Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Vízkereszt
Vízkereszt (jan. 6.), ősi egyházi nevén Epiphania, a Teleki-kódex fordítása
szerint Úr kijelenése, görögkatolikusaink ajkán úrjelenés, ismét másként
Háromkirályok: Gáspár, Menyhárt, Boldizsár napja, az Egyháznak egyik legrégibb
ünnepe.*
Vízkereszt napja – fejtegeti* Bod Péter – Boldogasszony havának hatodik napjára
esik, amely napot a rómaiak szenteltek az Augustus császár tisztességére. A
keresztyének pedig a magok vallásokra alkalmaztatták és nagy szorgalmatossággal
szokták vólt megszentelni. Micsoda nevei vóltanak ennek az innepnek?
Mondották ezt epifániának, megjelenésnek innepének, mert ezen a napon jelent
meg az új csillag a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium,
világosságok innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jéruzsálemben, mert a
Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljáhaz fogott, és kijelentette
ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert
a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta,
ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek. Kiváltképpen,
mivel a Krisztus testben megjelent, szentelték ezt a napot az egyiptomi és
más napkeleti eklézsiák a Krisztus születésének emlékezetére is. Későre is
hajlottanak arra a napkeleti eklézsiák, hogy karácson havának XXV. napját szenteljék
a Krisztus megtestesülésének emlékezetére.
Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért? Egyáltaljában a Krisztus vízzel való
megkereszteltetésének emlékezetére. A görög eklézsia ezen a napon a Krisztus
megkereszteltetését emlegeti, melyre nézve vizet szentel, beléütvén háromszor
a keresztet, azt hintezi az emberekre és tartja orvosságnak. Az égyiptomi keresztyének
pedig azon a napon megferedtek, annak emlékezetére, hogy a Krisztus azon napon
keresztelkedett meg a Jordánba: a folyóvizekbe mártották gyermekeiket, azokból
edényeikbe merítettek, bizonyos cérémóniával megszentelték, házaikban mint
orvosságot, úgy tartották.
Bölcsek innepeknek, festum Magorum vagy festum Trium Regum, három királyok
innepeknek, akik napkeletről Jéruzsálembe jöttenek vala a csillag vezérlése
után és Betlehemben megtalálván a Krisztust, ott tisztelték.
Ezen a Vízkereszt napján, még mikor legelsőbben keresztyénekké lettenek a magyarok
s elegyesleg voltak a pogányokkal, úgy rendelték a magyar fejedelmek, hogy
a pap minden ember házához elmenjen a kereszttel, valami áldást mondjon, s
akkor kitanulja, ki a keresztyén, és ezért a fáradságáért adjon valami alamizsnát.
Bod Péter korának liturgiatörténeti ismereteihez képest, találóan jellemzi
vízkereszt ünnepének történeti alakulását és összetevőit.*
Kétségtelen, hogy a magyar vízkereszt éppen a keleti egyház liturgikus évkezdő
hatását tükrözi. Már a Hartvik győri püspök számára írt Agenda pontificalis
tartalmazza: ut mos est Graecorum, vagyis amint a keleti egyházban szokásos.
Ezt a formát a rítusok kongregációja később eltiltotta, illetőleg jellegtelen
szöveggel helyettesítette, amelyben már csak a Háromkirályokról van szó.
Az ünnepi vízszentelés egyébként a középkor utolsó századaiban a nyugati egyházban
is elterjedt: A víz mellett ezen a napon szentelték régen a tömjént is. E kettős
szentelésből fejlődött ki, de most már a Háromkirályok nevében az emberi hajlékok
megszentelése és megfüstölése is vízkereszt nyolcadán. Némelyek szerint a tömjénezés
is a görög egyház hatása. E szentelések formulái már a mi középkori szertartáskönyveinkben
is előfordulnak.*
Vegyük először szemügyre a Vízkereszt-dedikáció hazai sorsát.
A kultusz hajdani virágzását az ikonográfiai emlékek nagy száma is tanúsítja,
a régi Magyarország területén azonban mégis igen kevés az Epiphania-, illetőleg
a Háromkirályok-patrocínium. Okát részben az ünnepek karácsonyi torlódásában,
részben pedig a téli időszakban kereshetjük.
A szakkutatás előtt ismeretes a német bányászoknak a középkor végén felbukkanó
Háromkirály-tisztelete.* Aligha kérdéses, hogy a Breznóbánya (Brezno) melletti,
hajdanában Zólyomlipcse várához tartozó Garampéteri (Predajná) XV. századbeli
filiális templomának dedikációja, továbbá Vihnye (Eisenbach, Vyhne) bányászfalunak
egyik, Háromkirályok nevét viselő tárnája ennek a kultusznak emléke. Lehetséges,
hogy a közeli Osztroluka (Ostrá Luka) patrociniumát is a foglalkozás magyarázza.
Az sem lehet vitás, hogy Körmöcbánya egykori német bányászfaluinak: Jánoshegy
(Johannisberg, Piargy), Kékellő (Blaufuss, Krohule), továbbá Dobsina, Késmárk,
Nyitrabánya (Kriegerhai, Handlová) Háromkirályok-, illetőleg Heródes-játéka
az ünnepre való emlékezés mellett, eredeti szándék szerint a három szent bányászpatrónus
megtisztelése volt. E játékok a falusi legénybíróságok, legénycéhek előadásában
még századunk elején is színrekerültek.* Minderről különben nagyobb történeti
összefüggésben még szót ejtünk.
A Burgenlandhoz tartozó Udvard (Gross-Mutschen) patrocíniuma nyilván még a
középkori, Kölnből szertesugárzó német kultuszt közvetlenül idézi.* Ezt kell
mondanunk Pozsony (Szent Márton-templom 1414), Körmöcbánya (Kremnica 1456),
Győr (1486), továbbá Buda (Nagyboldogasszony-templom XV. század első fele,
Ellenbeck János budai polgár alapítása),* majd Sopron középkori három Háromkirályok-oltáráról
(Szent Mihály-, Boldogasszony-templom, Szent György-kápolna),* majd a Szent
György-templom nekik szentelt barokk kápolnájáról is. Oltáruk volt Nagyváradon
(1524) is.
Bodrogszög (Klín nad Bodrogom) magyar falu középkori titulusához nyilván a
leleszi premontrei prépostság révén jutott. Egyedülálló a görögkatolikus Nyírcsászár
patrocíniuma (XV. század, nyilván a XVIII. században került a görög egyházkezére).
A török után németekkel újra népesített Bakonynána (1750, később Szent Anna),
Ráckeve (1777, később: Keresztelő Szent János),* Tass (1822, filia), Környe
(1865, filia) faluk hosszú útra vállalkozó, keleti új hazába települő lakossága
a vándorok napkeleti patrónusainak, a Morgenland királyainak oltalma alá helyezi
magát, miközben – már részben el is magyarosodva – német szülőföldjének szakrális
hagyományait is őrzi tovább.
A kassai egyházmegyéhez tartozó Rokitó (Rokitov, 1806) településtörténetét
nem ismerjük, és így Háromkirályok-titulusának hátteréhez nem tudunk hozzászólni.
Mint mondottuk, a középkori hazai Háromkirály-ábrázolások a kevés patricínium
ellenére is; a kultusz egyetemes magyarországi virágzását tanúsítják. Tiszteletükben
két szakaszt ismerhetünk föl. Az első román időszak alkotásai liturgikus, szinte
dogmatikus jellegűek, és alighanem megelőzik Köln hatását, illetőleg ihletését,
amelyről később még bővebben is megemlékezünk. Ennek az archaikus periódusnak
kiemelkedő ikonográfiai emléke a pécsi altemplom lejáratának európai rangú
dombormű-ciklusa (XII. század). Jelentős a gyulafehérvári székesegyház külső
falán elhelyezett Háromkirályok-dombormű is (XIII. század), amelynek külföldi
analógiákból következtetve gonoszűző rendeltetése volt.*
A második szakaszt már a gótikus jámborság devocionális világa, a szertesugárzó
kölni kultusz hatalmas hódítása jellemzi. Kedveltetéséből, népszerűsítéséből
Aachent járó búcsúsaink, céhességünk, német városaink egyaránt részt kérnek.
A liturgikus és dévocionalis kifejezés közötti átmenetet legszemléletesebben
talán freskóink tükrözik: átvonulnak az egész magyar katolikus középkoron.
Kezdődnek a XI. században (!) Vizsoly falképeivel, és csak a reformációval
szakadnak meg. A megtestesülés misztériumát megjelenítő ciklus képsorozatok
később már önálló, szinte öncélú ábrázolássá válnak. Tekintsük meg őket:
Abrudbánya (Abrud, önállá kora?), Almakerék, (Malamcrav, a megtestesülés képciklusában,
XIV. század), Berethalom (Biertan, önálló, XV. század), Beszterce (Bistrita,
önálló, XIV. század), Boroskrakó (Cricau, 1300), Déva (önálló, XVI. század),
Etrefalva (Turicky, önálló, XV. század). Gerény (Horiany, ciklus, XIV, század),
Haraszt (Charast; ciklus; XIV. század?), Hizsnyó (Chyzné pri Revuci, önálló,
XIV. század), Karaszkó (Kraskovo, XIV. század vége),* Keresztfalu (Križová
Ves, a megtestesülés képciklusában, 1400), Kőszeg (XV. század), Martonháza
(Ochtiná, a Jézus élete-ciklusban, 1380), Nagydisznód (Heltau, Cisnadie, XIV.
század), Nagylibercse (Luberec, megtestesülés-sorozatban, XIV. század), Nagyszombat
(székesegyház, önálló, XV. század), Őraljaboldogfalva (Santa Mária Orlea, XIV.
század), Podolin (Pudlein, Podolinec, Jézus élete, XIV. század), Prislop (megtestesülés,
XVI. század), Rimabrézó (Rimavské Brezovo, XIV. század), Sopronbánfalva (XV.
század), Szentsimon (1423), Velemér (XIV. század), Vizsoly (XI, és XIV.
század), Zeykfalva (Streiu, XIV. század), Zsigra (Schigra, Žehra, XIV. század).*
A kőszegi Szent Jakab-templom középkori freskójának felső részén ábrázolt Háromkirályok
a városka hódolatát helyi környezetbe helyezve ábrázolják a betlehemi Kisded
előtt.* Sajnos, már aligha dönthető el, hogy itt a kölni, illetve aacheni búcsújárás
kultikus emlékéről, valami kőszegi fogadalom megörökítéséről, vagy egyszerűen
csak jámborsági divat kifejezéséről van-e szó.
Gótikus szárnyasoltáraink táblaképei: Aranyosmarót (Zlaté Moravce, 1450), Bártfa
(Borbála-oltár, 1450), Berethalom (a megtestesülés ciklusában, 1415), Brulya
(Bruiu, Mária-oltár, 1520), Csikcsatószeg (Cetatuia, Mária-oltár, 1530), Némaság
(Armaseni Mária-oltár, Szépművészeti Múzeum, 1543), Csíksomlyó (Mária-oltár,
kolozsvári múzeum, 1520), Dovalló (Dovalovo 1500, 1520), Dubrava (Liptó, Mária-oltár,
1510), Farkasfalva (Vlková, 1480), Felka (Velká, Mária-oltár, Keresztény Múzeum,
1480), Héthárs (Lipany, Szent Anna-oltár, 1526), Hizsnyó (Chyžné, Gyümölcsoltó
Boldogasszony-oltár, 1508), Kassa (Szent Erzsébet-főoltár, 1474, Sarlós Boldogasszony-oltár,
1516), Késmárk (Jézus élete ciklus, 1500), Korpona (Krupina 1506), Lándok (Lednak,
Mária-főoltár, 1500), Lipótszentmária (Liptovska Mara, 1450), Lipótszentmiklós
(Liptovsky Mikuláš, Mária-oltár, 1470), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476, Havi
Boldogasszony-oltár, 1494, predella Szent György-szobra alatt, 1510), Malompatak
(Mlynica, Mária-oltár, 1480), Mosóc (Mošovce, 1480),
Nagyekemező (Prostea Mare, Mária-oltár, Brukenthal-Múzeum, 1480), Nagylomnic
(Lomnica, Mária-oltár, 1495), Nagyócsa (Očová, 1505), Nagyőr (Nehre Strážky,
Szent Anna-főoltár, 1520, Mária-oltár, 1524), Nagyszalók (Gross-Schlagendorf,
Velky Slavkov, 1483), Nagytótlak (Selo, 1490), Németlipcse (Partizánská Lupča,
1450), Okolicsnó (Okolično, 1500), Somogyom (Smig, Mária-oltár, 1500), Sorestély
(Sorostin, 1500), Szászbogács (Bagaciu, Mária-oltár, 1518), Székelyzsombor
(Jimbor, Mária-oltár, kolozsvári múzeum, 1540), Szepeshely (Spišské Pohradie,
Mária-oltár, 1480, Mária koronázása-oltár, 1499), Szepesszombat (Spišska Sobota,
Mária-oltár, 1480), Szepesváralja (Spišské Pohradie, Mária-oltár, 1490), Szmrecsány
(Smrečany, Mária-főoltár, 1480), Sztankahermány (Hermarovce, 1510).*
A Háromkirályok faszobrai: Alsóbajom (Boian, 1410, Krisztus születése-ciklus),
Bártfa (Jézus születése-oltár, 1480, Mária-oltár, 1489), Budapest (Szépművészeti
Múzeum, 1520, ismeretlen helyről), Kislomnic (Lomnicka, Mária-oltár, 1400),
Kispalugya (Paludzka, 1510), Kisszeben (Sabinov, Angyali üdvözlet-oltár, 1510),
Szászsebes (Sebes, Mária-oltár, 1524), Szepeshely (Királyok-imádása-oltár,
1470), Turóc-szentmárton (1500).*
A Háromkirályok részben már említett oltárai: Sopron (az egyiknek Laistel Gáspár
az alapítója), Pozsony (1414), Körmöcbánya (1456), Szepeshely (1470), Győr
(1486), Pozsonyszentgyörgy (1514), Nagyvárad (1524).* Znióváralja (Kláštor,
Kühhorn) premontrei temploma Corpus Christi-kápolnájának (1520) társpatrónusai
voltak a Háromkirályok meg a Tízezer Vitéz. Lehetséges, hogy ezeket az oltárokat
aacheni búcsúsközösségek alapították, amelyek – mint majd meglátjuk – a Háromkirályok
kölni ereklyéi előtt is ájtatoskodtak. Egy másik részük nyilván céhes alapítás.
Barokk oltárképükkel találkozunk a győri székesegyházban, az aranyos-maróti,
jászberényi és szentendrei* plébániatemplomban, a kolozsvári Szent Mihály-templomban
(1747). Ezek nyilván a templom, illetőleg helység középkori képeit, oltárdedikációit
pótolják.
A soproni* és eperjesi takácsok leginkább német ajkú mestereiből álló céhének
a középkor végén a három szent király volt a védőszentje.* A XVIII. században
az aradi magyarszűcsök* tisztelték őket pártfogóul, nyilván azzal a megfontolással,
hogy hosszú téli útjukra jó melegen kellett öltözniök.
A Háromkirályok archaikus magyar kultuszának, egyben a moldvai csángók anyanyelvi
liturgiájának jellegzetes bizonysága az a zsolozsma, amelyet 1700 táján Forrófalván
(Faraoany) egy kéziratos énekeskönyvbe jegyeztek be. Domokos Pál Péter közlése
nyomán* egyelőre csak himnuszait ismerjük. A matutinum kezdete:
Midőn boldog Szűz Mária
Szent Fiát szülő világra,
Ég mutatott új csillagra,
Mely napkeletben ragyaga.
A Háromkirályok legendájának első ismert magyar nyelvű följegyzései a XVI.
század elejéről származnak. A Legenda Aurea nyomán a Debreczeni-kódex* így
emlékezik meg róluk:
A három szent királyoknak, Gáspár, Boldizsár és Menyhár vala nevök, kik Uronk
Jézushoz jővén, imádák őtet tizenharmad napi gyermökkorában. E nömös szent
királyok napkelet felé való Persidának tartományából támadának, mely Belső-indiának
neveztetik és Sábaországnak, miért a Sába nevű folyóvíz általfolyja az országot.
Ezök közül a Gáspár király mikoron Uronk Jézushoz jövének, hatvan esztendős
vala, Boltozsár negyven, a Melkior kegyig húsz esztendős. Ezek mind hárman
nagy természettudó bölcsek vala. Az ég forgásának tudományába igen esmeretet
vettek, s a Bálám prófétának, ki bálványimádó papjok vala a pogányoknak, maradéki
valának. Mely Bálám imezt prófétálta vala az ő nemzetséginek: Jákob pátriárkától
csillag támad, és vessző támad Izraeltől és megveri e vessző Moábnak hercegit.
E jövendőmondást e pogány prófétával az Úristen idvezítenkről mondatá, jóllehet
ő maga sem érté: ki a zsidó nemből vala támadandó, és az ördögöknek hatalmokat
megtörendő. E királyok ezt érték rajta, hogy mikoron e vessző azt a hatalmas királyi
földet és mennyet birnája. Szilettetik, tahát új csillag jelönék az égön. Minek
okáért a Bálám fiai, Aranyszájú Szent János mondja, tizenkettőt választának
közülük, s ha valamelyik meghal vala annak fiát állatják vala helyében. Ezök
mindön esztendőbe hárman-hárman egy hónapnak utána szerrel-szerrel fölmennek
vala a nagy magas Vittorialis nevű hegyre és ott lakván harmadnapég nagy szenvedetösségben
megmosódnak vala…s imádják vala ennek utána az Úristent, kérvén őtet, hogy
a csillagot, kiről szólt vóna az ő atyjok, a Bálám megmutatnája nekiök. Mikoron
azért karácsony napjának éjjelén vigyáznának, az újonnan teremtött csillag
megjelönék nekik. S miképpen vízkereszt napján megmondaték, a zsidóknak születött
királyt megjelönték, és voná az ő kévánságokat arra hogy hozzája mennének és
imádnáják e felségös, nagy királt. Kik mikoron a parancsolatot beteljesítötték
vóna, más úton térének meg országokban, angyali jelönetből. Kik jóllehet elhagyván
a pogányságot, azután Uronk Jézusnak hívei lőnek, de maga a víznek keresztségét fel nem vették vala, míg a Szent Tamás apostol az Idvezíténknek
hitét ott nem prédikálja. Mely szent apostol, mihelyt őket a hitnek ágazatira
megtanítá, és megkörösztölé, meghagyván mindenik a királyságot, ő prédikátortársi
lőnek. Kik azon országba kimúlván Úrban, vitettenek az Isten országába. Kiknek
testöket a Nagy Konstantinos császár Indiából hozattatá Konstancinápolyba,
s időjártába a Szent Eustorgius pispök Mediolanonba hozá. Onnan az Úristen
akarattyából nagy Kolonnnyában.* Ott nyugosznak mastan egész testökben a jó
Isten tisztösségére, ki áldott legyen mindörökké. Amen.
A Gesta Romanorum Háromkirályokról szóló példázata* a keresztény embernek szól:
A dániai király nagy indulattal volt azokhoz a három Királyokhoz, kik Jéruzsálemben
keresték Idvezítőnket, ajándékot hozván. Midőn azért azon király Koloniába
ment volna nagy készülettel, aholott azoknak a királyoknak testek, tartatik,
három koronát készíttetett és vitt ugyanazoknak tisztességekre. Annak felette
hatezer gira ezüstnél, alamizsnában többet osztogatott el, keresztyénségének
akarván jelét hagyni azon a földön.
Visszamenvén házához, álmot lát. Mintha a három Király nagy fényességben menne
eleibe koronázott fejekkel és mindeniktől külön-külön szózatot hall. Mond az
első: szerencsésen jöttél, de nagyobb szerencsét találsz házadnál. A másiktól
illyen szót hall: sokat osztogattál, de több adatik néked. A harmadiktól azt
hallja: édes atyámfia, jó bizonyságot töttél hitedről, azért harminchárom esztendő
múlva velünk uralkodol mennyországban. Az első egy nagy edényt ád kezébe, teli
arannyal, mondván: vegyed a bölcsességnek kincsét, hogy a te népedet igazságban
hordozzad, mert a király becsületi a jó ítélettől függ. A másik egy kötés mirhát
ád néki, mondván: végyed a penitenciának mirháját, mellyel a testi ösztönöket
meggyőzzed, mert az érdemel királyságot, aki zabolán hordozza a természetet.
A harmadik temjént ád néki, mondván: végyed az ájétatosságnak temjénjét, és
kegyelmességnek illatját, mellyel a szegényeket táplálod. Mert valamint a harmat
a virágokat újítja, úgy éleszti a királyi kegyelmesség a fogyatkozott szíveket.
Midőn azért e nagy látáson álmélkodnék a király, felserken és émette is maga
mellett találja az ajándékokat. És időre mindenek bételjesedtek rajta, a mennyei
boldog királyságra menvén át e földi birodalomból.
A hozzáfűzött magyarázat kifejti, hogy a király nem más, mint a jó keresztény
ember, aki tartozik, három koronát készíteni a királyok Királyának, úgymint
az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek. Az Atyaistennek tartozik a tisztesség koronájával…
Második korona légyen a reménység koronája, melyet kell helyheztetnünk az Úr
Jézus halálának érdemében… Harmadszor tartozunk a szeretetnek koronájával a
Szentlélek Istennek, ki által az isteni szeretetben megmaradhatunk örökké.
Ha e három koronát igaz szeretettel bémutatjuk, mink is szép ajándékokat vészünk
a Szentháromságtól. Az Atyától a jószágos cselekedeteknek kincsét… A Fiútól
a pénitenciatartásnak mirháját és ajándékját vesszük… A Szentlélektől az ájétatosságnak
temjénjét vesszök, aki az ő erejével és ajándékjával csudálatos buzgóságra
és kimondhatatlan fohászkodásokra gerjeszti föl lelkünket.
Idézett régi szövegeinkből is kitűnik, hogy a Háromkirályok tiszteletének az
Újszövetség, illetőleg a liturgia mellett Köln (Colonia) városa a fő forrása.*
Természetes tehát, hogy a mi magyarországi kultuszunk is bőségesen merített
belőle. Merített pedig az Aachenfahrt, vagyis az Aachenbe hét évenként ismétlődő
búcsújárás révén, amelyen évszázadokon át egészen II. József tiltó rendelkezéséig
magyarországi zarándokközösségek is megfordultak. Útjukban Köln városát sem
kerülték el. Helyi mondaszerű kölni hagyomány szerint ínség idején fogadalmat
tettek a Háromkirályok tiszteletére. Zarándokaink nemzetiség szerint lehettek
hazánkba vándorolt vallonok és németek ivadékai, de természetesen magyarok
is.
Búcsúsaink Kölnben hat hétig tartózkodtak, maga a város látta őket vendégül.
Rendesen május második felében érkeztek ide. Később csak június elseje után
eresztették be őket a Hahnentor nevezetű kapun, ahol tolmácsok és kórházi emberek
ellenőrizték őket, van-e útlevelük, és nem hurcolnak-e be valami járványos
betegséget. Amikor minden vizsgálat megtörtént, a magyarok imádkozva és énekelve
bevonultak a székesegyházba. Huszonnégy férfi kivált közülük és előre sietett,
hogy a nagyharangot ünnepélyesen megkondítsa.
Legnagyobb, búcsúval járó tiszteletben a Háromkirályok ereklyéje részesült,
amelynek 62 fontos gyertyát ajánlottak föl. Imádságaik egy Prágában őrzött
kódexből kiadásra várnak. Egyéb, már szorosan nem a Háromkirályok kultuszához
tartozó részleteket, tiszteletadásokat a magyar búcsújárásról készülő munkánkban
mutatunk be. Ott szólunk majd a magyar búcsúsok híres táncáról is, amelyet
a rajnavidéki németek mindig nagy érdeklődéssel vártak, és ugyancsak megbámultak.*
Bibliai utazásukból, de a kölni búcsújárásból is érthető, hogy a három napkeleti
király; Gáspár, Menyhért, Boldizsár egyfelől az utasok, útonjárók, vándorok,
zarándokok,* másfelől pedig a vendégfogadósok patrónusa lett.
A vendégfogadók, szállodák hajdani neve, cégére, címere is szerte az európai
katolikus világban e három, részben szerecsennek tartott szent vándorra emlékeztetett:
Három Király, Három Szerecsen, Három Korona,* majd a képzet fokozódó elhalványulásával
Szerecsen, Korona, Magyar Korona, Magyar Király, sőt Angol Királynő. Szegeden
is volt a múlt század elején Három Korona nevezetű fogadó. Az utcát is cégéréről
nevezték el: Háromkorona utca. Ez az árvíz (1879) után a jellegtelen Korona
utcává szürkült. Ugyanekkor volt Szegeden, de másik helyen Három Király vendéglő
is. Három Szerecsen kávéház volt még a századunk elején is Esztergomban. Napjainkban
a mátrai papi üdülő Stella nevének megváltozása is mintha e hagyomány tudatában
történt volna.
Nevüket az útra indulók valamikor a térdükre kötötték, fáradtság ellen, talizmánul.*
Akik hosszú útra készültek, a középkorban misét (missa de tribus regibus) végeztettek,
ezenkívül érmet viseltek a tiszteletükre. A gyakorlat eleven lehetett, hiszen
a hitújító Szkhárosi Horvát András nem megy el korholó szó nélkül mellette:
Reggel ha indulunk, messze útra megyünk,
Három szent királtul segítséget kérünk,
Bölcsős ereklyét nyakunkban függesztünk.*
A hagyomány évszázadokon át szívósan élt népünk köreiben is. „Induljunk
hát csak el – mondja* ennek ismeretében Tömörkény István, egyébként fogadósok
ivadéka – Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevében, kik szintén elindultak és jó
sokáig utaztak, míg célhoz értek.”
Népi utókorában ebbe az összefüggésbe tartozik, vagyis a jó utazást, szerencsés
járást-kelést, boldog megérkezést szolgálja, oltalmazza egy Háromkirályok napjára
rendelt régi szentelmény is, amelyet a hazai egyházi gyakorlatból nyilvánvalóan
a jozefinizmus száműzött.
A szegedi tájon még ma is élő, bár hanyatló szokás, hogy esküvőre menet a menyasszony,
olykor a vőlegény cipőjébe, illetve csizmájába régi Szűz Mária képével díszített
régi ezüst pénzt, máriahúszast tesznek, hogy ha rontásba lépnének, ne foghasson
rajtuk. Egyébként is igen sokan hordanak, különösen az öregebb nemzedék ilyen
máriahúszast a zsebükben, ami különben a családban vándorolni szokott nemzedékről
nemzedékre.
Azt hisszük, nem tévedünk, amikor ezt az ezüst mária-húszast egy régi, még
a XVIII. században is virágzó szentelménnyel hozzuk kapcsolatba. Háromkirályok
napjának a víz- és krétaszentelés mellett még volt egy sajátos, hajdan contra
obsessos daemoniacos vagyis boszorkánynyomás ellen alkalmazott* szentelménye,
ami régi liturgikus művekben így szerepel: benedictio in Festo Trium Regium
trium munerum pretiosorum. Ilyenkor szentelték az aranyat, tömjént és mirhát.
Az arany helyett azonban a szegények ezüstpénzt is szentelhettek. Kegyelemközlő
hatásait egyik hazai liturgikus könyvünk, a Fasciculus Triplex* így jellemzi:
1. Repellit languorem corporis, 2. Cum humili, & contrito
corde portatur, conducit ad animae, & corporis salutem. 3. Sicut Aurum est a natura purum, durum, & splendidum; sic benedictum Aurum, cor purificat, facit ardens, & Spiritu Sancto plenum. 4. In memoriam revocat aureum Regnum Christi Domini, & nostram aeternam auream coronam.
A megszentelt ezüstpénz természetesen nagy becsben állott a család tagjai előtt
és karizmatikus jellegét megtartotta akkor is, amikor a szentelmény az egyházi
gyakorlatból kiveszett. Sajátságos, bár érthető, hogy általában nem lehet helyettesíteni
más, esetleg szintén Máriát ábrázoló későbbi pénzdarabbal. Miután már kevés
van belőlük, a sándorfalvi menyasszony cipőjébe kényszerűségből ezüst ötforintost
tesznek.
Egy régi, közkedvelt, ponyvairodalmunkban is megtalálható reggeli imádságban*
a hivő lélek magát és egész napját, napjának járását-kelését, ügyeit, dolgait
a Háromkirályok oltalmába ajánlja:
Én fölkelek a mai nap az Atyának + és Fiúnak + és Szentlélek Úristennek + nevében,
akiknek nevében, akiknek nevében én megkeresztelkedtem. Ezek őrizzék meg az
én véremet, testemet, lelkemet és életemet, amelyet énnekem maga az Úr Jézus
Krisztus, Istennek szent Fia adott. Én áldott akarok lenni a Jézusnak + Máriának
+ és Józsefnek + szent nevében. A szent három királyok: Gáspár + Menyhárt +
és Boldizsár + legyenek az én útaimban vezérlőim. Az ég legyen az én oltalmam
és a föld az én bátorságom. E hat szent személy legyen mindenkor énvelem, és
vezérlőim minden én dolgaimban, hogy énnekem semmi gonosz ne ártson, hanem
mindenkor Atyaisten + Fiúisten + és Szentlélek Úristen + Gáspár + Menyhárt
+ Boldizsár + legyetek énvelem minden dolgaimban, utazásaimban és veszteglésemben,
akár legyek én vízen, akár földön. Ezek oltalmazzanak meg engemet az ő erős
karjukkal: az Atyaistennek ajánlom magamat, a Fiúistennek adom magamat és a
Szentlélek Úristennek ajándékozom magamat. Az áldott Szent-háromság legyen
én fölöttem, Jézus,
Mária és József legyenek én előttem, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár legyenek
hátam mögött most és mindörökké, míglen bemegyek az örökkévaló örömbe és boldogságba,
amelyre segéljen engem az Úr Jézus Krisztus, Amen…
Jézus, Mária és József legyenek én előttem, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár legyenek
hátam mögött, most és mindörökké. Amen.
Nagyon valószínű, hogy e fordításnak tetsző imádság más népeknél, más nyelveken
sem ismeretlen, a kérdést azonban kellő előmunkálatok, illetőleg források hiányában
nem tudjuk eldönteni.
A három szent királyok rózsafüzére Orosz István jászladányi búcsúvezető szentember
jámbor leleményének látszik: az olvasó 3 szem és 3 tizedből áll.
Hiszekegy, Dicsőség, Miatyánk. Az üdvözlet:
Üdvözlünk titeket kisded Jézusnak kedves vendégei, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár,
kik a királyi palotát elhagyva, messze távolban felkerestétek a kisded Jézust,
a betlehemi istállóban felleltétek, aranyat, temjént, mirhát ajándékoztatok
neki.
Nép: Imádkozzatok értünk bűnösökért Jézusnál, most és halálunk óráján. Amen.
Orosz István kéziratából, sajnos, nem tűnik ki, vajon búcsúsok imádkozták-e,
hogy zarándokútjukat a Háromkirályok is oltalmazzák. Ez azonban föltételezhető.
Jellemző patosfai hiedelem szerint* azokat, akik egész életükön át megböjtölik
az ünnep vigiliáját, haláluk óráján a Háromkirályok nem hagyják el, hanem Jézushoz
vezérlik őket.
A hiedelem a mohácsi sokácok körében mondai előadásban ismeretes. Egy házaspár
magában élt, messze kint az erdőben. Az ember jó halálért mindig a Háromkirályokhoz
imádkozott, az asszony azonban kicsúfolta őket. Amikor az ember meghalt, felesége
egyedül virrasztotta. Úgy éjfél felé észrevette, hogy három ember lép be a
szobába. A szenteltvíztartónál álltak meg. Éjfélkor a halott tiszteletadásból
fölemelte a fejét, mire az első látogató megintette az ujjával. A halott visszafeküdt.
Majd másodszor felült, akkor meg a második vendég intett neki. Harmadszorra
már fölállott. A harmadik ember is intett, hogy csak nyugodtan feküdjék vissza.
Éppen éjfél volt, amikor a három ember odafordult az asszonyhoz: mi vagyunk
a Háromkirályok. Az uradért jöttünk, mert mindig imádkozott hozzánk. Egyedül
féltél volna, ha az urad fölkel és látatlanul követ bennünket. Ezután elmentek,
az ember lelkét is magukkal vitték.
Zalaszentbalázs öregasszonyai emlékeznek, hogy régebben imádkoztak a Háromkirályokhoz,
hogy majd kísérjék el őket utolsó nagy útjukon.
Privigye (Prievidza) szlovákjai kalácsot hagynak az asztalon Háromkirályok
ünnepén. Ez szintén a halottkultuszt idézi.*
Régi középkori érem fölírása: SANCTI TRES REGES GASPAR MELCHIOR BATHASAR: ORATE
PRO NOBIS NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE.*
A Háromkirályok voltak a nyavalyatörősök patrónusai is, amint egy középkori
versezet mondja:
Gaspar fert myrrham, tus Melchior, Balthasar aurum
Haec tria qui secum portavit nomina regum
Solvitur a morbo Christi pietate caduco.*
E patronátusnak hazánkban nincs följegyzett nyoma.
Bekerültek Csólyospálos szegedi eredetű népének egyik mágikus elajánlásába
is: új hód, új király, Háromkirályok: vótatok-e Krisztus születésin? Vótunk.
Fájt-e a fogatok? Nem. Adja a jó Isten, az enyüm se fájjon!
A földeáki hívek templomi alamizsnájukat, pénzadományaikat vízkereszt ünnepén
nem a perselybe dobják, hanem az oltárra állított Betlehemre teszik, követve
a Háromkirályok ajándékozását.
A szegedi tájhoz tartozó Ószentiván (Tiszasziget) népének ajkán egyik csillagképnek
Háromszentkirály a neve.
A Háromkirályok nevével számos családnevünk is összefügg:
Gáspár, Gaska, Gaskó, Gazsó.
Menyhért, Menyhárt, Mencs, Mense, Mengyi, Menyő.
Boldizsár; Boltizár, Baltazár, Bódi, Bódis, Boldis, esetleg még Bónis, Bóna,
Borúzs.*
Az ünnep liturgiájának archaikus középkori világát meggyőző erővel idézi
a győri Stella, amely egyúttal a román műveltség hazánkban való korai térhódításának
is méltó bizonysága.* A fiatal magyar kereszténységet Nyugat, főleg Franciaország
és a Rajnavidék liturgikus közösségébe kapcsolja ez a Tractus Stellae,*
azaz csillagjáték, amelyet a XI. század végén Hartvik püspök idejében a győri
székesegyházban
adtak elő. Ez a műfaj legkeletibb megjelenése Európában.
Amíg a nyugati szövegvariánsok a Háromkirályok hódolatát nagymise közben,
a papság és hívek felajánló körmenetében jelenítik meg, Győrben sajátos
módon már hajnalban sor kerül rá: ad matutinum post nonum responsorium
fiat tractus
stellae. Ezen nemcsak az egyháziak, hanem a világi hívek is biztosan részt
vettek. Utána nálunk is nyilvánvalóan a hódolat és felajánlás következett.
A mi győri játékunk négy jelenetből áll: a csillag föltűnése, Heródes cselvetése,
a csillag újabb feljövetele, és hódolat a jászolban fekvő Kisded előtt.
Ez a liturgikus hódolat később, a középkor folyamán – legalább Franciaországban
– egyrészt királyi kiváltsággá, másfelől pedig a templomból kiszorulva,
rekordációs közvetítéssel népszokássá vált… Az átalakulás középkori állomásait,
fokozatait
csak kevéssé ismerjük. Egyes kutatók szerint nincs is közöttük közvetlen
kapcsolat. A szokásról még később szó esik.
A Tractus Stellae liturgikus szelleme és a nemzeti nyelvű szövegek devocionális
világa közötti átmenetet képviseli mindenesetre Janus Pannonius 1450 tájáról
származó költeménye: in Epiphaniam,* amely Kardos Tibor fejtegetése szerint
élőkép, illetőleg bábjáték magyarázatául szolgált. Deákok adták elő rekordálás,
vagyis az ünnepről való játékos megemlékezés közben, esetleg a királyi
asztalnál is. Eredetileg templomi használatra készülhetett, mert hűségesen
ragaszkodik
a vízkereszti zsolozsma menetéhez.
Mielőtt a játék további sorsát követnénk, röviden utalunk arra, hogy az
ünnepélyes fölvonulás a későbbi évszázadokban is felbukkan, de most már
nem liturgikus
megnyilatkozás, hanem inkább ünnepi reprezentáció. Így a barokk theatrum
sacrum világát, káprázatát idézi az a hódolat, amelyet – nyilván hazai
előzmények és párhuzamok mintájára – a Moldvában működő magyar jezsuiták
rendeztek*
1647-ben
vízkereszt napján a vajda tiszteletére, akit Bandinus püspök, a moldvai
katolikus magyarság apostoli vizitátora üdvözölt.
A menet a parókiáról indult el. Tizenkét angyalnak öltöztetett gyermek
előzte meg a papok karát, valamint a háromkoronás király, akik az ünnep
titkát idézték.
A fából faragott napot és holdat két szép arcú gyermek így vitte: az aranyruhás
nap fényes sugarakat szórt, amitől a gyermek homloka és ábrázata rózsaszínben
tűnt föl. Így üdvözölte a fejedelmet. Éppen így ragyogott az ezüst hold
teljes képe is, melyet koszorú gyanánt fényes kis felhők körítettek, amitől
a gyermek
homloka és arca egészen festőivé vált, és így gyönyörködtette a fejedelmet
és főembereit. A két gyermek pajzsokat tartott a fejedelem és az ország
címerével a fejedelmi trón előtt, az udvari emberek jelenlétében. A nap
és a hold a
Szűz anyának szolgált. Az ő képét tartották: a nap kelet felé, a hold nyugat
felé
mozgott, táncszerű mozgással. A Szűzanya a kisded Jézust megmutatta a bölcseknek,
képe fölött pedig Fényes csillag forgott.
A menet közeledtére a fejedelem fölkelt a trónról és födetlen fővel várta
áldásunkat, imádságunkat, a szentelt vízzel való meghintést, majd pedig
a keresztet megcsókolta…
Ez a szakrális reprezentáció, felvonulás, az iskoladráma világától is ihletve,
később a vízkereszti házszentelésbe szívódott, majd egészen elnépiesedett.
A Jézus Társaság sárospataki kollégiumának 1664. évi följegyzései között
olvassuk: sokakat megmozgatott a látványos processzió, amely vízkereszt
napján a házak
megszentelésére indult. Angyalok jártak elöl, utána a díszbe öltözött három
király, akik magyar rigmusokkal az ünnepeket magyarázták (vernaculis rythmis
rem explicantibus). Az 1667. évi följegyzés még egyéb mozzanatokat is említ:
processio fit cum clero, choro tubis, tympanis, tribus Regibus Angelis
et Pastoribus, omnibus sibinde recitantibus versus Hungaricos. A kezdemény
nyilván
hagyománnyá
erősödött, mert az 1695. évi bejegyzésekben is olvasunk róla: Stella duce
tres Reges personati atque Pastores patrio sermone producti fuere.*
A kolozsvári jezsuita kollégium évkönyvei szerint* a XVIII. század legelején
három ifjút megkoronáztak és felöltöztettek, hogy a napkeleti királyok
személyét képviseljék. Ezek a magyarok között magyar versekkel, más nyelvűeknél
pedig
deákul üdvözölték és imádták az újszülött Királyt egy kép előtt, amely
Jézus születését és a pásztorok imádását ábrázolta. A három ifjú hármas
ajándékkal:
arannyal, tömjénnel és mirrhával is megtisztelte a képet. Közben a pap
a házak szentelését végezte. E jámbor látványosság megtekintésére az utcákon
és házakban
nagy számú nép csődült össze, katolikusok és protestánsok egyaránt.
Ezzel szemben a házszentelést végző, térítő célzattal megjelenő pécsi jezsuita
plébánost a városban élő görögkeleti szerbek igen barátságtalanul fogadták:
kiszaladtak hajlékukból vagy elrejtőztek. Kijelentették, hogy inkább levetik
ruhájukat, ha meghintés éri.*
A népszokásként, ünnepi játékként élő, de napjainkban már halódó háromkirályjárás
első hazai, anyanyelvi említése a XVI. századból származik. Héderváry Lőrinc
egyik levelében (1540) ezt írja: Osztán az csillagéneket, ha meg vagyon
kegyelmednek, küldd alá. Ha több énekeket szerezhetsz, azért is légy érte,
mert jó gyermekem
vagyon itt egy. Jó szava vagyon, kit ha meg nem oltalmazhatok, felküldöm
kegyelmednek.*
A szokást a protestáns puritanizmus elítéli. A kassai városi tanács a csillaggal
való farsangolást már meg is bélyegzi. A csillaggaljárók, farsangosok 1617-ből
való följegyzés szerint éjjel mezítelen karddal járnak, farsangolnak, csillaggal
járnak, sőt még az asszonyi állatok is éjjel farsangolnak, férfiúi ruhában
öltözvén. A tilalom hiábavaló volt, mert 1633-ban megismétlik: Ezidőn újra
bátorságosan majmoskodnak vele. Mivel pedig mi édes Idvezítőnknek születését
nevetséges játékra és részegségre fordítják, mostantul (oltva ennek utána
soha ne legyen. Az ki cselekszi, Istentül várja haragját fejére, mert afféle
komédia
azokat illeti, akik mégis az pápai setétségben vadnak; vagyis római katolikusok.*
Lassan a szövegek is föltűnnek. Már magyar nyelven szólal meg a más vonatkozásban
már említett Rhitmi pro Epiphania Domini in processione (1684 után), amely
népi betlehemezéseink hangját is elővételezi. A Háromkirályok mellett megjelennek
benne a pásztorok is. Ebből az tűnik ki, hogy az adventi betlehemezésre
és a vízkereszt napján, hetében történő háromkirályjárásra való időbeli
és műfaji
megoszlás ekkor még aligha következett be. A játékot Ecseg palóc faluban
a helybéli ifjak Szentkereszt-társulata adta elő. Csak Menyhért hódolatát
idézzük
belőle:
Sábábul jöttem én is hozzád, messze földrül,
Istent, hogy imádjak, ki leszállott égbül.
Téged Egek Urát tiszteljelek szívbül.
Ne utáld szolgádat, ki most hozzád térül.
Kisdeden szemléllek, de nagy úrnak hiszlek,
Romlandó test alatt Istent s embert nézek.
Templom illatjával mint Istent tisztellek,
Ez hitben meghalni minden tagom készek.*
Idő szerint most Edj kis Tractus következik, amelyet Brassó városában
jegyeztek föl (1751). Alighanem hétfalusi, evangélikus eredetű.*
Már inkább pásztorjáték a Három Szent Királyok utazása (1767),* amelyet Székesfehérvárott
és Győrött nyilván diákok adtak elő. Angyal köszönti be őket a nézőknek:
Sába, Arábia, Persia királyok,
Kiknek adattattam én mostan póstájok.
Majd hozzátok jönnek, íme meglátjátok,
Született Messiást véle imádjátok.
Azért házatokat kitisztogassátok,
Szakács, kulcsár, kukta jól forgolódjatok,
Az elfáradtaknak híven szolgáljatok,
Úgy lészen a kisded Jézus jutalmatok.
Részben ebből az egyházias gyakorlatból szakadt ki és népiesedett el, részben
– mint már ott utaltunk rá – a betlehemezésből önállósult a háromkirályjárás,*
szépjelenjárás.
Az első típushoz tartoznak a színjátékszerű Heródes-játékok (Herodes-Spiel,
Dreikönigs-Spiel) a németség: Körmöcbánya (Kremnica) vidékének bányásznépe,
továbbá Császártöltés,* Nádasd (Rohrbach)* és az evangélikus Főrév (Oberufer)
szintén német parasztsága körében. E játékok német eredete és a barokk népi
misztériumhagyománnyal való összefüggése kétségtelen. Hasonló székelyföldi
kapcsolatokat sejtet a királyköszönés, amelyet Kászonfaluban (Casinul Nou)
Kodály Zoltán örökített meg.*
A magyar nép viszont a múlt, illetőleg jelen századra a Háromkirályok játékhagyományát
már csak rekordáció, köszöntő formájában őrizte meg. Országszerte tipikusnak
mondható, hogy három fiú. Mogyoród faluban* három leány, csákóval a fején,
fehérbe öltözve jár vízkereszt tájékán házról házra. Egyiküknek csillag a kezében.
E csillagnak hat ága van, a közepét szitából csinálják. Hátul hagynak neki
egy kis nyílást, hogy a belül elhelyezett gyertyát meggyújthassák. Bemennek
a házba és megkérdezik: be szabad-e jönni a csillagokkal Háromkirályt köszönteni?
Ha engedelmet kapnak, akkor Szőregen* így szoktak énekelni:
Szent, szent és áldott
Istennek Fia,
Ki ma született:
Váltságunk díja.
Egeknek harmatja,
Szent Szűznek magzatja:
Krisztus Jézus,
Krisztus Jézus!
Amikor a szobába mennek:
Gáspár ajánlja,
Örömmel adja
Aranyát, aranyát.
Evvel tiszteli
És dicsőíti
Királyát,
Királyát.
Boldizsár is viszi,
Eleibe teszi
Tömjénjét, tömjénjét,
Evvel tiszteli
És dicsőíti
Istenét,
Istenét.
Menyhárt is viszi,
Elibe teszi
Mirháját, mirháját,
Evvel tiszteli
És dicsőíti
Ég Urát,
Ég Urát.
Az isteni gyerököt,
Ki ma kijelentődött
A három bölcsek előtt,
Dicsérjük és áldjuk Őt.
Szép jelünk, szép csillag,
Szép napunk támad.
A zsidók Őt üldözték,
Bölcsek megtisztelték
Arany, tömjén, mirhával,
A szív imádságával.
Szép jelünk, szép csillag,
Szép napunk támad.
A liturgikus vízszentelés* már vízkereszt vigiliáján, a délutáni órákban
megtörténik. Az Egyház a vízzel együtt, illetőleg előtte krétát is szentel,
amellyel majd a pap a házak bejáratára fölírja a három szent király nevét.
Erről még szólunk. A szentelésnél a bolgár Vingán az e napon választott templomatya
(kum) tanúskodik. Ez nagy megtiszteltetés.
Sajátos helyi, talán még a német hazából hozott budaörsi hagyomány, hogy
vízkereszt napján kenyeret, sót, krétát, hagymát, sokszor almát is visznek
szentelés végett a templomba. Otthon minden családtag kap egy darabka sózott
kenyeret és egy harapást az almából. A megmaradt sót részint a sótartóba
teszik, részint pedig kenyéren a jószágnak adják. A hagymát az aznapi főzéshez
használják.
Olykor még fokhagymát, kukoricaszemet is szenteltettek. A fokhagymát a pesthidegkútiak
sárgaság ellen a mellükön hordták, az etyekiek szerint fejfájás ellen volt
hasznos. A pomáziak a szentelt kukoricaszemeket fogfájás ellen tartották
foganatosnak.
Ha már mindent elosztottak, Budaörsön az apa, vagy más valaki, szentelt krétával
a Háromkirályok nevének kezdőbetűit kereszttel, olykor hexagrammal és évszámmal
a szokott módon felírja az ajtóra e szavakkal: Herr, segne unseren Ein- und
Ausgang. A betűket hajdanában nagyböjt első vasárnapján törölték le, mert
– mint mondogatták – akkor jobban tojnak húsvétra a tyúkok.
Ezen a napon Tormás evangélikus németjei is egyszerűen fel szokták írni a
G + M + B-jelet a ház szemöldökfájára. Az ellaicizálódott hagyományt vagy
még a reformáció előtti időkből őrzik, vagy katolikus szomszédjaiktól vették
át.
Gara németjei a misén sót, kenyeret, vizet, vöröshagymát, cukrot, almát szenteltetnek.
Hazaérkezve, egyik családtag fölírja az ajtóra a G + M + B betűket, majd
megszentelik a házat. Ezen az ünnepen a megszentelt sóval és hagymával főznek,
a gyermekek meg a szentelt almát és cukrot eszik.*
A szentelt krétához is több helyen fűződnek jellegzetes hiedelmek. A szegedi
illetőségű Padé (Padej) falu népe szerint* el kell lopni, amikor a pap nem
néz oda, és ezzel kell majd az éjféli misén a lucaszék körül bűvös kört vonni.
Hasonlóan vélekednek Mádon és Siklóson is. A Hegyalján karácsony éjszakáján
a gazda ezzel a krétával von keresztet az istállók, ólak ajtajára, Mádon
a tehén hasára is. Jó volna tudni, hogy párhuzamosan a házszentelés él-e
még e helyeken, vagy pedig már csak az eltűnt szentelmény elnépiesedett sarjadékával
van dolgunk.
Bács (Bač) városában ezzel kell az új ház ajtajára fölírni a boszorkányok
távoltartására B (Boldizsár?) betűt, és melléje keresztet.*
Hermann Antal közli, hogy a Háromkirályok nevét a pap abból a parázsból vált
szénnel írja föl az ajtóra, amely az egyik családtag markában enyészett el.*
Ami magát a vízszentelést illeti, sokfelé hatalmas dézsák, kádak állanak
a sekrestye, templomfolyosó alkalmas helyén, hogy a hívek tetszésük szerint
annyit vihessenek belőle, amennyit csak akarnak. Csakugyan: nemcsak üvegben,
hanem nagyobb edényekben is viszik haza. Mezőkovácsházán az üveget nem szabad
bedugni, mert – mint mondták – angyalok ülnek rajta. Óbesenyő (Besenova Veche)
bolgárjai a korsóban hazahozott szenteltvizet üvegben elteszik. Utána a korsót
összetörik, nehogy akaratlanul is megszentségtelenítsék.* Esztergomban az
idősebb asszonyok a Háromkirályokra gondolva három templomból szoktak szenteltvizet
hazavinni.
Kemencén a megmaradt tavalyi szentelt vizet, amikor újért mennek, a gyümölcsfák
tövébe öntik, hogy bőven teremjenek.
A hazahozott szenteltvízzel legelőször a hajlékot, udvart, istállót szentelik
föl (Apátfalva, Tápé, Kelebia, Tiszapüspöki, Lucska, és bizonyára még nagyon
sokfelé). Máshol (Pusztadobos) a lakószoba négy sarkát hintik meg. Nagyzsám
(Jamul Mare) bánáti faluban a ház ajtaja előtt keresztalakban háromszor meghintik
a földet, hogy az új esztendőben a gonosz elkerülje a ház tájékát. Baján
a szoba falait és a háztető csücskét tűzvész és villámcsapás ellen. Csókán
a legidősebb családtag hozza a templomból a szenteltvizet. Először a kenyeret
hinti meg vele, majd az egész házat, végül minden házbeli iszik belőle. Azért
a pap házszentelése sem marad el.
Dány faluban a megterített asztalra pohárban szenteltvizet, melléje kalácsot
szoktak tenni: ha útjukban a Háromkirályok betérnének a családhoz, legyen
mit inniuk, enniük. Ez még halottkultusz nyoma.
Jászladányban a családtagokat felitatják, a kenyérlisztet is megszentelik
vele. A házé e szavakkal történik: Krisztus keresztje szentelje meg, Krisztus
keresztje őrizze meg, Krisztus keresztje támogassa, Krisztus keresztje védelmezze
ezt a házat!
Vízkeresztkor a matyó anya el szokta vinni gyermekét a keresztanyjához.*
A szokás virágjában nyilván azért, hogy szentelt vízzel hintse, oltalmazza
meg. Az óbessenyői bolgár gyerek is fölkeresi most a keresztanyját.*
Csornán először a kút négy sarkába öntenek belőle.* Így szokták Litkén is.*
Nagykáta, Mezőkövesd, Felnémet, Bélapátfalva falukban és bizonyára még más
palóc és jász helységekben is a gazdasszony a hazavitt szenteltvízzel meghinti
a szoba, istálló négy sarkát, udvart, miközben az antifona szavait mondja,
vagy énekli:
Hints meg Uram izsópoddal,
Megtisztulok általa.
Hints meg engem és fehérebb leszek,
Mint a tél hava.
Somogyban ilyenkor egy porció szénát és az ekevasat teszik az asztal alá, majd
pedig a templomból hozott szenteltvízzel megöntözik. Utána a szénát a lovakkal
etetik meg, hogy egészségesek legyenek, az ekevasat pedig visszateszik az
ekére, hogy ott, ahol vele szántanak, a termés jó legyen.*
Dávod bácskai faluban a gazda végzi a szentelést: először elvégez három Úrangyalát,
majd meghinti a házat, önt a kútba, majd a temetőben a családtagok sírjára.
Hercegszántó, Béreg (Breg), Monostorszeg (Monoštor) sokac legényei, fiatal
házasemberei a nap (Tri Kralja) délutánján lóra ülnek; amelyet a tyilim nevezetű,
jellegzetes színes sokác szőnyeggel takarnak le, és másként is földíszítik.
Egyik kezükben a most szentelt vízzel telt üveg. Így mennek ki a hófödte mezőkre,
szőlőkbe, és ott megszentelik őket.
A baranyai Szökéd horvát gazdái a frissen szentelt vízzel kimennek a határba,
és földjeiket, vetéseiket fölhintik vele.*
A muravidéki vendek a szentelésről nemcsak szentelt vizet, hanem tömjént is
visznek haza. Meghintik, megfüstölik vele a hajlékot, jószágot, földeket a
gonosz távoltartására.
Egészen bizáncias egyházi hagyomány laikussá vált töredékét őrizte meg az ormánysági
Sellye: vízkereszt napján napfölkelte előtt a fejfájósok a folyóra szoktak
lemenni, hogy vizéből „mosdózzanak”.*
Igen jellemző, hogy a barcasági Hétfalu evangélikus hitű magyar csángósága
görögkeleti vízkeresztkor a patakban történő szertartáson szintén megjelenik,
és egész évre való szentelt vízzel tér haza. Használatára szükség esetén sor
is kerül.* Ez a gyakorlat más vegyesajkú magyar-román erdélyi falukban is él,
ahol kálvinista népünk hasonlóképpen megbecsüli a szenteltvizet.
A szabolcsi Buj görögkatolikus vízszentelése még századunk elején is a parochia
kútjánál történt. A pap kézikeresztjét beledobta a kútba, ahonnan szertartás
végén egyik híve hozta föl.*
Hajdúdorogon a század elején a falu legnagyobb kútját merítették meg. Teletöltötték
a vályút; meg az odahordott nagy dézsákat. A templomból a pap vezetésével zászlók
alatt, énekszóval körmenet indult a kúthoz. A szentelésre hosszú kocsisorokban
a tanyákról is érkeztek. A pap a liturgikus cselekményt mind a vályúnál, mind
pedig a dézsáknál elvégezte. A vizet villámgyorsan széthordták.
Rakaca borsodi falucskában a görögkatolikus hívek fagy idején, a patak jegén
keresztalakban léket vágnak. A szentelés itt történik, a vizet innen hordják
haza.
Vilyvitány papja a réti patakot áldja meg. Mindenki visz haza vizet. E napon
ebből főznek és a jószágot is ebből itatják meg.*
Bácskeresztúr jómódú görögkatolikus ruszin gazdái valósággal versengenek, hogy
a pap az ő portájukon, az ő kútjuknál végezze a szertartást, és a falu népe
innen hordja szét a szenteltvizet. A gazda utána a papot, kántort, elöljáróságot
vendégül látja.
A bukovinai Andrásfalva székelysége nagymise után a pap vezetésével fölkereste
valamelyik gazda udvarát, kútját, ahol már vízzel telt csöbrök várták a szentelést.
A kútból az egész nyolcad alatt hordtak a hívek szenteltvizet. Minden évben
más gazda hajlékát érte a megtisztelés.
Román néphit szerint vízkereszt napján bármely folyóból, forrásból, kútból
merített víz egész télen át szenteltvíz módjára foganatos.*
A Nagyág völgyének görögkatolikus ruszin népe úgy tartja, hogy vízkereszt után
egy hétig, tehát az oktáva elmúltáig nem szabad a vízen sulykolni, szennyest
mártani, mert különben a mennykőcsapások gyakoriak lesznek.*
Budaőrs németjei a hazahozott szenteltvízből a Háromkirályok tiszteletére három
kortyot isznak, mint mondják: torokfájás ellen. Öntenek belőle a kútba is,
hogy a vize el ne apadjon.*
Az ünnepen szentelt vizet Háromkirályok vize néven is emlegetik. A szó – ismereteink
szerint – először a szegedi boszorkánypörök vallomásai között bukkan föl: 1731.
Vallja, hogy segített az kezén Szent Tamás hájával, melyben isten fája, szenteltvíz,
tömjén és Háromkirályok vize volt.*
A szenteltvíznek az esztendő és emberélet folyamán való liturgikus és paraliturgikus
alkalmazása szinte áttekinthetetlen.
A víz nemcsak a testi mosakodáshoz szükséges, archaikus jelképe, olykor eszköze
a lélek megtisztulásának is. Kultikus jellegű mosakodásokat a nem keresztény,
sőt pogány vallások is ismernek. Ezeket szublimálja az Egyház a szenteltvíz
használatával.* Amint a középkorban különböző emberi szükségleteket elégítettek
ki a szenteltvízzel végzett áldások és ördögűzések, éppen úgy a nép is életének
sokféle ügyében-bajában bizalommal fordul a használatához. Ebben a készségében
sokszor éppen a középkori, ma már hivatalosan jórészt megszűnt liturgikus gyakorlat
laicizálódott.
Tudomásunk szerint hazánkban Poggio Bracciolini jegyezte föl a szenteltvíz
legrégibb hazai alkalmazását a XV. század elejéről. A híres olasz humanista
elmondja,* hogy egy firenzei pap szerint, aki Magyarországon járt, itt az a
szokás, hogy a mise végén, akik a jelenlévők közül a szemüket fájlalják, az
oltár mellé lépnek, és a pap a kehelybe töltött szenteltvízzel szemüket meglocsolja,
miközben gyógyulásukért is könyörög. Ez a hiedelem evangéliumi példákon alapul.
A szenteltvízzel való szemgyógyítás Szegeden és Baján,* bizonyára még más helyeken
is, még napjainkban sem ismeretlen.
Országszerte szokásos, hogy a Háromkirályok vizét üvegben elteszik, hogy szükség
esetén felhasználhassák, elővegyék. Öreg dorozsmaiak szerint az ördög messzire
elkerüli azt a házat, ahol érzi a szagát. A hiedelmet nyilván az országszerte
ismert szólás is sugallta: fél, mint az őrdög a szenteltvíztől.
A szegedi tájon a fejfájóst olykor még manapság is olyan vízből borogatják,
amelybe előzőleg a Háromkirályok vizéből öntöttek. Betegek inni is szokták.
A századfordulón néhány csöppet kenyérsütéskor a tésztába is tettek. Ezzel
hinti meg manapság is a családfő a feltámadási körmenetet követő vacsorán a
húsvéti eledeleket. Megszentelték vele régebben a Boldogasszony ágyát, de öntöttek
az újszülött első fürösztővizébe is. Tápén a hazahozott szenteltvízből a kútba
is öntenek, hogy a jószág egészséges maradjon.
Sármellék zalai falu öregjei minden este föl szokták hinteni a szoba négy sarkát,
a fekvőhelyet, a gyermekek homlokát pedig megjelölik vele.
Göcsejben a szenteltvízzel régebben a torokfájósok öblögettek. A fájós fülűek
fülükbe eresztettek egy keveset. A mezőre kihajtott jószágot meghintették vele,
hasonlóképpen az ellő tehenet is.
Mezőföldön a haragos emberrel, újszülöttel itattak szenteltvizet. Székesfehérvár-Felsővároson
az örömszülők meghintik vele az esküvőre induló menyasszonyt, vőlegényt.
Lucska gömöri magyar faluban, amikor a vetőmagot fölteszik a szekérre, szenteltvízzel
locsolják. Hasonlóképpen az új ekét, új szerszámot, új jószágot, azonkívül
a betegágyat is.
Hercegszántó sokácai a vásárban vett új jószág kötőfékjét az istálló ajtajában
szentelik meg. A bátyai „rác” édesanya bevonuló katonafiát búcsúzóul szenteltvízzel
hinti meg.
A mohácsi sokácok a vigíliát régebben megböjtölték. A hazahozott szenteltvízzel
a sarkok irányában a ház minden helyiségét, udvart, istállót, ólakat, litánia
után pedig a hozzátartozók sírját is fölszentelték. A gazda hamvazószerdán
a búzavetéseket szentelte meg. Esténként keresztet is vetve, meghintették az
ágyat, kilincset.
Görögkatolikusaink ijedtségről szenteltvizet isznak.
Országos népi szokás, ahol még a háznál ravatalozzák föl a halottat, a szenteltvizet
odateszik melléje, rozmaringszálat, egyes helyeken búzakalászt állítanak bele,
és a látogatók imádságuk elvégzése után meghintik vele a Messzire induló halottat.
Ismereteink szerint Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska, Csátalja faluk magyar,
illetőleg sokác asszonynépe temetés alkalmával szenteltvízzel telt kis üveget
szorongat a kezében. Ezt a temetési szertartás végeztével a halott frissen
hantolt sírhalmára öntik. A tisztességtétel után fölkeresik a maguk halottjának
sírját, és a maradékkal ezt is megszentelik. A szegedi tanyákon a századforduló
tájáról emlegetik, hogy abba a szenteltvízbe, amellyel a halottat meghintették,
az eltett karácsonyi morzsából, csíkmákból is szórtak.
A hangonyiak a haldokló ágyát és szobáját fölhintik a Háromkirályok vizével.
Amikor a matyók tehene először ellik, közepén a szarvát egy kis fúróval meg
szokták fúrni, és abba szenteltvizet vagy szentelt tömjént öntenek a rontás
megelőzésére. Amikor a kemencei asszonyok a keltetésre szánt tojást a lúd alá
teszik, előtte szenteltvízzel kereszt alakjában meghintik. Kálló palóc faluban
egy kis üveg szenteltvizet az istállóban tartanak, hogy mindég kéznél legyen.
A budaőrsi németek égiháború idején keresztalakban szenteltvizet hintenek az
ég felé, miközben ezt mondják: Siehe das Kreuz! Weichet von uns ihr widrigen
Gespenster, die der Löwe von dem Geschlecht Juda, die Wurzel Davids übervunden
hat. Alleluja! A budaőrsi gazda munkára indulva hajdanában szenteltvízzel hintette
meg háza tetejét, hogy távollétében a tűzvész el ne pusztítsa.*
Lehetséges, hogy az ünnepet követő házszentelés valamikor országszerte ismeretes
és megkövetelt liturgikus hagyomány volt. Hanyatlásához a jozefinizmus járult
hozzá. A gyakorlat már csak szigetszerűen, főleg a franciskánus népközelségtől
ihletett tájakon él. Dugonicstól megörökített jellegzetes régi neve: koleda.
A szentelés még a múlt században is bizonyos ünnepélyességet folyt le, hiszen
a rendkívüli családi eseményeket nem számítva, évente legalább ekkor fölkereste
a pap hajlékukban a híveit.
Gyöngyösön a plébános még a közelmúltban is fölszentelte az ünnepen a városházát.
A magisztrátus fogadta. Vácott is* fölszentelték a középületeket (1754).
Kethelyen a pap maga mellé vette a mestert, vagyis kántortanítót, továbbá két,
céhmester néven emlegetett kísérőt. Egyikük szenteltvíztartót, másikuk pedig
egy nagy házi fonallal befűzött tűt vitt a kezében. Volt még két gyerek is.
A pap belépvén a házba, nyomában követte a mester, aki az ajtónál hajadonfővel
megállott, és az évszámmal együtt fölírta a szokásos jeleket: G + M + B. A
szobában az asztalt fehér abrosszal terítették le, és ráhelyezték a család
legutóbbi húsvéti gyónását igazoló cédulát, majd a pap megszentelte a házat
és végül leült az őt állva fogadó háznép közé. Vallásos oktatásban részesítette
őket, és a kis gyermekeket megimádkoztatta. Ha a gyónócédulákat nem találta
megfelelő számmal az asztalon, akkor a családfőt kérlelte, hogy a jövőben ez
ne ismétlődjék meg. A cédulákat végül megszámlálták és a céhmester tűre fűzte
őket.
A mester összeszedte a lélekpénz néven emlegetett párbért, jámbor adományt,
és ezzel a házszentelés befejeződött.*
Kondorfán a szentelő papnak feldolgozott kendert adtak.
Tormafölde zalai faluban még emlékeznek rá, hogy valamikor egy disznóláb járt
a papnak a házszentelésért.*
Göcsejben a pap és a mester szintén házról házra járt szentelni. Mint mondták:
vízkeresztet járnak. Fáradságuk jutalmául sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét,
babot és lélekpénzt kaptak. Minden háznál zab volt egy tányérban, és amikor
ebből a mester a pap zsákjába öntött, a kiszóródott szemeket egybegyűjtötték,
s a tyúkoknak adták, hogy jobban tojjanak. Szentelés után a papnak le kellett
ülnie, mert különben a tyúkok nem kotlottak volna. Fölkelése után a gazda vagy
gazdasszony ült a pap helyére. A pitart végül kisöpörték, hogy a lányuk vagy
legényfiuk minél hamarább megtalálja élete társát.*
Búcsúszentlászló és négy fíliája: Nemesszentandrás, Nemessándorháza, Kisbucsa,
Nemeshetés harmadfélszázadon át egészen a legújabb időkig a híres zalai búcsújáróhely
franciskánusainak lelki gondozása alatt állott. A hajlékról hajlékra történő
házszentelés, itteni nevén vízkeresztjárás heteken át eltartott.
A menet élén haladó csengettyűs ministránsok énekükben számbavették a karácsony
és vízkereszt közötti egyházi ünnepeket, beleszúrva Szent Lászlónak, a helyi
patrónusnak nevét is:
Nékünk született mennyei király,
Szűz Máriának tiszta méhéből.
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk.
Betlehem városában egy istállóban,
Született Jézus egy kis jászolban,
Új esztendőben…
Angyalok a mennyből alájövének,
Nagy fényességet ők jelentének.
Új esztendőben…
Menjünk el keresni, majd megtaláljuk,
Ajándékokkal őtet imádjuk.
Új esztendőben…
Őtet követé boldog Szent István,
Első mártír a hitért meghalván.
Új esztendőben…
Szent János vala választott edény,
Tiszta élettel tündöklő napfény,
Új esztendőben…
Az aprószentek megöletének,
Az Úr Jézusért ők szenvedének.
Új esztendőben…
Szent Tamás püspök Anglia székén,
Halált szenvedett Krisztus ügyéért.
Új esztendőben…
Szilveszter pápát Isten kedvelte,
Ki Konstantin császárt megkeresztelte,
Új esztendőben…
Szent László király, Bélának fia,
Csodákkal tündöklő Krisztus harcosa.
Új esztendőben…
Kiskarácsony napján körülmetélték
A kisded Jézust, hogy törvény múljék.
Új esztendőben…
Három királyok csillagot láttak,
Az ő szívükben ilyent gondoltak.
Új esztendőben…
Dicsőség legyen Szűz Máriának,
Ki Isten fiát szülte világra.
Új esztendőben…
A Szentháromság tőlünk áldassék,
Örök boldogság nékünk adassék.
Új esztendőben…
Búcsúzóra:
Isten áldása maradjon mindenkor nálatok!
A szentelés egyúttal koledálás; vagyis adománygyűjtés, továbbá a lélekpénz
beszedése is volt egyúttal. Fogadott kocsin rakták föl a hívek természetbeni
ajándékait (sonka, gabona, bor) szépen elkülönítve őket. Az alkalmi zsákhordónak,
kocsisnak zsámár, zsámáros volt a helyi neve. A szentelés végén a kolostor,
illetőleg a kántor és harangozó megosztoztak az ajándékokon. A ministránsoknak
csengőpénz járt jutalmul. Az a nagyocska társuk, aki rendben tartotta, ráncbaszedte
őket, volt a prókátor.
Érdekes helyi lelkipásztori újítás, hogy a legújabb évtizedekben a szentelés
már két karácsony között lezajlik, amikor a családnak hazalátogató fiatalabb
tagjai még a szülői házban időznek.* Magyarpolányhan a házszentelés a karácsonyfa
előtt történik.*
A csíki székelyeknél – századvégi följegyzés* szerint – néhány gyerek ökör-
vagy lócsengettyűt kötött a nyakába, és még a menet előtt feljárta a házakat.
Ahol a kiskaput nyitva találták, s a bemenetelt kérő szavukra mogyorót, almát
vagy pár krajcárt kaptak, onnan virágodzzék a ház földje-kívánsággal távoztak.
Ahol azonban a kiskapu zárva volt, vagy ahonnan elutasították őket, egyikőjük
a ház előtt maradt a pap megérkeztéig: nehogy – mint mondogatták – a szent
keresztet szégyen érje.
Ugyancsak Csíkban a lányok cérnát is tettek a fölterített asztalra, amiért
a vidimusz néven emlegetett ministránsgyerekektől dicséretet kapnak: jó fonó,
jó fonó, jókor fölkelő, négy lón s hintón vigyék férjhez! A cérnátlan asztalú
lányt azonban ott a pap előtt így gúnyolják: rossz fonó, rossz fonó, délig
aluvó, hamuba heverő, koszos taligán vigyék férjfez!
A vidimusz elnevezés nyilvánvalóan az ünnepek evangéliumának következő versével
függ össze: vidimus enim stellam eius in Oriente (Máté 2, 2). Magyarul: láttuk
az ő csillagát napkeleten. Nem lehetetlen, hogy régebben, legalábbis a Székelyföldön
a rekordáció és házszentelés egyszerre történt.
Ajnádon (Nalejdea) a házszentelés alatt minden családtag kezében gyertya ég.
Más csíki falukban a ház népe térdelve fogadja a papot, illetőleg a keresztet,
amelyet a szertartás végén mindenki megcsókol. A pap nemcsak a hajlékot, hanem
a benne lakókat is megszenteli.*
A vidimuszok belépésekor a következőket mondják: láttuk az Úr csillagát napkeletről
feljönni, és mi is elindultunk az Úr imádására. Kimenetelkor pedig így búcsúznak:
Áldás, békesség maradjon e háznál és a bennelakóinál! A fenti módon itt is
megverselik a lányokat. A papnak a vízkereszti nagy gyertya mellé tojást adnak,
és húsvéti bárányt ajánlanak, a kántor tojást, a harangozó és a vidimuszok
pénzt kapnak. A szertartás után a papot égő gyertyával kísérik ki, hogy – mint
mondogatják – nagyobb legyen a kender. Hasonló módon és célzattal kíséri ki
a házszentelőket a nagykászoni (Casonul Mare) gazdasszony is: minél messzebb,
annál hosszabb lesz a kender.
Csíkgöröcsfalván (Satul Nou) házszenteléskor a Háromkirályok tiszteletére három
tojást adnak a papnak. Gyergyótölgyesi (Tulghes) helyi szokás, hogy az odaszánt
pénzt a vidimusz megfordított csengőjébe rakják bele.* Máshol még egy fej kimunkált
kendert is adnak, harangkötélre valót.
A vidimuszok e szavakkal is emlékeztetik a házbelieket az ajándékozásra: a
csengettyű meglikadt, funják bé! A csengettyűs Kászonújfaluban (Casinul Nou)
így búcsúzik a házaktól:
Most Isten véletek áldott jó emberek,
Kik a szent keresztnek szállást engedtetek.
Az ő szent áldása; a mennyei béke
Maradjon véletek most és mindörökre.
A moldvai Gajcsána csángói a pap számára széket készítenek, le is takarják.
Alája zab- és kukoricaszemeket tesznek, majd a szentelés után az aprójószággal
etetik meg, hogy szapora legyen.*
Az új házat Moldvában vízkeresztkor szokás ünnepélyesen fölszentelni. A gazda
égő gyertyával jön ki a házból, és az ajtóban fogadja a papot. Ez imádságot
mond, nyilván az előírt könyörgést végzi, amelyet a ház népe térdenállva hallgat
végig. Ezután a diák (kántor) égő gyertyával a kordagerenda néven emlegetett
mestergerendára keresztet és az építés évét égeti rá.*
A klézsei csángó gazda házszentelés után a gyümölcsfáit maga szenteli meg.*
A bukovinai Andrásfalván is élt a házszentelés*. Itt is, mint a csíki szülőföldön,
egy előreküldött minyiszter, vagyis ministráns, beszólt a házakba: béfogadják-é
a szent keresztet? Nem utasította vissza senki. Karácsonyi énekeket énekelve
léptek be. A papnak búzát, rozsot adtak, a feszületre pedig finom kendert akasztottak.
Ez is őt illette. Istensegíts faluban a szentelés három-négy napig is eltartott.
Csak ennek elvégzése után kezdődhetett a tánc, a fiatalság farsangi mulatozása,
meg a lakodalmazás. Ez a szabály egyébként még ősi csíki hagyomány.
A szentelés alatt Csíkban az Óh lelkünket ébresztő új csillag, Moldvában pedig
A királyok királyának….kezdetű epikus éneket énekli a család Kájoni János szövege
nyomán. A rövidebből idézünk:
Óh lelkünket ébresztő új csillag, ki ez nap támadál,
Kinek fénye ez világot mind széjjel, el, bejárá,
Ez világnak setétségit eloszoltatá.
Világ végén három szent királyok szíveket gerjeszték,
Három-némű ajándékkal ők eleredének,
E világnak áldott Urát megkeresnéjek…
Ezt tinéktek csak például mondjuk, hogy megtanuljátok,
Szent Királyoknak járásából ezt ti így higyjétek,
Hívén Krisztust bizony embert, és bizony Istent.
Amen.
A pap keresztjére akasztott kendert megtaláljuk a románok házszentelésénél
is. Hiedelemvilága ott igen gazdag. A gazdasszony visszakér néhány szálat
belőle. Ha ezeket a hálóba fonják, bőséges halfogásra számítanak. A papnak
adott szöszből Mária az égben hálót köt, és ezzel halássza, menti ki a lelkeket
a pokolból.*
A keleti részeknél maradva, elmagyarosodott örményeink archaikus liturgiája
szerint a házszentelés karácsony napján történik. A család az asztalon a legszebb
tálba készít vizet, mellette két szál égő gyertya. Amikor a pap belép, egy
karácsonyi šaragan (egyházi ének) éneklésével fogadják. A pap most a Jézus
megkeresztelkedéséről szóló evangéliumi szakaszt (Máté 3, 11-17) olvassa föl.
E versnél kezdi: Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek benneteket,
de az, aki utánam jön, hatalmasabb nálam… Majd egy másik šaragan következik,
miközben a pap kis kézi keresztjét belemártva a vízbe, megszenteli vele az
egész házat. Végül minden családtag megcsókolja a szent keresztet. A szentelésért
régebben almát kapott a pap ajándékba.*
A besztercebányai püspökséghez tartozó Csék (Malinová) szlovák faluban az ünnepen
van a koleda, vagyis a házak megáldása. A gazdasszony fehér asztalterítőre
egy szakajtóban vagy tálban gabonát, leginkább rozsot tesz a pap, a terítő
alá pedig mindenféle magot az aprójószág számára. Akadnak, akik a szentelés,
illetőleg a pap távozása után az abroszba törülköznek, hogy az induló új esztendőben
ne fájjon a fejük.*
Nyilvánvalóan középkori hagyományként él, de már újév napján elkezdődik az
evangélikus tirpák koleda is.* Régi közlések szerint a pap ekkor szószéken
kihirdette a híveknek, hogy merre fog járni. A háznép előre készült a fogadására.
A pap, a rektor, esetleg a kántor vagy orgonista, és az egyházfi, mendikánsok
kíséretében minden családot meglátogatott. Velük járt még néhány erős férfi,
aki a zsákokat kezelte. A pap erre az alkalomra teljes díszbe öltözött. Amikor
valamelyik házba beléptek, a rektor újévi éneket énekelt a Tranoszciuszból,
úgyszintén kimenetelkor. A koledálókat megérkezésük után leültették. A pap
belépéskor valami áldást és jókívánságot mondott a Szentírásból. Utána kikérdezte
a családtagokat, és ahol panaszok merültek föl, meghallgatta: vigasztalt és
tanácsot adott. A gyermekeket megvizsgáztatta, egy-két kérdést adva föl nekik
a katekizmusból. Amíg a pap a családdal foglalatoskodott, a férfiak az asztalra
készített ajándékot, legtöbbször terményt, zsákjukba takarították. A koledálás
vízkeresztig tartott.
Szerző utalása szerint hasonló hagyomány élt a zólyomi és gömöri evangélikus,
sőt katolikus szlovákok között is.
Szeged-Alsóvárosban a szentelést végző barátot, illetőleg papot a szobában
feszület és égő szentelt gyertya fogadja, amelyet az asztalra tesznek. A szentelés
nemcsak a család lakóhelyére, hanem az istállóra, ólra, mellékhelyiségekre
is kiterjed. Szentelés után a lelkipásztor elbeszélget a család tagjaival.
Búcsúzáskor a kezében lévő kis kézikeresztet mindenki megcsókolja.
Szőregen* a múlt század végén a házszentelő pappal együtt ment a kántor, kurátor,
ministránsok, és egy gyermek, akinek nyakában zsák lógott, karján pedig kosár.
Szenteléskor a hívek az asztalra búzát, a búzába néhol almát, máshol tollat
tesznek, hogy a terméshez és jószághoz szerencséjük legyen.
Szentelés végeztével ezt szokták énekelni:
Hála neked Atyaisten,
Jóvoltodat mutasd itten,
E házaknak épületeiben.
Mostani szentelésében.
Legfőképpen tartsd a gazdát
Hitvesével ő magzatját,
Cselédjét engedelemben,
Tartsd isteni félelemben.
A szegedi tájon olyan családok is ragaszkodnak a házszenteléshez, amelyek a
templomnak már a tájára sem néznek.
Szeged városában vízkereszt napjára a városházát is fölszentelték a XVIII.
században.*
Mezőkovácsházán századunk harmincas éveiben a ministránsok előresietve, e szavakkal
csöngettek be a házakhoz: tisztítják a csengőt, aranyozzák a mozsarat. Jön
a pap házat szentelni. Ha a házbeliek befogadják őket, akkor a kerítésre krétával
+ jelet rajzolnak. A pap és a karácsonyi, vízkereszti énekeket éneklő kántor
csak ezekre a helyekre tért be. Szentelés után a pap elbeszélgetett a család
tagjaival, jóra intette a gyerekeket. Az asztal sarkára tett, alamizsnának
szánt pénzt a ministráns vette el és adta kint oda a kántornak. A külön nekik
adott pénzt, ajándékot a szenteltvíztartó fenekére vetették. Este a ministránspénztárba
rakták és a szentelések végén osztoztak meg rajta. Utoljára a harangozó házának
megszentelésére került sor, aki ebédre is ott marasztalta a társaságot. A befolyt
pénz- és természetbeli ajándékokon a pap, kántor, harangozó osztozott meg.
A csanádpalotai gazdasszony kenyeret, sót, két szál égő gyertyát tesz a szoba
asztalára, ahova majd a pap kézikeresztjét helyezi.*
A vízkereszti házszentelés még görögkatolikus népünknél is járja. Adataink
egyelőre nagyon szegényesek. Piricsén a pap, kántor és harangozó indul házat
szentelni. A harangozónál kosár, a tojás részére, amelyet a hívektől kapnak.
Némely helyen a kutat is megszentelik, hogy az ivóvíz egészséges legyen, ne
okozzon betegséget. Ez talán még a múlt századbeli kolerajárványok emlékezetét
őrzi. Szentelés végeztével a tojásból a papnak három, a kántornak kettő, a
harangozónak pedig egy rész jut. A pap olykor kendőt is kap. Dámóc görögkatolikusai
ilyenkor a pap lova számára zabot adtak.
A pap általános szokás szerint az ajtóra krétával ezt írja föl: 19 + G + M
+ B + 68. Ezt nem szokás, nem szabad letörölni. A mezőkovácsháziak szerint
a házat védi a villámcsapástól és a boszorkányok rontásától. Bazin (Petinek)
szlovák népe ezen a napon szentelt krétával rajzol valamit a kerítésre. A gyűjtő
nem írta le, milyen formákat, de nyilvánvalóan ördögűző jeleket, valószínűleg
hexagrammot. Utána szenteltvízzel körül is hintik, hogy a gonoszlélek a házat
és családot messzire elkerülje.
Adatainkból, illetőleg eddigi ismereteinkből az tűnik ki, hogy a vízkereszti
házszentelés napjainkig az ország déli részein, főleg bizonyára a ferencesség
(Szeged, Csíksomlyó, Búcsúszentlászló) gyakorlatának nyomán, továbbá érthetően
görögkatolikus népünknél virágzik. A földrajzi kiterjedést nyilván az magyarázza,
hogy délen voltunk közvetlenül szomszédosak a bizánci kereszténységgel, ahol
a vízszentelés máig a legnagyobb ünnepélyességgel, valóságos társadalmi megnyilatkozásként
történik.
Nem lehetetlen, hogy a középkorban a házszentelés liturgiája ország szerte
ismeretes volt, de vagy a török hódoltság következményeként, vagy egyszerűen
a jozefinista lelkipásztorkodás kényelmességéből hazánk középső és északi részein
megőrzött régiségként már csak a családfő vagy gazdasszony végzi a hazahozott,
Háromkirályok vize, Apátfalván Szentháromság vize megkülönböztető névvel is
emlegetett szenteltvízzel. Laikussá vált hiedelemvilága, használata többfelé
nyilvánvalóan összefonódott a karácsonyi aranyosvíz népi képzetkörével is,
amelynek évkezdő jellegére és célzataira már rámutattunk. Ennek igen találó,
századunk elején megörökített határesete, hogy a somogyi Tótszentpálon vízkereszt
reggelén künn a szabad ég alatt mosakodnak. A teknőbe piros almát, melléje
fejszét tesznek. Mint mondják: edzettek legyenek, mint a vas, és pirosak mint
az alma.*
________________________________________
Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap
