Zelei Miklós írása
Angliába ingázó szegedi orvos
Londonba jár dolgozni Szegedről dr. Szabó László ötgyerekes háziorvos. E munkába járás már szűk két éve működik és Szabó doktor elégedett mostani helyzetével. Mint mondja, Angliában tudja megteremteni az anyagi alapjait annak, hogy városi képviselőként és független városvédőként, mint a Szögedi Védegylet alapítója, városa érdekeiért dolgozhasson.
– Doktor úr, ötvennégyezer forint a fizetése és hetvenkétezer a telefonszámlája?
– A kormány hozott egy alkotmányellenes törvényt. Nem dolgozhattam a szülővárosomban a saját szakmámban, a saját apám helyetteseként. Azért nem, mert helyhatósági képviselő lettem. Ilyen „összeférhetetlenség" a világon sehol sincs. Ezzel szemben jó néhány képviselőtársam dolgozik ma is összeférhetetlenséggel önkormányzati intézményben. A kutya sem szól rájuk. Az Alkotmánybíróság három és fél év alatt megsemmisítette ezt a „törvényt". Nem túl gyorsan, de hát ők addig is kapták a fizetésüket! Én ellenben nem dolgozhattam helyettesítő háziorvosként, a képviselői tiszteletdíj pedig a két ciklus között is csökkent. Most éppen nettó 54 ezer. A harmadik évben ajánlatot kaptam külföldi hétvégi ügyeletes orvosi munkára. Ma is abból tartom el a családom. Így legalább fölajánlhatom olykor a tiszteletdíjamat nemesebb célokra, rászorulóknak. Legutóbb a választókörzetem legidősebb, százesztendős asszonyának ajánlottam föl a kormányzati megszorítások ellensúlyozására két havi tiszteletdíjamat, azaz 100 ezer forintot. Hasonló cselekedetre szólítottam föl képviselőtársaimat is. A helyi sajtó persze agyonhallgatta. Talán jobb a depresszió, kár is volna fölrázni az embereket!? A telefonálgatás természetesen az ezernyi képviselői és városvédelmi ügy szolgálatában folyik. A Szeged ellenes balvezetés dologra, intézkedésre elég okot ad!
– Szegedi helyi politikusként milyen tapasztalatokat hozna szívesen haza?
– Akadna kinn könnyebb élet, van jólét és létbiztonság. De állandó munkát az itthoni teendők miatt nem vállaltam. Pedig sokkal jobban keresnék, sokkal jobban élnék... Ezt sokan nem értik, de nekem van egy nagy keresztem. Úgy hívják, hogy hazaszeretet. Anglia a liberális polgári társadalom hazája. Csakhogy ott a liberalizmusnak megvannak a mély és erős konzervatív nemzeti gyökerei. Ott nem divat „rühelleni", vagy "lekurvázni" a Hazát. Nem úgy, mint a gyökereirtott, agymosott magyarság körében. Ott csak a saját - igencsak hűvös és lucskos - éghajlatukat divat utálni!
A közkertek, a parkok és a természetszeretet kultúráját importálnám legszívesebben, no meg a látogatókat mindenütt váró, közkedvelt interaktív múzeumokat meg a közkedveltségüket. Milyen is az interaktív múzeum? Nálunk ilyet nemigen látni! Talán Budapesten a Terror Háza meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont ilyen. De Angliában minden múzeum mozog, beszél, eleven és élvezetes. Az egyszerű emberek is szívesen járnak múzeumokba...
– Hogyan jár be Szegedről Angliába?
– Többnyire repülővel, de iskolaszünetekben, ha a családot is viszem, a gépkocsi még mindig alkalmasabb! Szívesen mennék vonattal is, de az Orient Expressz már a múlté. No meg talán a jövőjé... Környezetkímélőbb lenne, mint az igencsak légszennyező, környezetpusztító repülés. De Európa mostanában ébred! Németország, meg Britannia különösen...
– Hol dolgozik ott kint?
– Több helyütt is. Ügyeletben, ahol éppen orvoshiány adódik... Többnyire Észak-Angliában, Manchester környékén. Tízmilliós „környék".
– Mi jobb ott? Mi jobb itthon?
– Az emberek teljes életet élnek, vidámak, figyelnek egymásra, sőt olykor ismeretlenül is egymásra köszönnek, udvariasak. Bár a rengeteg bevándorló már sokat rontott a modorukon. Megfizetik a munkát és a nyugdíjat sem sikkasztják el. A nyugdíjas ott derűs, utazgató, mosolygós, nyugodt embert jelent. A gyerekek önfeledtek. Az emberek emelt fővel járnak, nem leszegett fejjel, búbajosan, mint itthon. Egészen elképesztően gyakori az adakozás meg a karitatív munka! Alapítványi boltokban dolgozgatnak szabad idejükben fizetés nélkül egy-egy betegcsoport, az éhezők vagy éppen a rákosok javára... Van Angliának egy olyan megkapó polgári bája, amit nálunk a vörös terror teljesen kiirtott. Angliában meglelem azt, amit itthon elraboltak tőlem, tőlünk. Itthon pedig, a szülővárosomban és a hazámban ahol pedig még mindig föllelem e polgári magyar világ nyomait, ezek éltetnek. Ezekben a nyomokban járok.
– És hogyan él? Mivel tölti kint a szabadidejét?
– Többnyire munkával. A szabad idő pedig a múzeumoké, parkoké, temetőké, templomoké és a váraké, meg az angol polgári világé. Mindig van mire rácsodálkozni!
– Van ott önhöz hasonló helyzetű orvos innen Közép-Európából?
– Akad. Egyre több, annak ellenére, hogy az angol orvosimport alapvetően a volt gyarmatokról történik. A megkülönböztetést az EU-csatlakozásunkkal sikerült fölszámolni! Addig pakisztáni, indiai, perzsa, nigériai kaphatott csak munkát, közép-európaiak, például magyarok, általában nem, vagy csak igen nehezen. A lengyelek velünk nagyon barátságosak. Nem ártana itthon is hinteni a magvát, kire is számíthat az ember a nagyvilágban. Úgy gondolom egyébként, hogy itthon vészjelzésként kellene felhangzania annak, hogy kint mind több a magyar orvos. Ha csak nem teljes kiűzésünk az igazi cél. Ekként érthető, mert ez a rendszer oda vezet.
Nigéria kormányzata néhány éve rádöbbent,
hogy legjobb egészségügyi szakemberei már nem otthon dolgoznak, így két év
alatt megnégyszerezte az orvosfizetéseket, hazahívta elszármazottait, orvosait,
ápolóit, nővérjeit. Lassan már rajtunk is csak ez segíthet. Bár aki belekóstolt
a polgári jólétbe és megbecsülésbe, nehezen jön már haza, Bürokronéziába.
Vegyünk példát Nigériáról! Ők, ellentétben Magyarországgal, föllendülőben vannak.
Zelei Miklós
Magyar Hírlap
2007. október
Forrás: www.magyarhirlap.hu
