Bertalan emlékmű
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
Egyéni képviselői indítvány sürgősséggel
Tárgy: Az Ármentesítés 100 éves emlékművének újraépítése
Dr Szabó László képviselő
Tisztelt Közgyűlés!
Állt valaha Szegeden egy különleges építmény, amely a Város folyó felőli arculatát is meghatározva hirdette a vízszabályozás és a töltésépítés sikerét, az ember víz fölötti győzelmét:
A Bertalan emlékmű 100 éves lenne…
Szegeden a szocializmus pusztításainak sorában mérföldkő a Bertalan-emlékmű lerombolása. A város arculatát 73 éven át meghatározó emlékoszlop felrobbantására ugyanis nincs épelméjű magyarázat.
E hónap idusán éppen száz esztendeje annak, hogy - korában még megszokottan - illő pompával fölavatták a Tisza szabályozásának meghatározó alakja emlékére állított obeliszket. A „szocializmus” szolíd önkénye a múlt politikamentes értékeit becsülni nem tudván, végleg letörölte a város tiszai arculatáról ezt a jellemző színfoltot. Bárcsak remélhetnénk: nem végleg!
Bertalan Lajos (1838-1901) a Tisza szabályozását – a lezáró munkaszakaszt – vezető főmérnök volt. A Bertalan emlékmű tulajdonképpen a töltésépítés emlékműve, így igen stílszerű, hogy a jól végzett munkában bízva, minden különösebb alapozás nélkül magán, a töltésen állt. Hogy miért állt útjában ez a sok tekintetben egyedülálló építéstörténeti műemlék a „városfejlesztő” vörös gépezetnek, az rejtély… Nem pusztították el világháborúk, nem billentették meg forradalmak, hát ledönti a „hídépítő béke”. A híd, illetve levezető útpályája éppen kerülhetett volna akár 10 métert, nem többet, és Szeged egyik jelképe ma is áll…
Az építő-tervező, Zielinszky Szilárd a vasbeton művészi mestere, de talán nem túlzás azt mondani, zseniális úttörője volt. Zielinszky, a műegyetemi tanár egyebek között az első Magyarországi (a Margit szigetinél is régebbi), jövőre 100 esztendős és máig is működő, vasbeton víztorony tervezője… Ez a remekmű is Szegeden áll, és csak fölújítására vár a Szent István téren , talán egy későbbi kilátótorony reménységében.
Szeged Tisza partjának egykori képét meghatározó, sőt tájékozódási ponttá érdemesült obeliszk fogalomként élt a század derekán. Az úszók, fürdőzők, fiatalok és idősebbek „a Bertalan”-tól indultak lefelé „lecsorogni”, „vizi fogózni”, vagy éppen csak randizni.
A halálra ítélt, „rossz állapotban levő” emlékmű robbantásakor minden környékbeli ház ablaka kitört, de az enyészetnek szánt menhír éppen csak megingott. Ahogyan Tóth Attila tudósította: „Pusztulásában is maradandónak bizonyult: fölrobbantása után is talpon maradt, éppen csak megroggyant a talapzata, s kissé megdőlt. Végül lánctalpas erőgépekkel döntötték le.” Azután 1979-ben, igen „stílusosan”, emléktáblát avattak az elpusztított – a Szeged arcáról letörölt – emlékműnek. 2001-ben az emlékmű emlékére a „fél lábbal” a helyén álló „Új híd”-at a város vezetése „Bertalan” nevére keresztelte.
A Bertalan emlékmű építéséhez 1903-ban kizárólag hazai anyagokat és termékeket használtak föl. Resicáról hozták a hengerelt rúdvasakat, Beocsinból a cementet. (Az ezen az építésen betanított magyar munkások építették a következő évben a - szintén Zielinszky tervezte - budapesti népligeti víztornyot is.)
Közadakozásból akkor 8000 korona gyűlt össze. A kegyeletes célra tekintettel a Felsőtorontáli Ármentesítő Társulat a föld- és parképítő munkálatokat ingyen végezte. Az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak pedig ingyen szállította a betonhoz kellő kavicsot.
A vasvázas betonból épített emlékmű 25 méter magas volt. Bármiféle alapkiásás nélkül közvetlenül ráépítették a Tisza töltésére. Belsejét 4 méter magasságig földdel töltötték föl, a felsőbb rész ür(eg)es maradt. Megépítéséhez a méltatlanul feledésre ítélt jeles elődök 70 köbméter betont használtak föl, a beépített vas tömege pedig 80 mázsa volt.
A néhai emlékoszlop megújításában – Zielinszky mester emlékének is adózva – az eredeti szerkezetet követve, megemlékező hírlelésének jellegében azonban az eredetihez képest bővebb szemléltetés és tájékoztató anyag segítségével méltó emléket állíthatunk ármentesítő őseinknek, de az elhalt Öreg Tisza vadregényes, elveszett világának is.
Az „új” emlékmű legmegfelelőbb helye – a Maros torkolatát is iránytűként jelezve – az újszegedi töltésen a – gátőrházból kialakított – Vízügyi Emlékhely alatti szakasza lehetne (alapos töltéshízlalással), amely így szabadtéri múzeumként is látogatottabbá válhatna.
Az egykori emlékmű létrejöttét közadakozás indította el és cégek önzetlen hozzájárulásával általános összefogással épült.
A gyászos centenárium alkalmából most Újszeged (a terület) önkormányzati képviselője egy újjáteremtő közadakozásra kéri fel tisztelettel a Város, vidéke és az ország együttérző lakosságát, melyben a kezdeményező szerepet – az első „jelképes” összeget – Szeged Közgyűlésétől várja.
Az egykor arculatteremtő építészeti emlék megújulásán túl talán egy elfeledett nagypolgári mintának, a tehetősebb polgárok közcélokra történő adakozásának is reményteli, szép új nyitánya lehet ez a kezdeményezés.
Most a Szögedi Nagy Árvíz – az Európai Uniós csatlakozásunkkal is egybe eső – 125. évfordulójának küszöbén kínálkozik a legméltóbb alkalom megújítani, azaz újrafölállítani az ármentesítés és a töltésépítés elpusztított emlékművét.
Reménykedve az építő kezdeményezés sikerében és a jó szándék összefogásában,
Tisztelettel:
Dr Szabó László
Újszeged képviselője
2003 Enyészet hava (november) 20.-án
A városellenes balvezetés által leszavazva !
