Hírek
Három év után látható ismét Munkácsy Honfoglalása Szegeden
Tisztelt Sajtópartnerünk!
Közel három esztendő után ismét megtekinthető Munkácsy Mihály legendás Honfoglalása
a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum dísztermében. A festményt utoljára 2006-ban,
a szegedi Munkácsy-kiállítás idején láthatták a múzeum látogatói. Az utóbbi
években a Kultúrpalota felújítása és más nagyszabású tárlatok miatt nem volt
mód a méretes színvázlat kiállítására.
A monumentális alkotást 1893-ban készítette a világhírű mester. A szegedi közgyűjtemény
néhány esztendővel a mű elkészülte után szerezte meg a hat méter széles és
több mint két méter magas alkotást.
A Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévő monumentális festményt a parlament számára
festett Honfoglalás színvázlataként alkotta meg Munkácsy. Művészeti szakértők
szerint a Szegedre került nagy színvázlaton Munkácsy Mihály sikereseb¬ben érzékeltette
a magyarok honfoglalásáról, Árpádról és a korabeli viszonyokról a gondolatait
és hatékonyabban valósította meg festői elképzeléseit, mint a végleges¬nek
szánt parlamenti képen.
A színvázlatot évtizedekig a szegedi közintézmény dísztermében láthatta a művészetszerető
közönség. Az elmúlt három esztendőben azonban a Móra-múzeum átalakítása és
a Rejtett szépségek-, illetve a bibliai műkincs-tárlat miatt nem volt lehetőség
a Honfoglalás méltó bemutatására. A múzeum munkatársai az utóbbi napokban állították
vissza régi formájába a patinás dísztermet, így ismét megtekinthető Munkácsy
remekműve.
A Honfoglaláson kívül egy másik Munkácsy-alkotás is látható a megújított múzeumi
díszteremben; kiállításra került ugyanis a Felszolgáló leány című festmény
is, de része az új állandó kiállítási kollekciónak Mednyánszky László Virágzó
mandulafa című ismert alkotása, a XIX. században élt Borsos József Nő lanttal
című műve, Bernardio Pinturiccio félezer éves reneszánsz Mária-festménye és
a nemrég restaurált Angyali üdvözlet című mű is.
A milliárdos értéket képviselő gyönyörű díszteremben a biztonság érdekében
a látogatók mozgását kamerákkal figyelik.
Tisztelettel:
Medgyesi Konstantin
sajtóreferens
Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Múzeumok
20-82-32-170
medgyesi.konstantin@mail.museum.hu