www.ujszeged.hu
2024. Nap hava (Június) 17.-e - Szabolcs, Bató, Laura, Alida, Adolf neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!

Újszeged logo

HIT ÉS HAGYOMÁNY
A szeged-alsóvárosi búcsú


A szeged-alsóvárosi búcsú évszázados ünnepe a délvidéki katolicizmusnak. Szeged-Alsóváros a középkorban - amikor még a zabolátlan Tisza vízjárásos területei között jöttek létre a települések - önálló városka volt Alszeged néven. Saját önkormányzattal, élén a választott bíróval. Alszeged akkoriban elkülönült a Vártól (nagyjából a mai szegedi Belvárostól), amely akkoriban a királyi hatalom és az uralkodónak a sókereskedelem fölötti monopóliumának biztosítására hivatott erősség volt (hiszen az erdélyi só szállításának utat adó Maros Szeged fölött folyik a Tiszába) éppúgy, mint Asszonyfalvától - ami a mai Szeged-Fölsőváros területén volt -, ahol többnyire kereskedők, kézművesek, halászok, vízi emberek éltek.

Szeged-Alsóvárosnak - Alszegednek - a középkorban Szent Péter tiszteletére szentelt temploma volt, amely mellett a johannita rendnek működött kórháza és szegényháza (ispotálya). Ez a templom azonban a török időkben elpusztult. A mai szeged-alsóvárosi templom a tizenötödik-tizenhatodik századi magyar gótika sajátos remeke. A templom patrónája Szűz Mária, búcsúünnepe pedig augusztus ötödike, Havi Boldogasszony (újabb kori, elterjedt nevén Havas Boldogasszony) napja. Az 1503-ra elkészült templomot hat évvel később, augusztus ötödikén szentelték föl.

Augusztus ötödike eredetileg a híres római Mária-templom, a Santa Maria Maggiore-bazilika fölszentelésének napja volt. A székesegyház hagyománya, hogy alapítói - egy előkelő és gazdag, de gyermektelen római házaspár - templomot akartak építeni. Egy meleg augusztusi éjszakán álmukban megjelent nekik Szűz Mária és azt mondta, hogy ott építtessenek templomot, ahová reggelre hó esik. Erre emlékezve a középkorban a Mária-ünnepeken a Santa Mária Maggiore-templomban mise közben fehér rózsaszirmokat szórtak a hívek közé.

A csodatévőnek tartott Fekete Mária-kegykép (amely a lengyel katolicizmus jelképének tekintett częstochowai Fekete Madonna alapján készült) vonzotta Szegedre a délvidéki búcsújárókat. De a Havi Boldogasszony alsóvárosi búcsúja nemcsak spirituális esemény volt. A török utáni újjáéledés idején a Délvidék számos településére került szegedi kirajzás - a Bálint Sándor által olyan csodásan leírt szögedi nemzet - számára az összetartozás ünnepe, s a szegedi eredet és a szegedi származás kifejezésének alkalma lett. A búcsúsok - legtöbben egykor szegedi családok sarjai - már szombaton délután megérkeztek, a templom körül a parkban (az egykori temetőben) keresztaljanként elkülönültek és énekeltek, imádkoztak, másnap pedig részt vettek a búcsú szentmiséjén. Ezt a szegedi rokonokkal és ismerősökkel való találkozás követte, vagy ebédet és szegedi borokat fogyasztottak valamelyik alkalmi borkimérésben - duttyánban. Ezeket az alsóvárosi házak szárazkapui alatt a búcsú idején még a huszadik század közepén is működtették a hagyományőrző családok.

A nagy szegedi költő, Juhász Gyula Havi Boldogasszony (1928) című versében így írt a virrasztó búcsúsokról:

Az öreg templom füvellő tövében
A nyári éjben ott hevernek ők,
Parasztok, barnák, csöndes és komoly nép,
Mint hajdan őseik, a
bessenyők.


Móricz Zsigmond pedig Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941) című regényében a következő szavakkal örökítette meg a Havi Boldogasszony napi búcsút:

Erre a napra megindul a tanyák népe, a puszták túró, törő, nyüzsgő lakossága, és tízezres tömegben vándorol be gyalogszerrel a városba. Ahogy a görög kolóniák népe, ahogy a keleti vallások hívei mindig az anyafészek után esengenek: a szegedi pásztor, gazda és munkásnép minden tagja ide vágyik be, a havi búcsúra, az ős otthonba, ahonnan jöttek, ahova hazamenni egyértelmű a földi boldogsággal, üdvösséggel: Szegedre. Szent énekeket énekelve gyalogolnak a puszta avarjában, torzsájában, forróságában s éjszakájában. Mert a távolról jövők már előtte való este indulnak, s egész éjszaka rójják mezítlábbal még ebben az időben az utat. Toronyiránt. Ha lehet. Ha nem állja útjukat a vadvíz.

Keresztet visznek magukkal. Elöl megy a keresztvivő. A keresztet legtöbbször maga faragta. Különös alkotások ezek. Az idvességre vezető akasztófának csodálatosan egyszerű és szimbolikus emléke.

És énekeket énekelnek, amelyek ezerévesek, s ha újabban költek is, teljesen az ezer és másfélezer év előtti énekek szellemében.

Miklós Péter

 

Takács Tibor: Szülővárosom, szép Szeged

Sz. Lukács Imre: Magyar gulág

Tömörkény István: Hétről hétre

Monostori László: Szeged könyvkereskedése és könyvterjesztése 1835-1998

Szegedi képeslapok – A képeslapok Szegedje

Szárnyas ételek

Aki Európából (is) látta Magyarországot...

Lengyel András: A „másik” Móra

Kanyó Ferenc: Világháborúk szegedi hősi halottai

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Tóth Béla: Tudósítások a török kori Szegedről

Monostori László: II. Rákóczi Ferenc emlékkönyv

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

Juhász Gyula: Ébredj, magyar!

A tudás még nem bölcsesség

Péter László: Árvízi emlékek Szegeden

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész

Kilófaló finomságok

Lengyel András: „Közkatonái a tollnak...”

Péter László: 14 írás József Attiláról