Hagyományvédelem
Bálint Sándor
KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából
Pünkösd
Pünkösd a moldvai csángóknál román jövevényszóval ruszáli.* Minden népnél megtalálható
valamilyen formában a tavasz megünneplése, elővarázsolása: a telet jelképező
szalmabábot vízbe dobják, esetleg elégetik. Mégis legjellegzetesebb talán
a pünkösdi király és pünkösdi királyné választása, akik a tavasz eljövetelét,
a termést, szaporodást akarják titokzatos, részben már értelmükvesztett szertartásokkal
biztosítani. Ezek az ősi tavaszi ünnepek az európai népek megkeresztelkedésével
leginkább pünkösdhöz tapadtak.* Az Egyház, ha nem is tudta teljesen kiirtani,
keresztény tartalommal iparkodott megtölteni őket. A tavaszi virágzásban
mintegy a Szentlélek ajándékát hirdette a híveknek.
A pünkösdi király legrégibb hazai emlegetése: rex pynkesthyensis. Így nevezi
gúnyosan Kállay János Ferdinánd királyt Báthory Andráshoz intézett levelében.*
Magáról a hagyományról való első magyar nyelvű följegyzések Geleji Katona Istvántól
származnak (1647), aki ezekről a „farsangos, pünkösd királyokról” elmondja,
hogy királyi ruhában öltöztettetvén, egy falkáig magokat királyok gyanánt viselik,
valamely királynak históriáját és magaviseletét tüntetik, tettetik, sőt a nézőktől
is mind annak ábrázoltatnak lennie, de ez csak addig tart, míg a komédia elvégződik,
mely meglévén, mindjárt levonnák a királyi ékességet rólok és a magok viselt
ruhájokra szorulnak.
A XVII. századból Jánosi és Pálfalva gömöri magyarfalukról tudjuk, hogy pünkösdi
királyt szoktak választani, aki rövid ideig volt ugyan a hatalom birtokában,
de uralkodása alatt a legfőbb bírói hatalmat gyakorolta a faluban, és királynak
címezték. A XVIII. századból is vannak szórványos, de jelentéktelen falusi
följegyzéseink.
A pünkösdi királyságért Dunántúl a legények lóversenyben vetélkedtek. Ennek
jellegzetes birodalmi párhuzamai is vannak.
1715-ben a loretói (Sopron) szervita prior ezeket írja naplójába: fuit concessa
recreatio: das Raidt des Pfingstkönig.* Csepreg városkában a versenynek az
volt a föltétele, hogy minden legény a tulajdon lován nyereg és kengyel nélkül
egymásután háromszor futott és kifeszített kötélakadályokat ugrott át.* A győztes
lett a pünkösdi király, akinek tilosba tévedt lovát, jószágát büntetés nem
érhette. Ha kocsmába tért, koronaformára font virágkoszorút kapott a lányoktól,
és azt az égész mulatság alatt a fején hordta. Engedelme nélkül táncot nem
rendezhettek. Más helyeken még az is a kiváltságai közé tartozott, hogy minden
lakodalomra, mulatságra hivatalos volt. A község rovására minden kocsmában
ingyen ihatott. Jószágát ingyen őrizték. Büntetést nem szabhattak rá. A dicsőség
egy álló esztendeig tartott, és nyilván beletartozott a hajdani legénycéhek
hagyományvilágába is. Megemlíthetjük még itt, hogy a pünkösdi királyságért
tartott lóversenyek színes, költői leírása olvasható Jókai Mórnak Egy magyar
nábob című regényében.
A pünkösdi királyjárás töredékes hagyományai Somogy magyarosodó német faluiban,
(Lengyeltóti, Bonnya, Teklafalu, Ecseny)* is éltek. A Pfingstkönigreich Leányvár*
német legényei között is járta: a királykoronáért felsallangozott lovon versenyeztek.
Ugocsa megyében az obsitos katonák közül választották a múlt században a pünkösdi
királyt, aki álarcot, fején papírkoronát, oldalán kardot, kezében fokost, mellén
mindenféle érdemrendeket szokott viselni, és szedett-vedett tarka ruhába öltözködött.
Egyébként rozzant gebére szokták ültetni. Kísérete: a palatinus, azaz nádor,
egyéb főméltóságok, udvarnép szintén álarcban és tarka viseletben rajzottak
körülötte. A falun átvonuló menetet mindenfelől meg szokták dobálni: repült
a sok törött tál, rossz edény, hamuval telt fazék a király felé. A furcsa ünnepséget,
mely nyilvánvalóan már csak töredéke egy teljesebb, az európai emberiség primitívebb
korszakába visszanyúló kultusznak, mulatság fejezte be. A pünkösdi király volt
a bálgazda, a szokott kiváltságokkal. Uralkodása azonban itt csak egy napig
tartott.*
A kiegyezés után Ferenc Józsefet pünkösdvasárnapján akarták királlyá koronázni.
Valakinek azonban még idejében eszébe jutott a pünkösdi királyság egynapos
dicsősége. A kedvezőtlen előjel elkerülése végett előrehozták pünkösd szombatjára.*
Az ugocsai mulatság nyilván a huszárkirály hazai hagyományvilágából sarjadt.
Takáts Sándor írja,* hogy a XVI. században magyar és török katonának egyaránt
pünkösd volt a legkedvesebb ünnepe. A hadakozás ilyenkor szünetelt. A paripákat
füveltették, a vitézek hazamenve ünnepeltek. Erre utal A borivóknak való, Balassi
Bálint költeménye:
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!
Neked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.
Sőt még az végbeli jó vitéz katonák
Az szép szagú mezőt kik széjjel bejárják.
Most azok is vigadnak, az időt múlatják.
Ki szép füven lévén bánik jó lovával.
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
S ki penig véres fegyvert tisztíttat csíszárral…
Régi huszárezredeinkben még a XVIII. században is huszárkirályt választottak,
akinek hivatala egyezett a pünkösdi királyéval, és szintén csak egy napig
tartott. Ez idő alatt azonban az óbesterig mindenki engedelmeskedni tartozott
neki.
A pünkösdi királyné archaikus alakja a pünkösdölés néven országszerte ismert
ünnepi rekordációban manapság is él, sőt Kodály Zoltán kóruskompozíciója révén
már az urbánus magyarság tudatába is belekerült. Egyes részletei a Cantus Catholici
(1651) pünkösdi énekével egyeznek. Tudjuk, hogy ez az énekgyűjtemény ősi élőszavas
népi gyakorlatot is rögzített. Így föltételezhetjük, hogy a hagyomány már a
magyar középkorban élt. Kardos Tibor szerint* a pünkösdölés emlékeztet a májusi
grófnő ünneplésére, amely Bologna városában már a XIII. században virágzott.
A szokás a vándordiákok révén onnan terjedhetett el az Alpokon túli országokba,
így hazánkba is. Meghonosodását tanúsíthatja, hogy a tavasz királynője ünnepe
Nagy Lajos udvarában már ismeretes. Természetesen nemcsak a tavasz természetes
emberi öröme, hanem az egyházi ünnep liturgiája is tükröződik benne.
Dömötör Tekla a XVII. századból idéz* egy székelyföldi egyházi rendelkezést,
amely szerint tilos a királynéasszony-ültetés, ami nyilvánvalóan a pünkösdi
királyné kultuszára vonatkozik.
A pünkösdölés legrégibb ismert népi szövegét Dugonics András jegyezte föl.*
A szokást az ország számos vidékén máig ismerik.
Szegedről származik* a játék első részletes följegyzése Miskoltzy István tollából:
„Hat lányok tiszta fehér nyak-kendővel, ollyan ing-vállal és köténnyel, fejeken
virág-koszorú, jobbjokban liliom-levelek és párosan öszve fogódzva (legidősbik
12, legfiatalabbik 7 esztendős lehetett) illyen képpen játszák szerepeiket.
Jobbjokban levő liliom leveleket lógázva minden mesterség s bizonyos mérték
nélküli hangon de még is érthetőleg, imígy énekeltek mindnyájan:
Megjelent a pünkösd napja,
Mellyet Krisztus ígért vala,
Midőn mene mennyországba
Mindenek láttára.
A pünköstnek jeles napján
Szent lélek Istent küldötte
Megerősítni szívöket
Az apostoloknak.
Tüzes nyelveknek szóllása
Úgy mint szeleknek zúgása
Leszállott az ő fejekre
Nagy hirtelenséggel.
Ezen ének után lépett a leányok legidősbike, és szinte zöld liliomát lógázva
imígy énekelt:
Minekünk adattassék szent lélek malasztja,
Mellytől árnyékoztaték a szüzek virága,
Midőn őtet Gabriel üdvözölve áldta,
S testbe öltözött igét keblébe fogadta.
Szűz anyától született Krisztus istállóba,
Kínt és halált szenvedve jutott koporsóba,
És magát megjelentetvén feltámadásába,
Tanítványi láttára méne mennyországba.
Pünköst napján szent lelkét Isten elküldözte,
Az apostolok szívét megerősítette,
És szent igéjit azok lelkébe öntötte.
Hét féle ajándékot akkoron vevének,
Hogy minden nyavalyákat által élhessenek,
A szenvedés óráján el ne csüggedjenek,
Hanem mindent Istenért jó szívvel tűrjenek.
Ez után a 2-dik leányka lépett elő, és azon képpen forgatván kezét nem énekelt,
hanem ezen verseket mondá el:
Ó te örökkétig pirosló szép rózsa,
Kit az égi dongó ámbár megmardosa,
Vérével megmosa mindeneknek ura,
Hogy légy házas társa.
3-dik leány verse azon képpen elő adva:
Egy kis fehérségben tulajdon Istenség:
Hiszlek, hogy jelen vagy, ó te drága szentség,
Szentséges Istennek csudálatos volta
Ádámnak vétkéért maga fiját adta.
Kelj föl úr Istennek választott serege
Föltetszett már néked egek fényessége.
4-dik leány versei:
Én gyönge rózsácska vagyok,
Ezt szavaimból halljátok,
Friss éjszaka járok
Édes szülőimnek kellemes kertjében
Úgy kinyíltam én is, mint viola szépen.
5-dik leány versei:
Légyen földeteken gyümölcs, bor és búza,
Az új Messiásnak kibimbódzott ága,
Júda nemzetségnek királyi pálcája,
S király-koronája.
Az Isten áldása szálljon ezen házra
Mint régenten szállott az apostolokra.
6-dik leány versei:
Ezt királynénak nevezik; fehér fátyol fedi el képét, s leginkább a legfiatalabbik szokott lenni, és ettől még mindig ezen verseket hallottam:
Én kicsinyke vagyok,
Nagyot nem szólhatok
De még is Istennek dícséretet mondok.
Ezek után egyik kilép a többiek közül, s a királynéhoz ezen verseket mondja:
A Karsai rózsa kihajlott az útra
Szedje föl királyné arany koszorúba.
Végre párosan öszve ölelkezve, és lassú táncz-forgás között imígy énekelnek:
Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja,
Holnap lesz, holnap lesz a második napja
Andreas
Bokrétás
Felséges jó tánczos
Jól megfogd, jól megfogd a lovad kantárát,
hogy el ne tipossa, tapossa a pünkösti rózsát.
Ez után megajándékoztatva ismét párosan elmennek.
Egyes helyi változatokban Szent Örzsébet asszony a pünkösdi királyné. Sebestyén
Gyula azt gyanítja, hogy itt Árpádházi Szent Erzsébetről van szó, aki gyermekkorában
lett menyasszony, és akinek legendájában az ismeretes rózsacsoda szerepel.
Az előforduló Adorjás bokrétás pedig édesatyja, András király volna. A föltevés
megerősítésre szorul.
A pünkösdi király és királyné hagyományvilágának bemutatásában még megközelítő
teljességre sem törekedhetünk.
Nádas (Trstín) egyik plébánosa Sverteczky Lipót pünkösdi rózsaünnepély rendezésére
tett alapítványt (1835). Kamataiból minden év pünkösdjén egy jámbor parasztlányt
díszes keretek között megjutalmaztak és ártatlansága jeléül rózsakoszorút tettek
a fejére.* Ez az épületes kezdeményezés a középkori pünkösdi királyné-választásoknak
kései visszhangja. A nádasi pap példáját később máshol is követték.
Egyik XVIII. századbeli halasi kéziratban református pünkösdi köszöntőt* olvashatunk:
Régen a Noé galambja
Hogy megszűnt a vízözön habja,
Bárkának ne lenne rabja
Zöld ágat vitt be ő szája.
Én is azért mint zöld ággal,
Béköszönök hozsánnával.
Legyen az Isten ez házzal.
A zöld ágat, a tavasz jelképét, amelyre versezetünk is utal, sok helyen ki
szokták tűzni pünkösd hajnalán; az egész háztájékot feldíszítik vele. A hagyomány
nyilván még középkori. Szívósságára jellemző, hogy XVII. századi evangélikus
zsinatok határozata értelmében megtartandó az a szokás, hogy a diákok pünkösdkor
zöld gallyakkal ékesítsék föl a szent épületeket. Ez azonban ne lövöldözéssel,
vagy más szertelenséggel történjék, hanem énekléssel.* A bánáti katolikus
bolgárok is hajlékukat bazsarózsával (buzdur) és virágzó bodzaággal (trambaz)
díszítik.*
Piros pünkösd hajnalán a szegedi táj népe – Tápé kivételével, amely úrnapján
díszít – zöld ággal: fűzzel, de főleg bodzával ékesíti föl házatáját, különösen
a kerítést, ablakot, de régebben a vízimalmokat, hajókat is. Ez a bodzázás,
ami Ószentivánban a legények dolga és a lányosházakra is kiterjed. A szegedi
tanyák népéből települt Csólyospáloson azért tűzik ki az ágakat, hogy – mint
mondogatják – az Isten haragja, vagyis a mennykő elkerülje a házat. Az ünnepek
után régebben ezeket a bodzaágakat eltették, és ha valakit szél, azaz szélhűdés
ért, megfüstölték vele. Az újkígyósiak a pünkösd hajnalán szedett bodzavirágot
foganatos orvosságnak tartják. A kiszomboriak a zöldágakat pünkösdkor nyíló
virágokkal is megtűzdelik.
Ugyancsak a kiszomboriak az ünnepen kenyeret szoktak elégetni. Hamuját a
gabonaföldre szórják, hogy az aratás gazdag legyen. Szerencsés lesz, ki pünkösd
hajnalán születik. Pünkösdi rózsát szoktak szórni ilyenkor a mosdóvízbe,
hogy egészségesek legyenek.
Apátfalván az öregek úgy tartották, hogy a pünkösdi bodza leveléből és virágjából
főzött ital orvossága minden betegségnek. Az a göcseji szokás, hogy a pünkösdi
rózsa levelét megszárítják és a beteg tehénnek adják, halavány nyoma a régi
pünkösdi liturgiának.
Székesfehérvár-Felsővárason a várandós asszonyok fürdővizébe szárított pünkösdi
virágot, ágat szoktak tenni. Bátya „rác” öregasszonyai a bodzát szentképhez
tűzik, ott megszárad. Ha a családban köhög valaki, ebből főznek teát.
Zöld ággal díszítettek az erdélyi és szepességi szász legények is. Az előbbiek
kalapjára a lányok virágkoszorút tettek.*
Aki a pünkösdi harmatban megmosdik, azon a palóc litkeiek szerint nem fog
a nyári nap.*
Az ünnep liturgikus sajátosságairól, egyházias ihletéseiről emlékezve, először
hallgassuk meg Bod Pétert: a Páskabáránynak megétele után a zsengének bémutatásától
fogva, ötven napot számláltak, az ötvenediken az Istennek áldozatot mutattak
a mezei áldásért, amely ugyan ünnep volt és görögül pentekosté, ötvenedik,
a mi nyelvünkön abból formáltatott szóval mondatik pünköstnek. Ez nevezetessé
tétetett osztán, midőn a Szentlélek az apostolokra elküldetett. Nemcsak azt
az ötvenedik napot tartották pedig innepnek, hanem az egész ötven napokat,
amelyeken nem böjtöltek, térdet nem hajtottak, hanem fennállva könyörgöttenek,
szent énekléssel töltötték idejeket, kivált a halléluját mindenütt énekelték,
amelyet a negyven napi böjt idején nem cselekedtek. Szent Ambrus így szól:
az Úr rendelte, hogy a negyven napokon szomorkodjunk, az ötven napokon pedig
örvendjünk.*
Erre az örvendezésre emlékeztet az ország egyes vidékein (Szeged, Zenta)
a húsvét és pünkösd közötti időszaknak zöldfarsang, bárányfarsang elnevezése
is. Budaörsön hasonló: Lamplfasching.* Ilyenkor már ismét szabad a menyegző.
A liturgiatörténetből tudjuk, hogy a középkorban a szél zúgását, amely a
Szentlélek eljövetelét megelőzte, úgy akarták utánozni, hogy a nagymise szekvenciája:
veni Sancte Spiritus… előtt kürtöket és harsonákat szólaltattak meg. A tüzes
nyelveket helyenként égő kócokkal jelképezték, amelyeket a templom padlásáról
a hívek közé dobáltak. E veszélyes szokást sok helyen rózsának és a felhőt
jelképező, természetesen szenteletlen ostyának hullatásával cserélték föl.
Néhol galambokat eresztettek széjjel a templomban. Magyari István Az országokban
való sok romlásoknak okairól elmélkedve, a még eleven szokást megörökítve,
gúnyosan írja: az pünkösd napi fagalambnak mint ha mennyből Szentlélek jőne,
alábocsátása.* A székelyföldi Csíkdelne templomának középkori szentségházába
régebben pünkösd napján fehér galambot zártak, amelyet mise alatt szabadon
eresztettek.*
Somorja jámbor asszonyai még a közelmúltban is pünkösd hajnalán az egész
templomot földíszítették piros pünkösdi rózsával, és amikor elkészültek,
a templom ajtaját, ablakát sarkig kinyitották, hogy széljárás legyen az első
pünkösdi szélvihar emlékezetére.*
Budaörs német népe pünkösd reggelén nyitva szokta tartani az ablakokat, hogy
a Szentlélek átjárja a házat. A pünkösdi esővizet (Heiligengeistwasser) elteszik,
és szemborogatásra használják.
Jámbor szegedi öregek szerint a szél a Szentlélek szájából jön. Nem jó tehát
szidni, mert a szél, azaz szélhűdés, guta szele éri, üti meg az embert.
Számos Máriát dicsérő kegyhelyünknek, így Csiksomlyónak, Radnának, Mátraverebélynek,
Máriakönnyének, Pálosszentkútnak, és még több másnak pünkösd is búcsúünnepe:
a Szentlélek hét ajándékát az ő mátkája, az Apostolok Királynéja, közvetíti
a hivő lelkekbe. Szegedi hiedelem, hogy aki tisztalelkű, az pünkösdkor meglátja
a Szentlelket Pálosszentkút vizének tükrében.
Orbán Balázs írja,* hogy a Széphavas tetején egy kápolna romjai láthatók,
amelyet a Szentlélek tiszteletére emeltek. Ide gyűlt össze régen, minden
pünkösdkor a kilenc moldvai csángó falu lakossága fehér ruhában, aranyhímzésű
fehér zászlókkal, ezt énekelve: Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére…
Itt találkoztak csíki testvéreikkel. Zászlaikat összeérintve, együtt mentek
a somlyai búcsúra. Visszatérőben az egész nép elkísérte őket a Széphavasig.
Itt miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen
köszöntek el a távozó rokonoktól. 1744-ben a járványok miatt eltiltották
a moldvai csángók hazajárását.
*
A liturgia szavaival: a Szentlélek hét ajándékával megújítja a föld színét
és betölti híveinek szívét. Lángra lobbantja bennük a fervor caritatis tüzét,
a felebaráti szeretetszolgálat készségét, minden rászorulónak önfeláldozó
gondozását.
A középkori ispotályok különös bizalommal helyezték magukat a Szentlélek
oltalma alá.* Titulusukat közvetlenül vagy közvetve a római Szentlélek-társulat
(Confraternitas S. Spiritus in Urbe, ismertebb olasz nevén S. Spirito in
Sassia) ösztönző hatására választották. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy
a XII. század végén Montpellier városában egy Guido nevű gazdag francia nemes
olyan társulatot alapított, és helyezett a Szentlélek oltalma alá, amely
fő feladatának a szegények és betegek kórházban, ispotályban való gondozását
tekintette.
Itt a szegények, betegek, elhagyatott árvák, öregek találtak otthonra, ápolásra.
A betegeket hajlékukban is fölkeresték, a szegényeket élelemmel és ruhával
támogatták. Az elöljáró (magister, másként praeceptor) és alattvalók egyaránt
laikusok: testvérek és nővérek. Ez utóbbiak a nőket és gyermekeket gondozták.
Montpellier mellett a rend másik anyaháza a római Hospitale S. Spiritus in
Sassia lett. Ennek körzetéhez tartozott hazánk is.* A rend nyugat- és közép-európai
házainak száma a XIV. század folyamán elérte az ezret. Magyarországon eddigi
adataink szerint Nagyszebenben (1292) és Budán (1330) tűnnek föl először.
Régi oklevelek utalnak még Marosvásárhely, a barcasági, német lovagrend-alapította
Földvár (Marienburg, Castrum Mariae) és Glurni (?) ispotályaira is. Szentlélek-kórházakról
tudunk Bártfán (1446). Adatok híján nehéz eldönteni, hogy Nagyvárad (1339),
Kassa (1363), Lelesz (1405), Pécs (1497), továbbá Lőcse, Sárospatak, Gyöngyös,
Sajólád középkori Szentlélek-ispotályait szintén a rend alapította-e, vagy
csak ihlette őket.* Biztos azonban a pécsi dominikánus (1497), továbbá a
szegedi premontrei apácák (1511) kolostorainak, illetőleg ispotályainak.
a S. Spirito in Sassia-val való kapcsolata.
E Szentlélek-ispotályokat, egyúttal a devotio moderna hazai bizonyságait
majd mindenütt a helybeli polgárság áldozatkészsége tartotta fönn, részletekről
azonban itt nincs módunkban szólani.
A Szentlélek kultusza, illetőleg titulusa természetesen már az Árpád-korban
feltűnik. Oltalma alatt állott a bencés Berzétemonostor (XII. század), Bátmonostor
(XIV. század), a pálos Pilisszentlélek (1263). Dédes (1346), Jolsva (1473),
a franciskánus Nagyvárad (1301), az ágostonrendi Hrapkó (1334), az antonita
Kassa (1363) kolostora.
Szentlélek-oltárok: Buda (Magdolna-templom 1390), Sopron (1402?).
Ami hazai ikonográfiáját illeti, Zsigra (Schigra, Žehre) templomának egyik
falképén a Szentlélek glóriás aggastyán alakjában jelenik meg. Két kézre
fogott kendőben kilenc gyermek, vagyis a Léleknek Szent Páltól felsorolt
(I. Kor. 12, 8-10) kilenc ajándéka: A Lélek ajándékait pedig kiki azért kapja,
hogy használjon vele. Egyik ugyanis a Lélektől a bölcsesség adományát kapja,
a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik meg a hitet kapja
ugyanabban a Lélekben, vagy a gyógyítás adományát ugyanabban a Lélekben.
Ez csodatevő hatalmat, amaz meg a prófétálást, egyik a szellemnek elbírálását,
másik többféle nyelvet, a harmadik viszont a nyelvek megfejtését. Mindezt
azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.
Pünkösd csodáját, a Szentlélek eljövetelét ábrázolja Csíkszentlélek (Leliceni,
1510), Nagyszeben (kálvária, 1520), Szászsebes (Sebisul Sasesc, 1524) főoltára.
A Szentháromság személyei között való ábrázolásról máshol szólunk.
Ma élő titulusok:
Esztergom: Dévényújfalu (Devinska Nová Ves), Ipolytölgyes, Kátló (Kátlovce),
Pernek, Péterlak (Petrova Ves), Pilisszentlélek,
Budapest-Herminamező.
Besztercebánya: Zólyomlipcse (Sohler-Liptsch, Slovenská Lupča, 1330), Besztercebánya
(1650).
Rozsnyó: Oldalfala (Stranské u Tornale), Szomolnok (Smolnik, 1666), Füleksávoly
(Savol, 1805).
Szepes: Zsegra (Schigra, Žehra, XIII. század), Lőcse (franciskánusok), Leibic
(Libica), Tarnóc (Liptovsky Trnovec).
Eger: Gyöngyös (kápolna, 1540?), Szuha (1710), Alsóábrány (1750), Bükkszék
(1759), Aldebrő (1760), Pásztó (1765), Hort (1779), Tiszagyulaháza (1927),
Tarnalelesz.
Kassa: Királyhelmec (Královsky Chlumec, 1330), Szepsi (1331), Kassa (1730,
kápolna), Nagykőpatak (Kvakovce, 1772), Koskóc (Koškovce, XVIII. század),
Alsóberek (Brestov, 1929).
Szatmár: Szatmárnémeti (középkor), Vállaj (1771), Mezőpetri (Pestresti, 1786),
Gálospetri (Galos Petrei).
Győr: Sopron (1221).
Szombathely: Rédics, Horvátnádalja, Boba.
Veszprém: Csurgó; Kiskorpád (kápolna), Porva, Rinyakovácsi (kápolna).
Székesfehérvár: Remete (Kertváros, 1942).
Kalocsa: Soltvadkert (1809).
Csanád: Rékás (1390, elenyészett).
Nagyvárad: Olaszi (1749)
Erdély: Csíkszentlélek (Leliceni), Kászonjakabfalva (Jacobeni), Kézdiszentlélek
(Sanzieni), Tür (Tiur).
A Lelki Paradicsom Szentírásból összeszedett litániája jellegzetes megnyilatkozása
a barokk jámborságnak. Terjedelme miatt sajnos nem idézhetjük.
Említésre méltó végül, hogy a pünkösd az Árpád-korban keresztnévként is fölbukkan.
1252. Clauigeri eisdem vinitoribus Pincusd, Kereu. Viselője nyilvánvalóan
erre az ünnepre született. Az időbeli távolság miatt kérdéses, hogy a Pünkösti
családnév a keresztnévből származott-e.
________________________________________
Bálint Sándor, 1975. Fehérvasárnap
