Nem múzeumországot építünk
Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tavaly júniusban kinevezett elnöke 150 éves lemaradást próbál behozni az építészeti értékek listába vételével. Egyelőre az előrejutásban a pénzügyi kormányzat sem mutatkozik partnerének. Ezek alapján Mezős szerint az is kérdéses, hogy az európai kultúrkörhöz tartozunk-e egyáltalán.
Mezős Tamás a KÖH elnöke ( fénykép: Balla István)
Az embernek az az érzése, hogy fogalmunk nincs az értékeinkről. Így egy műemlékvédelmi döntés is esetleges lehet.
Magyarország sajnos egyfajta „unikumnak" számít a világban. A francia forradalom óta ugyanis a világ legtöbb országában készítettek egy listát a jelentős épületekről, amit akár étlapnak is nevezhetünk, és erről próbál a műemlékvédelem válogatni, hogy mi az, ami tényleg értékes. Ezt a szakmában inventáriumnak nevezett étlapot Magyarországon sajnálatos módon a műemlékvédelem 150 éves történetében nem sikerült összeállítani. Ezért egyrészt Trianon okolható, másrészt a feladat folyamatos elodázása.
A kilencvenes évektől kezdve voltak próbálkozások a helyzet megoldására, de a nagyon sok pénz elköltésén kívül érdemi lépés nem történt. Amikor 2007 júniusában elvállaltam az elnöki posztot, azt kértem Hiller miniszter úrtól, tegye lehetővé, hogy nekilássunk az inventárium elkészítésének. A munkát egyébként 5-6 év alatt egy 40-50 fős csapat el tudná végezni.
Mint említette, itt egy 5-6 éves folyamatról van szó. Ön lát arra esélyt, hogy amennyiben ezt a felmérő munkát elkezdik, akkor az egy esetleges kormányváltozás esetén is folytatódjon?
Eredeti szakmámat tekintve építészettörténész vagyok. Tudom, hogy Krisztus előtt 2500-ban, vagy 343-ban mi történt, és ezek a négyéves ciklusok engem annyira nem izgatnak. Nem vagyok politikus, nem is értek a politikához. Inkább a szakmát igyekszem képviselni. Hiller István miniszter egyébként ígéretet tett rá, hogy idén a saját különkeretéből kapunk pénzt az inventárium kialakítására, de annyi a sürgős a munka, hogy mindjárt leszakad a padlás. Jelenleg gyakran az adott esetekhez igazodik a fellépésünk, amikor egy-egy gyors beavatkozásra van szükség, mint Pécsett a Forbát-villánál, vagy Budapesten a Wesselényi utca 74-nél, hogy hirtelen csak kettőt említsek.
Ezek szerint a védelem ötletszerűen működik?
Azt azért nem mondanám, de nem egy megalapozott, végiggondolt terv alapján. Vannak azért olyan területek, ahol az épületek folyamatos áttekintése folyik, mint Nyugat- vagy Észak-Magyarországon, ahol pontosan tudjuk, hogy mi az, amit védetté kellene nyilvánítani.
Amikor a Kultiplex lebontása ellen tiltakozók utolsó mentsvárként az épület védelmét kérték, felvetődött a kérdés, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie egy épületnek, hogy védelmet nyerjen…
Ebben az esetben a műemlékvédelmet a hajánál fogva húzták elő, hogy megoldja az emberek közti konfliktust. De a műemlékvédelem egy szakma. A szakma szabályainak betartásával pedig nem nehéz megítélni, hogy védelem illet-e meg egy épületet vagy sem. A Kultiplexet például már korábban annyira átépítették, hogy az eredeti épületből édeskevés maradt. Kende Ferenc háza szinte felismerhetetlen, arra csak nyomok emlékeztetnek. A belső teret is átépítették. Ez az állapot a műemléki védelmet nem teszi indokolttá. Ezt egyébként a főpolgármester úrnak meg is írtam.
Ezek szerint létezik valamiféle objektív feltételrendszer, aminek a védettséghez egy műemléknek meg kell felelnie?
Persze. Létezik egy értékhierarchia, amit megpróbálunk egyedileg felállítani és alkalmazni. Ebben az épület térszerkezete, a részletformálása, a beépítés módja, a homlokzati architektúra, a képzőművészeti értékek mind szerepet játszanak.
Ezek az értékek azért egy korra jellemzően szubjektívnek mondhatóak. A szocialista időkben a képzőművészetben a szocreál volt a követendő érték, amely meghaladta az összes többi „elavult" irányzatot…
A jelenleg is használatos értékrendszert először Alois Riegl osztrák művészettörténész dolgozta ki a századforduló idején. Ezt megelőzően a műemlékek megítélése tényleg tisztán szubjektív volt. A Riegl-féle kategóriák szerint vannak múltbéli értékek és jelenbeliek. A jelenbeli értékek nyilván attól függenek, hogy melyek az elfogadott esztétikai értékek az adott korban. Ezért nagyon fontos, hogy amennyiben egy ilyen vizsgálati folyamat elindulna, akkor az egész építészettörténeti folyamatot átlátni képes csapat végezze el a munkát.
Ha egy épületet védetté nyilvánítanak, akkor az a tulajdonosnak többletköltséggel jár. Kapnak-e bármiféle anyagi kompenzációt azok, akiknek műemléképületük van?
Bizonyos európai kultúrákban ez úgy szokott működni, hogy az állam meghatároz bizonyos értékeket, amit a társadalom számára fontosnak tekint. Ezeket a kiemelt értékeket aztán megtartásra ítéli. Mivel azonban ez a tulajdonos mozgásterét bizonyos tekintetben csökkenti, az állam ezt valamilyen szinten kompenzálja, visszatérít valamit a ráfordított pénzekből. Azt a részt adja vissza, amennyivel a tulajdonos többet költött a védettség miatt. Az belátható, hogy egy barokk ablak rekonstrukciója többe kerül, mint egy Tüzép-ablaké.
A magyar örökségvédelmi törvénybe ezt a műemléki többletköltséget elméletben beépítették ugyan, de a gyakorlatban nincs erre fedezet. Ha gonosz vagyok, akkor azt mondanám, hogy talán mégsem ehhez a fent említett kultúrkörhöz tartozunk, ha kevésbé, akkor csak a pénzügyi kormányzat szűklátókörű gondolkodását okolom.
Amióta a hivatalt vezetem, közgazdászokkal együttműködve egy olyan rendszert dolgoztunk ki, amely egyértelműen bizonyítja, hogy ha kedvezményeket adnánk a műemlékek helyreállítására, akkor felgyorsulna a magántőke részvétele a műemlékvédelemben. Ha mondjuk az áfát leszállítanánk öt százalékra, az szja-bevételekből, a társasági adó bevételeiből és egyéb úton az állam még nyerhetne is. A műemlékvédelem ugyanis sokkal munkaigényesebb. Jelenleg azonban (kimutat az ablakon) előbb jön át az a ház (a Parlament épülete) ide, ha hívom, minthogy valaki ezt megértse.
Mire elég a hivatal költségvetése?
A támogatásra fordítható költségvetésünk 433 millió forint. Jól mutatja az arányokat, hogy amikor építészként még épületek helyreállítását terveztem, 2006-ban a legkisebb helyreállított épületem költségvetése 470 millió forint volt. Ráadásul az összeg felhasználhatósága is korlátozva van. Csak állami tulajdonú épületekre fordíthatjuk. Arra nem használhatjuk, amivel igazán meg lehetne sokszorozni az összeget. Ha mondjuk magántulajdonú, egyházi vagy önkormányzati épületekhez adhatnánk indító támogatást, és a másik fél is hozzáteszi a saját részét, akkor kétszeres-ötszörös szorzót is el lehetne érni. Így azonban az államtól kapott pénzt állami tulajdonú épületekre költjük, és nyugodtan mondjuk, elköltöttük a pénzt, és nem is rossz célra.
Ezek alapján elég reménytelennek látszik a műemlékvédelem sorsa. Mégis lát kitörési pontokat?
Ha nem hinnék benne, akkor természetesen nem vállaltam volna el a feladatot. Amíg csak van erőnk, elmondjuk, hogy engedjenek, adjanak, amíg valaki nem veszi észre, hogy ez az őrült itt valamit akar, és nem biztos, hogy az rossz.
A műemlékvédelmi hivatal ereje is elég korlátozottnak tűnik. Mégis milyen következménye lehet annak, ha valaki például egy védett ipari épületet dózerol le, mint ahogyan az Kőszegen történt?
Ha elég erősek vagyunk és bizonyítékokkal is tudunk szolgálni, akkor komoly következményei lehetnek. Én természetesen nem prejudikálhatok, de annyit lehet mondani, hogy az épület bontásáért maximum 25 millió forint bírság szabható ki. Szándékos értékrongálásért pedig akár 5 évig terjedő börtönbüntetés is adható. Emellett még építéshatósági bírság is kiszabható, amely akár többszázmilliós is lehet.
Kőszeg esetében a beruházás szem előtt volt. Úgy tudjuk, hogy már jó ideje figyelték, mire készülnek a védett épülettel. Hogyan fordulhatott elő mégis a bontás?
Én még augusztusban jártam ott a polgármester kérésére, és próbáltam meggyőzni a befektetőket, hogy ne zöldmezős beruházásban gondolkodjanak, hanem próbálják meg használni az iparcsarnokot. Itt egyébként jó belmagasságú tér volt, amit nagyon szép öntöttvas oszlopok osztottak tízszer tízméteres raszterben. Más üzleteknek remekül megfelelt volna, de csak később derült ki, hogy már előrehaladott tárgyalások folytak az egyik nagy kereskedelmi központtal. A csarnokba hipermarketet természetesen nem lehet költöztetni, mert annak megvannak a maga formai követelményei. Talán nem kellett volna ragaszkodni mindenképpen ehhez a funkcióhoz, és akkor az eredeti épületet is megtartották volna.
Állami kézben jelenleg 99 kastély van, ezek a Vagyonkezelő Zrt. fennhatósága alatt állnak. Sokan szeretnének persze kastélyt venni, de nem szabad ezt úgy megoldani, hogy csak úgy, előkészítés nélkül eladjuk. Egy olyan tudományos kutatómunkára, feltárásra van szükség, amely után meg lehet mondani a vevőnek, hogy ha megveszi az épületet, akkor mire kell számítania, milyen munkákat kell elvégeznie, és akkor a leendő tulajdonos ki tudja kalkulálni, hogy mennyibe fog kerülni a felújítás. A kastélyok közt akad olyan, amit akár névleges összegért, egy forintért meg lehetne venni, de persze százmilliókba kerül a rendbetétele. Most pontosan erről tárgyalunk a vagyonkezelővel, hogy adjanak olyan forrásokat, amellyel ezek a kastélyok felkészíthetőek a privatizációra.
Úgy gondolom, hogy ha valaki a mi előírásunk alapján helyreállítja az épületet, és utána becsukja a kaput, akkor csukja be. De évente egyszer mehessünk be, nézzük meg, hogy megvan-e minden kilincs, rendben tartja-e a műemlékvédelem előírása szerint a házat, és utána mindenki boldog lesz. Lehetséges, hogy a magyar nép százezrei nem mehetnek majd be, de legalább megmarad. Ha pedig ügyesek vagyunk, akkor azt is előírhatjuk, hogy évente egyszer a százezrek előtt is kinyissák meg.
A kastélyok rendbetételére a másik lehetőség, hogy adjon az állam nagyon sok pénzt, és csináljunk belőlük múzeumokat. Ezután adjon évente még sok pénzt, hogy fenntartsuk az épületek állagát. De nincs az az állam a világon, amely ezt képes lenne finanszírozni. Nálunk ez még kevésbé járható út, mert nem múzeumországot építünk.
Budapesten vissza-vissza térő téma, hogy egy régi értékes házat próbálnak lebontani. Ha jól tudom, önök kidolgoztak egy egységes koncepciót Budapest belvárosának a védelmére. Hogyan áll ez a stratégia?
Ez még nincsen egészen kész. Jelenleg azokat a lehetőségeket és módszereket vizsgáljuk, amelyek mentén a belső Erzsébetváros felújítható. Itt nyilvánvaló, hogy a befektetőknek nem éri meg a nagyon rossz állapotú házakra jelentős összegeket fordítani, amikor bizonytalan, hogy a műemlékvédelem a helyreállítási folyamatukba mikor szól bele. Ezért a 226 lakóépületet egyenként megvizsgálva megpróbáljuk megmondani, hogy melyik épülettel mit lehet kezdeni. Ezután az egész Erzsébetvárosra kiterjesztenénk ezt a munkát, majd Terézvárosban is elkezdenénk.
Úgy tudjuk, hogy a körvasút által határolt területeken belül a kerületekkel is egyeztettek, amelyek az ügy mögé álltak, kivéve a IX. kerületet. Ennek mi lehet az oka?
Nem tudom. Iszonyatosan furcsa volt. Pontosan ott ült a polgármester, ahol most maga, és azt mondta, hogy náluk minden meg van oldva. Mindeközben pontosan a IX. kerület az egyik fő érzékeny pont, ahol nincs megoldva semmi. Úgy gondolom, hogy itt is kimutatkozik, hogy az építkezésigazgatás nem való az önkormányzatokhoz. Ezt egy önálló, független szervezetnek kellene működtetni, mert a kerületi érdek egyszerűen felül tudja írni a szakmai érveket. Budapest ilyen szempontból egy tragédia, mert ez olyan most, mintha 24 város lenne: a 23 kerület és a főváros.
Budapest mai arcára szokták emlegetni, hogy Finta József rányomta a bélyegét. Az ő munkái vajon fennmaradnak? Sok fiatal építész szerint az épületei felett elhaladt az idő, és nem igazán a progresszív szárnyhoz tartozik.
Ezt a kijelentést leginkább a tiszteletre méltó kollégák SI-faktora mondatja, azaz a sárga irigység dolgozik bennük. Mindemellett úgy gondolom, hogy Finta József hihetetlenül jól tudja a funkcióra formálni a teret. Merem állítani, hogy ebben világszínvonalú. Nem véletlen, hogy amikor annakidején az osztrákok Budapestre bejöttek szállodát építeni, akkor azt Fintával terveztették meg. Ugyanezt tudta az 1928-ban elhunyt Alpár Ignác is. Róla a kor nagy építésze Hauszmann Alajos mondta, hogy nem alkotott időtálló építészeti értékeket, mert hát a funkción kívül másra is szükség van. Én valószínűnek tartom, hogy valami hasonló lesz Finta épületeivel kapcsolatban is, de az biztos, hogy az épületei az utolsó pillanatig működőképesek lesznek.
Ha megnézzük a mai épületeket az az érzésünk, hogy nincs különösebb karakterük, az idő múlásával bedarálhatónak tűnnek. Hogyan látja, mi kerülhet be a védett értékek közé a jövőben?
A mai kor építészeinek körében talán a leginkább elfogadott stílus a minimalizmus. Még akkor is fontos ez, ha a nagyközönség ezt nem mindig érti. Ebben a stílusban ugyanis nagyon mélyen vannak azok a finomságok, amelyeket elő kell bányászni. Egy-egy ilyen épület intellektuálisan megdolgoztatja az embert, és bizonyos művészeti alapismeretek is szükségesek ahhoz, hogy ezeket meg lehessen érteni. Ybl idején az Operáról mindenki érezte, hogy remek, mert nyilvánvalóan érzékelhette a forma nagyszerűségét, kidolgozottságát. Tudjuk, hogy annak idején Mozart könnyűzenét írt, ma ezt Kurtág Györgyről nem mondhatjuk el. A művészet sokkal bonyolultabb, összetettebb rendszer lett. Ez ugyanígy áll az építészetre is.
Kapcsolódó írások:
Elveszett a Citadellát műemlékké nyilvánító dokumentum
Műemlékvadászok lepték el Magyarországot
Nem kelendő a műemlék épület
A világörökség része lehet Aquincum
Világörökség lehet a Margitsziget
Idén már világörökség lehet a komáromi erőd
