www.ujszeged.hu
2018. Mag hava (Október) 23.-a - Gyöngyvér, Györgyi, János neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés
Évforduló: Az 56-os forradalom emléknapja ( 1956.) (1956)


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!



Jelöletlen tömegsírok

Ezerkilencszáznegyvennégy: fájó némaság, rettegő suttogás, földre szegeződő tekintet, megalázó szégyen – Hogyan lettek az ártatlan áldozatokból vérengző magyarok?


Forró Lajos történész

A halottat mindenképpen el kell temetni – mondja az istenek íratlan törvénye Szophoklész Antigoné című drámája szerint, és ennek az ősi törvénynek a szava hívja azokat az utódokat is, akik szeretnék végre méltó nyughelyre vinni a jelöletlen tömegsírokból az 1944-es megtorlások idején ártatlanul kivégzett szüleiket, nagyszüleiket.

A Jelöletlen tömegsírok című filmet nemrégiben mutatták be Magyarkanizsán. A film az azonos című kötet alapján készült. A szerző Forró Lajos magyarkanizsai származású történész, akinek sikerült megszólaltatnia a több mint fél évszázadig hallgatásba burkolózott hozzátartozókat és szemtanúkat, aki megtörte a fájó némaság és rettegő suttogás falait, aki el tudta érni, hogy a megalázó szégyenben élő emberek végre felemeljék földre szegezett tekintetüket, és a kamerába nézve beszéljék el ország-világ előtt azt a brutális kegyetlenséget, amivel ártatlan emberek tömegeit kínozták meg és végezték ki – csak azért, mert magyarok voltak. A film Magyarkanizs, Martonos és Adorján borzalmairól szól.

Vajon mi motiválta Forró Lajost, hogy éppen ezeket a vérzivataros időket kutassa?

– A téma kutatását 1992-ben kezdtem, mint a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történész hallgatója. Nem volt véletlen a témaválasztás, nagyapámat 1944 novemberében Martonoson ártatlanul kivégezték.

A filmbemutatót követő beszélgetésben elhangzott az a megrázó mondat, amely szerint egy asszony szégyenben élte le az életét, szégyellte, amiért az édesapját kivégezték. Bizonyára nehéz volt szóra bírni az utódokat. Mi motiválta mégis a történészt, hogy ne adja fel? Mennyire erősek még a hallgatás falai, a félelem bástyái?

– Sokan a Délvidéken még a magyarok közül is úgy gondolják, hogy nem kell ezekről a dolgokról beszélni. Sajnos az emberek egy részében még él a rájuk kényszerített amnézia. Sokan félnek. Félnek, hogy valamiféle következménye lesz annak, ha ezt a hétpecsétes titkot valaki elkezdi feszegetni. A kezdetektől azt az elvet vallom, hogy a kutatást régiókra bontva kell elvégezni, feltérképezni, mert így azzal, hogy egy-egy kutató viszonylag kisebb területet vesz nagyító alá, lényegesen pontosabb képet kaphatunk az eseményekről, az áldozatok számáról. A kivégzettek száma sajnos a mai napig ismeretlen, mert egyes helységekben nem lehet tudni, hány embert végeztek ki. Pontosanössze kell gyűjteni az áldozatok nevét. Fontos ez, hiszen csak a leellenőrzött, hiteles adatokat nem lehet meghazudtolni, lesöpörni az asztalról. Amellett, hogy nem elhanyagolható a kivégzettek száma, nagyon fontos kimondani, ami ma már bizonyított, hogy ezek a kivégzések Tito tudtával és beleegyezésével történtek, a legtöbb helyen szervezetten, a partizánalakulatok aktív részvételével.

A film három helyszínen, Martonoson, Magyarkanizsán és Adorjánon játszódik.

– A kutatásokat három helységben végeztem. Magyarkanizsa a szülővárosom, Martonoson gyilkolták meg a nagyapámat, Adorján pedig a gyilkosok tekintetében azonos vonatkozást mutat Magyarkanizsával. Három vonalon kezdtem el a vizsgálódást. Először megnéztem a témával kapcsolatos addig megjelent szakirodalmat. (Ezek elemzését is elvégeztem később a 2007-ben megjelent bővített kiadású könyvemben.) A témával akkor – és sajnos manapság is – igen csekély számú hiteles szakirodalom foglalkozik. A kutatás második vonala az oral history módszere volt. Felkerestem a még élő szemtanúkat, hozzátartozókat, akik elmesélték emlékeiket ezekről a vérzivataros időkről. Az emberek nehezen nyíltak meg. A félelem sajnos ott él a szívekben. Mivel azonban az én családomat is érintette a tragédia, talán jobban bíztak bennem. Sokan csak névtelenül voltak hajlandóak elmondani emléküket, és én ezt mindig tiszteletben tartottam. Egészen elképesztő, szinte rémtörténeteknek lettem ily módon fültanúja. Ezeket a beszélgetéseket mintegy 20 óra hangszalag őrzi.


Forró Lajos Szél Zsolt operatőr és Dobó János fegyverszakértő

Tudomásom szerint levéltári adatokra is bukkant.

– Folytatva a téma feltárását, kutatásokat végeztem a Zentai Történelmi Levéltárban is, ahol meglepetésemre igen sok érdekes/értékes adat előkerült. Nem volt minden a helyén. Az egyik legfontosabb iratot, melyben a Martonosi Népőrség értesíti a Zentai Parancsnokságot, hogy véget ért a razzia, és a büntetőexpedíció kivégzett 25 vérengző magyart, az 1946-os iratok között találtam meg eldugva. Lehet, hogy gondos kezek féltették attól, hogy megsemmisül, és tettek róla, hogy az irat megmaradjon az utókornak.

Én mindig szabadon beszéltem arról, hogy mivel foglalkozom, de ezt a miloševići rendszer nem nézte jó szemmel. 1994-ben Jugoszlávia elhagyására kényszerültem, és csak Milošević bukása után térhettem haza. Azóta az állam részéről nem értek szankciók.

1995-ben jelent meg első könyvem Jelöletlen tömegsírok Magyarkanizsán, Martonoson és Adorjánon, majd további kutatások eredményeképpen 2007-ben napvilágot látott a bővített, átdolgozott kiadás.

Azután a könyvekből film született.

- Tulajdonképpen már az első könyvem megjelenését követően szerettem volna a témáról filmet készíteni, erre azonban most ért meg a lehetőség. A kiadványok mellett mindenképpen fontos, hogy filmszerű alkotások is szülessenek a témáról, hiszen ez lényegesen több emberhez eljuthat. Fontos lenne az iskolákhoz is eljuttatni, mind az anyaországban, mind pedig a határon túlra, hogy a diákok ezekről az eseményekről is tudomást szerezzenek. Olyan kiváló művészek, szakemberek álltak az ötlet mellé, mint Sándor János rendező, Bicskei István, Kristóf István, Galkó Bence, Kákonyi Tibor, Molnár Zoltán, Bakota Árpád színművészek, Szél Zsolt operatőr, Apczi Jenő gyártásvezető, Matuska Márton és még bőven sorolhatnám. Nélkülük, az ő áldozatos munkájuk nélkül soha nem sikerült volna ilyen filmet csinálni. Megható volt, ahogy mindenki sorban lemondott a tiszteletdíjról, csakhogy minél több maradjon a filmre, minél jobb legyen az alkotás.

Mi Martonoson találkoztunk a forgatáson, a helybeliek körében elég vegyes volt a fogadtatás.

– A film egy része eredeti helyszínen lett felvéve. Külön öröm volt számomra, hogy mindenki nagyon segítőkész volt, mindenki segíteni akart. Ha máshogyan nem, legalább főzött egy kávét, vagy készített egy szendvicset a stábnak. Voltak persze megrázó élményeim is. Hátborzongató volt a martonosi pincébe lemenni. Ezt csak ott lehet átélni, nem lehet szavakkal elmondani. Az emberek ma is ott vannak...

A forgatás idején nem történt semmiféle atrocitás a stáb ellen. Később a helyi lakosok egy része kérdőre vonta a helyi közösséget, hogy miért engedte meg a forgatást. Fenyegetőztek, és sikerült elérniük, hogy emiatt Martonoson nem lesz a filmnek bemutatója. Szomorúnak tartom, hogy még 65 év után is bánt valakit, hogy szeretnék emléket állítani az ártatlanul kivégzett és megkínzott embereknek, közöttük nagyapámnak. Persze nem adom fel. Ezek a dolgok inkább még elszántabbá tesznek.

A magyarkanizsai filmbemutatót követően kijelentette, hogy a munkát folytatni szeretné.

– A filmet szeretném minél több helyen bemutatni, határon innen és határon túl. Készül belőle egy szerb és egy angol nyelvű változat is, hogy Szerbiában és szerte a világon minél többen tudjanak arról, hogy mi történt 1944 végén a Délvidéken.

Ön kezdeményezte a nagyapja rehabilitációját. Megszületett-e már a bírósági ítélet?

– Mivel a halálozás dátuma sem volt pontos, először ezt kellett helyreigazítani. Ez aránylag könnyen ment, két tanúval kellett igazolni, hogy nagyapámat a pincében látták utoljára, ekkor pontosították a dátumot. Ezután a szabadkai bíróságon tárgyalták az ügyet. Minden rendben zajlott, az elnök le is zárta az ügyet, mondván: nincs szükség további tárgyalásra. Az ítéletre várok, immár lassan egy éve. Az ügyvédem szerint várjunk még egy-két hónapot, majd a legfelsőbb bírósághoz fordulunk. A kérdésben nagyon elszánt vagyok, és ha kell, akkor Strasbourgig elmegyek, hogy nagyapámat rehabilitálják. Nem tudom elképzelni, hogy Szerbia az Európai Unió tagja legyen, amíg ezt a kérdést nem tisztázza. 20 000-40 000 család hordozza a családtagjára 65 éve rányomott fasiszta bélyeget. Mindenféle bűnvádi eljárás vagy ítélet nélkül. Véget kellene már ennek vetni, és eltemetni az embereket a temetőben. Nem bosszúra van itt szükség, hanem megértésre. Ehhez azonban meg kell tanulni tisztelni egymás halottait. Addig nagyon nehéz megbocsátásról beszélni, amíg Csúrogon, Újvidéken tönkreteszik az emlékkereszteket, és nem engednek minket tisztességesen megemlékezni halottainkról.

Aki látta a filmet, annak benne marad a zsigereiben. Aki nem jutott el a bemutatóra, az letöltheti a film előzetesét a www.tomegsirok.hu címről. Erre a honlapra kerülnek majd fel a témával kapcsolatos dolgok, megkönnyítve a történtek iránt érdeklődők dolgát – mondta Forró Lajos.

Remélhetőleg megkönnyítve majd az ártatlan áldozatok vétlenül meggyötört leszármazottainak (ön)feloldozását is.

Miskolci Magdolna
Forrás: magyarszo.com

 

A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével I.

Cukor Blues

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek

Aranyszarvas földjén

Polner Zoltán: Csillagok tornácán

Juhász Gyula: Ébredj, magyar!

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Magyarország – Kulturális értékeink, természeti kincseink

JAAP SCHOLTEN - Báró elvtárs

Tóth Béla

Kecske ételek

Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv

Lengyel András: A „másik” Móra

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Sz. Lukács Imre: Magyar gulág

Péter László: Bécsi hármaskönyv

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Lengyel András: „Közkatonái a tollnak...”

A magyar név megint szép lesz... (szerk: Földesi Ferenc)