őrt áll.
Amink csak van, amit látunk és tudunk: minden legyen a kis Jézusé.*
Ez a különös imago a mi magyar népünknél sem lehetett ismeretlen, hiszen középkori
kódexirodalmunkban is föltűnik. A dominikánus apácáknak írt Sándor-kódex* felsorolván
a mennyország örömeit, többek között ezeket mondja:
Vedd azt immár eszödbe, mit mívelnek az szentök mennyországban: táncolnak-e
vagy mit mívelnek. Ezt mondják az doktorok, hogy ott is tánc leszön, mert mindönök,
mik az tánchoz kellnek, ott meglelettetnek.
Az tánchoz ím ezök szükségösök: helynek szép volta, szélös volta, világos volta,
erős volta, vigasságos volta, békességös volta. Jóllakás, mert éhön nem jó
az tánc. Részögség, testnek szép volta, könnyű volta, ékös volta, erős volta.
Ezök mind meglelettetnek mennyországban. Ott leszön testnek ékös volta, mint
ama Szent Pál apostol írta: Idvezétőnket várjok, mi urunk Jézus Krisztust,
ki felépíti az mi megalázott testönket, az ő dicsőült testéhöz ábráztattat.
Ott leszön testnek könnyű volta. Szent Pál írta: az teremtött állat megszabadettatik
testnek űnségéből, Isten fiainak szabadságára.
Ott leszön testnek erős volta, Szent Pál írta: eltemettetött romlóképpen, feltámad
majd haláltalanul.
Ott leszön részögség. Dávid írta: megzajosulnak ű házának bőségétűl, azaz nagy
gyönyörűségétűl.
Ott leszön nagy szépség, mert lesznek Isten angyeli.
Jól is laknak, mint ám Dávid mondja vala: megelégödöm én akkor, mikor megjelönendik
a Te dicsőségöd.
Ott leszön nagy békesség Istennek bírásából. Izaiás próféta írta meg: lakozik
én népem békességnek szépségében.
Ott leszön nagy öröm az Istennek látásából. Szent János írta, hogy ezt mondja
volt Jézus: esmég meglátlak titöket és örül a te szívetök.
Ott leszön helynek erős volta. Dániel próféta írta: az ű hatalmassága örök
hatalom.
Ott vagyon helynek világos volta. Hamennyi csillag vagyon, mind ugyan fénylének,
mint az nap fénylik, és igön kicsiny volna az ott való világossághoz.
Ott vagyon helynek igön szép volta. Ha ez világ, ki az mennyországhoz képöst
olyan, mint egy estálló, ennyi sok szépségökkel ékesültetött, tehát mit gondolsz
az helyről, hol űk lakoznak.
Ott vagyon helynek igön széles volta. Annyéra, hogyha az szentök megasztoznának
a mennyországval, több jutna egyiknek száz ennyinél, mint ez föld volna.
Ezokáért mondják az doktorok az szentöket táncolni, mert az próféta Dávid ezt
írta: Exultabunt sancti in gloria. Magyarul ünküvülök szökkelnek. Malachiás
próféta is ezt írta: kimentök és táncoltok…
Vedd azt immár eszödbe, hogyha lészön-e koszorújok. Azt mondják az doktorok,
hogy lészön, mert szörnyű volna az táncoló, ha koszorúja nem volna.
Az koszorú imelyen leszön: aranyas leszön. Ez arany koszorún semmi egyebet
ne érts, hanem csak boldogoknak állat szerént való jutalmokat, mely nem egyéb,
hanem az boldogság. Mely boldogság áll az Istennek tisztán való látásában,
és annak örökké való bírásában…
Vagyon más koszorúja is az boldog lélöknek, ki mondatik aureolának, azaz aranyas
koszorúcskának. Ez nem egyéb, hanem egy kiváltképpen nagy dolgokért való öröm,
embörtül ünmagától lettekért, mint szüzességtartásért, mártíromság szenvedésért,
prédikálásért…
Vedd eszödbe azt is, minémű hangosság leszön az táncolásnak idején… Dávid próféta
a zsoltárkönyvben ím ez hét hangosságtevő instrumentumot véli, kikkel régönte
Istent dicsérik volt: kürtöt, clavicordiumot, hegedűt, dobot, virginált, orgonát
és cimbalimot. Ez hét rendön való instrumentumok példázzák íme ez hét rendön
való szentöket, kik ű dicsőült testökkel, lelkökkel Istent dícsérik. Kiknek
dicsérésök mindön ez világon való hangosságoknál szebb leszön.
Az kürtön értetnek az apastalok, kik ű predikációjukkal mind ez világnak kürtölének.
Az clavicordiumon értetnek az evangélisták, az szent evangéliumnak irásáért.
Az hegedőn értetnek az erős penitenciatartó konfesszorok. Az dobon értetnek
az nagy kénvallott mártíromok. Az virginálon értetnek az szüzeknek sok voltok,
sem szivökkel kívánván, sem nyelvökkel szólván, sem téteményökkel vétközvén
az szüzesség ellen soha nem vétköztek volt. Az orgonán értetnek az szent doktorok,
mert miként az orgonából különb-különb sonosok (hangok) hallatnak, sok sípoknak
általok, és azért egy egyenös hangosságot tesznek. Ezönképpen az szent doktoroktul
könyvekben írásoknak sok értelmi írattattak mind az egy Istennek bizony voltának
értelmére. Az cimbalomon értetnek mind az mennyországban lakozók, jelösben
az alázatosok, mint az angyalok, az irgalmasok, mint az pátriárkák, próféták,
házasok, az ártatlanok, mind az kisgyermökök és bizony penitenciatartók. Ez
megírtaknak mindönik nagy szépségű, vigasságos hangosságot tud tenni… Tudod jól,
hogy éneköt is mondanak az táncban. De immár vedd azt eszödbe, minémű ínököt
mondnak az szentök mennyországban. Ezt mondják a szent doktorok, hogy az szentöknek
énekmondások ím ez hárommal leszön: tenorral, discanttal, contratenorral.
Tenor leszön Isten dicsérés az gonosz veszödelmöknek közülök kiszabadulásért…
Discant leszön arról való isteni dicsérés, hogy mindön jókban űket megerősétötte…
Contra leszön pokolban az kárhoztattaktul. Így írt Szent Tamás doktor, hogy
az feltámadás után leszön az kárhoztakban szószerént való káromlás, miként
az szentökben szószerént való Istent dicsérés…
A táncot az Egyház nem nézte jó szemmel, de bölcsen eltűrte. A Biga Salutis
egyik prédikációjában* Laskai Ozsvát azt fejtegeti, hogy a szeretet a legfőbb
érték, amellyel az életöröm jól megfér, így a tánc és játék is, de csak mértékkel.
A szakrális jellegű, evangéliumtól is mintegy szentesített táncra kitűnő alkalom
nyílt farsangon, a Kánai menyegző vasárnapja (vízkeresztet követő második vasárnap)
táján, amelynek derűs eseményét, Jézus első csodáját költi át a Kánai menyegző
éneke. Első megverselt hazai szövegei egyszerre deákul és magyarul a XVII.
században Kájoni Jánosnak jelenleg sajnos lappangó kódexében bukkannak föl,
középkori obszerváns, illetőleg goliard forrásuk azonban kétségtelen. Utalnunk
kell a clerici vagantes, kápsáló barátok jókedvű világára, interetnikus európai
szerepére, de a coena Cypriani képzetkörének ismeretére is. A kutatásnak főleg
az európai összefüggések földerítésével még bőven akad dolga. Nem hisszük azonban,
hogy a mi archaikus légkörben, a katolikus Székelyföldön felbukkanó énekünk
a hasonló tárgyú német protestáns színjátéktól függene. Nyilvánvaló, hogy mindkettőt
a közös középkori orális hagyomány ihleti. A Kájon-kódex* deák nyelvű szövegének
eleje:
Messias iam venit in mundum verus,
Advenit signorum factor syncerus;
Ex aqua qui fecit maerum,
Bibentes dicunt est verum
Canae Gallileae.
Nuptiae solemnes cum apparantur,
Jesus et Maria adsint rogantur,
Comitantur praeceptorem
Apostoli et doctorem,
Canae Galileae…
Az ének szintén Kájoni lejegyzett, esetleg megköltött magyar régi változatai,
emlékei egészen 1799-ig nem kerültek napvilágra. Nyilvánvaló azonban, hogy
a hajdani élőszavas néphagyomány megőrizte és a múlt századnak számos helyi
változatban adta át. Fennmaradásukat most már az egyidejűleg terebélyesedő
ponyvairodalom is elősegítette. Manga János, hagyományunk fáradhatatlan kutatója
felsorolja,* hogy a Kánai menyegzőt hol ünneplik leginkább. Hozzáadva a magunk
szórványos kiegészítését is, az derül ki, hogy szinte kizárólag a régi obszerváns
kolostorok szellemi környezetében, így Csiksomlyó, Szeged, Gyöngyös, Jászberény,
illetőleg Szakolca, Nagyszombat, Nyitra vidékén. A magyarságon kívül eddigi
tudomásunk szerint, ismeretes Szakolca révén a szlovákoknál és a szomszédos
morváknál, továbbá a pozsonyi (Horvátgurab) és vasi (Incéd) horvátoknál.*
Egy kesztölci szlovák változatot mi örökítettünk meg.
A változatok leginkább Kájoni alapszövegére mutatnak. A szegedi dohánykertészektől
alapított Újkígyós énekének előadása* azonban már tudatos, vőfélyes átköltésre
vall:
| Mikó Urunk még e fődön jára, Hozzá mönt az egyik tanítványa, Aki magát möghajtotta, Jézus kezit mögcsókolta: Jónás fia, Pétör. |
Mikor vége lött a vacsorának, Az asszonyok is sorjába állnak. A cigányok pöndörítnek Lábalávalót nékiek Kánán mönyegzőbe. |
| Édösanyád, Mestör, üdvözöltet, Keresnéd fő, hogyha löhet őtet, Mert a vőfély régön várja, Felelést vár mondójára Kánán mönyegzőbül. |
Táncra kelnek aztán ki-ki mással, Az öreg Pétör a Szűzanyával; Hopp szent asszony, Anna lánya! Hagy repüljön a szoknyája, Kánán mönyegzőbe. |
| Utját hogy a Jézus haza vötte, Útfélön a botját elvesztötte, Pétör nem tud úgy haladni, Kénytelen vót elmaranni Jézus mestörétül. |
Ellensége sok-sok volt a bornak, Férfinépnek jó-jó főpakolnak, Addig-addig, hogy mérgébe Mögrekedt a csap gégéje Kánán mönyegzőbe. |
| Hogy Pétör a bottal hazajárott, Mán a vőfély akkor odébb állott; Mert a Jézus mögigérte, Hogy elmén a mönyegzőbe, Kánán mönyegzőbe. |
Hogy ne lögyön vége a jókedvnek, Parancsoli Jézus a vőfélynek, Hagy a vödröt töltsék teli, S hozzák elejibe neki Kánán mönyegzőbe. |
| Amint nagy csöndesen gyütt az este, Jézus tanítványit fölkereste: Hogy talán már indulnának, Hogy ott rájuk ne várnának Kánán mönyegzőbe. |
Elhozik a vödört elejébe, Jézus mög csak odanéz föléje, Oszt odadi a gazdának, Hogy kóstolja mög magának Kánán mönyegzőbe. |
| Tisztölettel várnak ott reájuk, Táncolhatnék mindön porcikájuk, De hogy Jézus odajárott, Mindön lélök talpra állott, Kánán mönyegzőbe. |
Hát csudák csudája mi történt, Majd a guta csípte mög a vőfélyt, Amint az is mögkóstolta, Olyan fáin bornak mondta Kánán mönyegzőbe. |
| Dicsérjük a Jézust – mondi Pétör, Ráfelelnek minden: mindörökkön! Ígéretre mögjelöntünk, Ha ugyan még el nem késtünk Kánán mönyegzőbül. |
Még vagy hat vödörrel hoznak arra, Hogy Jézus azt bornak változtassa, És a legjobb bornak vála A hideg víz egy szavára Kánán mönyegzőbe. |
| Nagy öröm lött Kánán mönyegzőbe, Jézust ültetik az asztalfőre. Máriát jobb oldalra, Tanítványokat a balra, Kánán mönyegzőbe. |
Ahogy ezt a zsidók möghallották, A lagziba mindönfelé hítták, Hogy talán majd bort csinálna, De a Jézus nem kívána Több lagziba mönni. |
Szendrey Zsigmond írja,* hogy Nagyfüged és Erk hevesi falukban a kánai menyegző
vasárnapján „valamelyik módos gazda vendégséget rendez. Amikor a rokonok, komák
és szomszédok összegyűltek, egy legényt és leányt elküldenek az öregasszonyért,
aki az evangéliumi történetet fogja előadni. Ez beköszönt, s a házigazda a
főhelyre vezeti. Mindenki feláll, s így hallgatja az öregasszony bevezető énekes
verssorait, amelyekben Jézus áldását kívánja a háznak, s az összes jelenlevőknek.
Az asztalon annyi bor, amennyi egy töltésre elég, s minden üveg nyakán pereckalács.
Most az énekesasszony tölt a maga poharába, és kézbefogván poharát, felállva
elénekli Jézus menyegzőbe hívásának történetét. Az ének végszavaira felhozzák
az ételeket. Esznek, de amikor inni is kellene, az énekesasszony elénekli a
borbehozatali strófákat, s intésére két legény megint behoz egy töltésnyi bort.
Ez a jelenet más-más borbehozatali dalstrófával többször is ismétlődik, de
mindig csak egy töltésnyi borra. A vacsora végeztével azonban két legény vedrekkel az ajtóba áll, és az énekesasszony biztatására, énekes szövege végén,
két tekintélyesebb gazdavendég intésére kimenvén, vizet hoz a vedrekbe, s ezeket
a gazdához vagy a gyülekezéskor kijelölt násznagyhoz viszi. Ez megáldja a víznek
nevezett bort, az énekesasszony pedig közben elénekli az evangéliumi esemény
történetét. Közben-közben emelgeti poharát, ivásra, majd nótára és táncra buzdítja
a jelenlévőket, s mikor a mulatságot rendben látja, int és a maga részéről
pár humoros áldást kívánó strófával elbúcsúzik. A mulatság persze tovább tart.”
Nagycétény (Velky Cetin) barsi magyar faluban* egészen az első világháborúig
az ünnepen „egy nagyobb szobában összejöttek a búcsúvezető emberek, a rózsafüzér-társulat
tagjai, leányok és menyecskék. Előzőleg megbeszélték, hogy kik szedik össze
a lisztet, zsírt a kánai menyegzőhöz szükséges kalácsra, siskára (fánkra).
A liszt és a zsír összegyűjtését rendesen valamelyik idősebb asszony vállalta.
Szombaton este összejöttek az asszonyok és megsütötték a kalácsot, vasárnap
pedig a siskát. Bort a búcsúvezető emberek vittek, mindegyik két-három litert.
Vasárnap este 8 óra körül kezdődött a kánai menyegző: Az előzőleg elkészített
asztalokat megterítették, majd az érkezés sorrendjében a jelenlévők körülülték:
külön a férfiak, külön az asszonyok. A leányok és a gyerekek álltak. Annyian
voltak, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Az asztal közepén egy kereszt
állt, mellette gyertyák égtek. A keresztet mindenki megcsókolta, mikor a szobába
lépett. Amikor megtelt a szoba, kezdődött a kánai menyegző. Először elmondták
az Úrangyalát, aztán elénekelték a Máriát dicsérni hívek jöjjetek… kezdetű
éneket, majd Jézus szívéhez egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, egy Hiszekegyet
és felajánlást imádkoztak. Elénekelték Jézus a rád emlékezés… kezdetű éneket,
elmondták az örvendetes rózsafüzért és elénekelték a Szent rózsafüzért végeztünk…
éneket. Végül még imádkoztak az élőkért, holtakért, majd következett a kánai
menyegzőről szóló ének. Az ének ritmusára a konyhában és az ablakok alatt hallgatódzó
suhancok nagyokat dobbantottak.
Az ének következő részénél az éneklő leányok, menyecskék és asszonyok az ének
ütemére lábukkal dobogtak, tánclépésben énekelték a szöveg további részét:
Jó bor mellett, duda nélkül,
Bolond a tánc ugrás nélkül.
Kána menyegzőben.
Úgy megugratták Magdolnát,
Mind szétrugdalta patkóját.
Kána menyegzőben.
Az éneket egyébként nemcsak a kánai menyegző vasárnapján és – mint látni fogjuk
– Mária kézfogóján, hanem más alkalommal is szokták énekelni.
A szegedi tájon még a század elején is halotti toron az énekesasszony énekelte
a Szent János áldásával együtt, hiszen az elköltözött lélek most ül menyegzőt
az égi vőlegénnyel, Jézussal. Tápén, Szeged-Alsótanyán a násznép régebben a
lakodalmi vacsora alatt is énekelte. Hagyományőrző helyeken legalább a muzsikások
játszották el két fogás között. Torontáltordán disznótorokban is felhangzott.
Régi szegedi találóskérdés: Káná mönyegzőbe ki vót a menyasszony, vőfély mög
a násznagy? Hát Rebika asszony, ifjú Tóbiás mög az öreg Kelemön.*
Dudaszóra énekelték régebben a Kisalföldön, a nagycétényi, gútai (Kolárovo),
továbbá a nyugat-magyarországi horvát, de szlovák és morva lakodalmakban is.
Ez a horvátoknál a vacsorán jelenlévő pap tiszteletére történt.
Végül nem maradhat említetlenül a Kánai menyegző-kantáta, a franciskánus Tamás
Gergely Alajosnak (1915-1967) kalocsavidéki gyermekkorát és a népi katolicizmus
világát idéző mesterműve.
A kánai menyegzőből kevés inkonográfiai emlékünk van. Vizsoly egyik önálló
gótikus freskóján Jézus megáldja az egyik kőkorsót. A festő az eseményből mást
nem is örökített meg. Bártfa egyik faliképén a kánai menyegző* is föltűnik.
A barokk ábrázolás a székesfehérvári karmeliták ebédlőjében, Kontuly Bélának
ismeretes egy igen szép modern táblaképe.
A hajdani ereklye-kultuszra jellemző, hogy egy bécsi egyetemi tanár a középkor
végén a székesfehérvári koronázótemplom ereklyéi között a kánai menyegző kőkorsóit
is látta.*
______________________________________
Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap
