Hírlevél

1926-ban határozták el, hogy díszkaput építenek az Erzsébet-liget bejárójához, az ízléstelen facölöpök helyett. Az újszegedi polgárság régóta kérte a bejáró kicserélését. 1902-ben már készültek a kapu építésére, azonban terv nem született. 1903-ban a mérnökség barokk stílusban készített, három szárnyú kapu tervét nyújtotta be a tanácsnak. 1904-ben a Közkerti Bizottság tárgyalt az újszegedi park kapujának tervéről. Ottovay István három tervet készített, de egyiket sem találták megfelelőnek, ezért a kivitelezést elhalasztották. 1907-ben Raffay László fa- és fémipariskolai tanár készített terveket, de kissé cifrának találták. 1912-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet szegedi osztálya hirdetett tervpályázatot az építendő kapura. A kiírásban környezetbe illő, művészi kiképzésű, lehetőleg épített kapu szerepelt. Beadási határidő 1913. január 30. napja volt. A terv el is készült, szépen faragott, középen az Eiffel-toronyhoz hasonló karcsú oszloppal. Drágának vélték, a városi mérnökség egyszerűsítette. Akkor a háború, később a szerb megszállás viszontagságai akadályozták meg az évek óta vajúdó kapu fölépítését.
1927. márciusában készült el végre a ma is meglévő díszkapu. Két obeliszkszerű oszlop a széleken a főútvonal bejáratánál, a négysoros útvonal bevezetéséül. Közöttük három kis oszlop, lánccal összekötve. A középsőn zászlórúd, anyaga műkő.

A városi kertészet - különösen a húszas évek végétól - elismerésre méltó munkát végzett a liget rendbehozatalára. Bevonták a munkába az újszegedi rózsakertészeket is. A főkertész a híres régi rózsaliget fölújítását vette tervbe. A régi rózsagruppokat teljesen átdolgozták, újakat is állítottak be, melyekben holland, német és olasz rózsák pompáztak. Az előző évi rózsagruppot 52-re szaporították, és így 2000-2200 tővel szaporodott a nemes rózsák száma. A gyönyörű virágültetvények, a gondozott pázsitok és utak mind kellemesebbé tették a ligeti tartózkodást. A liget a Széchenyi tér mellett a legszebb természeti kincse volt városunknak. A Vigadó mögötti terület, a szökőkút körüli legszebb rész gyönyörű virágcsoporttal gazdagodott. Hammel Dezső városi főkertész 1200 pompázó dáliával ültette be. A Mexikóból származó virágok 200 faja közül 80 a parkban megtalálható volt. A gyönyörű dáliagruppot a főkertész azért helyezte erre a kevésbé forgalmas helyre, hogy a csöndet kedvelő sétáló közönség is megtalálja helyét a ligetben.
A Vigadó olyan állapotban volt, hogy egy orkán rombadöntötte volna, de rendbehozták. Horváth József bérelte: 1925-től kérte a bérlet meghosszabbítását, és átalakítva, újonnan berendezve áprilisban nyitott. A szőke Boldizsár Kálmán muzsikált.
Horváth 1928. őszén lemondott a bérletről, és 1934-ig ifj. Kőrössy József bérelte. 1931-ben a rossz üzletmenet miatt ifj. Kőrössy József is fölmondta a bérleti szerződést, és újból Horváth József kapta meg. Az újszegedi társadalmi életet összefogó Újszegedi Népkörnek a Vigadóban volt a hivatalos helyisége, s itt volt a községi könyvtár is.
Az 1920-as években elszaporodtak a ragadozó madarak. Héják, szarkák, varjak, vércsék tanyáztak a ligetben. Pusztították a hasznos énekes madarakat. Alig volt madárdal. Hangos volt a liget a vércsevijjogástól, varjúkárogástól, szarkacsörgéstől. Írtásukra volt szükség. Jó búvóhelyük volt a Vigadó elhanyagolt tornya, a tanítóképzővel szemben lévő sűrűség. Az Állatvédő Egyesület alapos munkát végzett az elszaporodott káros madarak írtásában.
Lantos Béla (1872-1946) rendületlenül és lelkesen szervezte az Állatvédő Egyesületet, melynek elnöke volt. A ligetet is szívügyének tekintette. Ő 500 mókus telepítését javasolta, hogy elevenebb életet varázsoljanak a ligetbe. Elképzelését Gelei József professzor, a Magyar Ornitológusok Szövetségének Szegedi Körzeti elnöke nem támogatta. Jól látta, hogy a ligetet néma tavasz köszöntötte volna, hiszen a mókus a legnagyobb ellensége a madártojásnak, a fiókának.
1931-ben Móra Ferenc a ligetról írt első újszegedi sétájának emlékére, mely a század elején volt. Ekkor volt a legpompásabb a liget.

"...A jubileum örömére ma öt órakor fölkeltem, és körülszaladtam a ligetet. Hátha találkoznám valahol a fiatalságommal, amely talán hagyott valamelyik fa derekában egy belefaragott betűt, évszámot, mint ahogy vándorcigányok színes rongyokat, titokzatos jeleket hagynak az országutak fáin, amelyeken elhaladnak.
De nem találkoztam senkivel, még Pisztor Egonnal se, a liget legrégibb és leghűbb szerelmesével, akinek sétáló alakja mindig szemem előtt van, ameddig visszalátok szegedi esztendeim hosszú alléjába. Azt hiszem, minden fának és minden madárfészeknek a történetét meg tudná írni, s ha Újszegeden tett lépteit egymás végébe lehetne rakni, többször körülérnék a Föld egyenlítőjét.
A régi fák közül sokat megtalálok még, s egy kicsit sóhajtva cirógatom meg a hajamba kócoló gallyaikat, és mondogatom valamelyik régi költővel:
De boldogok vagytok, ti fák!
Alusztok egyet, jő a reggel,
S jő véle új lomb, új virág.
A ginkgofa sokkal szebb, mint fiatal korában volt, és milyen nagyszerű öregurak lettek a gyertyánokból! De hol vannak a klematiszok, amelyeknek kék harangjai szegték be valamikor a főfasor bal oldali sétaútját, és köszöntötték az öreg Kegyelmest, akinek kedves öreg árnya bizonyosan most is visszajárogat még ide. Jöhet bátran, nem állítja meg senki se.
Ki emlékszik még a néhai klematiszokra, és ki emlegeti Kállay Albertet? Pedig milyen nagy úr volt, Istenem, milyen elképzelhetetlen nagy úr!"

* "Mikor én ide kerültem, mintha sokkal nagyobb lett volna a liget. Persze nem a liget volt nagyobb, hanem a teniszpálya kevesebb. Hanem madár akkor se lehetett több. Úgy nézem, nem kell félteni egyetlen ligetünket az elmadártalanodástól. Hiszen az emigránsoknak is mind ide kell jönni, akiket a sok oktalan fagyilkolás hontalanná tesz. Így reggelenként mintha madárházban járna az ember. A szót persze a sárgarigók viszik. Hanem ők már nem azt fütyülik, amit őseiktől hallottak, mikor először itt jártam. (Sárgarigó időszámítás szerint az én fiatalkorom bizonyosan őskornak számít.)
- Tillió, tillió, rongybul lesz a millió - akkor ez volt az aranymálinkók véleménye a közgazdasági helyzetről.
Most ezt mondják:
- Tillió, tillió, ronggyá lett a millió."

*

"Annyival különb a mai Újszeged a régi Újszegednél, hogy az csak a madarak paradicsoma volt, ez a mostani a gyerekeké is. A tisztaszemű kis emberbimbóké. Akikért talán rámosolyog még egyszer az Isten a világra. Fű, fa, virág, madár, pillangó, úgy érzem, mind a gyerekek miatt van itt."