www.ujszeged.hu
2018. Szelek hava (Április) 25.-e - Ajsa, Ányos, Márk neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!

Weöres Sándor (e.: vörös) (Szombathely, 1913. jún. 22 - Budapest 1989. jan. 22.): költő, műfordító, drámaíró. Kossuth-díjas (1970). Elhunyt a költészet napján...

Földbirtokos katonatiszt apa és művelt polgárcsaládból származó anya egyetlen gyermeke. Csöngén élt, gyermekkorától nagy műveltségű felnőttek látogatták az atyai házat. akikkel való érintkezése meghatározta később kibontakozó széles látókörét. 1932-ben jelent meg első verse a Nyugatban. 1933-ban Pécsett volt joghallgató, majd bölcsész. 1934-ben jelent meg első kötete (Hideg van, Pécs). 1935-ben Baumgarten-díjban részesült. 1937-38-ban bejárta Észak-Európában és Távol-Keletet. 1939-ben a vers keletkezéséről értekező önvallomásával doktorált. Könyvtáros lett Pécsett, de sok időt töltött Budapesten is. 1947-ben Pestre költözött és feleségül vette Károlyi Amyt. Ezután hosszabb olaszországi tanulmányutat tett. Egészséges világszemlélete miatt módszeres kommunista támadások érték; 1949-től csak műfordításai, gyermekversei jelenhettek meg. 1951-ben könyvtárosi állásából is elbocsátották a vörös kirekesztők. Kodály Zoltán támogatta, aki már a 15 éves lírikus versét (Öregek) megzenésítette. 1956 végén megjelent Weöres Sándor gyűjteményes kötete. A magyarellenes terror béklyójában 1957-től 1964-ig ismét nehezen tudta megjelentetni írásait. 1966-ban Nyugat-Európában és az USA-ban járt. Kossuth-díjat kapott 1970-ben. A nyolcvanas években mind súlyosabb betegségekkel küzdött. Nem érhette meg a kommunisták eltakarodását...

Színes, dallamos versein nemzedékek nevelődtek (Bóbita, 1955; Ha a világ rigó lenne, 1973)

Weöres Sándor (1913 - 1989)

Már 14 éves korában vidéki lapokban megjelentek versei, 19 éves fővel már országszerte tudomásul vették a vájt fülű olvasók, hogy bravúrosan verselő, egészen sajátos hangú költő. Ez 1932-ben történt. A Vas megyei Csönge nevű faluból - ahol apja jegyző volt - postán beküldött egy bizarr képekkel, kitűnő rímekkel, meglepő gondolattársításokkal fülbecsengő költeményt a fiatal írókat, költőket maga köré csoportosító "Névtelen Jegyző" nevű budapesti folyóirathoz, amely azonnal közölte. Felfigyelt rá Babits Mihály is. Ennek a bemutatkozó kis műnek "A macska" volt a címe, a hízelgő állat monológja: gazdája áhítatos hangú dicsérete. Refrénként visszatérő sora: "Kilenc mély bók a nevének" irodalmi körökben tréfás köszönési fordulat lett. Még ugyanebben az évben otthonra talált a Nyugat hasábjain is, és az azonnal befogadott költő - fel-feljárva a fővárosba hamarosan kedvelt barát lett a legkülönbözőbb irodalmi körökben. Alacsony termetével, különös, kicsit éneklős hanghordozásával, szerényen mosolygó arcával, váratlanötleteivel és már fiatalon is meglepően nagy és széles körű műveltségével együtt egész lényében volt valami nagyon kedves mesealakszerűség. Pedig kultúrája feltornyosulásának még csak az elején tartott. Ez a szellemi önépítés 76 éves korában bekövetkezett haláláig szakadatlanul folytatódott. Csak 20 éves korában kezdte az egyetemi éveket, ahol egymás után, olykor egymás mellett volt jogász, földrajz-történelem szakos tanárjelölt, filozófia-esztétikahallgató. Közben nemcsak tanult, de meg is tanulta a legkülönféle nyelveket: a modernek és klasszikusok mellett például középfelnémetet, hogy eredetiben értse a Nibelungenliedet, vagy amikor később óindfai szövegeket fordított, beletanult a szanszkritba is. Amikor doktori disszertációja, "A vers születése" 1939-ben megjelent, nem egy olvasója úgy érezte, hogy valami új kezdődik a hazai irodalomesztétikában. Ekkor már három verseskötet volt mögötte. Civil életében könyvtáros lett, előbb Pécsett, ahol az egyetemi éveket töltötte, és ahol a Sorsunk című folyóiratnak eyik szerkesztője is volt, majd Székesfehérvárott, végül Budapesten az Akadémiai Könyvtárban. Ettől kezdve végleg budapesti lakos volt. Itt hamarosan meg is nősült. Felesége, Károlyi Amy, a költőasszony életének kiegészítő társa, munkatársa, alapvetően rendetlen életmódjának üdvös rendben tartója volt és maradt mindvégig. (Nem egy kisgyermekeknek szóló könyvüket együtt hozták létre.) A történelem adta zűrzavaros világban pedig ugyanazzal a szívóssággal építette sokhangú életművét, amellyel szakadatlanul bővítette ismereteit. Az ötvenes évek elején az eszmei dogmatizmust és a művészeti sematizmust elváró kultúrpolitika sehogyan se tudta elviselni alkati politikamentességét. 1951-től állása sem lehetett, verse sem jelenhetett meg. Rákényszerült a műfordítások tömegmunkájára. Itt azonban nélkülözhetetlen lett rendkívüli nyelvtudásával, munkabírásával és azzal a magas igénnyel, hogy a kényszerű teendőket is a legmagasabb színvonalon végezze. Elképesztő az a mennyiség, amelyet régiekből és újakból, közeliekből és távoliakból tolmácsolt felettébb nagy tartalmi és formai hűséggel a világirodalomból. Az irodalom akkori illetékesei pedig azzal az indokkal tartották távol 1950 és 1956 között az irodalomtól, hogy "formalista". - Sok írót felháborított Weöres kirekesztése, az indoklás is, de aki ellene szólt, süket fülekhez szólt. Feledhetetlen, hogy egy ízben az Írószövetség egyik taggyűlésén, amikor politikai jelszavakból élő, jelentéktelen írók-költők ezzel a formalista bélyeggel erősítették Weöres távol tartását (persze távollétében, hiszen ő párttag sem volt), akkor Trencsényi-Waldapfel Imre, a klasszika-filológia nevezetes tudósa és az ókori költészet kitűnő fordítója, aki egyrészt hívő párttag, de ugyanakkor Weöres Sándor jó barátja volt, ezeket a szavakat mondta: "Higgyétek el, elvtársak, nagyon sokan, akik ma harcos kommunistáknak látszanak, már harcos reakciósok lesznek, amikor Weöres Sanyi még mindig megbízható, politikához süket formalista lesz". Ezekért a sajátosan védő szavakért egy rendkívül rossz költő fegyelmi kért a neves professzor ellen a pártfegyelem megsértéséért és a formalisták dicsőítéséért. (Még jó, hogy a pártvezetőség úgy tett, mintha ezt a javaslatot nem hallotta volna meg.) - Annyi tény, hogy 1950 és 1956 között Weöres-vers nem jelenhetett meg. Ezután következett a közben írt költemények nagy gyűjteménye, "A hallgatás tornya". Ettől kezdve pedig a költőnek rendíthetetlen helye volt élő irodalmunk első sorában.

Ars Poetica

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.

Önarckép

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm -- csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg -- épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

 

Az bizonyos, hogy indulásától kezdve mindvégig, amikor sokan indokoltan már élő klasszikusnak tekintették, az érte lelkesedők és a mindig fejcsóválók jellemzései oly különbözőek, mintha nem is ugyanarról a költőről volna szó. Mert ebben az irdatlan útvesztőben, ami költészetének egésze, együtt jelennek meg antik mítoszok és a modern élet sokféleképpen értelmezhető képei. Gondolatmenetein párhuzamosan húzódik a szikár logikus gondolkozás és a misztikus filozófiák ábrándjai. Csengő-bongó gyermekversek váltakoznak lírai-egyéni tartalmú életbölcselettel. De bármit mond, legyen az optimista vagy pesszimista, legyen szemléletesen képszerű vagy játékosan értelmetlen - az cseng-bong, zenél, az nyelvi és ritmikai bravúr. - A konzervatív ízlésűeket is, a politikai mondanivalók igénylőit is felháborította Weöres játéka, a jól ritmizált értelmetlenségek kultusza is, a régi keleti mítoszok újraélesztése is. Elbeszélő költészetében korok és témák szeszélyesen váltakoztak. "Istár pokoljárása" egy ősrégi mezopotámiai mítosz lélekmegragadó újraidézése, a "Psyché" egy felvilágosodott-biedermeier költőnő lelki kalandjainak verses regénye, amelyben fontos szerepet játszik a hajdani görögös kultúrájú, tragikus sorsú poéta, Ungárnémeti Tóth László, akinek emlékét Weöres is igyekezett újraidézni.

A magyar líratörténet egyik legnagyobb alakja. Hét évszázad magyar költészetének összegzője, betetőzője. Megítélését, értékelését nehezíti azonban irodalmunkban szinte példa nélküli terjedelmessége életművének, illetve világképének sokfelé való elágazása. Próteuszi költőnek nevezik, aki minden hangnemben és versformában egyként magas színvonalon képes alkotni. Világ- és művészetfelfogására nagy hatást gyakorolt Várkonyi Nándor, aki az ősi mítoszokkal ismertette meg, Fülep Lajos és Hamvas Béla, akik az univerzális gondolkodás, illetve a keleti filozófiák befogadására ösztökélték. Weöres költőideálja a személyiségétől megfosztott poéta, aki éppen önmaga korlátaitól megszabadulva képes átélni az idő végtelenségét és a világ egészét.

Elévülhetetlen érdemei vannak az ún. gyermekköltészet megújításában. A Rongyszőnyeg, illetve a Magyar etűdök eredetileg nem a gyermekek számára készültek, hanem a költészet lehetőségeit tágító rím- és ritmusjátékok, melyek aztán szerencsésen a legifjabb nemzedék számára jelentették és jelentik az első és meghatározó találkozást a művészettel. Megfosztja a "gyermekverseket" a didaxistól, a gügyögéstől, a leereszkedéstől. Látásmódja a gyermeki természetességet idézi, mely közel áll a szürrealizmushoz, a groteszkhez és abszurdhoz.

Merülő Saturnus
A T.S. Eliot emlékének ajánlott vers eredeti tisztelgés a nagy angol költő előd, kortárs versfelfogása és világképe előtt. A műfaj, illetve a beszédhelyzet drámai monológ, Eliot kedvenc megszólalási módja. A vers üzenete az emberi történelemmel, törekvésekkel szembeni mélységes pesszimizmust sugallja. A teleologikus történelem- és kultúrafelfogással szemben Weöres - Várkonyi és Hamvas hatására is - úgy látja, hogy az őskezdetben meglévő aranykort a fokozatos és megállíthatatlan hanyatlás időszaka követte, s a mélypont a XX. század. Weöres végigviszi a versben az egyes történelmi korszakokat, benne az erőszak és haszonelvűség megnyilvánulásait, egészen a nyájjá, falkává váló emberiség látomásáig. A sokféle archetípusból megformált (ószövetségi próféták, Krisztus, Zarathustra) költő alakjára nincs szüksége a pusztulás felé haladó emberiségnek, pontosabban az erkölcsi-eszmei vezetőjétől, irányítójától elszakadt emberiség szükségszerűen halad a pusztulás felé.

Sokszínű új - vagyis századunk közepe óta magát közlő - költészetünkben Weöres Sándor alighanem a legegyedibb képlet. Ennek legfőbb oka, hogy szellemi előzményei erősen különböznek utóbbi évtizedeink irodalmának egészétől. Habár a materializmus valójában viszonylag kis részét alapozta íróink-költőink tudatvilágának, de irodalmi kultúránk egészét a XVIII. század óta meghatározta az ésszerűség, az okozatiság, a logika - vagyis a racionalizmus igénye. Az idealizmus, mint bölcseleti alap, gyakorta a kifejezett tételes vallásosság akkor is meghatározhatta az érzelmeket és magyarázatokat, ha alanya politikai okokból vagy józan önvédelemből a világ előtt tagadta. De a lét misztikus szemlélete, a jelenségek irracionális magyarázata, távoli korok egzotikus bölcseleteinek alkalmazása kívül esett íróink átélőképességén, befogadóigényén és leggyakrabban kultúrfilozófiai műveltségén. És minthogy ennek még a lehetősége is veszedelmesnek tűnt egy materializmust erőltető kultúrpolitikának, még az ilyesmiről író filozófikusokak, kultúrfilozófikusoknak és kultúrtörténészeknek a hírét is igyekeztek elzárni a köztudattól vagy éppen az oktatástól. Az olyan kiváló tudósainkat, főleg kultúrfilozófusainkat, akik gondolkodásukban a múlt koroknak vagy a tapasztalható külvilágnak az értelmezésekor egyértelműen nem zárták ki az irracionális elemeket - egyszerűen ártalmasaknak hirdették, s tanaik közvetítését megakadályozták. Ennek folytán olyan kitűnő tudósok, mint a külföldre távozó Kerényi Károly, az értelmiségi pályákról is kirekesztett Hamvas Béla, az olvasóközönség körében igen népszerű, mégis elszigetelődő Várkonyi Nándor, sőt még az óriási tudományos tekintélyű Fülep Lajos is kívül került az irodalmi világ köztudatán. Weöres Sándorra pedig indulásától kezdve éppen ezek a hazai gondolkodók hatottak legerőteljesebben, személyes ismeretségben is volt velük. Ők vezették tovább elmúlt korok különböző bölcseletei felé, és a mi századunk olyan nagy hatású tanításaiig, mint Spengler kultúrtörténet-magyarázata és Jung mítoszokat és különböző korok és népek közös tudatvilágát elemző mélylélektana.

Weöres Sándor költészetében majd minden műformát megtalálunk, de legkevesebb az élmény- vagy érzéselbeszélő, személyes lírai műforma. Azokat a formákat kedveli, amelyekben a világról (a weöresi értelmezésű világról) alkotott vízióját mondhatja el. Így leggyakoribb az elbeszélés, leírás, ballada. Mivel számára az anyagi létezés az azon túli létezés végtelenében feloldóttan van jelen, a világ rendjét akarja versébe fogni: a hagyományos ember- és anyagközpontút és egy - ezt is magába oldó -„emberen és anyagon túli" áramló zeneiségűt. Ezért megszüntette a szavakat a fogalmakhoz kötő gravitációt is. A spirituális cél és a megvalósítására adott materiális eszköz, a nyelv ellentéte olyan feszültséget hoz létre ebben a költészetben, amely egyrészt a kreatív fantázia szélsőséges megnyilvánulásait, másrészt az ember valóságos viszonyrendszerét feltáró esztétikum megszületését eredményezi. Innen származnak a weöresi nyelv sajátos, szubjektív jellegű megnyilvánulásai, grammatikája, szóhasználata, hangtana, kreatív versötletei - de ez inspirálja képi és nyelvi telitalálatainak megalkotására is. Képzete szerint az igék elveszítik földi irányultságukat, és a nyelvet alkalmassá teszik a kozmikus létezés szemléletének befogadására. Ez a törekvés ugyanakkor esztétikai megvalósulásában az emberi és természeti jellegzetességek összehangolásához, az ember és a tárgyi, materiális világ összekapcsoltságának képi megformálásához vezeti. Tulajdonképpen ezt a folyamatot jellemzi sokat idézett levelében: „...a gondolatok nem az értelem rendje szerint, hanem az értelemre mintegy merőlegesen jelennek meg. A verssorok az értelmüket nem önmagukban hordják, hanem az általuk szuggerált asszociációkban; az összefüggés nem az értelemláncban, hanem a gondolatok egymásra-villa-násában és a hangulati egységben rejlik." Ez a - megfogalmazásában a szürrealizmuséra emlékeztető - program nem a véletlenszerűségekben megnyilvánuló összefüggéseknek szabad láncolatát szabadítja el nála, hanem ennek alapján a világ jelenségeiből vett képek szoros, pontos összeillesztésével - épp ellenkezőleg - a világ legszigorúbb összefüggésrendszerét dolgozza ki.

Weöres Sándor ezeknek a jól megtanult eszméknek és lehetőségeknek alapjára építette fel egész világképét. Ez pedig olyan megközelíthetetlen volt legtöbb olvasójának másféle műveltségi alapokon épült tudatvilágától, hogy legtöbbször azt se vették észre, hogy nem is értik az egyébként élvezettel olvasott és utánaskandált versszövegeket. Ezt a nemértést kiegészítette az a játékossága, hogy eljátszott a szépen hangzó vagy kitűnően skandálható, valóban értelmetlen szövegekkel. De aki nem tudja, mi a különbség az érthető és az érthetetlen közt, az képtelen megkülönböztetni az érthetetlent és az értelmetlent. Hát még ha egybeszövődik a racionális, az irracionális és a nonszensz, vagyis az érthető, az érthetetlen és a nemlévő. Weöres Sándor pedig egyre nagyobb távlatú áttekintéssel és egyre fejlettebb formalehetőségekkel ezt a világélményt közölte az olvasókkal. Ezzel minőségileg más volt, mint ismert költőink bármelyike. Sokan mondták, hogy korunk legnagyobb költője, még többen, hogy "öncélú játékos", sokan gyönyörködtek benne, de alig-alig értették, és voltak azért mégis, akik értették, vagy legalább közelíteni tudtak hozzá. De ezek számára sem volt lehetőség, hogy nagyságrendben összehasonlítsák legjobb kortársaival, mivel nincs mennyiségi mérce, amellyel össze lehet mérni minőségi különbségeket. Kétségtelen, hogy Weöres Sándor valódi nagy költő, az is kétségtelen, hogy akinek füle van hozzá, annak rendkívül vonzó költő, de hogy kinél mennyivel nagyobb vagy kisebb korunk legnagyobb költői közül - arra nincs mérce. Ezért azt mondhatjuk, hogy századunk kitűnő magyar költészetében Weöres Sándor a másoktól legkülönbözőbb költő.

Hegedűs Géza

Forrás: Literatura

 

Weöres Sándor.lap.hu

Weöres Sándor: Kapcsolap-gyűjtemény, ami Weöres Sándor életéről, munkásságáról, költeményeiről szól. Ahol a pályatársak, kollégák, barátok neve is felbukkanhat ...
weoressandor.lap.hu/

Weöres Sándor: Holdbeli csónakos. Keresztes Dóra plakátja a Nemzeti Színház 2003-as bemutatójához

 

 

Gárdonyi Géza: Szegedi figurák

Polner Zoltán: Isten zsámolyánál

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában

Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv

Péter László: Radnóti Miklós

Raffay Ernő - Szabadkőműves béklyóban Ady Endre

Szeged (magyar)

Harmatszedés égi mezőkön

Magyarország – Kulturális értékeink, természeti kincseink

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Bogár László: Ideg-rendszer váltás

Halételek

Mária román királynő párizsi követsége

Vadételek

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

Dankó Pista

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt

Bogár László - Hálózatok világuralma